Egy dacos Heat-szurkoló korai kampánynyitója

Bár még nincs meg az első körös ellenfelünk, de egy ilyen fantasztikus csapatnál ez ugye teljesen mindegy, ráadásul az identitáserősítő tréninget, aminek segítségével könnyebb lesz majd állnunk a sarat a minden bizonnyal idén tavasszal-nyáron is ránk zúduló ipari mértékű irigységgel szemben…azt sosem lehet elég korán elkezdeni. Megelőző csapás, mondhatnók…

Tehát a világ irigy. Már 2006 nyara óta az, viszont igazából Dwyane Wade ledraftolásának az idejéig vissza lehet vezetni ezt, de egyes neves kutatók szerint egészen a franchise 1988-as színrelépéséig. Sőt (!), létezik olyan (vitatott) elmélet is, miszerint 1988 előtt nem is létezett kosárlabdázás, az valami más sportág volt. Mások szerint 2010 nyara előtt nem létezett a mai formájában ez a sport, de hangsúlyozom: itt már vitatott elméletekről van szó, egy biztos pont van. És az az irigység.

Kedves barátaim, nézzünk át pár fontos dátumot magyarázó kommentekkel!

2010.07.07.

Wade bejelenti, hogy marad Miamiban, Chris Bosh pedig azt, hogy érkezik. Ez a két ember már régóta keményen a bögyében vót az irigyek társadalmának. Wade-et 2006 óta folyamatosan irigylik, amikor ugye először bajnok lett és a döntő MVP-je. Irigylik, mert jóképű, irigylik, mert izmos, irigylik tőle a zabigyerekét, Gabrielle Uniont (!!!), majdnem mindent, amit csak lehet.

A másikat is irigylik, de az ő irigyeinek a tábora speciálisabb megközelítést igényel. Cristianót elsősorban a konzervatív, patriarchális szemléletű férfiak irigylik, mégpedig azért, mert egy modern, érzékeny, androgün alkatú fiúcska ő, aki divatlapokat olvas, szedi a szemöldökét, Sarah Jessica Parker a példaképe és csak akkor megy a palánkok alá brusztolni, amikor éppen ott van Jason Collins. Egyesek szerint mindez azért van, mert Bosh homoszexuális, de egy tisztességes, haladó szemléletű ember a homofóbia minden formáját visszautasítja, a Miami Heat szurkolói meg aztán pláne. Továbbá azért is irigylik őt, mert csak harmadhegedűs, márpedig az emberek egy jelentős része legalább az elfojtott vágyaiban szeretné kipróbálni a gruppent. Hogy biztosan két másik férfival tenné-e ezt, azt most ne firtassuk inkább, már mondtam, sok a homofób…

2010.07.08.

LeBron James a The Decision című blockbuster filmjében bejelenti, hogy i’m going to take my talents to South Beach, amiből természetesen szállóige lesz, hisz nagy ember mondta. Ez az egész produkció alapvetően egy állatság volt, bár mindenképpen jövedelmező, de az őt ért kritikákért mégsem LeBron a bűnös, a legkevésbé sem. Hanem a vegytiszta irigység. Egyszerűen LeBrontól aztán tényleg irigyelnek mindent egészen a születése óta. A tehetségét, a gnóm lábujjait, a ‘Check my $tats’ pólóját, azt, hogy már huszonévesen elkezdett kopaszodni, az édesanyját. Egyes híresztelések szerint az édesanyjára irigyek egyike anno komoly lépéseket is tett ebben az ügyben, azóta már nem is az NBA-ben játszik, mert az irigység mindig elnyeri a méltó büntetését.

2010 nyara a nagy hármas szerződtetése után

Sok játékos érkezik, néhány további marad, mind olyanok, akikre az átlagemberek joggal lehetnek irigyek. A részletekbe most inkább ne nagyon menjünk bele, hacsak nem annyira, hogy Jamesék rengeteg bajnoki címet ígérnek, ami alapvetően teljesen jogos, de legalábbis jó marketing, viszont az ellenséges külvilág nem ért a marketinghez, de mindenekelőtt nagyon irigy már arra is, hogy egyáltalán mi merünk nagyok lenni. Hát nehogy már azt mondják, hogy kicsik vagyunk!

Tekintsünk át most egy listát az eredményeink egy csekélyke hányadáról, amire alapozva már bőven joggal gondolhatjuk azt, hogy az idén is úgy legyalázzuk a ligát, mint tavaly. Amikor is ugye a Spurs elleni hatodik meccsen 20 másodperccel a vége előtt a biztos siker biztosabbnál is biztosabb tudatában óriási letargiában ültem a tévé előtt…hogy aztán Ray Allen hármasát követően a hosszabbítás előtti szünetben anyaszült meztelenül rohanjak keresztül az utcán és hangosan kiabálva tudassam az emberekkel, hogy igen, nekem van ebben az utcában a legnagyobb farkam, hisz más úgysem szurkol errefelé rajtam kívül a Miaminak, ez pedig különlegessé tesz. Azóta egyébként már Kate Upton is megvolt egyszer, mert többször már nem akartam (mit nem tesz az önbizalom!) és még sokat mesélhetnék, ha nem lennék ízig-vérig úriember. Mint a Miami-szurkolók mindegyike. Akár nőkről, akár férfiakról van szó.

