10. Karl Malone visszavonulása

18 teljes és egy csonka év. Ennyit bírt ki annak a játékosnak a fizikuma, akit sokan a világ valaha volt legjobb erõcsatárának tartanak. 18,5 év hasztalan gyûrûüldözés, 18,5 évnyi kitûnõ játék, 18,5 évnyi kitartás. Bár többen sejthették, hogy nagyon közel van az a pillanat, mikor a Postás bejelenti, hogy nem kézbesít többet, de titkon talán mindannyian reménykedtünk benne, hogy a hatalmas vállak – és a szálkás könyökök – még egy utolsó kísérletet tesznek arra, hogy a cowboy gyûrûsujja ne legyen annyira üres és hogy Abdul-Jabbar kicsit elszontyolodjon. Nem így történt. Pedig „segítõ szándék” és némi számítás több élcsapatot is arra bírt, hogy tárgyalásokat kezdeményezzenek a nagy öreggel. A Spurs, a Heat és a Lakers elöljárói egymásnak adták Malone ranchának kilincsét, de hiába. Néhány kedves szón, homályos ígéreten és egy kis hideg limonádén kívül egyikük sem kapott semmi konkrétat. Karl – nagyon helyesen – a nimbusz megõrzése iránti vágyát fölé helyezte a gyûrû és a pontszerzõ örökranglista kísértésének. Az újságírók persze pletykáltak. Azt mondták, csak akkor tér vissza, ha teljesen egészséges lesz, azt mondták, teljesen egészséges, aztán azt, hogy mégsem. Azt mondták, hogy leszerzõdött, aztán azt, hogy mégsem. A talányt végül február 13-a délutánja oldotta fel, a legnagyobb Jazz-es, mint elégedett farmer, hosszas mûholdas interjúban közölte, hogy végleg felhagy a kosárlabdázással.

9. Bûzlik a nagy sós tó

Valószínûleg a mormonok sem azt várták ettõl a szezontól, amit kaptak tõle. A nyári igazolásokkal – Carlos „persze, hogy maradok” Boozer, valamint Mehmet Okur érkeztével – mindenki azt várta, hogy, ha nem is Stockalone-i magasságokba, de mindenképpen a play-offba vezet majd az út. Csalódniuk kellett. Persze nem csak a gyenge teljesítmény, de Fortuna is ludas ebben. A Jerry Sloan nyakában lógó állandó átok idén is lecsapott, még egy utolsót tesztelve az õsz mestert, hogy tud-e újra várat építeni abból a bizonyosból. A válasz: nem. Ez már neki is sok volt. Okur állandó edzésundora, és megmosolyogtató fizikuma miatt továbbra is csak kispados, a blokk-királynak készülõ Kirilenko fantasztikusan kezdett, majd hosszút pihent, Boozer pedig állandó fájdalmai mellett vagy teljes értékû volt vagy nem (február 15-e óta sérültlistán pihen). De ez még nem volt elég. A militáns kinézetû Carlos Arroyo is megunta a mester állandó kemény szavait, majd kettõjük közt addig mérgesedett a viszony, hogy az irányító „büntetésbõl” ripsz-ropsz a bajnoknál találta magát. A többieket elnézve pedig maximum egy együttérzõ vállveregetést lehet Sloan edzõhöz vágni. Bell és Harpring, valamint az idõközben kezdõvé avanzsált Keith McLeod ugyan mindent megtesznek, és Okurre sem lehet – a fentin túl – különösebb panasz, de az elõbbi hármas jóindulattal mérve is csak középszerû gályástrió, akik egy megfelelõ vezér(duó) alatt húznák az evezõt. Talán jobb lenne idén már pihentetni mindenkit, és ráhajtani egy elõkelõ draftpozícióra, amivel egy igazi dobóhátvédet hoznának Utahba, hátha jövõre egy egészséges csapattal lehet valamit kezdeni. Erre a jelenlegi mérleg (20-42) éppen elég lehetõséget ad.

8. AirCanada és C-Webb költözése

Két játékos, akiknek a neve egybeforrt az õket dédelgetõ egyesülettel. Valóságos istenként mozogtak, nem tudtak úgy az utcára lépni, hogy emberek hadainak a hátán ne a saját nevüket olvassák. Mégis szakításra került a sor. A két eset erõs hullámokat keltett az NBA állóvizén, bár más-más okból. Az köztudott volt már a szezon elõtt is, hogy Maloofék már szinte újsághirdetést is feladtak, miszerint: „Egykor volt sztár erõcsatár, kis szépséghibával eladó!”. A kis szépséghiba két, több sebbõl vérzõ térd, és egy grandiózus, ráadásul hosszú szerzõdés. Morzsolgatták is a rózsafüzéreket bõszen az IT guruk, de kockázatkedvelõ szerencsejátékosok sem tettek volna egy árva fityinget sem arra, hogy elcserélhetik Webbert. Mégis sikerült. Köszönhetõen Webber kiugró játékának a Philadelphia „elhitte”, hogy C-Webb még mindig játékos, és vele próbálja meg csillapítani Iverson negatív hangulatát. Ráadásul a Kings egy egész magasember különítményt kapott cserébe, ami az álmok fokozásának netovábbja. Hogy ki jár jól, az majd kiderül.
Vince Carterrel azonban más volt a helyzet. Szerették, istenítették, azt hitték, hogy örökre itt. Egy napon aztán Vince gondolt egyet és bevágta a durcást. Nem kapott – szerinte – megfelelõ társakat, ezért úgy döntött, hogy nem hajlandó játszani. Az elhatározást pedig tettek követték, melynek köszönhetõen Vinsanity a sportolói szellem meggyalázásának iskolapéldájaként vonul majd be a történelemkönyvekbe. Átlagai egy gyengébb cserepados szintjére estek vissza, amit lehetett, elszúrt. A csapat szenvedett, a társak szája habzott, a vezetõség engedett. Carter Jerseybe került szinte ingyen, ahol bizonyította, hogy játszani tudott volna, ha akar. Vince, lehet, hogy mégsem fog fenn lebegni az a 15-ös mez az AirCanada Center egén…

