Missing image

CHA – 2014.01.18.

Történelem

2002-ben a Charlotte Hornets New Orleans-ba költözött, ezzel NBA csapat nélkül maradt az a térség (North Carolina állam), amely a legnevesebb NCAA csapatok közül kettőnek (Duke, UNC), a kiváló pedigréjűek közül újabb kettőnek (Wake Forest, North Carolina State) és egy középcsapatnak (UNC Charlotte) ad otthont. Ennek a sérelmes helyzetnek a korrigálása Robert Johnsonra várt, ugyanis a feketéknek szóló média megalapításából meggazdagodott milliárdos üzletember kapta meg a jogot, hogy – az NBA első afro-amerikai, többségi csapattulajdonosaként – az új charlotte-i profi gárdát létrehozza. A névválasztás hozta az első izgalmakat, felmerült, hogy a Charlotte visszakapja a Hornets megjelölést, a New Orleans a Jazz keresztnevet és a Utah talál ki magának új megszólítást. Végül nem ez történt és a Dragons-Bobcats-Flight jelölttrióból a Hiúzok lett a befutó.

A legnagyobb várakozás természetesen a felhozó börzét (expanziós draft) övezte. A választást az okos zsugoriság jellemezte, csak egy játékos szerződése szólt egy évnél hosszabb időre. A börzén olyan fiatal játékosok megszerzése volt a cél, akiket jó egyetemi teljesítményük nagy dolgokra predesztináltak, de eddigi NBA csapataikban nem kaptak elég lehetőséget. Az expanziós draft előestéjén megejtett üzlet révén az igazi draftra szóló negyedik választási jogot a másodikra cserélték, majd az újoncbörzén megszerezték az álmaik játékosának titulált Emeka Okafort. A csapathoz még az átigazolási szezonban érkezett néhány veterán (Steve Smith, Brevin Knight), kialakítva a csapat végső arculatát.

Közelmúlt

Habár Okafor megnyerte az Év Újonca díjat az 1/1-es Dwight Howard előtt, az együttes újonc státuszának megfelelően végigszenvedte a szezont és mindössze 18 meccset nyert. A Bobcats a helyi egyetemről (North Carolina) húzott két újoncot is, ám a friss egyetemi bajnokok közül sem Raymond Felton, sem a később az NBA-ből is kikerülő Sean May nem váltotta meg a világot. A következő évek draftjai sem hoztak átütő sikert, volt bebukott egyetemi szupersztár (Adam Morrison, 1/3, 2006), rögtön elcserélt nagy reménység (Brandan Wright, 1/8, 2007) és kiforrottnak tűnő irányító (DJ Augustin, 1/9, 2008). Bár Gerald Wallace All-Star-szintre erősödésével párhuzamosan a mérleg is évről-évre fejlődést mutatott, a rájátszást mindig távolról figyelhette a gárda.

2010-ben Johnson eladta a csapatát minden idők legjobb kosárlabdázójának, bizonyos Michael Jordannek, ezzel MJ lett az első olyan ex-NBA játékos, aki tulajdonosként “folytatja” karrierjét. A szerencse-mojo is jött a tulajváltással, hiszen néhány kulcsfontosságú tranzakció után (a szürkén teljesítő Okafort beváltották Tyson Chandlerre, majd leigazolták a triplaspecialista Stephen Jacksont) a csapat története során először bemasírozott a rájátszásba. Ugyan a playoffban meccset már nem sikerült nyerni (0-4, Magic), a szurkolók bizakodóak lehettek a jövővel kapcsolatban.

Mindhiába. Az együttes ismét visszaesett pár rossz ütemben érkező sérülés miatt, a húzóemberek pedig fokozatosan kikoptak a csapatból. A lockoutos szezonban (2012) a Bobcats mindössze 7 (!) győzelmet tudott felmutatni, ráadásul a szezon utolsó 23 (!!) meccsét elbukták. A mélyrepülés Michael Kidd-Gilchristet eredményezte a draft második helyéről, ám ezúttal is a meccseik háromnegyedein zakóztak. A hosszú évtizedekig asszisztensként dolgozó Steve Clifford megkapta első főedzői állását az NBA-ben, az együttes pedig Al Jefferson személyében végre egy nagyobb halat fogott ki a szabadügynök piacról. Itt az idő, hogy végre zajt csapjanak keleten, jövő évtől már – ismét – Hornets néven.

