Kit fognak elcserélni a határidőig?

Kit fognak elcserélni a határidőig? Az All-Star gála után kicsit felgyorsultak az események, hiszen hamarosan itt a cserélési határidő, így minden csapat aktívabb az átlagosnál. Az alábbiakban csapatra bontva olvashatjátok az eddigi pletykákat illetve azt, hogy várható-e mozgás az adott csapat részéről.

Atlanta Hawks: Horford kidőlése ellenére is tartják a Playoff pozíciójukat, ezért a céluk az lehet ebben a pár napban, hogy olyan dealt üssenek nyélbe, ami a magasember-állományukat erősítené. Még tavaly lehetett hallani egy Asik köré épülő cseréről, de a legfrissebb hír szerint a Raptors vinné Teague-t egy háromcsapatos cserében, aminek következtében Felton és Shumpert köré épülő csomag kerülne Atlantába, de az borítékolható, hogy ennyiért nem fogja feladni a Hawks a tehetséges irányítót.

Boston Celtics: Danny Ainge nagyon jól kavarja a kártyáit, ugyanis két nappal a deadline előtt még nem lehet tudni, hogy a Celtics buyer vagy seller lesz inkább. Mindkét szerepkörhöz van bőven nyersanyaga az együttesnek (előbbi: Humphries lejáró szerződése, Bogans nem garantált kontraktusa, sok fiatal ; utóbbi: Rondo, Green), Ainge viszont okosan kivár és várja a Rondoért érkező legjobb ajánlatot és ha az olyan, amit elfogadna, akkor fogja vélhetően meglépni a további seller cseré(ke)t. A legújabb hírek szerint a Rondora már régóta pályázó Kings egy (közel) visszautasíthatatlan ajánlatot tett, miszerint Thomas, McLemore és két elsőkörös draftjog menne Bostonba az irányítóért. A Celtics állítólag csinálta is volna a cserét, de Rondo nem szeretett volna hosszútávon Sacramentóban maradni, ezért meghiúsult a tranzakció. Persze ha RR megváltoztatja a véleményét, akkor újraéledhetnek a tárgyalások, bár számomra továbbra is fennáll a kérdés, hogy ér ennyit egy 28 éves játékos, aki egy év kihagyás után most tért vissza egy súlyos sérülésből? A Keltáknál Gerald Wallace elcserélése is prioritás, bár továbbra is elég nehezen elképzelhető egy másik (értékesebb) játékos bevonása nélkül.

Brooklyn Nets: A Nets javítana a kereten, hogy nagyobb eséllyel szálljon harcba a Playoff második köréért, de nem túl sok olyan értékkel rendelkezik, ami más csapatokat érdekelne. Egy Terry-Jack cseréről írtak ma hajnalban, ami ugyan sokat segítene a Netsnek, de a Cavs nem fogja bevállalni Terry szerződését, akinél valljuk be sokkal jobb ellenértéket is kaphatnának Jackért. Nagyobb a valószínűsége annak, hogy a gárda Jordan Hill-ért cserél, akiért elég a TPE-t adniuk. A dolog hátulütője, hogy a luxusadó átlépése miatt ez anyagilag eléggé megviselné az együttest. A Brooklyn ha teljes win-now üzemmódba kapcsol akkor cserélheti a szezont már biztosan végig sérültlistán töltő Brook Lopezt is, bár a centerért kapott ellenérték biztos nem lesz olyan, mintha egészséges lenne, ezért hülyeség lenne most elboltolni őt. Teletovic értéke is sokat javult miután megmutatta, hogy rendes játékidővel képes jó teljesítményt nyújtani, míg Pierce lejáró kontraktusa is vonzó lehet.

