A közelmúltban két nagy sorozatnak is vége szakadt. Hirtelen nem is tudom, melyik a hihetetlenebb. Az, hogy a Houston Rockets sorozatban 22 mérkőzésen győztesként vonulhatott le a parkettáról, vagy az, hogy Bruce Bowen, az NBA leggusztustalanabb játékosa zsinórban 500 mérkőzésen pályára léphetett.

Pedig ha képesek lennénk eltekinteni felelőtlen és gyomorforgató védekezési repertoárjától, története akár példaértékű is lehetne. A nyáron 37. születésnapját ünneplő Bowen semmit nem kapott ajándékba az élettől. Előfordult, hogy az apja elvette a telefonkönyvek kézbesítésével keresett zsebpénzét, hogy piát vegyen rajta. Az is megesett, hogy az anyja eladta a család televízióját, csak hogy hozzájusson az aktuális crack-adagjához. Amikor szorult otthon a hurok, a nagybátyjánál húzta meg magát. Ha megkérdeznénk, kik a szülei, Robert és Sandra Thrasht nevezné meg, akikkel a templomban találkozott elsőéves egyetemista korában. Biológiai szüleivel évek óta megszakította a kapcsolatot és mindent megtesz annak érdekében, hogy a nagyanyja által időről-időre megszervezett békítő találkozások meghiúsuljanak. Ennek Nagyi nem örül, és kisunokáját csak "Sátánnak" nevezi az érdeklődő újságírók kérdésére válaszolva.

A kis Bruce, mint annyian mások, a kosárlabdapályán talált rá arra, amit otthon nem kaphatott meg.

Ha lehet hinni a beszámolóknak, Bowen az Edison High School legjobb játékosa volt. Érettségi után a Cal State Fullerton University ajánlott számára ösztöndíjat. Noha itt végzett Kevin Costner, Gwen Stefani és az ESPN stábjának egyik vezéralakja, Marc Stein is, a CSUF nem az a hely, ahonnan futószalagon érkeznek az NBA nagyágyúi. Bowenen kívül mindössze két említésre méltó játékos került innen a Ligába. Leon Wood a Los Angeles-i olimpia legtöbb gólpasszt jegyző játékosa volt, de az NBA-ben nem tudott maradandót alkotni. Cedric Ceballos ezzel szemben minden idők egyik legnépszerűbb Phoenix-játékosa lett, és ha minden igaz,  jelenleg is az America West Arena MC-je a Suns mérkőzései alatt.

Bowen becsülettel végigpattogtatta a négy évet a CSUF csapatában. Végzősként átlagban 16 pont, 6 lepattanó és 2 labdaszerzés állt a neve mellett, ennek ellenére pont senkinek sem kellett az 1993-as Drafton.

A következő három és fél évben hősünk gyakorlatilag mindenhol pályára lépett Battonyától Nemesmedvesig. Felváltva játszott a francia másodosztályban és a CBA-ben, amikor 1997 tavaszán rámosolygott a szerencse. Pat Riley és a Miami Heat tíznapos szerződést kínált neki. Bruce Bowen csaknem napra pontosan 11 éve, 1997. március 16-án mutatkozott be az NBA-ben a Houston ellen. Mindössze egy percet töltött a pályán, de ez is elegendő volt arra, hogy egy prakkerral kivegye a részét a Heat 101-80-as győzelméből. Csak az érdekesség kedvéért beszúrnám a Heat kezdőötösét: Timmy Hardaway, Voshon Lenard, Jamal Mashburn, P.J. Brown és Isaac Austin.

Noha a Heat meghosszabbította tíznapos szerződését, a szezon hátralévő részében csak a kispadot melegítette. De kerettag volt és ez elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy a következő nyáron leigazolja a Celtics, ahol a két ifjú titán, a másodéves Antoine Walker és az újonc Ron Mercer mögött rendszeres játéklehetőséghez jutott. Noha már első teljes szezonjában megmutatkozott két erőssége, a kőkemény védekezés és a magabiztos tripladobás, a következő idényben kiesett Pitino edzői kegyeiből. A csonka szezonban a mérkőzések alig több mint felén szerepelt.

Nem csoda, hogy továbbállt és az 1999-2000-es szezonban már a Sixers szekerét húzta, mint sokadik csere. Egészen február közepéig, amikor a Toni Kukocsért felkínált csomagban Chicagóba került. Ahogy azt már a Bullsnál megszokhattuk, Floydék esélyt sem adtak az új fiúnak, aki meg sem állt Miamiig.

