Front Office – Vergilius kerestetik II.

„Amint az erős ember is szereti kifejteni képességeit, és élvezi a testmozgást, amint izmait gyakorolja, úgy lelkesíti az “elemző” lelket a megfejtés lelki feladata.”
Edgar Allen Poe

Az amerikai major sportok zárt rendszere mindig is sok izgalmat kínált a csapata épülgetésért szorító szurkolóknak. Melyikünk ne frissítgette volna izgatottan valamelyik hírforrást trade deadline idején, rágta volna le körmét a szabadügynök időszak alatt, esetleg próbálta volna beszurkolni valamelyik fiatal kiszemeltet csapatába a drafton. Az NBA fizetési megkötései és átigazolási szabályzata érzékeny szerkezetté alakítják a csapatok összetételét. Elég egy rossz lépés, és menthetetlenül zuhanni kezdünk a semmibe, ahonnan bizony hosszú és keserves út vezet vissza a helyes útra. Egy fanatikus szurkolónak mindig van mire odafigyelni, ha csapata jövőjéről van szó. Különösen igaz ez, ha olyan gárdának szorítunk, ami a bajnoki címtől a lehető legmesszebbre várja a csodát egy-egy ígéretes fiataltól vagy csapata általános igazgatójától.

A szálak a general manager kezében futnak össze. Ő az, aki felelősséggel tartozik a csapat tulajdonosa és a szurkolók felé. Sokak által irigyelt, de könnyűnek és nyugodtnak semmiképpen se nevezhető munkakör ez. Ő irányítja és hangolja össze az edzők, a játékos-megfigyelők, a különböző tranzakciókat megkomponáló specialisták és az azokat ténylegesen nyélbe ütő igazgatók munkáját.
A liga igazi boszorkánykonyhája ez: a csapatok főhadiszállása, a front office.

Blogom az NBA ezen szegmensére fókuszál. A csapatépítés folyamatát szem előtt tartva igyekszem elemezni a csapatokat, a liga eseményeit, és természetesen az egyetemi liga és a draft sem maradhat ki.

Legutóbb alámerültünk a pokol legmélyebb bugyraiba, és megnéztük, hogyan próbálja elnyerni megváltását néhány csapat Fortuna kegyeire és megfigyelői gárdájára bízva jövőjét. Kis piacokon ez tűnt az üdvözítő útnak, mégis van pár csapat, amelyik nem adta fel szezonjait pár plusz golyóért a draft lotteryn, hanem győzelmeket gyűjtögetve próbálták felépíteni kereteiket. Miért is lehet ez? Őrült GM, kapzsi tulaj, vagy tudnak valamit? Nézzük meg lágyszívű Vergiliusainkat, akik nem a legmélyebb sötétségből indították útjukat a fény felé.

Képmutatók

„Lenn festett arcu népség vánszorogta
körül a völgyet, kerülvén a gátat
s kínját leverve, lankatag zokogta.
Csuhát viseltek, olyatén kabátot,
s alacsony csuklyát, jól lehúzva szemre,
mint Clunyban viselnek a barátok.
S kívül vakító volt e nép köpenyje
aranyozástul; bellül súlyos ólom:
Frigyes csuhája ehhez szalma lenne.
Ó, bús nép, kit ez örök takaró nyom! –„

Most két keleti csapatról lesz szó. Egyik franchise se fekszik nagy piacokon, messze van a nagy szabadügynök mágnes metropoliszok nyüzsgésétől. A vidéki nyugalomban meghúzódva építkeznek, és próbálnak beleszólni a szerencsés milliárdosok küzdelmébe. Régóta nem dratfoltak legelöl, és hosszú évekig kompetitívnek tűnő, de komoly célokra esélytelen csapattal indultak harcba. Lássuk lehet-e kis piacokon így építkezni.

Akiknek összejött

Indiana

Az Indiana valahogy soha nem hozott le igazán rossz szezont. Az előbb Miller majd Artest-O’Neal fémjelezte csapat szétesése után is minden évben 30 győzelem fölötti, 40-50 százalék között ugráló szezonokat hoztak. A döntéseket elsősorban a legenda Larry Bird hozta meg. Vajon miért nem verték szét a vezérnek éppen nem nevezhető Danny Granger által húzott csapatot, és keresgéltek nagy sztárokat a lottery elején? A válasz egyszerű. Bíztak abban, hogy képesek a draft közepén is gyémántokat találni, és azokat egy rendesen funkcionáló, minden évben playoffért küzdő, a meccseiken győzelemért hajtó csapatban kinevelni. Nem egy kockázat nélküli terv ez. Ha nem sikerül, akkor a középszerűség mocsarába süppedő, még a helyi szurkolók számára is érdektelen gárda alakul ki. Larry legend irányításával mégsem ez történt.