Charlotte Bobcats: Remek trade chippel rendelkeznek Ben Gordon és Ramon Sessions lejáró szerződéseivel, bár eddig nem nagyon tolonganak értük az érdeklődők. A Hiúzok viszont mindenképp erősítenének a Playoffra, még akkor is ha a lejáró szerződések helyett hosszabbakat kapnának vissza. Evan Turner neve került szóba mint esetleges érkező, de az elmúlt napokban nincs új hír ezen a fronton. A Bucks-szal állnak tárgyalásban egy cserével, ami Caron Butlert és Gary Nealt hozná a csapathoz, ami pont megfelelne a csapat elvárásainak, hiszen két rutinos veterán érkezne. A dolgot segíti, hogy Butler szerződése lejáró, így a nyári flexibilitásuk sem veszne el teljesen.

Chicago Bulls: Nagy cserében ne reménykedjenek a Bulls drukkerek, most vélhetően csak egy apró takarítás lesz a csapatnál, szimplán pénzügyi okok miatt. Ez vezethet Hinrich vagy Dunleavy távozásához is, de szóva került Gibson elcserélése is, bár utóbbi elég radikális lenne. Boozer nyilatkozta a napokban, hogy a csapat nem fogja őt elcserélni és a nyári amnesztizálás is csak akkor jöhet szóba, ha egy szupersztárt tudnának igazolni. Itt viszont ismét útban lehet Gibson szerződése…

Cleveland Cavaliers: Dion Waiters villogott a Rising Star meccsen, Kyrie Irving All-Star MVP lett, mondhatjuk tehát, hogy a Cavs szempontjából tökéletes volt a hétvége, a neheze azonban most jön, hiszen a szürke hétköznapokban a Lovagok sok gonddal küszködnek. Luol Deng vagy most vagy nyáron, de távozni fog Clevelandből, ami nyilván előrevetíti a csapat stratégiáját is, hiszen most kapnának ellenértéket Dengért, míg nyáron ez sokkal nehézkesebb lenne. Új vezetőség van, de a cél ugyanaz: Irving köré egy Playoff esélyes csapatot építeni, méghozzá minél hamarabb! A Deng-Monroe köré épülő cserének mindkét csapat részéről lenne értelme…

Dallas Mavericks: Mark Cuban mindig elmondja, hogy aktív a csapata a deadline előtt, hiszen minden lehetőséget meg kell ragadni az erősítésre. Idén sincs ez máshogy, de igazán meglepne, ha látnánk egy komolyabb cserét a Mavstől, ahol nagyon jól összeállt a csapat és szépen csendben ott van a nyugati 6. helyen. Shawn Marion lejáró szerződését sok csapat követi figyelemmel, de a játékos többet ér a Mavsnek annál, hogy egyszerű lejáró szerződésként kezeljék.

Denver Nuggets: Mindent meg fognak tenni, hogy elcseréljék Andre Millert. A veterán irányító viszonya olyannyira megromlott Brian Shaw vezetőedzővel, hogy nincs más út, csak a csere. Több érdeklődő (Kings, Wizards) is van, de a csapatok egyelőre kivárnak, de az garantálható, hogy Miller nem marad Denverben. Faried neve is sokszor előkerült a szezon során, de mostanában egyre kevesebbszer emlegetnek olyan cseréket, amiben ő is benne van.

Detroit Pistons: Az együttes pocsék szezont fut, de megtették az első lépést a jó irányba, amikor kirúgták Maurice Cheeks edzőt, de még egy lépés hátravan. Be kell ismerni, hogy Josh Smith egyszerűen nem tud a hármas poszton játszani, ami miatt a Smith-Monroe-Drummond trió nem működőképes. Mivel előbbit szinte lehetetlen cserélni szerződése miatt, utóbbit pedig még talán Joe Dumars se cserélné el, ezért maradt Monroe, aki látványosan szenved Smith érkezése óta és nem találja a helyét a csapatban. Mivel nyáron korlátozott szabadügynök lesz és vélhetően egy elég szép összegű szerződést fog kapni, ezért érdemesebb lenne most elcserélni. A fent említett Deng-Monroe csere továbbra is jól hangzik…