Pat Riley másodszorra is feltalálta a spanyolviaszt, Bowen pedig 10 mérkőzés erejéig még a Rájátszás légkörébe is beleszagolhatott.

A következő, 2000-01-es idény volt az első, amelyben minden mérkőzésen pályára lépett. Amellett, hogy november közepére bekerült a kezdőötösbe, a szezon második felében egy csapatban játszhatott korábban megénekelt iskolatársával, a pályája végén járó Ceballossal. Utolsó éve a Miamiban sok szempontból mérföldkő. Soha azóta nem dobott rá ennyi triplát (307), adott annyi gólpasszt (132) és blokkolt annyi dobást (53), mint akkor, és csak egy labdaszerzéssel maradt el későbbi karriercsúcsától. Nem csoda, hogy beválasztották az év második legjobban védekező ötösébe Kobe Bryant, Doug Christie, P.J. Brown és Shaquille O’Neal mellé.

Aztán 2001 nyarán a San Antonio Spurs szerződést kínált az akkor 30 éves Bowennek.

A többi pedig már történelem.

Háromszor nyert bajnoki címet, zsinórban hét alkalommal került be a legjobban védekezők csapatába, és az elmúlt három évben valószínűleg csak azért nem ő lett a Liga Legjobban Védekező Játékosa, mert a szavazók ebben a kategóriában hagyományosan a magasembereket részesítik előnyben (mióta Bowen az NBA-be került, csak Artestnek sikerült "megtörnie az átkot").

Ezen felül ő az a játékos, aki képes volt arra, hogy egy idényben, egész pontosan a 2002-03-asban, jobban dobja a triplát (44%), mint a büntetőt (40%).

Mióta rámosolygott a szerencse, Bruce mindent megtesz, hogy megszolgálja a Sors ajándékát. Nyaranta ingyenes kosárlabdatáborokat szervez egykori gimnáziumában; elkötelezett szószólója az elhívás elleni harcnak; támogatja a gyermekek egészséges étkezését, és igyekszik rávenni őket, hogy minél többet mozogjanak. Emellett létrehozta saját alapítványát is, melynek fő célja, hogy ösztöndíjakkal és egyéb juttatásokkal támogassa a hátrányos helyzetűeket.

Szertartásosan ügyel fizikumára. Jellemző, hogy az 500 mérkőzéses sorozatnak is egy eltiltás, nem pedig egy sérülés vetett véget.

Agresszív védő. Ma már nagyságrendekkel kevesebb labdát szerez, mint korábban, de fáradhatatlanul védi a passzsávokat. Gyakorlatilag lehetetlen lerázni, hihetetlen állóképességének köszönhetően könnyen átverekszi magát akár 3-4 záráson is. Noha ebben a szezonban mind gyakrabban hallani, hogy veszített fürgeségéből, továbbra is azon kevesek egyike, akik képes arra, hogy maga előtt tartsa a labdavezető játékost. Becsülettel használja könyökeit, egyik kezével folyamatosan szondázza és tolja a labdást, emellett nem riad vissza attól sem, hogy a mezénél fogva húzza vissza a renitenseket. A dobásblokkolás azonban nem az ő műfaja, a kosárra törő játékost engedékenyen Duncanre és a többiekre bízza.

És ez még rendben is van.

Azonban Bowenben az NBA legalattomosabb játékosát tiszteljük. Én is szeretek keményen védekezni, de vannak bizonyos íratlan szabályok, amelyeknek minden körülmények között igyekszem megfelelni. Nem állok ziccert dobó játékos alá. Nem lököm meg hátulról. Az is igaz persze, hogy nem állok félre senki elől, és aki ziccert akar mellettem dobni, annak számolnia kell azzal az eshetőséggel, hogy oldalba kapja egy 120 kilós tehervonat. Ennek ellenére (vagy ennek köszönhetően?) a pályán töltött 15 és fél évem alatt nem okoztam komoly sérülést, hacsak egy törött bordát és néhány vérző orrot nem számítunk ide.

Bowennek nincsenek ilyen fenntartásai, nincs becsületkódexe, pedig ő nem a megyei bajnokságban játszik.

Ritkán vállalja a konfrontációt, kevés látványos faltja van, sőt, általában kevés faltja van, sokkal inkább a háttérben szeret dolgozni. "Kézimunkája", a fogások, a visszahúzások és az esetleges lökések még nem verik ki a biztosítékot. Persze biztos vagyok benne, hogy 40 percnyi ütleg még a legedzettebbeket is kiborítja, de azt gondolom, hogy ez a munka része.