A 2008-as drafton Roy Hibbert, a 2010-esen pedig Paul George játékjogát sikerült lefoglalni. Két nem teljesen egyértelmű választás. Különösen George esetében értetlenkednek sokan, miért a csapat húzóneve, Granger helyére választanak játékost. A választ valószínűleg már nem nagyon kell magyarázni a Timberwolves a Warriors vagy a Clippers stábjának. Elég rámutatni a liga egyik legragyogóbb fiatal sztárjára. És ha már ennyire benne vagyunk, nyugodtan mellé lehet rakni a 2. körben, összességében a 40. választással megszerzett Lance Stephensont.

Komoly év volt ez a franchise életében. Ügyesen dugták bele az orrukat egy sokcsapatos cserébe, és megszerezték a szárnyait bontogató Darren Collisont mindössze Troy Murphyt dobva a kalapba. A még Granger fémjelezte csapat az akkor már komoly tényezőnek számító Hibbert és a frissen megszerzett irányító segítségével be is jutott a rájátszásba. Gondoljunk bele mit jelenthetett ez az év Paul George fejlődésében. Nagy különbség van a fogcsikorgató küzdelemben kiharcolt rájátszás és egy olyan szezon között, ahol kiküldik labdázgatni a srácokat minden felelősség és bármiféle részsiker komolyabb esélye nélkül.

Bird meg is érezte a vérszagot. Tudta, hogy összeállt a mag, amire építeni szeretne, és egy mindkét fél számára előnyös cserével megszerezte George Hillt a Spurstől. Persze lehetne mutogatni Kawhi Lonard, Vuvevic vagy akár Faried statisztikáit, de Birdnek hátvéd kellett egy már funkcionáló, győzelemre törő csapatba, és meg is szerezte azt. Ráadásul helyi kötődésű srácról volt szó, akiről tudta, magához tudja majd láncolni szerződése lejárta után is. Volt még egy lyuk a csapatban. A 2009-es választott Tyler Hansbrough nem volt elegendő arra, hogy egy komoly csapat kezdő erőcsatára legyen, így leigazolták a sérüléséből visszatérő David Westet és a Hornetsből érkező szabadügynök tökéletes párja lett Hibbertnek. A remekül felépített gárda így már keleti élcsapatként várhatta Paul George robbanását. Ő nem úgy érkezett a ligába, mint Melo, Durant vagy éppen Lebron James, hanem egy nyers tehetség volt, akit tudatosan és remek szakmai munkával építettek fel. Közben kiderült van még talent tartalék a pad végén is. A korábban már említett Stephenson hatalmas lépésekkel jutott el a liga jobb dobóhátvédjeinek szintjére, tovább erősítve az amúgy is remek gárdát.

A csapat innen fogva igazi sikertörténet. 2011-ben megtalálták edzőjüket, Frank Vogelt, aki remekül fogta össze a rendkívül tehetséges keretet. Ez se egy elhanyagolható tényező, ha a GM vagy tulajdonos felelősségét nézzük a csapatépítés során. Nincs az a keret, amit egy rossz edző ne tudna elrontani. Vogel alatt a Pacers egy csodálatosan összeillő darabkákból álló, kőkeményen védekező, érdekes, izgalmas játékosokkal rendelkező franchise lett, nem egy NBA szurkoló második kedvenc csapatává válva. Szerencsés őrültek lennének? Kötve hiszem. Nézzük csak meg, hogyan kell ezt rosszul csinálni:

Akiknek nem

Milwaukee Bucks

A másik keleti csapat, amelyik emberemlékezet óta 40-50% között hozza le a szezonjait. 2009-2010-ben úgy nézett ki, van mire építkezni. Andrew Bogut személyben kiváló középjátékosuk volt egy meglehetősen centerszegény ligában, a 2009-es draft 10. helyén húzott Brandon Jennings remek pontszerző hátvédnek tűnt, a Bullstól érkező John Salmons pedig a sérült Michael Redd helyén megadta a rájátszáshoz szükséges lökést a csapatnak. Sajnálatos módon Bogut brutális sérülést szenvedett az alapszakasz vége felé, így az Atlanta ellen 4-3-as vereséget szenvedtek az első körben.

