Jó szokásunkat megtartva ismét hozzálátunk, hogy összefoglaljuk az NBA csapatok kereteinek változását és az előttünk álló idényre vonatkozó kilátásokat.
DALLAS MAVERICKS
ahogy Galambos László látja
Érkezett: Shawn Marion (Toronto), Kris Humphries (Toronto), Jake Voskuhl (Toronto), Quinton Ross (Memphis), Drew Gooden (San Antonio), Tim Thomas (Chicago), Rodrique Beaubois (draft, 1/25)
Távozott: Antoine Wright (Toronto), Devean George (Golden State), Jerry Stackhouse (visszavonult?), Brandon Bass (Orlando), Gerald Green (?), Ryan Hollins (Minnesota)
Jason Kiddet meg kellett tartani. Engedtessék meg nekem ennyi személyes elfogultság; főleg annak fényében, hogy ha megvizsgáljuk, kiket lehetett volna hozni a helyére: Miller, Felton, Bibby… Jobb így. Kérdés, hogy a 3 év/24 millió sok-e egy veterán korszakos irányítóért, vagy sem.
Ezzel az erősítéssel azonban a Mavs vezetősége elkötelezte magát a jelen sikerei iránti törekvésre, márpedig ez újabb erősítést, erősítéseket kellett, hogy jelentsen. Nem is maradtak adósak, és gyakorlatilag a fél Raptorst elhozták Shawn Marion, a rutinos, remek védő, gyors támadó, eredményes lepattanózó játékos társaságában. A négy csapatot megmozgató, egyébként a Dallas szempontjából kiváló csere során megszabadultak Stackhouse ballasztjától, a haszontalan George-tól, és beáldozták mellé Antoine Wrightot. Meg draftcetliket, pénzt… De utóbbiból sosem volt hiány. És kik jöttek még Marionnal? Kris Humphries, a fiatal erőcsatár-center-reménység, és Quinton Ross, sokadik hátvédnek. Ami nem baj.
Egy ilyen csere után már jóformán csak egy rendes center kellett volna a bajnoki ábrándokhoz. Martin Gortat leigazolása előtt sokáig szabad volt az út, csak formaságok hiányoztak, mikor bejött a képbe Brandon Bass. Legyen; ha Bass kell a Magicnak, vigyék, ide center jobban kell. Ám az Orlando megmutatta, az adott szó mennyit ér az üzletben: miután leigazolták Basst, ravaszul leigazolták Gortatot is. A Mavericks menedzsmentje meg csak lesett, mint tetszhalott a ravatalon.
A kábulat nem tarthatott sokáig, a megmaradó mid-levelért magasember kellett, a választás végül Drew Goodenre esett, aki ugyan lelkes, de maximum középszerű játékos, nem valami nagy szám védő, és ami a legnagyobb baj, még erőcsatárnak is éppen elég, nemhogy centernek. Erősítés, nem vitás, meg lehet ködösíteni, hogy „alacsony szerkezet ellen centerben is bevethető kezdőként”, de a legnagyobb gond megmaradt. Dampier jelenléte a kezdőben, aki már sok éve legjobb indulattal is csak harmadik csere lehetne… Jó érzékkel hagyták az öltönyösök Hollinst elmenni, így gyakorlatilag az acélos Dampier-Jawai magasduóval vághatnak neki a szezonnak.
Végezetül, biztos ami biztos alapon veterán minimumért leigazolták Tim Thomast, aki jól fog mutatni azokra a 8-10 percekre a hárompontos vonalon, amennyit a gépekről levéve még el tud tölteni. De a csapat összességében erősödött, „kivételesen” ismét egy Most-Vagy-Soha év elé nézhetnek a csapat szurkolói, kombinálható kezdő, erős pad, nulla centerállomány… Mire lesz elég?
