Egy évvel ezelőtt cserélte el a Hornets egyetlen sztárját, a kétszeres All Star Baron Davist. A tranzakció után a New Orleans Arenáról lekaparták az óriási Davis-képet, amely jelezte, hogy ki volt a Hornets arca, kivel csalogatták be a nézőket a meccsekre. Davis után nagy űr keletkezett. Magloire nem csinált titkot abból, hogy ő szívesen lenne Amerika előtt Mr. Hornet, de hiteles nem tudott volna lenni ebben a szerepben az állandóan hazavágyó, torontói születésű center. A csapat veteránját, a louisianai PJ Brownt ugyan imádta a helyi közönség, nem csak azért, mert nem sűrűn fordul elő az USA-ban, hogy egy franchise egyik alapembere ezer szállal kötődik a csapat városához, hanem azért is, mert aki csak néhány mondatot váltott a játékossal, az rögtön megérzi, hogy árad belőle a profizmu. Azonban PJ is belátja, hogy a mai látványra épülő kosárlabdában az ő játéka nem képes eladni a csapatot: masszív védő, csendesen eldobálgat, de az összefoglalók végén csak akkor mutatják, ha az ellenfél őt tréfálja meg valamilyen szemrevaló mozdulattal. A lista végén kényszerűségből szerepelt még a látványos blokkolásokat és töméseket zsákszámra termelő Chris Andersen, de sikeres franchise-archoz idén is legalább akkorát kellett volna javulnia, mint tavaly, ehelyett még nagyobbat esett vissza. J.R. Smith játéka is a sztárolható kategóriába tartozna, ha úgy fejlődne, ahogy azt a rajongók szeretnék (de ennek ellenkezője zajlik jelenleg).
Ekkor jött a draft, és úgy néz ki, hogy a Hornets megcsípte a főnyereményt Chris Paul kiválasztásával. Fél szezon alatt kiderült, hogy Paul olyan szintű újonc, amilyen nem gyakran kerül az NBA-be. A fiatal irányítókról úgy tartják, hogy évekbe telik, míg megtanulnak egy NBA csapatot eligazgatni. Paul éppen ebben unikum, ezt a tengerentúlon csak úgy mondják: NBA ready. Az irányító újonc létére olyan érett játékot mutat, amiről például a szintén újonc, zsákolóbajnok Nate Robinson azt mondta: ”Úgy játszik, mint aki 10 éve van a Ligában.”
Felesleges belegabalyodni abba, hogy Paul mostani teljesítményében van-e akkora fejlődési lehetőség, mint egy átlagos, 20 éves újonc játékában. Mert ha semmit nem is fejlődik, az NBA legtöbb csapata vígan elfogadna egy olyan irányítót, aki masszívan képes 16 pontra, 8 gólpasszra, 5 lepattanóra és két labdaszerzésre egy karrieren át. Paul nem csak a pályán teljesít korához képest hihetetlenül érett módon, hanem a pályán kívül is olyan mentalitást mutat, ami a 37. évébe lépő PJ Brownt is arra a kijelentésre késztette: „Ha visszavonulok, neki kell lennie a csapatkapitánynak.” Paul roppant jól kezeli a médiát, nem csak a bűntanyákon felcseperedő fekete játékosokhoz képest nyilatkozik jól, de a civil életben elsőrendű képzést kapott fehérekkel is felveszi a versenyt verbális képességekben. Szinte már idegesítően szerény. Az NBA-be kerülése előtt azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy sok draftra jelentkező játékos néha túlzott önbizalmával szemben arról a kételyéről beszélt, hogy képes lesz-e rögtön NBA-szinten játszani. Most hogy ez bebizonyosodott, és az 1/1-es választott Bogut is úgy aposztrofálja őt, mint az év újoncát, CP-t nem érdemes arról kérdezni, hogy ki kapja a szezon végén a legjobb újoncnak járó díjat. Ilyenkor hajlamos még a draft legnagyobb csalódásait is felsorolni, vigyázva arra, hogy magára még csak ne is célozzon a jelöltek között. A Hornets reklámszakemberei CP babaarcának örülnek, hiszen nem kell sokat belelapozni a retorikakönyvekbe, hogy az egyik legfőbb szabályt ismerjük: nem az a lényeg, hogy ki és mit mond, hanem az, hogy aki mondja, azt a közönség a külső jegyek alapján mennyire fogadja be.
