Láthatatlan gyémántok: Keith Brumbaugh

Keith “a megbélyegzett” Brumbaugh egykor az államok legígéretesebb fiatal tehetsége volt, akinek támadójátékáról ódák zengtek. A középiskolás végzősök sorában igen előkelő helyre taksálták. Kevés hozzá foghatóan sokoldalú kiscsatár pattogtatott akkoriban az évfolyamában.

Miután 2005-ben megválasztották Florida állam legjobb kosarasának (Mr. Basketball) be is jelentkezett az NBA draftra, a neve mégsem szerepelt sokáig a mock draftokon. Rengeteg ismert egyetem csábította (Florida, USC, Oklahoma State), így hát visszalépett, és elfogadta az Oklahoma State ösztöndíját. A média, a szakírók és nem utolsó sorban a szurkolók nagyon értékelték ezt a húzást. Több cikkben követendő példaként emlegették (ekkor álltunk a korhatár bevezetésének küszöbén).

Az egyetemi bajnokság első osztályába viszont soha nem lépett pályára. Azóta se. Hogy miért? Bolti lopás. Ez a baklövés indította el azt az örvényt, ami a mélybe rántva egyre lejjebb húzta. Amikor rajtakapták a “balhés srác” jelzőt ráaggatva újabb fogásokat kezdtek keresni. Egy ilyen tehetséges élsportolónál teljesen kézenfekvő volt megkérdőjelezni az ACT teszteredményeit. Ez amolyan felvételi csomag, több tantárgyból áll (Matek, Angol, Irodalom és Természettudomány) ami alapján felvételt lehet nyerni az egyetemekre. A teszt újraírására kérték. Ő természetesen megtette, de az eredményei halványabbra sikeredtek, így ki kellett iratkoznia az egyetemről.

A következő állomása Chipolaintézménye volt, ami az amerikai Junior College ismertebb nevén JUCO rendszer eleme. Két év alatt próbálnak itt minél több tudás belepréselni a fiatalok fejébe. Sokan az egyetemek előszobájának tartják. A Chipola ugyan nem tartozik a legnevesebb felsőoktatási intézmények közé, de a kosárlabda csapatuk, és a sportprogramjuk magasan kiemelkedik ebben a bajnokságban. Tökéletes helynek tűnt ez Brumbaugh számára. Sajnos itt sem jutott el addig, hogy csapatmezben kikocogjon a kosárpályára. Olyan kellemetlen baklövésen kapták rajta, amire a tengerentúlon egyből ugranak. Marihuánát találtak nála. Nem akarták, hogy rossz fényt vessen az intézményre, így gondolkodás nélkül ki is rúgták. A dolgot jól álcázva a sajtóban több helyen is a rövid vendégeskedés okaként az edzővel való nézeteltérést említették.

A lejtőn viszont sokkal könnyebb lefelé haladni, mint felfelé. Ennek jegyében a korábbi középiskolás sztárjátékos több ízben is összetűzésbe került a hatóságokkal. Két év alatt hatszor tartoztatták le. A legmegdöbbentőbb talán az az eset volt, amikor lejárt jogsival menekült az őt igazoltatni próbáló rendőrök elől. Egy kis autós üldözés után sikerült megállásra bírni, majd amikor átkutatták a kocsiját, egy kést, egy automata gépfegyvert és a hozzá való töltényeket találtak a hátsó ülésen. Mivel azonban nem tudták bizonyítani, hogy a fegyver az ő tulajdona és Brumbaugh készségesen elismerte minden egyéb bűnét (menekült a hatóságok elől) 12 hónapos próbaidőt nyert.

“Amikor bent ültem az életemre gondoltam, ami nem más, mint a kosárlabda” – emlékezett vissza egy interjú során – “Arra gondoltam, hogy mihez kezdek majd ezek után? Kapok-e egyáltalán munkát?”

A próbaidő és a gondolatai által magára szabadított hidegzuhany 180fokos fordulatra késztette. Hamar rájött hogy nem ez az ösvény vezet álmai felé, a profiliga felé. Időközben húzni akart egy vonalat, és újra akarta kezdeni a karrierjét.

A Hillsborough Community College megfelelő helynek bizonyult számára, ahol egy rossz fiukat jó útra térítő edző tevékenykedett: Derrick Worrels. Azonban Keith-et pár héttel érkezése előtt ismét letartoztatták, miután egy szórakozóhely kidobójával dulakodott. Worrels edzőt ez nem rettentette el, sőt a nyilatkozataival Keith mögé állva biztosította azt a támaszt, ami Brumbaugh életében korábban nem volt jelen.

“Mindig a balhét keresik körülötte” – nyilatkozta egyszer Worrels – “Mindannyian tudjuk hogy Keith nem egy angyal, de egy nagyon rokonszenves fiatalember. A jövőbeni sikerei nem a múltbeli tetteitől függnek majd.”

Ezzel tisztában volt Brumbaugh is, aki az előbb említett afférja után gyökeres változásokat eszközölt életvitelében. Amennyire csak lehetett kerülte a balhékat. Jó példa erre egy eset, amikor az idegenbeli meccs utáni portyázáson, bulizáson nem tartott a csapattal és a segédedzőkkel. Helyette Worrels edzővel ütötték el az időt a csapatbuszon.

A jó útra térés csak az egyik feltétele volt a nagy visszatérésnek. A másik a régi formájának visszanyerése. Ennek érdekében rengeteget és kőkeményen edzett. A kötelező edzéseken kívül hajnalba járt futni, és saját bevallása szerint minden hétvégén legalább 1200 dobással finomította csuklóját. A változásban nagy szerepet játszott barátnője is, aki középiskolás koruk óta kitartott mellette. Egy éve közös kislányuknak adott életet, ami rádöbbentette Keith-et, hogy már nem csak ő viseli tetteinek következményét.

“Keith egyik pillanatról a másikra felnőtt” – mondta egyik csoporttársa – ” Mindezt a lányának köszönheti, ő késztette rá.”

Annak ellenére, hogy középiskolás végzős éve óta sehol nem játszott le egy teljes bajnokságot, most négy évvel később, újra olyan neves egyetemek érdeklődnek iránta, mint a Connecticut vagy az Ohio State. Ő azonban más irányba kacsingat, bejelentkezett az idei draftra.

Nagyon nem kell meglepődnünk rajta, ugyanis első teljes szezonjába a NJCAA bajnokságot (színvonalban nem marad el az egyetemi bajnokság másodosztályától) 35pontos meccsenkénti átlagával toronymagasan vezeti. Nagy kérdés azonban, hogy melyik csapat fogja bevállalni a “balhés srácot”? A draft előtti edzőtáborban megmutathatja magát (jövő hét közepétől – Orlando), bizonyíthat csakúgy, mint a csapatok magán edzésein, de félő hogy bármit is virít az asztalra, már meg van bélyegezve. Június 26.-án kiderül.

Szerző: Szabó Levente

Dátum: 2008. 05. 23.