Golden State Warriors: Folytatni kell a pad erősítését, mert a Dubs kezdője ugyan elég rendben van, de a pad továbbra is gyenge. A hoops ööö Basketballinsiders írója, Steve Kyler folyamatosan utalgat egy Bucks-Warriors cserére, ami Neal vagy/és Ridnour illetve a Warriors TPE-je köré épülne, hiszen a Jefferson-ért kapott kivétel még elérhető és azzal akár mindkét játékos elhozható egy cserén belül. Mi is tartja vissza a csapatokat?

Houston Rockets: Megy Asik vagy marad? Ha Morey nem altat, akkor valószínűleg az utóbbi verzió fog történni, mivel nem nagy érdeklődés volt a török centerért és jövő évi gigantikus fizetéséért. Asik szívesen menne máshova ahol kezdő lehet, de ez ugye nem rajta múlik. A Howard mellé passzoló magasember kérdését házon belül megoldották, hiszen Terrence Jones jó szereplése és fejlődése miatt már nincs szükségük segítségre ezen a poszton, ezért nem lenne meglepő, ha a Rockets nem cserélne a határidő lejártáig.

Indiana Pacers: Miért is cserélne a Pacers? Nem várható mozgás, esetleg Danny Granger távozhat, de erre is elég kevés esély van. Los Angeles Clippers: Komoly változtatás nem várható itt sem, egy cseremagast akar hozni a gárda, de még nincs konkrét név, aki szóba került volna. Felmerült Dudley cseréje is, de ez a front is elég csendes most.

Los Angeles Lakers: Egész szezonban téma volt Pau Gasol elcserélése, de az úgy elég nehézkes, hogy ne kapjanak vissza jövőre is garantált szerződést az arany-lilák. Emiatt pedig inkább úgy tűnik, hogy maradhat a spanyol, amivel megőrizné a nyári flexibilitását a Lakers (már amennyi maradt nekik Bryant új szerződése után) Kisebb tranzakcióra lehet számítani, például a Brooklyn vinné Jordan Hillt a Lopezért kapott TPE-ért, ami gyengítené a Lakerst és erősítené a Nets-t. Szóval mindenki jól járna.

Memphis Grizzlies: Az a helyzet, ami a Gay csere óta állandó probléma: erősíteni kell a hármas poszton, mert Prince védő oldalon még valamennyire aktív, de a pálya másik felén már koránt sem annyira, mint amennyire kellene. A helyzeten nem segít az sem, hogy a szerződése még a következő évre is teljesen garantált, ezért elcserélése különösen nehéz. Állítólag a Wolves mindezek ellenére is vinné a szebb napokat is megélt Prince-t, Tony Allennel együtt, cserébe Budinger és Barea menne Memphisbe. A Grizzlies kapna egy jó csereirányítót, akire mondjuk Calathes utóbbi jó szereplése miatt annyira nincs szükségük, Budinger viszont remek fit lenne a csapatba. Randolph elcserélése mindig benne van a levegőben, de hacsak nem dönt a szezon feladása mellett a memphisi vezetőség (nem fog) akkor az nem fog bekövetkezni.

Miami Heat: Deadline program a Heat drukkereknek: elmorzsolni pár imát Oden térdeiért.

Milwaukee Bucks: A Bucks az egyik legaktívabb csapat a piacon, igazából minden veterán játékosuk eladó, ha van érte valami ellenérték/vagy rövidebb szerződés. Neal-t a Golden State Warriors-szal, Ilyasovát a Spurs-szel hozták szóba, Ridnourt vinné a Wizards vagy a Kings, míg a legutóbbi pletyka szerint Butler (Neal-lel együtt) a Bobcatsbe kerülhet. Pezsgés tehát van teljesen, a fent említett négy játékos közül akár az összes távozhat az újjáépülő Bucksból. A legesélyesebb Neal cserélése, aki remek fit lehet egy bajnokesélyes csapat padján, illetve Ilyasova, aki nyíltan kérte elcserélését a csapattól.

