A hét cseréje… lehet: Mit lép a Cavs?

Már alig pár óra van hátra csak az NBA draftig, ahol (ismét) a Cleveland Cavaliers választhat elsőként. Ezzel valamennyire összefügg az a hír is, hogy LeBron James kilépett a szerződéséből és szabadon igazolhatóvá vált.

Ebből a két tényből kiindulva összeszedtem öt lehetséges utat, amin a Cavs GM-je, David Griffin elindulhat csütörtök este, a draft éjszakáján.

#1 Az unalmas

Erre van a legtöbb esély, mivel ez azt jelentené, hogy marad a pick Clevelandben. Nyilván nehéz döntés elcserélni egy 1/1-es draftjogot, még akkor is, ha a gárda húzott pár merészet az elmúlt pár évben. Kérő rengeteg van, leginkább a 76ers szeretné megszerezni az első választás lehetőségét, hiszen a Philly minden álma, hogy Andrew Wiggins náluk pattogtasson jövőre. Ellenértékként viszont nem sokat tudna adni, a #3 és #10 jogok nem elegendőek, melléjük még küldhetik Michael Carter- Williamst vagy Thaddeus Youngot, de egyik csomag sem olyan, amire a Cavs vágyik. Az első, „unalmas” verzióban így vagy Wiggins vagy Parker kerülhet Clevelandbe, de persze a Lovagokat ismerve az sem lenne meglepő, ha Jusuf Nurkic lenne a kiválasztott. Komolyabbra fordítva azért még továbbra is vannak olyanok, akik szerint Embiid sérülése ellenére őt húzza a Cavs, de ez elég meglepő fordulat lenne, szinte biztosan a két csatár közül fog választani Griffin.

Öveket becsatolni, innentől kicsit meredekebb ötletek következnek.

Az egyenlet igazán egyszerű: olyan csapatot kell csinálni, ami vonzó lehet LeBron James számára annyira, hogy hazatérjen. A tékozló fiú esete egy tipikus sikersztori lenne, Amerika imádná és nem utolsó sorban James is kicsit szépítené a renoméját. Lássuk milyen ötletek jöhetnek szóba!

#2 Love is all you need

MIN adja: Love, Barea, #13
MIN kapja: Thompson, Jack, Gee, Bennett, #1

Cavs adja: Thompson, Jack, Gee, Bennett, #1
Cavs kapja: Love, Barea, #13

Ki miért csinálná?

Minnesota:
Aki az elmúlt hónapban egyszer is fellépett egy NBA-vel foglalkozó oldalra az tudhatja, hogy Love nem akar már Minnesotában játszani és cserét kért a csapattól. Az viszont továbbra sem tiszta, hogy a Wolves tiszteletben tartja-e a sztár kérését vagy pedig megkockáztatnak még egy évet annak tudatában, hogy ha az nem sikerül jól, akkor Love ellenérték nélkül eligazolhat máshova. Én hiszek abban, hogy gárda vezetése okosan cselekszik – bár nem lepődnék meg ha nem így lenne – ezért belemennek ebbe a cserébe, aminél jobbat senki sem ajánlhat az erőcsatárért. Az #1-es pickkel egy igazi future All-Star jöhet Minnesotába, Thompson pedig azonnal bevethető lenne Love helyén. Ha egy ilyen lehetőség adott lenne, még a Wolves is gondolkodás nélkül csinálná a cserét.

Cleveland:
Engedjétek megmagyarázni, hiszen elismerem, hogy elsőre soknak tűnhet a csomag Love-ért. De a nagyobb képet kell nézni. Az 1/1-el egy fiatal jönne, aki első évében valószínűleg nem tudna nagyot lökni a csapat szekerén, ami kritikus a Cavsnél. Már idén is lehetett arról hallani, hogy Irving elvágyódik és persze jövőre ha szabadügynök lesz a csapat minden ajánlatot állhat érte és itt tarthatja, de egy boldog Irvinggel sokkal jobban járnának. Ha ezt a cserét meglépnék, akkor a cap holdok (Deng, Hawes, Miles) lemondása után lenne elég pénzük arra, hogy Jamesnek egy max közeli szerződést ajánljanak. Persze a csere előtt célszerű egyeztetni Jamesszel, bár az Irving-Waiters-James-Love-Varejao ötös elég erős lenne keleten, de még pár kisebb igazolással a padot is meg kell erősíteni. A liga legjobban passzoló frontcourtja és a két All-Star (Irving, Love) elég lehet James hazacsábításához.

#3 A varázslatos

ORL adja: #4, #12, Afflalo
ORL kapja: #1, Jack, Gee, Bennett

CLE adja: #1, Jack, Gee, Bennett
CLE kapja: #4, #12, Afflalo

Ki miért csinálná?

Orlando:
Sokat nem kell magyarázni, mert ezzel a lépéssel összeállna a kirakós utolsó darabja is a Magicnél. Az Oladipo-Wiggins-Harris trióban óriási potenciál van, köréjük épülhet a jövő csapata. Az együttesnek lesz ideje kísérleteznie Bennettel, akinek a tavalyi év után nagyon jót fog tenni az új helyszín és a (sokkal) kevesebb tehet a vállán. Jack szerződésének benyelése velejáró, de még így is no-brainer az Orlandónak.

