Még szinte el sem kezdődött, máris eltelt a szezon negyede és szépen lassan körvonalazódni látszik a valós erősorrend a csapatok között. Az eddig lejátszott találkozók alapján pozitív és negatív irányban egyaránt akadnak meglepetések. Utóbbiak közé tartozik a Los Angeles Clippers csapata, akik ugyan 11-9-es mérleggel a nyugati hatodik helyen tanyáznak jelenleg, pályán mutatott teljesítményük nyomokban sem hasonlít egy bajnokesélyeséhez.
Doc Rivers GM és vezetőedző a nyáron vastagon bevásárolt és a szűk magot (meg a fiát) megtartva lényegében nulláról építette újra a Clippers cseresorát. Várható volt, hogy lesznek kezdeti nehézségek, amiket ki kell majd javítani a rotációban, a probléma azonban ott kezdődik, hogy Rivers nem látja a fától az erdőt, a feje fáj, mégis a lábát akarja amputáltatni. Az emlékek szép dolgok, idővel megszépülnek, de ha bármilyen kapcsolatban az egyetlen összetartó erő a múlt, ott baj van.
Márpedig be kell látni: Paul Pierce már nem az a játékos, akinek egy bajnokesélyes csapatban 20 perceket kell a parkettán töltenie. Az eredeti elképzelés szerint Pierce stretch négyesként kiválóan szét tudja húzni a védelmet, tisztességes védekezéssel és lepattanózással. Az ötlet majdnem be is vált, csak ott sántít a történet, hogy Pierce komoly párbajt vív Kobe-val a legrosszabbul dobó játékos nem éppen hízelgő címéért, 30,7%-os mezőny és 25%-os triplamutatójával nem is esélytelen a két kiöregedő legenda versenyében. Mindezt úgy, hogy védekezésben képtelen már bármelyik kiscsatárral tartani a lépést, egy pozícióval feljebb pedig Szemmelversz Ignác méltó tanítványaként nézi végig, amint csapatát rommá verik a festékben (a Clippers egyszer nyerte meg idén eddig a lepattanópárbajt). Pierce mindig az a játékos volt, aki kulcsfontosságú helyzetekben a csapata élére tud állni, a rájátszásban valószínűleg komoly segítség lehet, de ehhez nem szükséges minden alapszakasz meccsen koptatni nyugdíjas izületeit, különösen, ha használható játékosok is akadnak a háttérben bevetésre készen.

A probléma másik személyi tényezője nem más, mint a korábban lenyűgöző, most már inkább lelombozó dobógép, Jamal Crawford. J-Crossover karrierje csúcsán az egyik leggyilkosabb támadó volt ligaszerte, ha elkapta a fonalat. Mostanra azonban kijelenthető, hogy elszállt fölötte az idő vasfoga. Ugyan a legutóbbi, Magic elleni találkozón a sírból hozta vissza a csapatot, ezek az alkalmak mára ritkábbak, mint Steven Seagal dublőr nélkül forgatott verekedései. Összességében már többet árt a csapatnak, mint használ, miközben százalékai évről évre zuhannak, mostanra a tűrésküszöb alá. Crawford ballhog mentalitása nagyban befolyásolja annak a második egységnek a játékát, ahol egyébként is egy Austin Riversnek kéne mozgatnia a csapatot, ami különösen azért fájó, mert Crawford egyébként ihletettebb napjain képes lenne akár elirányítani is a második egységet. Ehhez azonban le kéne győznie önmagát, meg még egyszer, meg még egyszer, ez viszont 35 évesen, karrierje 16. szezonjában már nem fog megtörténni.
