Vannak azok a reggelek, biztos sokan tudjátok. Másnapos ébredés, corn flakes (jobb esetben még egy sör), ball-handling a gatyában, utána gép bekapcsol és begyógyult szemekkel rámeredés a friss, ropogós eredményekre. Kómában látom, hogy 300 pontos meccsek, sztársérülések mindenfelé, engem meg csak egy aprócska eredmény érdekel. Takarom a szemeimet, aztán takarom a monitort, a végén persze úgyis odanézek. A Raps megint buktázott, lehet, hogy vissza kéne feküdni, ennél rosszabb már nem lehet. Esetleg csak akkor, ha két perc múlva újra megszólal az ébresztő.

Aztán felébredek. A „másnap” stimmel, a corn flakes stimmel (sör nem kéne így meló előtt), ball-handling megvolt, a gépet már bekapcsolni sem kell, azon a napon nem játszottunk, csak rémálom volt. Gondolatban a Nets elleni Titanic-division rangadóra hangolódtam. A fűszoknyás, félmeztelen filippínó csajok ugyan hiányoznak, de a füstölő illata vudubaba-szurkálásra késztet. Jól van, kosaras Barbie megvan, tűt inkább leteszem, ehhez már varrógép kell…

Komolyabbra fordítva: nehéz lesz, mocskosul nehéz. Az első meccsen pukk, beszari módon játszottunk, bejött a PO-tapasztalatért kiáltók jóslata. Az Air Canada Centre vöröslik, húszezer torontói fanatik tísörtje festi véresre a lelátókat, say, ez a mi színünk. Kár, hogy mi fehérben a Nets meg az alternate piros mezében vonul ki a pályára. Nice, legalább a booo-felejtésben besegítünk Carternek. A meccsre kár szót vesztegetni, teljes blackout kanadai oldalon, ha nincs Barbie Frank csapatában, akkor az első félidőt 100%-os mezőnymutatóval zárnák. Az edzői taktika nálunk olyan, mint az egyszeregy: ültessük Bosh-t az első két játékrészben, ez a legjobb idő arra, hogy teszteljük, mit ér a csapat nélküle. Vajmi keveset.

Közben itthon a lépcsőházban már bekapcsolt a ködkürt, evakuálják a házat, keresem az első áldozatomat, egyre mélyebben hatol bele a kisördög vasvillája az agyamba: „ugye tudod, hogy van a szekrényben egy piros, békebeli torontós Carter-mezed?” Aztán minden elhalkul, vállalom a kockázatot, a fejemben öljék egymást az agysejtek, én ma nem szájkaratézok le senkit.

Csak csendben bánkódom az eredmény miatt, de tudom, hogy a második meccsen már tökös Raptorok szaggatják majd fel a parkettet, jobb lesz ez, igazi küzdelem, két egyenrangú fél csatája. A háborút meg kell nyerniük a srácoknak. Talán azért, mert a Raps több lett azzal, hogy kevesebb lett Vince-szel, talán csak magukért, talán azért mert egy egész ország szorít nekik. Nevermind.

Szerző: Molnár Ádám

Dátum: 2007. 04. 22.