Missing image

A TÖRTÉNELEM ISMÉTLŐDÉSE

A Los Angeles Lakers és a Detroit Pistons 1988-ban találkozott egymással elõször az NBA döntõjében. A két merõben eltérõ játékstílusú csapat heroikus küzdelmet folytatott. A Thomas, Dumars és Laimbeer nevével fémjelzett detroitiak szívós, olykor provokatív védekezésüket vonultatták fel Magic Johnson, Worthy és Byron Scott csillogó és szórakoztató támadójátéka ellen. A mindent eldöntõ hetedik összecsapáson az ereje teljében lévõ Showtime-Lakers nyert, amiben fõszerepet játszott a tripla-duplát elérõ és a döntõ MVP-jének választott James Worthy, aki 27 éves volt akkor.
A Lakersnek most is van egy hasonló korú és legalább olyan sokoldalú szupersztárja: Kobe Bryant. A történelem ismétli önmagát?

A két csapat kezdõjátékosainak összehasonlítása után talán okosabbak leszünk.

Paytonból csúfot ûzött Tony Parker a Spurs elleni párharc elsõ két meccsén. Utána Phil Jackson elvégezte a szükséges átalakításokat a csapatjátékon, Payton nagyobb szerepet kapott támadásban, a védelmük pedig jobban figyelt a kis franciára. Azóta a Lakers irányítója kissé lábra kapott és élénkebb játékára szükség is lesz a ponterõs Billups ellen. A Detroit játékmestere az idei rájátszásban is szépen termel, bár dobószázalékai nem lenyûgözõek. A jól védekezõ és sok nagy csatát átélt Paytonnak össze kell kapnia magát, hogy lelassítsa a remekül egy-egyezõ és kintrõl is veszélyesen dobó “kollégáját”. Különösen a döntõ pillanatokban, amikor Billups elemében érzi magát.

Párharcukat
Billups nyeri, ha a bokája teljesen rendbejön Payton nyeri, ha igazán fölveszi a “Kesztyût”
A liga legjobb hátvédje az NBA legjobb formában lévõ hátvédjével szemben. Kobe Bryant már számtalanszor bizonyította, hogy akkor is tud nagyot alkotni, mikor igazán szükség van rá. Ezt Hamiltontól elõször a mostani rájátszásban láttuk. Bryant erõsebb, sokoldalúbb és jobb védõ, Hamilton viszont annyit fut és olyan biztosan dob, hogy még Kobe homlokára is csalhat ráncokat. Könnyen elképzelhetõ, hogy ritkán kerülnek majd szembe egymással és a csapatok védõspecialistáikat, George-ot és Prince-t állítják majd rájuk. Mindkettõjüknek óvatosnak kell lennie a betörések befejezésénél, mert Bryantet a két Wallace, Hamiltont pedig O’Neal várja blokkra éhesen a palánkok alatt.

Párharcukat
Hamilton nyeri, ha Washingtonban már mindent ellesett Jordantõl Bryant nyeri, ha nem coloradói szállodákban relaxál a mérkõzések között
A kiegészítõ emberek csatája. Prince magasabb és tehetségesebb, George erõsebb és tapasztaltabb. Mindketten veszélyes tripladobók. Az ügyesebb Prince nevéhez máris kapcsolódik sokáig emlékezetes jelenet (Reggie Miller utolsó percben dobott ziccerét blokkolta). Sokat nyomhat a latban, hogy melyikük tud több borsot törni Bryant illetve Hamilton orra alá.

Párharcukat
Prince nyeri, ha a mérlegelésnél nem marad a súlyhatár alatt George nyeri, ha megszállja James Worthy szelleme
Karl Malone és Rasheed Wallace összecsapásán sok fog múlni. Az ész, a keménység és a rutin a Postás, a lendület és a finomabb csukló Sheed mellett szól. Kérdés, hogy a minden apró és (alattomos) trükköt ismerõ Malone ki tudja-e hozni a sodrából a nem éppen halvérérõl híres detroiti csatárt. A Jazz (egykori) legendás játékosa ma már nem szívesen megy be a palánk alatti vérfürdõbe, de a keze, a szeme és az erõnléte még mindig kitûnõ, a tapasztalata pedig aranyat érhet. A mozgékonyabb és kintrõl is jobban dobó Wallace szerezhet neki kellemetlen perceket. Akár órákat is, ha jól koncentrál.

Párharcukat
Wallace nyeri, ha úgy játszik,
mint mikor utoljára találkozott (fõcsoport) döntõben a Lakers-
szel
Malone nyeri, ha csak fele úgy játszik, mint az utolsó nagydöntõjében
Egyenlõtlen küzdelem. O’Neal másfélszer akkora, mint a csupaizom Wallace. Várható, hogy a Pistons – Shaq “étvágyát” csillapítandó – Campbell (aki jól ismeri egykori csapattársát) és Okur áldozati bárányokat veti az óriás elé. Miután az felfalta õket (értsd kipontozódtak), jöhet Big Ben, aki várhatóan a döntõben is tíznél több lepattanót kap le és kettõnél több blokkot oszt ki mérkõzésenként. O’Nealnek koncentrálnia kell a várhatóan rengeteg büntetõ mind hatékonyabb értékesítésére. Kellemetlen lehet a Lakers számára, ha az idén támadásban (önmagához képest) meglepõen ügyes megmozdulásokat mutató Wallace néhány kosarat is szerez. Kettejük büntetõpárbaja szórakoztató kikapcsolódást nyújt majd a nézõk számára.

Párharcukat
Wallace nyeri, ha O’Neal kihagyja az összes büntetõjét O’Neal nyeri, hacsak Wallace be nem dobja az összes büntetõjét

Ha az összehasonlításokból nem is derül ki olyan egyértelmûen, de szinte minden a Lakers sikerét ígéri. Náluk játszik az NBA legjobb centere és hátvédje, akik egyben a párharc legkiemelkedõbb játékosai. Ott pattogtat minden idõk egyik legnagyszerûbb erõcsatára és az utóbbi évtizedek egyik legkiválóbb irányítója. Mindez az NBA történetének egyik legsikeresebb edzõjének irányítása alatt. A kosárlabda történelem kevés olyan kezdõötöst látott, mint az arany-lilák mostani kvintettje. Kiegyensúlyozottság, erõ, tapasztalat, virtuozitás; a Lakers mindegyikben jobban áll. Miben reménykedhet hát mégis a Pistons?

A bevezetõben említett Pistons-Lakers döntõ után egy évvel ismét ez a két csapat küzdött az NBA gyõzelmi trófeájáért. Akkor, 1989-ben a kosárlabda egyik legnagyobb egyénisége, Kareem Abdul-Jabbar szerette volna szépen befejezni káprázatos pályafutását, de nem adatott meg neki, hogy még egy bajnoki címet szerezve vonuljon vissza. A “bûnösök” a detroiti “rosszfiúk” voltak, akiknek legjobbja és egyben a döntõ MVP-je az a Joe Dumars volt, aki most menedzserként két másik legendás játékost, Gary Paytont és Karl Malone-t igyekszik megakadályozni abban, hogy hosszú és eredményes karrierjük megkoronázásaként megkaparintsák az olyannyira áhított bajnoki aranygyûrût. Ismét lehet “ünneprontó” a Pistons? A történelem ismétli önmagát?

Lehet. Csakhogy melyik?

Dátum: 2004. 06. 05. 23:10