Várható kezdő: Kidd-Howard-Marion-Nowitzki-Dampier
HOUSTON ROCKETS
ahogy Keskeny Tamás látja
Érkezett: Trevor Ariza (Los Angeles Lakers), David Andersen (Regal FC Barcelona), Chase Budinger (draft, 2/3), Jermaine Taylor (draft, 2/13), Pops Mensah-Bonsu (Toronto)
Távozott: Ron Artest (Los Angeles Lakers), Von Wafer (Olympiakosz Pireusz), Dikembe Mutombo (visszavonult), James White (Denver Nuggets), Brent Barry (visszavonult)
Akárcsak a ’90-es évek derekán az amerikai Bon Jovi zenekar, úgy idén nyáron a Houston Rockets kosárlabdacsapata is komoly válaszútra tévedt. Az elmúlt esztendők uborkaszezonjai rendre a kőkemény erősítés jegyében zajlottak, hiszen a 2004 óta együtt pattogtató Tracy McGrady-Yao Ming tandemnek már kijárt volna egy komolyabb eredmény. Persze ismerjük a latin mondást – „Ember tervez, Isten végez!” – melynek igazságát Houstonban biztosan nem vitatják. Hiába rakott össze papíron Carrol Dawson, majd utódja, a 2007 óta hivatalban lévő zseniális GM, Daryl Morey évről-évre egyre ütőképesebb csapatokat, a két alappillérnek számító szupersztár menetrendszerű sérülései rendre keresztülhúzták számításaikat.
A mögöttünk hagyott szezonban sem volt ez másképp, hisz hiába szerezte meg az ördöngös általános menedzser gyakorlatilag „ingyen” a Sacramento Kingstől Ron Artestet, mivel T-Mac februárban fejezte be a szezont, Yao pedig a májusi playoff kellős-közepén, így túlzottan vérmes reményeik ismét nem lehettek. Ennek ellenére a rájátszásban túl sok tapasztalattal nem rendelkező, RonRon vezette csikócsapat elsősorban remek küzdőszellemének és a szupersztárok nélkül olykor olajozottabbnak tűnő csapatjátékának köszönhetően kis híján csodát hajtott végre, hisz 7-meccses thrillerre kényszerítette a később bajnokká koronázott Los Angeles Lakers csapatát. Valószínűleg ekkor tudatosult mind Morey, mind a tapasztalt vezetőedző, Rick Adelman fejében, hogy bizony bátran építhetnek a csapat rájátszásban sem berezelő fiatal titánjaira, így nem feltétlenül szükséges csak szupersztárokra szórni el a milliókat.
Ennek fényében talán senkit sem ért különösebb meglepetés, amikor kiderült: nem ragaszkodnak foggal-körömmel az egyébként megbízhatóan teljesítő Artesthez, és különösebb erőfeszítés nélkül elengedték őt a Lakersbe, felbomlani hagyva ezzel a legújabbkori „Houstoni Nagy Hármas”-t. De nem akármilyen húzás volt ez Daryl részéről, hiszen szinte ugyanazzal a lendülettel az ezen a szinten potom pénznek számító mid-level exceptionért 5 évre leigazolta a nagyobbik Los Angeles-i csapat friss bajnokát, a remek védekezéséről és pontos dobásairól elhíresült Trevor Arizát. A T-Mac „1-es” mezét is megöröklő remek felépítésű tehetség leigazolása igazi telitalálatnak tűnik, hiszen remek ütemérzékének köszönhetően a védekezésben megfelelően pótolhatja Ront, és nem mellesleg a szerződtetése tökéletesen illeszkedik a vezetés által elindított finom fiatalítási hullámba.
Apropó fiatalok! A júniusi drafton ugyan elsőkörös cetlivel nem rendelkezett a csapat, Morey azonban némi kis sakkozás után ennek ellenére is megszerezte három reménység: Chase Budinger, Jermaine Taylor és Sergio Llull játékjogát, akik közül az első kettő már szerződést is kapott.
A draft éjjele és Ariza megszerzése után sem állt meg azonban az élet a rakétavárosban, ám a szurkolók nagy bánatára a mögöttünk hagyott szezon előtti edzőtáborban robbantó, és az ottani teljesítménye jutalmául szerződést kapó Von Waferrel sem hosszabbított a klub.
