Távozott: Chris Andersen (New Orleans), Jon Barry (Atlanta), Ryan Bowen (Houston), Michael Doleac (Miami), Jeff Trepagnier (Pompea Naples)

A Nuggets kettõs céllal vágott neki a holtszezonnak. Camby újraigazolása viszonylag hamar megtörtént, habár Kiki Vandeweghe nem kevés kockázatot vállalt a sérülékeny center hat évre szóló szerzõdésével. Maradék pénzüket egy dinamikus hátvéd leigazolására fordították volna, de hiába környékezték meg az összes elérhetõ játékost, a Nuggets a 2004-2005-ös szezont is a hárompontos vonalra betonozott Voshon Lenarddal kezdi meg. Aztán a Nets nyári végkiárusításán Kiki olyan ajánlatot kapott, amelyet nem lehetett visszautasítani. A Kenyon Martinért adott elsõ körös draftjogok nem fognak hiányozni a fiatal csapatnak, amely a következõ éveket rendre a rájátszásban kívánja befejezni. A karmesteri pálca Dre Miller kezében marad, aki cseréje, a csodatörpe Earl Boykins hathatós támogatásával igazán illusztris társaságot vezethet csatába. Lenardról már esett szó, õt az újonnan igazolt Greg Buckner fogja tehermentesíteni, elsõsorban védekezésben. A Nuggets fõ fegyvere továbbra is az olimpián szénné égett Anthony marad olyan helyettesekkel, mint a fegyverfronton ugyancsak erõs Rodney White és a veterán Bryon Russell. A palánkok alatt tölthetõ percekért Martin, Camby, Nené és Elson száll harcba. A holtszezonra adott házi feladatot talán a legjobban teljesítõ coloradóiak még a brutális Nyugaton is a 3-6. hely valamelyikére várhatók.

Kezdõcsapat: Andre Miller/ Voshon Lenard/ Carmelo Anthony/ Kenyon Martin/ Marcus Camby

Távozott: Gary Trent (Chicago Bulls), Darrick Martin, Oliver Miller

Kevin McHale 2003 nyarán végleg elhallgattatta a tamáskodókat és Flip Saunders hathatós közremûködésével bajnokesélyes csapatot varázsolt az addig egyszemélyes Timberwolves-ból. Noha a játékoskeret alig változott, a Minnesota erõsebb, mint valaha, hiszen az elmúlt szezont végiggöthösködõ Hudson és Szczerbiak újra egészséges. Az, hogy Garnett és társai idén bejutnak-e a döntõbe, nagyban függ attól, hogy mennyire tudják tehermentesíteni a 2003-2004-es alapszakaszban átlag 35 percet pályán töltõ veterán irányítót, Sam Cassellt. Erre a már említett Hudson mellett talán még az újonc Blake-nek lehet esélye. Sprewell és KG helye megkérdõjelezhetetlen a kezdõben, helyetteseik (Hoiberg és Madsen) lelkesedésére ebben a szezonban is nagy szükségük lesz. A hármas poszton az ellenfél szerkezetétõl és a mérkõzés jellegétõl függõen a biztos kezû Szczerbiak és a liga egyik legjobb védõje, Hassell osztozik. A center Olowokandit lassan már a saját gyerekei is kiröhögik. Erre az évre kitûzött célja egy 1/1-es centertõl elvárható dupla-duplás átlag helyett az, hogy sérülés nélkül végigalibizze a szezont, és hogy elkerülje, hogy Earvin Johnson kiszorítsa a kezdõbõl. A fánkszerkezet ellenére mindazonáltal meglepetés lenne, ha a Spurs mellett nem a Wolves futna be a legjobb nyugati mutatóért folytatott verseny elsõ két helyének valamelyikére.

Kezdõcsapat: Sam Cassell/ Latrell Sprewell/ Wally Szczerbiak/ Kevin Garnett/ Michael Olowokandi

Távozott: Dale Davis (Golden State), Dan Dickau (Golden State), Omar Cook (Charlotte)

