Elismerés nélküli kulcsfigurák III.

Következő többrészes blog sorozatunkban górcső alá vesszük az elmúlt közel két évtized bajnokcsapataiban azon játékosokat, akik az adott év bajnokságot nyerő alakulatinak háttérszereplői voltak ugyan, de mégis tevékeny részesei egy-egy bajnoki címnek. Sorozatunk azon játékosokat vizsgálja, akik a háttérben szorgos hangyaként dolgoztak, akik nem úsztak reflektorfényben, de vitathatatlan érdemeik voltak a végső sikerek elérésében. Ők azok, akik nélkül egy szezon, egy rájátszásban történő sorozat nem zárulhatna sikeresen, akik nem tudták felhívni magukra a média és az átlagszurkolók figyelmét, pedig játékuk és csapatban betöltött szerepük alapján minden elismerést megérdemeltek.

Lássuk tehát saját, szubjektív listám folytatását – az általam is már közvetlenül követett – az elmúlt 18 év NBA bajnok csapataiban szereplő „elismerés nélküli kulcsfigurákról” .

2006 – 2007
Döntő: San Antonio Spurs – Cleveland Cavaliers (4-0)
NBA bajnok: San Antonio Spurs

Elismerés nélküli kulcsfigura: Bruce E. Bowen Jr.

A liga történetek talán „legutáltabb” és legalattomosabbnak mondott játékosa. Az egyik legmegosztóbb pályafutás az övé. Egyrészről az ellenfelek és azok szurkolói ki nem állhatták minden eszközt bevető védekezéséért és harcmodoráért, másrészről vitathatatlan, hogy évekig az NBA legjobb védői közé tartozott. Bowenről két emlék maradt meg igazán az emberben: elképesztő pontossággal dobta a hármasokat a sarokból és piócaként szívta a vérét az aktuális ellenfél legjobb játékosának. Viszonylagos, bár nem túl hízelgő hírnevére azonban csak Texasban tudott szert tenni. A 93’as játékos börzére már jelentkező, de kiválasztásra nem kerülő játékos egészen 1997-ig a francia bajnokságban és a CBA-ben pattogtatott. Sosem volt egy pont gyáros, valójában kimondható, hogy a védekezése miatt tartották. Soha nem volt 10 pontos idénye, viszont sorozatban ötször beválasztottak az év legjobban védekező ötösébe (2004-2008). Bowen megszilárdítva helyét az aktív rotációban, 2001-től minden alap és rájátszás mérkőzésen kezdett csapataiban, és nem csak a 2007-es bajnoki címből, hanem az azt megelőző és követő években is alapembere volt a Tim Duncan által fémjelzett korszaknak. A balhéiról elhíresült hátvéd semmitől nem hátrált meg és minden alattomos, illetve fifikás trükköt bevetett, ha a győzelemről volt szó. Sajnos a kosárlabdát kedvelők körében inkább az olyan szabálytalanságaiért maradt meg a fejekben, mint például amit Wally Szczerbiak, Vince Carter, Steve Francis, Ray Allen, Chris Paul vagy a Phoenix elleni emlékezetes párharc során Steve Nash ellen követett el. A másik oldalról nézve viszont a sportpályára nem illő tetteivel számos csatát nyert meg csapatának. Épp úgy, mint az említett Suns elleni párharcot.

2007 – 2008
Döntő: Los Angeles Lakers – Boston Celtics (2-4)
NBA bajnok: Boston Celtics