A 2010-es őrületesnek ígérkező FA-piac miatt nyilvánvalóan sokat jelentett anyagilag, hogy Waferrel nem kellett többéves szerződést kötni, ám ez Adelman edzőt valószínűleg kevésbé hatja meg. Wafer távoztával és Tracy McGrady bizonytalan kimenetelű felépüléséig ugyanis továbbra sincs megoldva a kettes poszt, és ugyan nyilvánvaló, hogy T-Mac távollétében Ariza kezd majd a dobóhátvéd posztján, míg Shane Battier a kiscsatárén, ez hosszútávon nem megoldás, tekintve, hogy egyikük sem a 40 pontos meccseiről híres.
Egy fokkal talán jobb a helyzet a másik szupersztárt, Yao Minget egész szezonra száműző makacs lábsérülés miatt váratlanul hosszú időre megüresedett center-poszton, hiszen a draftot követően Morey még egy ügyes manővert végrehajtva megszerezte az Atlanta Hawkstól David Andersen játékjogát. A tavaly a Regal FC Barcelonában, előtte pedig a CSKA Moszkvában pallérozódó Euroliga-sztár az ausztrál válogatottban is alapembernek számít, és ha a Final Fourban mutatott teljesítményét megközelíti, remek kis kettőst alkothat a palánk alatt az érkezését kitörő lelkesedéssel fogadó Louis Scolával.
A keretben utolsóként szabadon maradt posztot Pops Mensah-Bonsu örökli meg a visszavonuló Brent Barry-től.
Ahogy a bevezetőben írtam, a Rockets vezetése tehát idén nyáron válaszút elé került: szupersztárok vagy a fiatalítás, és úgy tűnik, az előttünk álló szezont hajlandó feláldozni utóbbi oltárán. Ez két ember karrierjének bizonyosan jót tesz majd: a csapat vezére szinte bizonyosan a harmadik évét taposó, a Lakers elleni Nyugati elődöntőben villogó Aaron Brooks lesz, aki a két szupersztár távollétében magasan kiemelkedhet a csapatból, illetve Trevor Ariza, akiről sokan még azt sem tartják lehetetlennek, ha kiaknázza a benne rejlő lehetőségeket, ő lehet a következő McGrady, aki mint emlékezhetünk, Torontóból elköltözve Orlandóba nőtte ki szupersztárrá magát.
A preseason e sorok írásakor már a végéhez közelít, így a holtszezon vége felé nyugodtan kijelenthetjük: idén a korábbiaknál – bajnoki cím, vagy legalább nyugati konferencia-döntő – jóval szerényebb célokkal vág majd neki a szezonnak a társaság, hiszen már azt is mindenki kisebb csodának tartaná, ha rájátszásba jutna a Rockets.
Várható kezdőcsapat: Brooks-Ariza-Battier–Scola–Hayes
MEMPHIS GRIZZLIES
ahogy Farkas Dénes látja
Érkezett: DeMarre Carroll (Missouri, draft 1/27), Steven Hunter (Denver), Allen Iverson (szabadügynök), Zach Randolph (La Clippers), Jerry Stackhouse (Dallas), Hasheem Thabeet (UConn, draft 1/2), Sam Young (Pittsburgh, draft 2/6)
Távozott: Greg Buckner (Dallas), Chris Mihm, Darius Miles, Darko Milicic (New York), Quentin Richardson (La Clippers); Quinton Ross (Dallas), Jerry Stackhouse (kivásárolva), Hakim Warrick (Milwaukee,; Mike Wilks
Az elmúlt szezonban a szisztematikus csapatépítésnek köszönhetően egy tehetséges, fiatal és sikerekre éhes csapat kezdett formálódni Memphisben. A holtszezonnak kb 24 milliós sapkatérrel, 9 szerződtetett + 1 (qualifyng offerrel ellátott) játékossal, valamint 2 elsőkörös és 1 második körös draftjoggal vágtak neki.
