Távozott: Jamal Crawford (New York), Linton Johnson (San Antonio), Jerome Williams (New York), Ronald Dupree (Detroit), Paul Shirley (Phoenix), Scottie Pippen (visszavonult), Marcus Fizer, Kendall Gill

Jamal Crawford elcserélésével nyilvánvalóvá vált, hogy John Paxson a remek újoncidényt produkáló Kirk Hinrich irányítójátékával próbálja elindítani a „bikacsordát” a fejlõdés rögös útján. Amely ha nem is ígérkezik olyan egyszerûnek, de a United Center lakóinak hosszú évek óta talán elõször nyílhat alkalmuk bizakodásra. A jó szerepléshez természetesen elengedhetetlen, hogy az örök ígéretként számon tartott Tyson Chandler és fõként Eddy Curry, végre megcsillogtassa a Bulls vezetõsége által oly nagyra tartott tehetségét és „ikertoronyként” emelkedjenek a „szeles város” fölé. Az elõjelek mindenesetre kedvezõek. Chandler felépült makacs hátsérülésébõl és Curry is intenzív diétát folytatott a nyáron. Bár Crawford távozásával tekintélyes pontmennyiség is a „nagy almába” költözött, de optimizmusra adhat okot, hogy az NCAA-bajnok UConn Egyetem rendkívül tehetséges hátvédje, Ben Gordon, a következõ idénytõl már „bikaként” száguldhat a parketten és veheti át elõdje által árván hagyott posztot. Az elmúlt idényben siralmas látványt nyújtó chicagói bedobókat a következõ kiírásra két, reményteljes fiatal váltja föl. Loul Deng munkamániás, vérbeli profi, pedig csak 19 éves. A Michigan-tó szomszédságában élõk már odáig merészkedtek, hogy az angol származású, valóban sokoldalú játékosban látják a hetekkel ezelõtt visszavonult Scottie Pippen utódját. A friss olimpiai bajnok, argentin Andres Nocioni pedig Tony Kukoc óta talán az elsõ légiós lehet, aki komolyabb karriert építhet a „szeles városban”. Így a Chicago ígéretes és jó szellemû fiatalok csatlakozása után folytathatja az évek óta tartó csapatépítést, s nem is reménytelenül, bár a rájátszás egyelõre távolinak tûnik.

Kezdõcsapat: Kirk Hinrich/ Luol Deng/ Andres Nocioni/ Tyson Chandler/ Eddy Curry

Távozott: Carlos Boozer (Utah), Lee Nailon (New Orleans), Eric Williams (New Jersey), Tony Battie (Orlando), Kedrick Brown (Philadelphia), Kevin Ollie (Philadelphia), Steven Hunter (Phoenix), Jason Kapono (Charlotte)

Az aktív nyár és a sûrû játékosmozgások nem kerülték el a Cleveland gárdáját sem. Valószínûleg sokáig fog tartani, míg elfelejtik Carlos Boozer távozásának körülményeit, ennek ellenére a tavalyi húzóember lelépésén nem kesergett sokáig a vezetõség. Inkább gyorsan megszerezte a hasonló kvalitással és játékstílussal rendelkezõ Drew Goodent, valamint az inkább termetérõl hírhedt Robert „Tractor” Traylort. Boozeren kívül a távozókat valószínûleg nem fogják megkönnyezni, bár Battie és Kapono még hiányozhat. Az érkezõk oldalát erõsíti két tapasztalt hátvéd, Eric Snow és a Netstõl számûzött Lucius Harris, akik személyében értékes, bármikor bevethetõ – és ami még fontosabb – play-off rutinnal rendelkezõ veteránok kerültek Ohióba. Hiszen a cél nem is lehet más, mint hogy az ifjú király a lovagok élén bemasírozzon a rájátszásba. Ennek elérésében LeBron segítségére lehet a McInnis – Ilgauskas – Wagner hármas, valamint az új jövevények. A terv teljesítéséhez a sérülések megúszására és Fortuna kegyeire is szükség lesz.