A komoly gond Bowen lábaival van. Valószínűleg sokat hallgatta a Jackson 5 "Blame It On The Boogie" című örökzöldjét. Abban van egy kiállás, ahol Jacko és a tesók ezt ismételgetik: "I just can’t control my feet."

Ez a gond. A Spurs 12-esének lábai mintha különálló életet folytatnának. Mozgásuk ellentmond a józanész, a statika és az anatómia alapvetéseinek.

Nézzük a legrettenetesebb példákat!

Bruce Bowen pofánrúgja Szczerbiakot:
http://www.youtube.com/watch?v=XhTjSrZi91Y

Eric Cantona elégedetten csettint, mi pedig gondolkodjunk el azon, mi lehetett Bowen célja azzal, hogy így ugrott fel. Meg sem próbálja elkerülni a gyakorlatilag mozdulatlan Wally fejét.

Bruce Bowen Nash alá lép:
http://www.youtube.com/watch?v=UynFKOdfxXc

Bruce Bowen Francis alá lép:
http://www.youtube.com/watch?v=tdxXvkMB6gA

Bruce Bowen Carter alá lép:
http://www.youtube.com/watch?v=aFvk4qHkT10 (1:15-től)

Ha még el is fogadhatjuk, hogy az előző eset valami fatális véletlen volt, itt van három példa Bowen leggyökerebb, ráadásul visszatérő, még ráadásabbul elképesztően veszélyes szokására. A neten kering még egy-két eset, főleg a Jamal Crawford ellenit szeretik felemlegetni. Ott az a hatalmas különbség, hogy mozgás dinamikájából következhet a végkifejlet, nevezetesen az, hogy Bowen lába Crawford alá kerül. Ez a három példa viszont egyértelmű. Épeszű ember így nem mozog kosárlabdapályán, kivéve ha Gheorghe Muresannak hívják. A legbiztosabb földreérkezés egy felugró ember esetében gyakorlatilag mindig a vállszélességű terpesz.

Bruce Bowen megpróbál Amare lábára lépni:
http://www.youtube.com/watch?v=59vXUjiHRko
http://www.youtube.com/watch?v=sc4yz__akIU

Van egy harmadik eset, megint csak Amare ellen, de azt nem érzem annyira hangsúlyosnak. Ismét le kell szögeznem, így ember kosárlabdapályán csak abban az esetben lép, ha észrevesz egy darab kutyaszart a pályán, és nem akar beletaposni, vagy ha szándékosan szeretne elesni.

Bowen tököntérdeli Nash-t:
http://www.youtube.com/watch?v=stPbnPZt9iA

Megint csak egy érthetetlen mozdulat. A lassítás sokat ront az élvezeten, hiszen igazán a lépés/rúgás sebessége az, ami beszédes. Arról már nem is beszélve, hogy ismereteim szerint ilyen szituációkban, amikor a védő szorosan fog, akkor a felsőtesttel, a vállakkal csinálunk helyet magunknak.

És akkor az olyan apróságokat, mint a földön fekvő Paul megrugdalása, vagy a Ray Allen hátbarúgása, fel sem hozom, mert ezek csak szimplán szemét húzások, amelyek komoly sérülést nem okozhatnak, csak arra képesek, hogy tovább mocskolják egy olyan ember renoméját, aki egyébként alkalmas lenne arra, hogy sokunknak példaként szolgáljon.

Arra a kérdésre pedig, hogy ezekkel a húzásokkal hogyan lehet lejátszani zsinórban 500 mérkőzést, nem tudok válaszolni. Ha idejében megtették volna az ellenlépéseket, talán ő is visszavesz, de az biztos, hogy nem alakul ki a Bowen-kultusz, hiszen az egészben az volt a legfelháborítóbb, hogy mindazt, amit fent láttok, megúszta.

Azt gondolom azonban, hogy ez legalább annyira a Liga szégyene, mint maguk a tettek Bowené.

Bár ő ezt másképp gondolja: "Keresztény vagyok. Amikor úgy érezzük, hogy igazságtalanul vádolnak valamivel, azt kell szem előtt tartanunk, mit tettek példaképeink hasonló helyzetben. Az a fontos, hogyan viseljük az egészet."

Elnézést kérek a címadásért, elvakított a szenvedély. De most, hogy elolvastam ezt a nyilatkozatot, lehullott a hályog a szememről!

Írásom végleges címe: Bruce, a szent.

Szerző: Tőrös Balázs

Dátum: 2008. 03. 22.