Ha a két veterán egyéni vergődése nem érné tőrdöfésként a szurkolókat, Rivers gyakran meg is forgatja a pengét a rajongók ketyegőjében azzal, hogy a mérkőzések legvégén együtt tartja pályán a két „védőfenomént”, a Clippers pedig kritikán alul teljesít hátramenetben, ha mindketten a parkettán vannak. A 2-3 poszton bevethető spílerek közül mégis ők ketten kapnak stabil játékperceket, pedig ha a dobás nem megy (márpedig nem megy), akkor zéró hasznuk a pályán. Ha ezek után hozzátesszük, hogy a kontrában nívókkal jobb Lance Stephenson relatív jegeltetésének okaként annak védekezésbeli hiányosságait hozza fel az edző, minimum kijelenthető, hogy a szakember értékrendje felettébb bizarr.

Rivers jelenleg olyan, mint egy tejfelesszájú tinédzser, aki csak a neve miatt választja a meccsre a rongyosra kopott, régi Jordan IV-esét, holott vadonatúj Starburyt húzhatna, de azzal nem tud villogni a nagy arcok előtt. Előbb-utóbb észre kell azonban venni, hogy a lukas csuka nem használható és objektív döntést kell hozni. Ha a csapat cserében gondolkodik és Crawford lejáró szerződését egy olyan megbízható, jól dobó karmesterre tudná beváltani, mint pl. Calderon, Jack, vagy Watson, a cseresor rotációja sokkal letisztultabb képet mutatna.
Négy kezdő személye nem kérdéses, Griffin akár MVP-esélyes is lehetne, ha az idegenek lennének olyan kedvesek és visszavinnék Steph Curryt szülőbolygójára. DeAndre Jordan tulajdonképpen az elvárhatót hozza, Paul relatíve halovány, de a két hátvéd sok apróbb sérüléssel játszott eddig a szezonban. Kiscsatár poszton úgy gondolom Wes Johnson érdemelné meg a kezdő pozíciót. Eddigi három kezdése ugyan vegyesre sikeredett, de a jelenleg kezdő Mbah a Moute-val ellentétben Johnson megbízható távoli dobással rendelkezik, míg védekezésben hasonló kaliber a kettő. Johnson kinti dobásaira különösen szükség lesz, ha JJ Redick visszatérő hátfájdalmai komolyodnak. A cseresorban az új irányító érkezésével Austin Rivers visszakerülhetne eredeti pozíciójába. Sok mindenért lehet szidni az edző fiát, csuklója finom akár a pokróc, de meg kell adni neki, ami megilleti, remek védő lett és gyakran támadja a gyűrűt, így játékára szüksége van a csapatnak. Stephenson ugyan elég hullámzóan teljesít, de ha Doc hajlandó lesz megbízni benne, a második egység vezére lesz. Az ő és Josh Smith energiája elengedhetetlen a csapat számára, J-Smoove továbbra is elit kisegítő védő. Doc Rivers egyik legnagyobb hibájának tartom, hogy akkor is görcsösen ragaszkodik az alacsony rotációhoz, ha a Smith-Pierce párost szemmel láthatóan felőrlik az ellenfél ügyeletes tornyai, miközben Cole Aldrich mezét még nem mosták ki az idén. Ha Pierce továbbra is úgy céloz, mint a Csillagok Háborúja jótékony droidjai, rotációban való szerepeltetését teljesen feleslegesnek tartom, Mbah a Moute legalább védekezni tud.
Ideje pánikolni? Nem, de ötletelni lehet. Addig, amíg a Warriors rookie-szinten tolja az NBA 2K-t úgyis szédületesen nehéz dolga lesz mindenkinek. Meg kell hagyni, Rivers forgatja a rotációt és igyekszik megtalálni a megfelelő felállást. Pierce és Crawford bőven fog még kapni lehetőséget, pusztán csak azért is, hogy bizonyítsák a nyári mozgásokat (Crawford esetében annak hiányát). Ha a helyzet nem javul számottevően, a szakember pedig makacsul ragaszkodik a Walter Matthau-Jack Lemmon pároshoz, a csapat szurkolói nem biztos, hogy sok jóban reménykedhetnek. Rivers a tulajdonos és a menedzser teljes bizalmát élvezi. Utóbbit persze nem nehéz, ha te magad vagy…