Elismerés nélküli kulcsfigura: Edward L. „Eddie” House II

A félelmetesen „gyorskezű” House-t a University of Californiára (Berkeley) történő jelentkezésekor nem találta alkalmasnak az edzői stáb arra, hogy az egyetemi bajnokságban szerepeljen és a későbbiekben sem jósoltak neki különösebb jövőt profi kosárlabdázóként. Végül az Arizona State-en végzett, ahol csípős válaszként volt 61 pontos mérkőzése is, azonban 2000-ben csak a második kör 37. helyén kelt el a drafton. Ehhez képest a 2008-ban győztes Bostonban masszív játékidőt kapott és maximálisan ki is használta azt. A felsoroltak többségével ellentétben őt közel sem a védőmunkája miatt, sokkal inkább pontszerző készségére való tekintettel szerződtették egy-egy csapathoz. Eddie elképesztő gyorsasággal volt képes dobásra emelni kezét, mely mellé már-már túlzott önbizalom is társult. Sokszor úgy tűnt túlvállalta magát, de ennek a Celticsnek pont egy ilyen jellegű játékosra volt szüksége a sztárok pihentetésekor. Rendszeresen „agyatlanul” tudta elszórni a labdákat, de korántsem mondható, hogy olyan kiugróan rossz százalékkal tette volna mindezt. A tripla vonalon kívülről közel 40%-al tüzelt, míg a büntetőket 91,7%-os biztonsággal hajtotta végre a 2007-2008-as idény során. Igaz egy évvel később, de 44,4%-os teljesítményével pedig megdöntötte az addig Danny Ainge által tartott házi hárompontos mezőnydobó százalékát. Alacsony termete ellenére, (185cm) támadásorientált felfogása miatt egyáltalán nem volt irányító típus. Nem lehetett volna kellő biztonsággal rábízni egy csapat irányítását, de a padról beszállva a 22 év után újra bajnokságot nyerő kelták egyik nyerő fegyverének számított azzal, hogy bármikor képes volt elvonni a figyelmet a „nagyágyúkról”. Ebbe a fegyelmezetten működő bostoni gépezetbe az általa képviselt játékszemlélet kirívó volt, de mindenképpen szükséges és jótékony hatású a bajnokcsapatban.

2008 – 2009
Döntő: Los Angeles Lakers – Orlando Magic (4-1)
NBA bajnok: Los Angeles Lakers

Elismerés nélküli kulcsfigura: Trevor Anthony Ariza

A szinte tökéletes testfelépítésűnek (203cm, 95kg) mondható kiscsatár New Yorkot és Orlandót megjárva jutott el Los Angelesbe, ahol aztán majdnem a második „Kobe Bryantnek” lett kikiáltva ebben az időszakban. A legtöbben további fejlődési lehetőséget és szebb jövőt jósoltak neki, mint ahova mostanra eljutott a fővárosi gárda színeiben (még az idei jónak mondható évéhez képest is). A 2004-es játékosbörze második körének legvégén (43. választás) kiválasztott Ariza pályafutása ugyan a későbbiekben más irányba kezdett el haladni, de a Los Angelesben eltöltött évei alatt nagyban hozzásegítette csapatát a sikerek eléréshez. A korábbi években legfőképp a lerohanások befejezéséből és betörésekből állt össze repertoárja. Játéka évről-évre kiteljesedni látszott, és ahogy egyre több játékidőt biztosítottak számára, úgy került előtérbe pontszerzési potenciálja is. Legfőbb erényének azonban a védő oldalon mutatott teljesítménye számított. A 2009-es év rájátszásában – a még mindig csak 23 éves Ariza – már 11,3 pont mellett 4,2 lepattanót átlagolt és távoli dobásait 50% körüli hatékonysággal értékesítette. Az első körben 21 pontot szorgoskodott össze a Utah Jazz ellen, majd a főcsoport döntő első és harmadik mérkőzésén egyaránt fél perccel a negyedik negyed vége előtt rendkívül fontos labdalopásaival a padlóra küldte a Denver Nuggets gárdáját. Ezt követően pedig a döntő 4. mérkőzésen alkotott igazán maradandót a harmadik negyedben dobott 13 pontjával és járult hozzá a sorozat szempontjából sorsdöntőnek számító összecsapás behúzásához.

2009 – 2010
Döntő: Los Angeles Lakers – Boston Celtics (4-3)
NBA bajnok: Los Angeles Lakers

Elismerés nélküli kulcsfigura: Lamar Joseph Odom

A szebb napokat is megélt Odom 2011-ben volt az év hatodik embere is, azonban a családi tragédiák és a drogok hatására mára inkább amolyan „szánalmas” figuraként tekintünk vissza rá. Ha a játék iránt nagyobb elhivatottságot tanúsított volna, akkor most valószínűleg mindenki ünnepelt sztárként emlegetné. A manapság az NBA-be visszatérni próbálkozó Odomnak minden tehetsége és adottsága megvolt hozzá, hogy kiemelkedjen a többiek közül, azonban ezt sosem sikerült megvalósítania. Miamiban mutatta meg sokoldalú játékát, majd Los Angelesben alkotott igazán maradandót. Az aranysárga – lilák mezében megmutatta a magasságához mérten kivételes labdavezetési képességét és közel dupla-duplát átlagolva (10,8 pont, 8,2 lepattanó) masírozott egészen a bajnoki döntő megnyeréséig. A többnyire a padról beszálló Lamar aztán a playoffban 32 perc játékidő alatt tovább tudta növelni számait (12,3 pont, 9,1 lepattanó) 52 %-os mezőny és 51 %-os hárompontos dobó százalékkal. Valószínűleg senki nem vitatja, hogy a sorozatban második címét nyerő Lakersnek az egyik legfontosabb szereplője volt, de igazán komoly elismertségre sosem tett szert. Lehet, nem kívánkozik ezen összeállításba, de viszontagságokkal teli életútja miatt is megérdemli, hogy itt szerepeljen és ne kerüljön teljesítménye a feledés homályába.