A vezetőség azonban nem folytatta a 2008-ban elindított koncepciót (young and hungry), és inkább egy plasztikai műtéttel felérő „strukturális vérfrissítést” hajtott végre. Segítséget nyújtottak a Denvernek (Hunter) és a Dallasnak (Buckner-Stackhouse-Marion) a kozmetikázásban, de amikor a saját zsebükre is gondolniuk kellett volna (pl: Randolp-Richardson csere), akkor valahogy elfeledkeztek az ésszerű gondolkodásról. Végeredményben a Memphis -jó időre- elveszítette a fizetési sapka alatti rugalmasságát, a szabad kereskedelem lehetőségét.
A tavalyi kezdőötös (Conley-Mayo-Gay-Arthur-Gasol) minden tagja maradt (a percember Jaric és a kérdőjeles Haddadi társaságában), de a cseresor rutinos játékosokkal való megerősítése felemásra sikeredett. Milicic-et és az érte kapott Richardsont elcserélték; a sajátnevelésű, tapasztalt, hasznos csereembert Warrickot pedig pénzügyi szempontok miatt elengedték. Randolph érkezésével valószínűleg a másodéves Arthur a kispadra szorul, jött Iverson, és a rotációban helyet kaphat még négy zöldfülű (Williams és a draftolt játékosok).
Zach Randolphra viszont szórták a pénzt. Z-Bo képességeit senki nem vitatja, a kérdés az, hogy ponterős játéka és tapasztalata kellőképpen ellensúlyozza-e majd az enyhén szólva is problémás természetét és védekezésbeli hiányosságait. Ráadásul a szerződése idén 8,5; jövőre pedig 17,3 millió dolláros többlet kiadást jelent, egy olyan évben (2010), amikor Rudy Gay számára kellene új, zsíros szerződést ajánlani.
Allen Iverson szerződtetése is megér egy misét. Kétségtelen, hogy reklám és sajtó szempontból jó Választás volt. A padról beszálló, ponterős csapatember és mentor státusz azonban újdonság (és életidegen?) a számára, a „sztárságot” pedig meg kell osztania a Mayo-Gay kettőssel, és akkor még ott van Randolph. Motiváció kell? Legjobb hatodik ember címe még nincsen.
A védekezés megerősítése is csak az újoncok szintjén mondható sikeresnek, mindhárom érkező jó védőjátékosnak ígérkezik. Young (az ő választása egyértelműen remek döntés volt) a támadóoldalon is jelentős szerepet kaphat, Carroll egy nagy talány, Thabeetnek pedig kell még egy-két év mire meghatározó tényező lehet (vagy nem). A draft (erős jóindulattal) is csak közepesre sikeredett, egy 1/2-es jogban rejlő lehetőségeket jobban ki kellett volna használni.
Talán az ESPN szakértőjének (By Marc Stein) lesz igaza (szabad fordításban): Nem biztos, hogy a Memphis képes lesz 30 mérkőzést megnyerni, de érdemes lesz nézni őket. Mayo, Gay, Gasol, Thabeet + Iverson és Randolph = ellenállhatatlan.
Várható kezdőcsapat: Conley-Mayo-Gay-Randolph-Gasol
NEW ORLEANS HORNETS
ahogy Márton Tamás látja
Érkezett: Darren Collison (UCLA, 1/21), Marcus Thornton (LSU, 2/43, Miamin keresztül), Emeka Okafor (Charlotte), Ike Diogu (Sacramento), Darius Songalia (Minnesota), Bobby Brown (Minnesota)
Távozott: Tyson Chandler (Charlotte), Rasual Butler (LA Clippers), Antonio Daniels (Minnesota), Ryan Bowen (Oklahoma City)
A tavalyi pénzügyi gondokkal és esetleges költözéssel kapcsolatos rémhíreket egy ideig csak szóban próbálták cáfolni a Hornetsnél, majd július végén a tettek mezejére léptek és megszerezték Emeka Okafort, óriási szerződésével együtt. Az elkövetkezendő öt évben mintegy 63 millió dollár jár a 2004-es draft második választottjának, nem tréfáltak a tulajdonosok. David West és Okafor személyében két komoly, dobóhelyzetet magának kialakítani képes duó játszik majd a 4-es és 5-ös posztokon, amely jelentősen csökkenti a Chris Paulra háruló terheket.