A szurkolók joggal reménykedtek, hogy a remek első szezont hozó Jennings fejlődésével, és Bogut felépülésével ütőképes gárdát képesek építeni, ha a kvázi career-ending sérülést szenvedő Redd óriási kontraktusa kikerül a könyvekből. De semmi nem jött össze. Salmons megkapta nagy és hosszú szerződését, és rögtön visszavett a tempóból, Bogut romló formát mutatott, majd újra sérülésekkel bajlódott, Jennings pedig képtelen volt egy alacsony hatékonyságú pontszerzőnél magasabb szintre, egy franchise vezérévé előrelépni. A Milwaukee mindig harcban állt a rájátszásért, de sosem sikerült olyan csapatot felmutatnia, amelyik komoly potenciált rejtene magában. Ráadásul mindig akadt olyan játékos, aki szerződése utolsó évében megtáltosodott, így komoly pénzt felmarkolva szűkítette az utat a középszerűségből kitörni próbáló franchise előtt. Salmons mellett ilyen a hullámzó Erson Ilyasova, a szépen fejlődő, majd szerződése aláírása után megsérülő és balhézó Larry Sanders, vagy a világéletében csak darab szezonokra felvillanó, frissen szerződtetett O. J. Mayo. A serpenyő másik oldalára be kell pakolnunk pár ügyes cserét. Kevés franchise volt képes ilyen kis veszteséggel megválni a Maggette-, Stephen Jackson-, Bogut- és Salmons-féle drága kenyérpusztítóktól, mint a Bucks tette azt az utóbbi években. Sajnos soha nem sikerült igazán kihasználni ezeket az ügyes lépéseket. Hiányzott a vezér, arctalan és szürke franchise alakult ki Milwaukee-ban.

A lufi az idei szezonra durrant ki. A működésképtelen Jennings-Ellis backcourt távozott, és a csapat hosszú szenvedés után pont a legjobbkor esett vissza az előző írásban tárgyalt mélységekbe. Szerencséjükre ezt nagyon jókor tették. Financiálisan borzalmasan manage-elt franchise ők, hiszen csúnyán be vannak táblázva szerződésekkel, de az idei korai pickjük és a Henson-Antetokounmpo fémjelezte fiatal mag bizakodásra ad okot. Hosszú az út, ami előttük áll, de most épp van esélyük 2-3 keserves év után egy ütőképes csapat összehozására. A gond ott van, hogy teljesen esetleges módon kerültek ebbe a szituációba. Jól mutatja ezt a fiatal tehetség Tobias Harris elvesztegetése, vagy a már említett Mayo és Zaza Pachulia szerződtetése. Felmerül a kérdés: valóban John Hammond kezébe akarják-e adni a semmiből termett lehetőséget?

Jól látható, mi a különbség a két hasonló úton haladó, de teljesen máshová eljutó franchise között. Az Indiana teljesen tudatos építkezéssel, a financiális tényezőket mindig figyelembe véve, tökéletes darabkákat pakolt össze. Mindezt elképesztően jól sikerült draftokkal egészítette ki. Az, hogy Stephenson vagy Paul George ilyen játékossá vált, nem a szerencsén múlott. Nagyon jó szemű stáb válogat a fiatalok között. Elég, ha a sokak által kinevetett Miles Plumlee választásra gondolunk, aki Phoenixben megkapva a lehetőséget, a tavalyi draft legjobb késői választásának tűnik. A tehetségeket jól menedzselő szakmai stáb és a tudatosan, okosan dolgozó GM összehangolt munkájának eredménye az idei szezonra összeálló bajnokesélyes gárda.

Ezzel szemben a Bucksnál a tudatos építkezés komolyabb jele nélkül halmozták egymásra a játékosokat, és a jó húzások legtöbbször egy csúnya csapatépítési bakiból való bravúros menekülést jelentették. Nem véletlen, hogy lefelé haladtak a pokol bugyraiban. A sokat szenvedett, amúgy remek szurkolóik megérdemelnének már némi reményt, de félő, hogy egy sztár fiatal érkezése után is megmaradna a kapkodó ügyetlenkedés. Érdekes adalék Hammond 2010-es év GM-je díja. Utólag is gratulálunk.

Hogy teljes legyen a kép, jövő héten eljutunk a purgatóriumig, és a most bemutatott csapatok nyugati párjait vizsgáljuk meg, illetve megpróbáljuk összegezni az eddigi tapasztalatokat.

Szerző: Sziebig Andor

Dátum: 2014. 01. 14.