Minnesota Timberwolves: Pár sorral feljebb írtam Prince potenciális érkezéséről, aki Allennel karöltve nagyon erősítené a Wolves védősorát, de továbbra sem vagyok benne biztos, hogy megéri ennyi pénzt fektetni ebbe a két játékosba. Már csak azért is, mert a csapat számára kritikus 2015-ös nyáron Tony Allen szerződése még a könyvekben lenne (btw egészen 2017-ig), ami megint csak az üzlet ellen szólna, bár ugye most Budinger kontraktusa is ilyen. De a főbb indok, hogy nem lenne sokkal jobb a Wolves a csere után, a fizetések viszont jócskán növekednek. Amire inkább szükség lenne az a Pekovic-Love tengely megbontása, de ez most nincs betervezve az együttesnél.

New Orleans Pelicans: A fő céljük Eric Gordon elcserélése lehet, de állítólag nagyban árulják Austin Riverst is, aki nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Gordonért állítólag a Bucks érdeklődött, de ezt egy wisconsini újságírón kívül senki sem tudta megerősíteni, így nem áll túl stabil alapon a hír. Evans is a távozók között lehet, bár konkrét megkeresésről még nem hallottunk vele kapcsolatban.

New York Knicks: Hol is kezdjem? Elcserélni Bargnanit, Stoudemire-t és Artest öö World Peace-t. Na jó, ebből egyedül talán MWP továbbadása a reális, de a fő cél az, hogy ne rontsák tovább a helyzetet. Egy jó irányító csodát tehetne itt, ezért is került szóba Jeff Teague, Rajon Rondo és Kyle Lowry megszerzése is, de nem sok esély van az üzletek véglegesítésére, ugyanis a Knicks nem sok játékost tud adni, aki a másik csapatot érdekelné. Anthony az All-Star hétvégén többször is kifejezte a hűségét a város és a csapat iránt, most már csak az a kérdés, hogy mikorra sikerül újra egy ütőképes csapatot köré építeni?

Oklahoma City Thunder: Nem lesz sok mozgás a Thundernél, egy ponterős cserejátékost szeretnének szerezni a deadline előtt, de ha nem jön össze akkor sem fog senki sem a kardjába dőlni, hiszen így is bivalyerős a Thunder.

Orlando Magic: Meglepőnek tűnhet, de én igazából nem várok semmilyen mozgást a Magictől. Nelson elcserélése túl nehézkes lenne (nem éri meg picket vagy fiatalt beáldozni erre a célra), Afflalo pedig úgy tűnik, hogy a csapat hosszútávú terveiben is szerepel, amit nagyban segít remek ár/érték arányú szerződése is. Érdeklődő biztosan van érte szép számmal, de csak igazán jó értékért fogja őt elcserélni a Magic.

Philadelphia 76ers: A legaktívabb csapatok között van a Philly is, amely egy hatalmas előnnyel rendelkezik: 11 millió dollárral a sapka alatt van, ami nagyon vonzó lehet pár luxusadó közeli csapathoz. A 76ers ráadásul hajlandó is bevállalni extra fizetést, persze csak draftjogért cserébe. A dolog másik oldala, hogy jelenleg a minimum fizetési sapka alatt vannak 5 millió dollárral, amit év végéig pótolniuk kell. Szóval vagy hoznak valakit, vagy egy szabadügynök nagyon boldog lesz. (előbbi esélyesebb). A cap space mellett még Hawes, Young és Turner is eladó, persze csak megfelelő ellenértékért. Utóbbit szóba hozták a Spurs-szel, a Bobcats-cel és a Suns-szal is, de mivel nyáron korlátozott szabadügynök lesz annyira nem kapkodnak érte a csapatok, pedig karrierje legjobb évét futja Turner.