Kezdõcsapat: Eric Snow / Jeff McInnis / LeBron James / Drew Gooden / Zydrunas Ilgauskas

Távozott: Mehmet Okur (Utah), Mike James (Milwaukee), Corliss Williamson (Philadelphia), Tremaine Fowlkes (New Orleans)

A bajnok. Meglepetésre ugyan, de a bajnok. Egyben letéteményese annak, hogy a felborult térkép egyensúlya helyreálljon. Ennek szellemében erõsített a nyáron a michigani gárda. Vagy inkább gyengült? Ahogy várható volt, a kevesebb szerephez jutó magasemberek eltávoztak. Okur szép adag zöldhasúért Utah-ba, míg az egykori hatodik ember Williamson Philadelphiába helyezte át a székhelyét. Helyükre jött a krónikus térdsérülése miatt All-Starból hasznos kiegészítõ emberré halványuló Antonio McDyess, illetve a rutin maga, Derrick Coleman személyében. A nagy húzás sokkal inkább a tavaly szezon közben érkezõ, és az aranygyûrûk megszerzésében elévülhetetlen érdemeket szerzõ Rasheed Wallace újra szerzõdtetése volt (bár Joe Dumars húzásait ismerve McDyess idén akár MVP is lehet…). A csapat talán egyetlen hibája, hogy a hátvéd posztokon nincsenek minõségi cserék, így ha Rip Hamilton vagy a tavalyi döntõ MVP-je kiesik, a Pistons erõs hullámvölgybe juthat. Egy évközi cserével azonban ez is megoldható. Mindemellett az alakulat a keleti trón elsõ számú várományosa. Larry Brown legénysége – hátában a Wallace-fallal – jó eséllyel pályázik arra, hogy újra a Palota közönsége elõtt dõlhessen el az aranygyûrûk sorsa. Bár – mint tudjuk – megnyerni könnyebb, mint megvédeni.

Kezdõcsapat: Chauncey Billups / Richard Hamilton / Tayshaun Prince / Rasheed Wallace / Ben Wallace

Távozott: Kenny Anderson (Atlanta), Al Harrington (Atlanta), Primoz Brezec (Charlotte), Jamison Brewer (New York)

Az Indiana Pacers is azon csapatok közé tartozik, mely a „nagy keleti erõkiegyenlítési program” során inkább csak gyengült, míg az erõsítéssel nem sokat foglalkozott. Pedig a tavalyi play-offban kapott pofon után illett volna többet tenni az alapszakasz elsõség megõrzése érdekében. Váratlanul, akár vérveszteségnek is bizonyulhat az elmúlt 3 évben mindössze átlag 5 és fél percet kapó, ám a Bobcats elsõ meccsein brillírozó Primoz Brezec távozása, de nagyon hiányozhat Al Harrington, valamint a rutinos, de az edzõ bizalmát elvesztõ Kenny Anderson is. Az egyetlen igazi erõsítés Stephen Jackson. Rajta kívül az újak közül legfeljebb David Harrison tud majd hozzátenni Rick Carlisle legénységének játékához. O’Nealnek, Artestnek, a lassan talán beérõ Tinsleynek, és a még mindig megbízható Reggie Millernek össze kell kapnia magát, hiszen a csoportok átrendezésével elõfordulhat, hogy idegenben kell majd kezdeniük a rájátszást. Onnan pedig még nehezebb lehet a tavalyi csalódás feledtetése.

Kezdõcsapat: Jamaal Tinsley/ Stephen Jackson/ Ron Artest/ Jermaine O’Neal/ Jeff Foster

Távozott: Damon Jones (Miami), Brevin Knight (Charlotte), Brian Skinner (Philadelphia)

A tavalyi év egyik meglepetéscsapata idén is könnyen ebben a pozícióban találhatja magát, ám valljuk meg, ezúttal talán még többen lepõdnének meg, ha március környékén a Bucksnak még mindig volna esélye a rájátszásra. A távozó Damon Jones helyét Mike James szeretné betölteni, míg Skinnert a többiek próbálják meg pótolni, élükön az egykor Torontóban szebb napokat látott Jelani McCoy-jal. Így Terry Porter csapata papíron ugyan nem gyengült jelentõsen, ám a többi keleti középcsapat erõsebbnek tûnik, mint egy éve. Meglepetésnek számítana, ha idén elég lenne a rettegett kezû Michael Redd. Hathatós segítségre lesz szüksége a Mason – Van Horn – Smith tengelytõl is, sõt a kiegészítõ embereknek (Erick Strickland, Marcus Haislip) is be kell dobniuk magukat. Valamint nem ártana elmorzsolni pár rózsafüzért, és serényen imádkozni az égiekhez, hogy a tavaly szép reményekkel indult, ám Madsen által földbe döngölt T.J. Ford mielõbb a parkettet koptathassa – ezúttal a háta helyett a cipõjével. A Milwaukee nagy „harcban” áll majd a Chicagóval a csoport utolsó helyéért.

Kezdõcsapat: Mike James / Michael Redd / Desmond Mason / Keith Van Horn / Joe Smith