Viszont hiába megy jól a Hornets szekere, hiába van meg egy tökéletesen értékesíthető játékos, ha – kis túlzással – nincs ahol megjelenjen. A Hornets tavalyi vesszőfutásának komoly hátulütője, hogy ebben a szezonban az amerikai nemzeti adók összesen egy Hornets-meccset tűztek műsorra. Így egy átlagamerikai legfeljebb akkor látja Pault, ha a helyi NBA-csapat játszik a Hornets-cel és a helyi TV-társaság adja a meccset. Lényegében úgy eltelik egy szezon, hogy már az idényfelezőnél az év újoncának kikiáltott játékost nem látja Amerika (jellemző történet egy amerikai fórumról: fórumozó panaszkodik, hogy milyen dolog az, hogy ezt a Chris Pault szóba hozzák, mint All Star-keretbe kerülésre esélyes játékost. Egy hét elteltével ugyanott az illető elnézést kér, miután személyesen láthatta, amint kedvenc csapatát CP tanári vezérletével szétverte a Hornets). A Hornets megtalálta az új arcát, de sem a franchise-nak, sem Paulnak nem elég, hogy néha ligaszerte rácsodálkozzanak. És itt jön képbe az NBA. Rossz nyelvek szerint David Stern és George Shinn Hornets-tulajdonos viszonya nem a legjobb. Hogy ennek mennyi alapja van, azt innen nem fogjuk kideríteni, de egy dolog biztos: a Hornets először akkor kapott komoly reklámsegítséget az NBA-től, amikor Katrina után Oklahomában pillanat alatt kellett egy – erős túlzással – új franchise alapjait megteremteni. Ekkor a liga elemi érdeke volt, hogy a Hornets-meccsre látogatók ne azt érezzék, hogy a Szánalom SC meccseit látják, hanem inkább azt, hogy az eszményinek tartott ”ligaszínvonal” itt is biztosított.
Lassan az NBA is rájött arra, hogy Paulból nem csak regionális sztár lehet, hanem olyan, aki hosszú távon vastag dollárkötegeket hozhat az NBA kasszájába is. Mike Bass, az NBA marketingért felelős helyettes elnöke elismerte, hogy nem rendelkeznek külön tervvel CP futtatására, de ezt a hibát ad hoc jelleggel próbálják kiküszöbölni. Például az elmúlt hetekben az nba.com címlapjáról kevés játékos fotója köszönt vissza többször, mint Paulé. Az All Star-gála alatt az oldal egy külön albumot szentelt annak, hogy a gála alatti Paul körüli történéseket bemutassa. Az NBA hatása alatt álló média az elmúlt hetekben szinte ráerőszakolta a médiafogyasztókra Pault, az egyik műsor Kobe Bryant 81 pontos meccse után talált alkalmat arra, hogy egy kisfilmben beszámoljon arról a történetről, amikor Paul egy középiskolás meccsén 61 pontot dobott, miután a példaképének tekintett nagypapáját előtte nem sokkal megölték, 61 évesen. Az sem véletlen, hogy három kezdő All Star mellé CP-t hívták meg negyediknek a Skills Challenge-re. Ugyan az NBA módosítani már valószínűleg nem tud a nemzeti adók közvetítette meccsek során, de az egyértelmű cél, hogy a Hornets idegenbeli meccseit többen tekintsék meg a helyszínen, vagy a lokális TV-társaságok közvetítéseinek segítéségével.
Paul egyetlen szponzora jelenleg a Nike, de már most egymásnak adják a cégek képviselői a kilincset Lance Youngnál, Paul ügynökénél. Az ügynök posztjához méltó magabiztossággal állítja: LeBron Jamesen kívül az elmúlt időszakban nem volt olyan újonc, aki annyira eladható lenne, mint Paul. De a játékos hirtelen nőtt elismertsége még távolról sem érte el a tetőpontját, így a menedzsmentje nem akar minden felajánlott szerződést hirtelen aláírni. Az Oklahomában honos kisebb cégek mellett mostanában szállt be a CP „megszerzéséért” folytatott küzdelembe a McDonalds és a Coca-Cola is.
Paul financiális szempontból nem járt jól akkor, amikor olyan csapat draftolta, amely az NBA egyik legkisebb piacával rendelkezik. Elvileg még ennél is rosszabb egy kitelepített csapatban kezdeni profi karriert. Ám az élet olykor kiszámíthatatlan és a rossznak látszó fordul jóra: Paul kapott egy olyan csapatot, ahol mindenki éhes a sikerre, egy olyan edzőt, aki bátran nyúl a fiatalokhoz és nem zárja karanténba az újoncokat. Most pedig lehetősége van arra, hogy része legyen annak a jövedelmező szimbiózisnak, amely az NBA, a piac és a sztárjátékosok között áll fenn. Paul hozzáállását ismerve megkockáztatható: rajta nem fog múlni semmi.

Szerző: Urbán Attila

Dátum: 2006. 02. 22. 14:51