Janus szemével

A Kedves Fórumtársak már sejthetik, Féreg ismét elővette azt a fura szokását, hogy előkapar valami az amerikai profi kosárlabda ködös történelméből. Az NBA december 7. és 14 között illusztris múltját ünnepli, így az Örökség Hetének záró napján egy kicsit a múltba tekintek.
1998-ban a Chicago Bulls megindult az öregedés rögös útján, míg a New Jersey Nets csapatának szerencséje felfelé ívelni látszott. A rájátszás első körében e két gárda feszült egymásnak. Mind a két oldal hadisérültekkel állt fel, a Nets-ben Jayson Williams törött nagyujjal, Van Horn gyomorvírussal küszködött, míg a Bikák Luc Longley-t kényszerültek nélkülözni, Harper pedig kellemes hátbántalmakkal vállalta az ütközetet.

Az összecsapás nagy iramban indult, a Bulls dobásai rendre kipottyantak a gyűrűből, Rodman hiába kapkodta a lepattanókat Chris Gatling mellől, pontok csak ritkán estek. A másik oldal periméter dobásaiból élve gyors előnyhöz jutott. Ekkor mutatkozott meg egy veterán csapat erénye. A háromszög támadás sokpasszos játékában hiába csapdázták Jordant, okos labdamozgatással rendre üresen maradt palánk alatti ziccerekkel operáltak, Ron Harper össze is szedett 13 pontot, a kinti dobások is beindultak a Kukoc-Pippen tengely által. John Calipari, a New jersey-i mester már kevésbé volt boldog, Van Hornt ültetni kellett a gyomorbaja miatt, a negyed maradékában örömöt már csak a beálló Jayson Williams pattanói jelentettek. No meg a jól kezdő, ám védekezésben két faultot behúzó Kittles helyére beálló Sherman Douglas erőszakos támadójátéka. A védő oldalon a magasságkülönbség frusztrációja egy Sam Cassell technikaiban csúcsosodott ki, túl a negyed derekán.

A második negyed kiegyenlített játékot hozott, a Bikák pihentették kezdő hátvéd párjukat, valamint Kukoc is pihenőt kapott. Pippen így vezérré léphetett elő, a negyed elején mozgékonysága, képzettsége, és a rájátszásban ritka egészsége öt gyors pontban manifesztálódott. Pip későbbi padoztatása alkalmat ad arra, hogy a szürke, de hatékony Kerr-Randy Brown-Scott Burrell hármas munkáját nézhessük, akik megfelelően végezték a feladatuk. Magasemberek között Dickey Simpkins meglepően erőszakosan kereste a kontaktust, energikusságával pótolta a Pippen hiányában lassuló támadást. Energiájából egy csúnya mozgó blokkra is futotta Douglas-szel szemben. Itt kell megjegyezni, hogy Dennis megmutatta egyik alulértékelt tulajdonságát, amikor pontos passzt adott a palánk alá befutó Simpkinsnek. Jordan csöndes intelligenciával működik közre. A Nets, a lyukas védelem mellett, konzisztens támadással tartotta magát. Van Horn egész karrierjének jó összefoglalója a meccs, támadás közelről és távolról egyaránt, jó kisegítő pattanózás, csak védekezni ne kelljen.

A közvetítésben a harmadik negyedbe ugrunk, négy pontos Bulls vezetésnél. A negyed keserédes a Nets számára, Van Horn gyomorbajjal az öltözőben csücsül, Kerry Kittles nem képes a gyűrűbe találni, Cassell két ügyes zárás miatt négy személyivel a padon. Phil Jackson fiai vérszagot éreznek kiváló védekezésükkel, gyors futós játékkal az eredményt tíz pont fölé növelik, miközben röpködtek a no-look passzok, Rodmantől egy szökőévenkénti gólja után csodás táncot láthattunk, egy Kukoc által visszacsavart labdára vetődése pedig legendás. Jordan 11 pontot vállalt a negyedben, 25-nél járt, Pippen 21-gyel követte. A Hudson -partiak energikus, lepattanózó játékához csak pár Gatling gól maradt meg hírmondónak, 25% környéki dobóformájuk ellenére is csak tíz a differencia.

Az utolsó negyed elején Jordan Hollywood Harperrel együtt pihengetett, a hajtós Nets kiváló védekezéssel, tovább zakatoló támadó lepattanózással átverekedte magát a nehézségeken, 8-0-ás futást hajtott végre His Airness szeme láttára. Jayson Williams törött nagyujjal 17 lepattanónál járt a negyed közepén, 9-et csípett el a piros-fehér kartársak elől. A Bikáknál csak Toni Kukoc robbanékony egykezes zsákolása említhető meg. Gatling teljesen megőrült a negyed során, ügyes palánk alatti mozdulataival, és átlag fölötti büntetőzésével vezetést is szerez, Jordan sokfaultos védőivel ütteti le magát, büntetőivel közel marad a Chicago, a negyed végén horvát kiválóságuk kihagyja a kínálkozó gyenge triplalehetőséget, hosszabbítás következik.

A hosszabbítás alaphangját Jordan hátulról érkező ravasz blokkja adta meg, Gatling fájlalta is a csuklóját. Tiki-taki játék következik, Jordan büntetőinél a Féreg kipontozódik, az állás egy Jersey kosárral sokáig 91-91, Jayson Williams továbbra is őrületes munkát végez a palánkoknál. Egy perccel a vége előtt Jordan labdát szerezett Gilltől, és egy nagy zsákolással és egy büntetővel ismét előnyhöz juttatja csapatát. A Nets képtelen betalálni, Pippen méretes blokkja után újabb jordani büntetők után beáll a 2 pontos 95-93-ös győzelem.

Rájátszás hangulatú, hajtós, izgalmas mérkőzés az aranykor végéről. (Külön köszönet Hubie Brownnak, a szakkommentátornak, hogy okosabbnak tűnhettem a valósnál)

Szerző: Menyhárt Gábor

Dátum: 2007. 12. 14.