A rejtélyes kínai tehetség

Az idei draft egyik legígéretesebb „külföldi” reménysége Yi Jian-Lian! A kínai kosaras már jópár éve a tehetségek tengerének felszínére tört. Azóta is ott lebeg, bár néha kénytelen volt újra a mélybe merülni a sok kételkedő miatt. A legtöbbet támadott, és a mai napig legnagyobb kérdőjellel díszített pontja a kora. Furcsa ez kérdés egy európai ember számára, elvégre mindenki rendelkezik egy születési anyakönyvi kivonattal, meg úgy egyébként is, mi az, hogy nem tudjuk valakinek a korát? Kérdezzük meg az illetőt, biztosan tudni fogja rá a választ. Az ember minden évben megünnepli születésnapját, és általában azt is tudja, hogy hányadikat. Az amerikaiak rendre végigfutják a kötelező kételkedő köröket, amire több magyarázat is van.

A kínai sportolóknál bevált szokás, hogy a korukat átfirkantva próbálnak meg fiatalabbak között versenyezve eredményesnek lenni. Egy külföldi beszámoló szerint, egy kínai úszó srác az edzője tanácsára tagadott le pár évet a korából, hogy eredményesebb legyen. A dolog számára ott bukott meg, hogy mivel rengetegen játszották el ugyanazt a joker lapot, gyakorlatilag a saját korosztályában versenyzett.

2003-ban a kínai futball szövetség eltörölte az 14 éven aluliaknak rendezett futball tornát, mert az érintett csapatok között szinte mindenkinek kérdőjeles volt a valódi kora. Fizikálisan feltűnően fejlett, bajuszos és erős férfihangú játékosok indultak volna az eseményen.

Tudjuk azt is, hogy a kínai kormány mindent a kezében tart. Többek között a sportot is. Mi történik akkor, amikor feltűnik a színen egy nagyon tehetséges kínai kosaras, aki éppen a fészekből való kirepülést tervezi. Az edző bekopogtat a felső vezetés ajtaján, arra kérve őket, hogy az éppen aktuális tehetség korából a kínai sport fejlődése érdekében faragjanak le pár évet. Ez természetesen seperc alatt megtörténik, mert a kormányt senki nem kérdőjelezheti meg Kínában.

Hogy Yi esetében előfordult-e ilyesmi azt nem tudhatjuk, de van pár érdekesség, ami miatt arra következtethetünk, hogy igen.

2003-ban felvételizett egy kínai felsőoktatási intézetbe, amit csak érettségizettek tehetnek meg. Tehát 2003-ban már 18 éves volt.

Ugyanebben az évben kezdte meg a kínai első osztályban, a CBA-ben való szereplését. Tudni kell erről a bajnokságról, hogy nem egy kutyaütő liga. Igen tehetséges amerikai (egyetemi, ex-nba) játékosok illetve a világ minden részéről érkező keménykötésű idegenlégiósok pattogtatnak a keretei között. Yi meccsenkénti 17 pontos átlaggal rendelkezett. Ha az előző megállapításból indulunk ki, akkor 18 évesen nagyszerűen teljesített, ha a jelen állás szerinti 1987-es születését fogadjuk el, akkor ezt a káprázatos pontátlagot 15 évesen érte el. Ez egy picit hihetetlen, nemde?

A 2004-es athéni olimpián a kínai válogatott legfiatalabb játékosa Yi volt, akit 17 évesnek tartottak számon. Az októberi születésnapját figyelembe véve majdnem 18 volt. Viszont ha elfogadjuk, hogy 2007-ben 19 évesen érkezik az NBA draftra, ellentmondásba ütközünk.

A CBA-ben érvényben van egy a kínai kosárlabda sport javát szolgáló szabály. 22 éves kor alatt, nem engedik el a kínai tehetségeket. Amennyiben jól tudom, a Yao Ming féle draft után lépett ez a szabály érvénybe. Tehát ha Yi nem kivétel, akkor legalább 22 évesnek kell lennie.

Annak ellenére, hogy ő 19 évesnek vallja magát, úgy gondolom, hogy a pontos korát nem fogjuk soha megtudni. A csapat, aki őt draftolja viszont igazán meglephetné egy 22-es mezszámmal, ami emlékeztetné a fiatal tehetséget a vélhetően valós korára.

Szerző: Szabó Levente

Dátum: 2007. 06. 07.