NA, SZÓVAL:

2011, rájátszás, keleti konferenciadöntő: a csapat a szériát pályahátrányból kezdve az első mérkőzésen 21 pontos vereséget szenved el a lényegesen jobb erőkből álló Bulls ellen. De ez a fiatal együttes nem adja fel és oroszlánként küzdve hozza el mégis a pályaelőnyt a második mérkőzésen, majd összesítésben 4-1-gyel búcsúztatja Góliátot. Óriási szerencséje volt Jordannek, hogy ez a párharc az ő pályafutásába már nem fért bele.

2011, rájátszás, döntő:

A Dallas Mavericks a 2006-os, Heat ellen elbukott döntő által okozott hihetetlen mértékű irigységből fakadó energiák által röpítve 4-2 arányban megfosztja LeBronékat az első közös bajnoki címüktől. Gyakorlatilag meglopják a klubot, elvesznek valamit attól, olyan valamit, ami már rég az illető zsebében volt, valami idióta Robin Hoodnak hiszik magukat vagy nemtom. Pedig Jamesék ezt a párharcot könnyedén nyerték volna, ha a második meccsen az utolsó negyedben nem altatták volna el magukat azzal, hogy ez a világ bizony szép és jó, nem létezik irigység. De, igen, létezik. Mindeközben gúnyolódtak például Dirk Nowitzkin, de ezt is felfújta a csapattal szemben szélsőségesen ellenséges média, ugyanis bár maguknak sem merték bevallani a játékosaink, de a zsigereikben valahol mégis érezték, hogy ez a világ nem egy szép világ. És ezért gúnyolódtak, mert valahol belül éreztek valamit, amiről akkor még ők sem tudták pontosan, hogy micsoda és hogy milyen erős ellenérzést éreztek meg. Talán mondanom sem kell: ezt az elbukott döntőt azóta is nagyon irigylik tőlünk a kívülállók. Még ezt is irigylik tőlünk.

2012, rájátszás, második kör: a vidéki bunkók klubja, az Indiana Pacers elmarja a Heat csapatától a pályaelőnyt, de az együttes fogcsikorgatva, ki tudja, hány ezer tahó ordítása mellett visszanyeri azt a sokkal jobb játékoskerettel rendelkező ellenfél csarnokában és 4-2-vel jut tovább a konferenciadöntőbe.

2012, rájátszás, keleti konferenciadöntő: a nevenincs senkikből álló Boston Celtics a játékvezetők irigységének köszönhetően csak 4-3-ra marad alul imádott csapatunkkal szemben, amelytől ismét ellopják a pályaelőnyt, ahogy az irigyek szoktak lopni a gazdagoktól. LeBron a hatodik meccsen egymaga veri el őket Bostonban, a keltáknak azelőtt és azóta sem volt nagyobb sikerük ennél a 4-3-as bukónál.

2012, rájátszás, döntő: a csapat 4-1-es összesítéssel megnyeri fennállása második bajnoki címét, a nagy trióval az elsőt, nagyon nincs is igazából miről beszélni, az ellenfél csapatnak már a nevére sem emlékszem, azóta talán meg is szűnt, de bizonyosan pályahátrányból nyertünk.

2013, rájátszás, döntő: ismét a Pacers, ismét ez a szánalmas, végtelen anyagi lehetőségekkel és hihetetlenül erős játékoskerettel rendelkező összevásárolt csapat, az NBA Real Madridja. Természetesen ismét elmarják a pályaelőnyt, hisz ők is Góliát, mi meg itt is Dávid, de 4-3-mal továbbmegyünk, a játékvezetők nyilván mindent megtettek azért, hogy ne így legyen.

2013, rájátszás, döntő: tükörsima, újabb győztes döntő a San Antonio ellen, nyilván elbukott pályaelőnyről, mert mi szeretünk hátrányban lenni. Vagy csak ott hagytuk a padon őrizetlenül, az irigyek meg ellopták és vissza kellett tőlük lopni? Mindegy is, hogy melyik, a Spurs egy elég koros csapat és ahogy idősebbek lesznek az átlagemberek, egyre csak nő és nő az irigység. Ez volt a legkönnyebb döntőnk a nagy trió összeállása óta, de erről már valahol fentebb megemlékeztem.

Összegzés: semmi okunk nincs arra, hogy a gyengébb alapszakasz ellenére ne legyünk bizakodóak az idei rájátszást illetően, hiszen már sokszor bizonyítottuk, hogy pályahátrányból is képesek vagyunk nyerni, illetve ha nincs pályahátrány, akkor simán csinálunk magunknak. Idén a konferenciadöntőtől kezdve nagy eséllyel már csinálni sem kell majd, az irigyek ezt megoldották, de valószínűleg hiába, mert végül mindig győzedelmeskedik a jó, a szeretet meg ilyesmi és nem csak a filmekben.

Tegyük teljessé hát a trilógiát, buzdítsuk minden erőnkkel szeretett csapatunkat, kedves barátaim, nyerjük meg az első trilógia harmadik részét! Nem olyan trilógia lesz ez, mint a Star Wars első hármas sorozata volt, mert ott ugye a negyedik résszel kezdődött az egész, dehát az csak egy hülye film, mi meg a valóságot írjuk, ott pedig akkora velünk szemben az irigység, hogy a külsősök nem engednék meg, hogy először a negyedik bajnoki címét nyerje meg a LeBron-Wade-Bosh trió, aztán az ötödiket és a hatodikat, majd szépen sorban az első hármat. Pedig biztosan képesek lennénk rá. De hát az irigység…

Szerző: Mihály Balázs

Dátum: 2014. 04. 19.