Tegye fel a kezét, aki tudja, miért jó a Blazers-nek, hogy van három törpe irányítója? Senki?!? És annak mi értelme van, hogy Ratliffet a halovány Przybilla váltja a kispadról a rutinos Dale Davis helyett? Valaki?!? Hát igen, elég kevesen értik, hogy Telfair draftolása után miért kellett a Portlandnek elcserélnie Davis-t a balhés Van Exelre. Az eredmény egy meglehetõsen furcsa szerkezetû csapat lett. Amíg Stoudamire és Van Exel, illetve Randolph és Abdur-Rahim esetében egyes posztokon torlódás tapasztalható, addig Anderson, Miles és Ratliff mögött hatalmas szakadék tátong. Ha Cheeks keveset pihenteti õket, testük (fõleg Andersoné és Ratliffé) elõbb-utóbb fel fogja mondani a szolgálatot. Ha viszont sokat cserél, ‘kilyukad a gárda’, amit egy jó csapat – és Nyugaton szinte csak ilyenek vannak – percek alatt kihasznál és eldönti a mérkõzést. A csapat megmentõje, bármennyire is hihetetlen, a kényszerûségbõl bedobó poszton (is) küszködõ Abdur-Rahim lehet. Szerzõdése utolsó évében jár, így az õ érdeke is, hogy játékával felhívja magára egy olyan csapat figyelmét, amely hosszú távra számít rá a kezdõ erõcsatár posztján, valamint képes megfelelõ csere(játékos)alapot szolgáltatni a Portland számára. A rájátszás idén is csak álom marad, de a csapat már nagyon közel van ahhoz, hogy végleg maga mögött tudja a Whitsitt-korszak rossz emlékeit és méltó legyen régi nagy híréhez.

Kezdõcsapat: Damon Stoudamire/ Derek Anderson/ Darius Miles/ Zach Randolph/ Theo Ratliff

Távozott: Brent Barry (San Antonio), Calvin Booth (Dallas), Ansu Sesay (Golden State), Leon Smith

Ha egy válságban lévõ csapat vezetõsége kompenzáció nélkül elengedi a liga egyik legbiztosabb kezû dobóját (Barry), valamint olyan nevekkel erõsíti meg keretét, mint Kutluay és Forston, az két dolgot jelenthet. Vagy nem értenek hozzá, vagy készülnek valamire. Ha nem értenek hozzá, akkor is elismerést érdemelnek, hiszen 52 millió dollárból ilyen rossz csapatot összehozni már-már mûvészet. Ha viszont készülnek valamire – és ez a valószínûbb -, akkor a Seattle rajongói látványos szezonra és fényes(ebb) jövõre számíthatnak. Ellentmondás? Nem az. Közismert jelenség, hogy a szerzõdésük utolsó évében lévõ játékosok megtáltosodnak. Nos, a Sonics 2005-2006-os keretében mindössze négy ember (Collison, Kutluay, Ridnour és Swift) helye mondható biztosnak, a többieknek az idén kell meghatározniuk piaci értéküket. Fog ebbõl a csapat profitálni? Nem. Látványos lesz és szórakoztató? Naná! A Seattle játéka továbbra is Allenre és Lewis-ra fog épülni, de amíg a támadások koreográfiájáért felelõs Antonio Daniels felnõhet a feladathoz, addig Radmanovic és Potapenko csak a tisztes helytállásban bízhat a bivalyerõs Nyugaton. Egy szó, mint száz: csodára lenne szükség ahhoz, hogy a Sonics bejusson a rájtászásra. Abból is rögtön vagy kettõre. De majd jövõre…

Kezdõcsapat: Antonio Daniels/ Ray Allen/ Rashard Lewis/ Danny Fortson/ Vitaly Potapenko

Távozott: Greg Ostertag (Sacramento), Tom Gugliotta (Boston), Maurice Williams (Milwaukee), Mikki Moore (LA Clippers), Michael Ruffin (Washington)

Jerry Sloan minden idõk egyik legnagyobb edzõje. Pont. Amit tavaly Salt Lake City-ben mûvelt, az elõtt le a kalappal! Ügyet sem vetett a szakírókra, akik több éves szereplést prognosztizáltak a Utah számára az év végi lottóshow-n. Ehelyett egy nyár alatt lezárta a Stockalone-korszakot és egy izgalmasan, látványosan, mégis keményen játszó alakulatot faragott abból a csapatból, amelynek még a labdaszedõi is doktorálhattak volna pick-and-rollból. A stílusváltásnak meglett az eredménye. A Jazz, amelyet évekig messzire elkerültek a szabadügynökök, idén nyáron két nagy nevet is magához tudott édesgetni. A két új fiú, Carlos ‘Geréb’ Boozer és Mehmet Okur erõelemekkel teletûzdelt gyakorlattal jelentkezik gyûrûn – mondaná Csisztu Zsuzsa. Ebbõl következik, hogy Kirilenko idén (is) bedobót fog játszani, jelentõs torlódást okozva ezzel hátvédposzton, ahol az ismét egészséges Harpring és az újraigazolt Giricek küzd a kezdõcsapatba kerülésért. A csapatot továbbra is – a Stockton kisnadrágját a vártnál jobban kitöltõ – Arroyo vezeti csatába. Az erõsítéseknek, a hosszú és jól strukturált cserepadnak (Lopez, Bell, Snyder, Humphries, Collins) és természetesen Sloan személyének köszönhetõen nem tûnik elképzelhetetlennek a rájátszásba jutás.

Kezdõcsapat: Carlos Arroyo/ Gordan Giricek/ Andrej Kirilenko/ Carlos Boozer/ Mehmet Okur