2010 – 2011
Döntő: Dallas Mavericks – Miami Heat (4-2)
NBA bajnok: Dallas Mavericks

Elismerés nélküli kulcsfigura: Shawn Dwayne Marion

Az NBA történetének egyik, ha nem a legfurábban dobó játékosa. Rendkívül sajátos dobómozdulata ellenére 2011 áprilisa óta a liga ötödik embereként olyan illusztris társaság (Hakeem Olajuwon, Karl Malone, Kevin Garnett és Julius Erving) tagjának mondhatja magát, aki legalább 1500 labdalopást és 1000 blokkot könyvelhet el karrierje során. Ezen kívül a 2004-2005-ös szezonban David Robinson után első játékosként sikerült neki lepattanózásban és labdaszerzésben is a liga legjobb ötösébe kerülni. Legfőbb sikereinek helyszíne nem jelenlegi kenyéradója, hanem a Phoenix Suns volt, ahol 4-szer is beválasztották az All-Star válogatottba. 2009-es Dallasba történő költözésekor játékát már nem a gyorsaságára és az abból szerzett könnyű pontokra építette, sokkal inkább a védekezésre helyezte a hangsúlyt, amellett, hogy még mindig képes volt 12 pont körül átlagolni. Egész pályafutása során kiváló egy-egy elleni és területvédőnek számított, de a texasiak nem titkolt szándékkal, a védő oldalon mutatott agilitása miatt szerezték meg. Ezzel a lépésükkel egyenes arányosságban a Mavericks védekezésbeli hatékonysága egy csapásra megváltozott és top 10-es gárda vált belőlük. A volt USA válogatott kosaras által bemutatott védekezés az alapjait jelentette végső győzelmüknek az új generációs Big three ellen. Egy Marion-szerű és mezőnyből 50 % feletti hatékonysággal dolgozó emberre nagy mértékben lehetett építeni minden egyes állomáshelyen, így Rick Carlisle edző rendszerében is meghatározó szerep hárult rá. Marion viszont sajnos úgy néz ki, hogy tipikus áldozata lesz azon játékosoknak, akik túl későn hagyják abba az aktív játékot és így a közönség többsége már szinte csak a leszálló ágban lévő formája alapján fogja megítélni egész karrierjét.

2011 – 2012
Döntő: Oklahoma City Thunder – Miami Heat (1-4)
NBA bajnok: Miami Heat

Elismerés nélküli kulcsfigura: Michael Lloyd „Mike” Miller

Egysíkú dobógépnek és porcelánembernek is lehetne aposztrofálni, pedig karrierje elején közel sem ennek számított. A Florida egyetemről érkező bedobó úgy robbant be az NBA-be, mint tette azt az NCCA-ben a Butler elleni hosszabbításban szerzett győztes kosarának alkalmával. Első profi játékosként eltöltött évében aztán egy lendülettel bezsebelte az év újoncának járó díjat is. Ezt követően játékával 2006-ban kiérdemelte a „legjobb hatodik ember” elismerő címet. A védőoldalon kissé elveszett Miller mindig is ligaelit távoli dobónak számított (41 %-os karrierátlag, 48%-os legjobb mutató) és az egyetlen játékos, aki legalább 7 darab hárompontost tudott értékesíteni egymást követő három mérkőzésen. Miamiba történő kerülésekor is ezen erényének csillogtatását várta el tőle a szakvezetés, melyet egy sokak által meglepőnek tartott 5 éves, évi 5 millió dollárt garantáló szerződéssel honoráltak. Érkezésekor pályafutását már nagy mértékben meghatározták rendszeres sérülései, melyeknek következtében szép lassan eltűnt, vagy inkább lesüllyedt az átlag NBA játékosok szintjére a kezdeti sztárpotenciállal bíró lendületéhez képest. Elegáns és intelligens játékával ugyanakkor mindig is kitűnt a társai közül. A második sorból pályára lépve, az új miami dinasztia első bajnoki évében a sztár trió mellett a védelem széthúzása volt a fő feladata. A jó játékosok egyik legfontosabb alapismérvét kiválóan alátámasztva a döntő utolsó mérkőzésen akkor teljesített igazán jól, amikor kellett. A sérülésekkel teli évében az ötödik mérkőzésén bedobott 7 triplájával – beállítva a döntők történetében legtöbb értékesített hárompontosok rekordját – az őrületbe kergette a Thunder gárdáját és bajnokságot nyert csapatával.

