A 2012-es draft előtt pár héttel még az első kör végére várták a fiatal centert, ám a workoutok során bizonyította, hogy van benne bőven potenciál, ezért a Portland lecsapott rá a 11. helyen. Azóta nagyjából semmi olyan nem történt vele, amiért egy átlagos NBA rajongó megjegyezné a nevét. Vagy mégis?

A draft előtt a játékos saját játékát Joakim Noah energetikus játékához hasonlította, a szakértők pedig egy Tyson Chandler-szerű védőjátékost láttak benne Pau Gasol palánk alatti támadóponteciáljával, habár statisztikailag valahova Thiago Splitter és Brandan Wright közé lehetett volna belőni őt, akinek erénye, hogy jól pattanózik és felér a gyorsindításokhoz is.

Amennyire mellé lehetett lőni, annyira mellé is lőttek a játékosmegfigyelők és az elemzők vele kapcsolatban. Mindjárt meglátjuk, hogy miért is.

Leonard az utolsó két egyetemi évében és az első két NBA idényében összesen 4/25-öt dobott a hárompontos vonalon túlról 174 mérkőzés alatt, ami nagyjából 16%-os dobóteljesítmény. A tavalyi szezonban 112 kísérletből 47 hárompontost süllyesztett el, ami 42%-os pontosságot jelent. Ez a számot olyan elit tripladobók nem érték el tavaly, mint pl. Danny Green vagy Jose Calderon.

A másik oldalon viszont mindössze 0.64 blokkja volt 100 dobásonként, ami egy atletikus védő (John Wall és Eric Bledsoe 0.65-öt átlagoltak 100 dobásonként) szintje, nem egy 216 cm magas centeré. Lehet, hogy Leonard csak úgy blokkol, mint egy guard, de az ellenfelei róla 43.5%-al dobtak a festékből, amivel a 8. legjobb volt a ligában tavaly. Védekezni tehát tud, csak blokkolni nem. Érdekes kombináció.

Habár Leonard nem játszott elég sokat ahhoz, hogy messzemenő következtetéseket lehessen levonni a statisztikáiból, ám az nyilvánvalóan látszik, hogy valami különleges van a játékában. Még csak 23 éves, 216 cm magas, jól mozog és atletikus, ezen felül az egyik legpontosabb tripladobó volt a posztján tavaly. Ezen tulajdonságok egyvelege fényes jövőt sejtet a mai, hárompontos-orientált NBA-ben.

Képzeljünk egy el Stephen Curry-Draymond Green elzárás-leválásos játékot, ahol Green 40% fölött dobja a triplákat (nem 33%-al). Ugyanez a helyzet Portlandben, csak Damian Lillard és Meyers Leonard főszereplésével. Lillard nagyon jól dobja a hármasokat labdavezetésből is, Leonard pedig elég jól dob ahhoz, hogy a gyűrűt védő centerének ki kelljen vele menni a palánk alól, ezzel lehetőséget adva arra, hogy nagy területeket felszabadítsanak a betörő Lillardnak, vagy helyet teremtsenek a társak üres dobásainak.

Nagyon nehéz besegíteni a gyenge oldalról, ha valaki Leonardot fogja. Erre egy kiváló példa a következő videó:

Ami még ijesztőbb, hogy Leonardot a Blazers képes úgy használni, mint egy bedobót, ha elzárásból kifutásos triplákról van szó. Egy kezemen meg tudom számolni, hogy hány center képes ezt levédeni lábon.

68.1%-al dobta a közeli ziccereket és zsákolásokat, amivel 12. legjobb volt az előző idényben a centerek között. Még ha nagyon limitált is a támadóarzenálja és igazából a dobásokon kívül nem sokat tud tenni a közösbe, akkor is akkora hatással lehet a játékra és annyi helyet felszabadít a társak előtt az, hogy ki kell menni rá és nem tud az embere besegíteni, ami jóval többet ér, mintha megtanulna néhány centermozgást a palánk alatt. A tavalyi rájátszásban 13-ból 10 kísérletet értékesített a hárompontos vonalon túlról, ami embertelen, 76.9%-os pontosság.

A védekezése az, ami meg fogja határozni, hogy mennyire lehet jó Leonard. Ha megtanulja, hogy ne faultoljon sokat (tavaly 5.3 személyi hibája volt 36 percre vetítve) és azt a védekezést tudja játszani, amit a 2015-ös playoffban nyújtott a Memphis magasai ellen, akkor az oregoni szurkolók nagyon optimisták lehetnek.

Leonard minden bizonnyal nem lesz All-Star kaliberű játékos, de a játékstílusa nagyon egyedi és sokkal jobbá tud a jelenléte tenni egy együttest.