Erősségek

Sztárallűrök nélküli, szívós, hajtós keret. Főedzőként itt debütáló, markáns mester, akinek ecsetvonásai (főleg a csapatvédekezésen) már az első meccstől látszanak. Védő pattanózás. Sok büntetőt harcolnak ki. Türelmes, kevés eladott labdával dolgozó támadások…

Gyengeségek

… melyek borzasztóan egysíkúak és kiismerhetőek. Kevés triplával próbálkoznak, cserébe a kategória egyik legpontatlanabb csapata. Harmatos büntetőzés. Évek (évtized?) óta tartó tartós sikertelenség, néhány balul elsült drafttal fűszerezve. Nincs igazi húzóember.

Húzóemberek

Kemba Walker azon kevesek közé tartozik, aki annak ellenére is bevált a profiligában, hogy a Bobcats draftolta. Nem épp rossz szájízzel hagyta ott a Connecticutot, hiszen nem csak hogy a March Madness Legkiemelkedőbb Játékosának választották, de csapatával megnyerte az egyetemi bajnokságot is.

Nem épp klasszikus, sokkal inkább ponterős, új generációs irányító. Remek első lépése miatt agresszívan és előszeretettel támadja a gyűrűt. Tempó- és tripladobása az évek alatt fokozatosan fejlődött, gyakorlatilag megbízhatóvá érett. Szívesen és eredményesen rohan. Egyre gyakrabban vállal kulcsszerepet az utolsó percekben. Szemfüles labdatolvaj, a Bobcats periméter védekezésének vezetője.

Olykor felelőtlen a labdával. Lehet, hogy egy igazi irányító mellett még jobban csillogtatná pontszerzői képességeit, ám kezében a karmesteri pálcával haldoklik a támadóegység. Még irányítónak is kicsit alacsony, ehhez képest meglepően jó pattanózó.

Alulteljesítők

Bismack Biyombo a csapat jövőbeli kezdőcenterének lett draftolva a lottery közepén, noha a kongói fiú nem sok mindent bizonyított a spanyol első osztályban (sem).

Ugyan még csak karrierje harmadik évében van, és mutathat még fejlődést, de eddig egy pillanatra sem tűnt úgy, hogy valaha is levetkőzi nyers játékstílusát. A palánknak háttal (és szemben is) teljesen használhatatlan, az összes pontját lepattanók/kezébe csorgó labdák után szerzi, többnyire zsákolásból. Ennek köszönhetően (magasemberektől nem megszokottan) ritkán kerül a büntetővonalra, ám az ingyendobásokat is gyatra százalékkal értékesíti.

Harcos lepattanózása és szorgos védekezése (remek ütemben kiosztott blokkolásokkal fűszerezve) az egyetlen dolog, ami az NBA-ben tartja, egyébként igazi tucatfickó, akinek kvalitásait egy második körös (vagy egyáltalán nem draftolt) játékos is hozni tudná/tudta volna.

Reménységek

Michael Kidd-Gilchrist szintén egyetemi bajnokcsapatból (Kentucky, 2012) érkezett az NBA-be. Játéka olyan sokoldalú, hogy már-már gömb. Mindent megtestesít, amit egy edző imádhat játékosában: meg nem álló, az egész meccset átölelő, pályát felszántó, hajtós, küzdős mentalitása remek csapattárssá teszi. Bár felépítése klasszikus kiscsatár, bármilyen méretű és gyorsaságú emberre rá lehet állítani, a tőle telhető legádázabb piócáskodást fogja bemutatni a kiszemelt áldozaton.

Mindig a csapat érdeke a legfontosabb számára, ezért nem is vállalja túl magát támadásban – összegereblyézi a ki-ki labdákat vagy betörések után közelről próbál betalálni. Muszáj lesz stabilizálnia feltűnően ronda és eredménytelen tempódobását (a triplavonalon túlról pár ügyesebb néző is nagyobb veszélyt jelent), hogy ne csak kiegészítőember legyen. Remekül pattanózik.

Az új Gerald Wallace (lesz majd)? Szentimentális fiatalember, édesapja elvesztése óta minden héten legalább egyszer megnézi az Oroszlánykirályt (közös kedvenc filmjüket), nagybátyja halála pedig annyira megérintette, hogy a vezetéknevét (Kidd) a saját nevébe is beiktatta. Retteg attól, ha kamera előtt kell nyilatkoznia.

Kilátások

Szerző: Kun Zsolt

Dátum: 2014.01.18.