2012 – 2013
Döntő: San Antonio Spurs – Miami Heat (3-4)
NBA bajnok: Miami Heat

Elismerés nélküli kulcsfigura: Shane Courtney Battier

A regnáló bajnok keretében tulajdonképpen mindenki kiegészítő embernek számított az elmúlt években a James-Wade-Bosh trió oldalán (még Ray Allen is), de Battier elképesztő védőmunkájával és a játékhoz való hozzáállásával tavaly mégis kiemelkedett a többiek közül. Folyamatosan csökkenő játékideje mellett pályafutásának legjobb hatékonyságával értékesítette távoli dobásait (43%) és büntetőit (84%). A 2001-es év egyetemi bajnokság legjobb játékosának választott Shane, All-American és Naismith díjasként szinte minden létező címet bezsebelve (de mégis csak 6. választottként) érkezett az NBA-be. Debütáló évét leszámítva nem tudott soha maradandót alkotni a támadóoldalon és inkább védekezésének tökéletesítésére helyezte a hangsúlyt. 203 cm-es magasságának ellenére inkább csak szükségből, és a Heat szerkezeti felépítése miatt rendszeresen nála robosztusabb ellenfelekkel találta magát szembe, de mindig szó nélkül és kifogástalanul megoldotta feladatát. Kiegyensúlyozott és határozott védőmunkájának is hála, a többieknek elegendő energiát tudott hagyni a támadási feladatok ellátására. A döntő utolsó mérkőzésen aztán képes volt előlépni szerepköréből és 8 kísérletéből bedobott 6 triplájával kulcsfontosságú tényezővé vált a Larry O’Brien trófea elhódításában. A szó legszorosabb értelmében vett csapatember, „the ultimate glue guy”. Rendkívül jó küzdőszellemű és hozzáállású, a saját érdekeit háttérbe szorító típus, aki képes jobbá tenni a körülötte lévőket. Tette és teszi jelenleg is mindezt úgy, hogy adottságai és képzettsége alapján mindene meglett volna ahhoz, hogy sztár játékos váljon belőle, de ő a „másik utat” választotta.

2013 – 2014
Döntő: San Antonio Spurs – Miami Heat (4-1)
NBA bajnok: San Antonio Spurs

Elismerés nélküli kulcsfigura: Boris Babacar Diaw-Riffiod

A 2003-as francia bajnokság legértékesebb játékosa, 2006-ban az év legtöbbet fejlődött kosárlabdázónak járó címét szerezte meg az NBA-ben, de ezt követően mégis volt egy időszak mikor úgy nézett ki véget érhet pályafutása. 2012-ben aztán a San Antonióba történő szerződésekor új irányt vett karrierje. 2011-ben ezüstérmet, 2013-ban Európa bajnokságot nyert nemzeti válogatottjával, 2014-ben pedig bajnoki címet a Spurs gárdájával. Játéka kiteljesedett és csapata meghatározó, azonban méltánytalanul az egyik leginkább háttérbe szoruló játékosa lett. Kosaras édesanyjától és magasugró bajnok édesapjától kiváló géneket örökölt, de az idő folyamán atletikus képességei megkoptak, és zömök testalkata miatt játékát át kellett alakítania. Kiváló passzolási képességének köszönhetően a játékszervezésből is kiveszi a részét és palánk alatti pozíciós játékát, betöréseit, illetve távoli dobásainak biztonságát is sikerült finomítania. Egy szóval igazi komplett játékos vált belőle. Megmosolyogtatóan duci kinézete miatt sokan mondják rá, hogy csak Popovic rendszerében tudja ezt a játékot hozni és máshol nem állná meg a helyét. Pusztán a statisztikai adatlapjait böngészve (9,1 pont, 4,1 lepattanó, 2,8 gólpassz) valóban nem mondanánk rá, hogy ennek a csapatnak, ennek a sorozatnak és ennek a bajnoki címnek az egyik kulcsszereplője volt az idei évben. Pedig igen is az volt. Mikor arra volt szükség irányított, vagy lepattanót szedett és, ha kellett szorult helyzetekben is elő tudott lépni, mint például a nyugati konferencia döntőjében, vagy a döntő 6. mérkőzésén. A fináléban ő osztotta ki a legtöbb asszisztot (29) és ő szedte le a második legtöbb lepattanót (43) az öt mérkőzés során 35 játékpercet átlagolva.

Szerző: Schindler Tamás

Dátum: 2014. 07. 01.