How to fix the Knicks?

avagy hogyan tegyük rendbe a New York szénáját.

A történelem folyamán Magyarország több ízben is segítségére volt már az USA-nak, gondoljunk csak Neumann Jánosra, Teller Edére, Gábor Zsazsára (hehe) vagy Tom Lantosra (huhú). A magyar-amerikai kapcsolatok fejlesztésének újabb fontos lépése lehet a legnépszerűbb NBA csapat szanálásához nyújtott stratégiai és taktikai iránymutatás, ami annál is inkább nem esik nehezünkre, mert egyrészt papíron bármelyik NBA csapatot másfél óra alatt újjáépítjük (illetve leromboljuk, igény szerint…Spurs-fans, anyone?), másrészt már a kérgesszívű szerzőnek is könnybelábad a szeme azt a nyomorúságos, önpusztító kínlódást látva, amit a Knicks az utóbbi években kosárlabdázás címén bemutat.

A Knicks legfőbb problémája Isiah Thomas és négyéves New York-i munkássága, amit rendbehozni csak évek alatt lehet, de elkezdeni úgy lenne érdemes, hogy 2009 júliusát, mint az első időpontot szem előtt tartani, amikor már látszódhatnak a szakadékból (igen, olyan mély volt) való kilábalás jelei. 2009 nyarán ugyanis a következő játékosok lesznek szabadon igazolhatók: Baron Davis, Kidd, Iverson, Marion, Artest (ha idén mégsem lép ki a szerződéséből) Andre Miller, Odom, Maggette, Bibby, Szczerbiak. Nosza, lássunk is hozzá a terv ismertetéséhez, mivel a Knicks többéves késésben van.

1. Kivásárolni Stephon Marbury-t. Starbury igazi kártevővé vált a Knicks öltözőjében, önmagában a jelenlétével és a létezésével is árt a csapatnak. A bokája is rakoncátlankodik, míg az egója rendben van, tehát vélhetőleg jó pár millióról lemondana, mert úgy gondolná, hogy olcsón jó pár csapat leigazolná.

2. Randolphot és Crawfordot meg kell tartani. Egyrészt mert a szerződéseik és az attitűdjük miatt egyébként sem nagyon lehetne elcserélni, másrészt egy (legalábbis időlegesen) köréjük épülő és ésszerűen összerakott csapatnak akár még húzóemberei is lehetnek. De ha mégsem, akkor az alábbiak szerint lecsupaszított Knicks-ben legalábbis feltuningolják a statisztikáikat és az időközben rövidülő szerződéseik sem lesznek már olyan riasztóak, ezzel javulnak az esélyek esetleges későbbi elcserélésükre.

3. Curry kontra Jason Collins, Magloire, 2008 elsőkörös draftjog (top 14 védett)

Boone és Sean Williams egyaránt meg-megvillantotta már oroszlánkörmeit, mindketten dolgos, védekező beállítottságú magasemberek, akik a bentről nagyon hatékonyan támadó Curry keze alá dolgozhatnak, ezzel újabb támadó opciót biztosítva a Netsnek.
A Knicksnek jól jön a draftjog, Magloire szerződése idén, Collinsé 2009-ben jár le, a centerposzton pedig ketten együtt javítják a New York esélyeit mind magasabb draftjogra.

4. Lee, Quentin Richardson, Damon Jones Miamiba
Jason Williams, Jeffries Clevelandbe
Snow, Newble, Smush Parker New Yorkba

A Miaminak Lee a szaloncukor a karácsonyfán, hogy benyeljék Q-Richet, aki mint tripladobó hasznos is lehet, ha már Wade hiányolta a kinti dobásokat. Ezen a téren az egyszer már bevált Damon Jones is bizonyíthat, ráadásként Parkernek is kiteszik a szűrét.
A Cleveland úgy alakít a kereten, hogy Jeffries masszív szerződése ellenére is keveset kockáztatnak pénzügyileg, mert Jason Williams kifutója elviszi Jones és Snow szerződését. A védekezésmániás Brown edző újra játékost faraghat az egykoron védőspecialistának tartott Jeffriesből, aki újabb taktikai lehetőséget biztosíthat a Cavsnek.
A Knicks (láss csodát) egyszerre szabadul meg Jeffries és Richardson szerződéseitől, Snow és Parker kontraktusa jövőre, Newble-é idén jár le.

5. Robinson, Balkman, Jerome James kontra Bobby Jackson, Ryan Bowen, Pargo

Robinson fiatalabb és jobb, mint Jackson, Balkman fiatalabb és jobb, mint Bowen, tehát a Hornets megerősítette a padját, az ár pedig mindösszesen csak egy plusz év Jerome James albatrosz-szerződéséből.
Ezt azért még a kedves Olvasó sem gondolta volna, hogy magát Jerome Jamest és a totál elcserélhetetlen kontraktusát is el lehet passzolni.

A New York viszont megteszi és ha feltesszük, hogy szerencséjük van és az idei draft első három helyén el tudják hozni Derrick Rose-t, akkor újjáépülő csapatuk 2009-ben a következőképpen nézhet ki:

Rose/Collins
Crawford/ Brandon Rush (2008 Nets-draftjog)
Artest/ Wilson Chandler
Randolph
Javal McGee vagy DeAndre Jordan(2009 Knicks-draftjog)

Emellett a Knicksnek még lenne elegendő helye a sapka alatt, a cikk elején említett sztár-szabadügynökök valamelyikének leigazolására.

Mindehhez nem kell más, mint szerződtetni Kiki Vandeweghét, aki hasonló újjáépítést már elvégzett Denverben és adni neki két év türelmi időt.

 

Dátum: 2008. 01. 15.