Phoenix Suns: Okafor lejáró szerződéséből próbálnak kihozni valamit, amitől erősebb lenne a keret, emellett draftjoguk is van szép számmal: minden ami kell ahhoz, hogy egy jó játékost megszerezzenek. A legnagyobb név eddig Pau Gasol volt, bár pár héttel ezelőtt meghiúsult a csere, azóta pedig nem hallani a Suns érdeklődéséről. Ha a Cavs úgy dönt, hogy temeti a szezont akkor Deng itt is remek fit lenne, de akár a detroiti Monroe-t is említhetném. A Suns aktív lesz, de mivel a szezon eddig a vártnál sokkal jobban alakul nem fognak mindenáron cserélni.

Portland Trailblazers: A Sunshoz hasonlóan a Portland is nagyon jól szerepel idén, ezért nem nagyon várható mozgás tőlük.

Sacramento Kings: Pass first irányítót szeretnének Thomas helyett, ki is nézték Rondot, akiért a remek szezont futó IT mellett McLemore-t és két elsőköröst is adtak. Az üzlet ott bukott meg, hogy Rondo állítólag nem szívesen hosszabbítana újra a csapattal, ami így nyílván keresztülhúzza a Királyok számításait. A gárda ettől függetlenül aktív lesz, Thornton és Fredette is vihető tőlük, de nagyobb mozgás csak akkor lesz, ha Rondo meggondolja magát. Még Gay sem kötelezte el magát hosszútávon a csapathoz, egy blockbusterben akár ő is szerepelhet.

San Antonio Spurs: Van pár olyan játékosa a csapatnak, akik lejáró szerződésük miatt magas csereértékkel rendelkeznek és annyira nem viselné meg az együttest a távozásuk (Diaw, Bonner) Értük érkezhet Ilyasova a Bucksból, bár a török szerződése nem javít a csereértékén. Turner neve is szóba került, bár érte a fenti játékosoknál (jóval) többet kellene adni, ami már lehet, hogy túl sok lenne a Spursnek.

Toronto Raptors: Ujiri mindig aktív a piacon, de nem fog mindenáron cserélni. Lowry neve a legfelkapottabb, de DeRozan értéke is messze most a legmagasabb. A Knicks még mindig nagyon szeretné az irányítót, de nem akarnak érte eleget adni. A legutóbb felmerült háromcsapatos cserén belül Teague jönne Lowry helyett, ami vegyes érzelmeket válthat ki a csapat drukkereiből, hiszen Lowry az utóbbi időben remekül teljesít, de könnyen lehet, hogy nyáron ellenérték nélkül távozik. Ezzel szemben Teague fair áron jelenthetne hosszútávú megoldást az irányítói posztra. Ujiri nagy mágus, kíváncsian várom, hogy meg tud-e lepni minket a deadline előtt.

Utah Jazz: Óriási lejáró szerződések vannak a csapatnál, de a Jazz nem túl aktív a piacon, bár ha draftjogot/fiatal tehetséget kapnak egy hosszabb szerződésért, akkor cserélhetnek is. Hayward neve is előkerült pár csapatnál (leginkább a Sunsnál), de dalószínűbb azonban, hogy nem lesz mozgás és kihúzzák a szezont ezzel a kerettel és nyáron erősítenek majd.

Washington Wizards: A Wizards csereirányítót keres, miután Eric Maynor nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Andre Miller neve itt is felmerült, de a Bucks irányítója, Luke Ridnour lehet az igazi befutó, akiért Vesely lejáró szerződése vagy pedig a már említett Maynor mehet, aki mellesleg jó barátja és volt egyetemi csapattársa Larry Sandersnek.

Szabó Gábor twitter

NBA1.hu facebook oldal

Szerző: Szabó Gábor

Dátum: 2014. 02. 18.