Cleveland:
Talán a legreálisabb csomag az 1/1-ért. Afflalo érkezésével meglenne a bombabiztos tűzerő, amire Jamesnek szüksége lenne: egy olyan játékos kerülne Irving mellé, aki nem csak védő oldalon átlagon felüli, de a pálya másik felén is feltalálja magát, ugyanakkor annyira nem igényli a labdát. Egy szóval Afflalo a tökéletes jó munkásember,aki remek fit lenne egy bajnokesélyes csapatban és még a szerződése is több, mint baráti. Nem mellesleg Waiters, Varejao és Thompson is maradna és még a negyedik joggal kiválaszthatja Embiidet a Cavs, ami után a határ a csillagos ég.

#4 A hátulról támadó

UTAH adja: #5, #23, Kanter, 2015 unprotected 1st
UTAH kapja: Varejao, Jack, Gee, #1

CLE adja: Varejao, Jack, Gee, #1
CLE kapja: #5, #23, Kanter, 2015 unprotected 1st

Ki miért csinálná?

Utah:
A Jazz oltári nagy pénzt (fizetést) vesz át, de igazából nagyon nem érdekli őket, hiszen megszerzik azt a Jabari Parkert akit mindennél jobban akarnak. Kanter annyira nem futott jó szezont, meg azért valakit mégis kell adni az 1/1-ért és még így is jó üzletet csinálnak, hiszen a Cavs nem akar több fizetést benyelni. Ennyi fiatallal (Burke, Burks, Favors, Hayward, Parker stb) a keretben a jövő évi elsőkörös is könnyedén feláldozható. Meg ha az ember megszerzi a franchise tökéletes arcát és alappillérét, azért áldozatot kell hozni.

Cleveland:
A Cavs ezzel az üzlettel két max(közeli) szerződésnyi helyet spórolna össze, ami azt jelenti, hogy James mellett Anthonyt is le tudná igazolni. Az első pick elvesztése elég drasztikus lépés, de megmaradna Irving és Waiters is, ha jönne James és Anthony akkor ez keleten egyből élcsapat. Az ötödik pickkel már nyugodt szívvel be lehet húzni Embiidet, aki ha játékra képes lesz (fingers crossed) akkor senki sem fogja tudni megállítani a Cavst. Amíg ez eltart addig Kanter ficánkolhat a körtében, ha valaki, akkor Blatt kezei alatt végre kiteljesedhet.

#5 Hollywood – avagy a Cavs drukkerek álma

OKC adja: Perkins, #21
OKC kapja: Varejao, Jack

NY adja: Anthony (s&t)
NY kapja: Perkins, Waiters, Thompson, Bennett, Gee, #21

CLE adja: Waiters, Thompson, Varejao, Bennett, Gee. Jack
CLE kapja: Anthony (s&t)

Ki miért csinálná?

New York:
Phil Jackson nem hülye. Tudja, hogy ez a Knicks a mostani felállása nem elég ahhoz, hogy a csúcsra érjen. Ezért amíg tud ellenértékét szerezni Anthonyért, addig elcseréli őt és egy újjáépítést kezd. Ennél több értéket viszont nem tud kicsikarna a Cavstől és ha Melo tényleg költözni szeretne, akkor így legalább kapna érte ellenértéket. Fiatal játékosok, draftjog és egy lejáró szerződés érkezne cserébe. A következő évet túl kell élni, hiszen a 2015-ös nyár az igazi a Knicks számára, mivel akkor megy ki Bargnani, Stoudemire és Chandler szerződése is. A fiatal mag (Shumpert, Waiters, Thompson, Bennett, TH Jr, a 21-es választott) addig tapasztalatot gyűjthet és elkezdheti betanulni a triangle offense-t, amit Fisher játszatni fog velük.

Cleveland:
A Cleveland szeretne minél több szerződést kipucolni, hogy legyen hely James megszerzésére is, mert anélkül semmi értelme a cserének. Az egész tranzakció persze itt is James „beleegyezésével” történik, hiszen ha ő nem ír alá, akkor hiába a nagy cap space, a Cavs nem tud a következő szintre lépni. Ráadásul eléggé all-in a dolog a részükről, hiszen ahhoz, hogy a csere végbemenjen és Jamest is le tudják igazolni minden jogukról le kell mondani a szabadügynökeik felé (Deng, Hawes, Miles) mivel az ő cap holdjuk túl sok helyet foglal a sapka alatt. Egy mindenkiért, mindenki egyért, ha összeállna az Irving – Wiggins – Anthony – James négyes akkor nincs aki megállítsa a Cavst. Persze pár szabadügynök igazolás kellene még, de ezek után az lenne a legkevesebb probléma, hiszen minden létező veterán Clevelandbe akarna kerülni.

Oklahoma City:
Az OKC a nevető harmadik, akik részéről no brainer a csere. Perkins értéke egyenlő a nullával, lejáró szerződése ami miatt egyáltalán cserélhető. Helyére érkezik Varejao, aki remek fit Ibaka mellé, főleg ha egészséges tud maradni. Jack érkezése pedig megerősítené a padjukat és nem kerülne semmibe sem, hiszen a Kevin Martin cserében kapott TPE-ért tudnák megszerezni őt. A 21-es pick áldozat, de nem áthidalható, főleg úgy, hogy a 29-es pickje továbbra is megmaradna a Thundernek.

Szabó Gábor twitter

NBA1.hu facebook oldal

Szerző: Szabó Gábor

Dátum: 2014. 06. 25.