A szakvezetés szándéka szerint Paul átlagolt percei idén először csökkenni fognak, a tavalyi 38.5-ből legalább 3-4 percet le akarnak faragni, de a perceken kívül az is sokat jelenthet, hogy nem kell minden támadásnak rajta átfolynia és talán a többiek se várják el majd olyan sokszor, hogy a hajrában egymaga nyerje meg a mérkőzéseket. Az irányító helyén felszabaduló percekre van jelentkező, Darren Collison és az Antonio Daniels-csere keretében érkezett Bobby Brown a két nagy esélyes.
Luxusadót továbbra is kerüli a Hornets, ezért a tavaly 74 mérkőzésen kezdő Rasual Butlert elpasszolták a Clippershez, aminek eredméyneként egy kisebb űr tátongott a kettes poszton. Nem sokáig, Peja Stokajovic mostantól kettes és fő esélyese a Morris Peterson mögött jutó percekm egkaparintásának. Peterson két éve remek triplázásával járult hozzá a Hornets történetének legjobb szerepléséhez, ha a sérüléseket elkerüli, ismét hasznos és termékeny tagja lehet Byron Scott csapatának. Idény közben a Hornets szurkolói reméljük ritkán pillantanak a fizetési listára, Stojakovic 13 millió dolláros keresete nem éppen egy csereemberhez illő honorárium. Öröm lehet az ürömben, hogy jövőre egy két lábon járó vaskos kifutó lesz a szerb bedobó.
A legnagyobb kérdés Julian Wright játéka lesz, a harmadik évébe lépő egykori Jayhawk csereemberből kezdőjátékossá avanzsált, előzetes eredmény nélkül. Mögötte James Posey jelentheti a győztes mentalitást, a tapasztaltságot, aki ugyan első Hornets-idényében méretes csalódást okozott, ha a Darazsak messzire jutnak a rájátszásban, vastagon benne lesz a keze.
Mint mindenhol, itt is sok múlhat a sérüléseken, két éve paraszthajszálra volt a nyugati döntő, ráadásul egy olyan kerettel, ami a mostaninál kevesebbre hivatott. A rájátszás minimális elvárás, egyáltalán nem lepődnék meg, ha a csoportot is elvinnék, a csúcs egy nyugati döntő lenne.
Várható kezdőcsapat: Paul-Peterson-Wright-West-Okafor
SAN ANTONIO SPURS
ahogy Márton Tamás látja
Érkezett: Richard Jefferson (Milwaukee), Antonio McDyess (Detroit), Theo Ratliff (Philadelphia), Marcus Haislip (Unicaja Malaga, Spanyolország), DeJuan Blair (Pittsburgh, draft 2/37), Keith Bogans (Milwaukee)
Távozott: Kurt Thomas (Milwaukee), Fabricio Oberto (Washington), Bruce Bowen (visszavonult), Jacque Vaughn, Drew Gooden (Dallas), Ime Udoka (Portland)
Április 29-én reggel Peter Holt berontott R.C. Buford irodájába, nyakán kidagadt erekkel, vörösen izzó fejjel az asztalra csapott. „Ilyet soha többet! Nem érdekel mibe kerül, győzni akarok, most! A 2010-es terv nagyon jól hangzott, kajálta is a nép, de nem bírtuk ki addig. Lépjünk.” Valami ilyesmi hangozhatott el azok után, hogy Tim Duncan karrierje során először a Spurs úgy esett ki az első körben, hogy a 21-es pályán volt. Hiába átlagolt fél lábon dupla-duplát és termelt Tony Parker rendszeresen a félidőre egy meccsre valót, átgázolt rajtuk a Dallas.
Szerző: NBA1.hu
Dátum: 2009. 10. 27.