7. A délkelet szárnyalása

Mikor a szezon elején azt a kérdést tettem fel, hogy vajon melyik lesz az újjászervezett liga leggyengébb csoportja, többen habozás nélkül vágták rá a választ: „Naná, hogy a délkelet!”. Hát bizony azóta erõsen revideálni kellett ezeket a nézeteket. Bár a tabella alján tényleg ott csúfoskodik az Atlanta és az újonc Charlotte, elég magasra kell emelni a tekintetünket ahhoz, hogy a többieket is megtaláljuk.
Három ember, három csapat, óriási változás. Hogy mi a megfejtés? Orlando, Washington, Miami.
Tracy McGrady nyári távozása eléggé lelombozta a Magic szurkolóit, és ezen Steve Francis érkezése sem segített. Ám még mielõtt az ereiket kezdték volna felvagdosni a rajongók, a vezetés draftolta a szépreményû Dwight Howardot, majd bejelentette, hogy Grant Hill újra visszatér, ezúttal ereje teljében. A bejelentés hatására a pénztárosok keze alatt izzani kezdett a munka, és ez mind a mai napig így van, hisz a gárda 5.-6. helyen áll a sokkal többre tartott Clevelanddal holtversenyben.
A fõvárosban Antawn Jamison vállalta magára a megváltó szerepét, keze alatt a varázslók kezdhetik újra ízlelgetni a rájátszás szót. Úgy tûnik, ami nem megy nyugaton, az sima dolog keleten. Mióta összeállt a Washington Warriors, azóta a közönségszórakoztató játék és a rengeteg pont garantált, de ami még ennél is fontosabb, a gyõzelmek is jönnek sorban. A Wizards jelenleg a negyedik pozícióban tanyázik.
Egy óriás és segítõje. Igen, ez eddig a Lakersre volt igaz, de mivel a segítõ magának akarta a babérokat, az óriás távozott. Meg sem állt a kontinensnyi ország másik csücskéig, ahol azonos leosztásban folytatja a sikerek halmozását. Az O’Neal – Wade tengely szinte mindenkit rettegésben tart, hol egyikük, hol másikuk játszik bombaformában. Ám legtöbbször mindkettõjük, így a minõségi kiegészítõ emberekkel karöltve akár gyûrûket is szállíthatnak a hõség és az alligátorok városának, na meg Mourningnak. A Heat toronymagasan elsõ a keleti konferenciában. A két arany-sárga dudás közül akkor ki is bukott csapatvezetésbõl?

6. New York mélyrepülése

Király a pályán, céltábla és szálka a szurkolók szemében, babérkoszorús kedvenc az újságírók körében, visszatérõ rémálom a játékosoknál. A Madison Square Garden fantomjáról, Isiah Thomasról volt szó.
Biztosan állíthatjuk, hogy õ minden idõk legaktívabb GM-je, és azt sem lehet megkérdõjelezni, hogy idén megdönthetetlen rekordot állított fel a „velem kapcsolatban megjelent cikkek / nap” kategóriában. Ez még nem is igazán gond, viszont az már sokkal inkább, hogy Isiah bizony arra is ráugrott, ha megszellõztették, hogy az Egyenesgöröngyösi Szöcskék sánta és kancsal, egyébként 173 centis erõcsatára szabadlistára került, és rögtön le is igazolta jó pénzért. És, hogy mi az eredmény? A New York gárdája már 9 számjegyû fizetést oszt szét, a csapatszerkezet „fantasztikus”, a morál „isteni”. A Knicks az egyetlen gárda, ahol 1 irányító (õ is elég öntörvényû), és 1 center (jelesül Bruno Sundov) található a keretben. Van ellenben 3 dobóhátvéd és 5 erõcsatár. És ezt csak azért lehet most már kijelenteni, mert az átigazolási idõszaknak vége, hiszen egyébként Thomas bárkit, bármikor, bárkiért képes lenne elcserélni. Ja, és az eredmény. Bizony az is magáért beszél. Hiába a túlfizetett játékosok hada, a New York bcsak a tizedik keleten, és rájátszási esélyei a zérushoz konvergálnak. Pedig sejteni lehetett, hogy ez lesz belõle, hiszen már a szezon hazai nyitányán egy 34 pontos pofont osztott ki a Boston a Nagy Almában, majd a Dallas is repesztett egy 75-36-os elsõ félidõt karácsonyi ajándékként, ami Spike Lee és Howard Stern zsebében is kinyitotta a bicskát. Isiah, Isiah… én nem merészkednék ki sötétben az utcára testõr nélkül. Vajon meddig húzza még?