Erősorrend – Január

1. Cleveland Cavaliers (40-11)
Mo Williams kiválásával átszakadtak a gátak, a Király átment Magic Johnson-módba, Mike Brown néha giantballt játszat, Anderson Varejao is kigyógyult a krónikus flopitisból. Ha nem püfölik szét az ellenfelet az első három negyed alatt, a hajrában is tudnak nyerni.

2. Los Angeles Lakers (38-12)
Jól indult az év Kobe Bryantnek, Bostonban bevihette a végső ütést, majd Memphisben ő lett minden idők legeredményesebb Lakers játékosa. Igaz a hónapban csak 41%-kal dobott mezőnyből, de hát kit érdekel, ha szegénynek két egészséges ujja maradt?

3. Orlando Magic (33-16)
A közepes januárt nem lehetett volna jobban zárni, mint a Boston és az Atlanta legyőzése. Vince Carter epizódszereplővé válása legalább annyira üdvözlendő fejlemény, ahogy Jason Williams sokadvirágzása. Jelenleg nehéz elképzelni, hogy megszorongassák a Howard-evő Shaqrobottal kiegészült Cavalierst.

4. Atlanta Hawks (31-17)
A Hawksból keleti élcsapat lett, hurrá! Várjunk csak, kikből? Hogy tehetném őket a Magic elé, ha eddig háromszor kikaptak ellenük? Hogy tehetném őket a Celtics mögé, ha négyszer megverték őket?

5. Boston Celtics (31-16)
Öregnek és lassúnak tűnik a Celtics nagy hármasa és a csapat legjobb játékosa, Rajon Rondo sem biztos, hogy örül annak, hogy az öltöző hangadói a pályán egyre kevésbé megbízhatóak. Sérültjeik felgyógyulása esetén továbbra is számolni kell velük, de az egészség és a nem előkelő kiemelés miatt könnyen komoly hendikeppel indulhatnak a rájátszásban.

6. Denver Nuggets (33-16)
A liga élmezőnye ellen a Nuggetsnek van a legjobb mutatója. Anthony nélkül is hozzák a meccseket. Ez két kijelentés. Jöjjön a kérdés: Meglepődtem azon, hogy a Suns ellen 20 pontos hátrányban kezdett hullámozni a Pepsi Center közönsége? Persze, hogy nem.

7. Dallas Mavericks (31-18)
Lecsúsztak a nyugati második pozícióból, de a csoportban stabilan tartják állásaikat, köszönhetően a többiek hasonlóan közepes szereplésének. Január végén megszakadt az időtlen idők óta tartó szoros győzelmek sorozata, itt az idő, hogy ne mákkal nyeregessenek, ha otthon akarnak játszani az első körben.

8. Utah Jazz (30-18)
Ha a hónap végén nem kapnak ki Denverben, jelenleg egy 12 győzelmes sorozatuk lenne. Nagyon szurkolok, hogy Sundiata Gaines karrierje során ne dobjon be több triplát, maradjon meg neki az az egy különlegesnek.

9. Phoenix Suns (30-21)
Úgy táncolnak, ahogy Stoudemire fütyül, ami egy buta játékos esetében nem kecsegtet világraszóló sikerrel. Egy 5-9-es sorozat után hirtelen sikerült három nyugati rivális otthonában nyerni, hogy aztán Amar’e elkótyavetyélése után ismét visszaessenek és vért izzadva a Lakers első áldozati báránya legyenek. A szurkolók elkerülhetetlen csalódását talán csak Manu Ginobili érkezése fékezheti meg. (Szerk.: látszik, hogy Spurs rajongó vagy)

10. San Antonio Spurs (28-20)
Legutóbbi hat hazai meccsükből négy meccsen is buktak a sarkantyúsok, bár nehéz is rohanni a fiatal titánokkal, ha a frontcourt együtt 70 éves. Így is túl elől vannak, hisz páros év van. (Szerk: nálad meg az, hogy Suns rajongó vagy)

11. Oklahoma City Thunder (28-21)
Kevin Durant 21 évesen a liga második leghatékonyabb pontszerzője, körülötte munkára és csapatjátékra fogékony fiatal társaság, kellő mennyiségű hely a sapka alatt, egy remek általános igazgató. Képzeljük el az Atlantát pár évvel ezelőtt, csak nagyobb ugrásokkal: legkésőbb két év múlva a Thunder egy nyugati óriás lesz.

12. Portland Trail Blazers (30-22)
Mills-Roy-Outlaw-Przybilla-Oden. Egész jó kis csapat, nem? Bemutatom a Portland DNPs-t. Andre Miller 54 pontot dobott a Mavericks és a Rockets elleni meccseken összesen. Ebből kettőt a Rocketsnek.

13. Memphis Grizzlies (26-22)
Van All-Star játékosuk, egyelőre ez a legnagyobb elismerés, amit egy épülgető és meglepően jól helytálló csapat kaphat a szakmától. Egyetlen pechjük, hogy nyugaton kell kiharcolniuk a nyolcadik helyet, így még egy kis időnek el kell telnie, amíg a hazai csapat miatt megtelik a FedEx Forum.

14. Houston Rockets (26-22)
Yao Ming első edzésén 100 büntetőből bedobott 92-t. Tavaly a csapat összesen vesztett 8 meccset otthon. Idén február elején járnak kilencnél.

15. New Orleans Hornets (26-23)
Chris Paul egy hónapos kiválásával valószínűleg elúszott a rájátszás, de ezt a nyáron szerzett hátvédpárosnak szerencsére elfelejtették megmondani. Collison és Thornton fejlődése szempontjából felbecsülhetetlen értékkel bírhat, hogy 5-6 héten át 35-40 perceket a pályán tölthetnek.

16. Toronto Raptors (27-23)
José Calderon, Andrea Bargnani, Marco Belinelli, Hedo Turkoglu. Egy ilyen nevekkel dicsekvő csapatban hogy dobhatja Jarrett Jack a legjobb százalékkal a hárompontosokat? Az év statisztikája.

17. Charlotte Bobcats (24-24)
Várukat mindenki másnál jobban védték, de mikor nyugati portyázásra szólította őket a naptár, nem kötötték fel időben a nadrágot. Amint a gatyamadzag a helyére került, az idegenbeli győzelmek is megérkeztek.

18. Miami D-Wades (24-26)
A szezonban először van a Heat 50% alatt. A Bucks örülhet, 2 nap alatt sikerült megszerezniük a 19. és a 20. győzelmüket a floridai csapat ellen.

19. Chicago Bulls (23-24)
Vinny Del Negro állása és Derrick Rose bokájának egészsége legalább annyira elválaszthatatlanok, mint a borsó, meg a héja. A tavalyi szereplés után várt előrelépés egyelőre késik, de amikor nyáron megmerítik a hálójukat a Szabadügynökök Tavában, ne lepődjünk meg, ha beleakad egy-két aranyhal.

20. Milwaukee Bucks (21-26)
Jelenleg 3-10-zel állnak azokon a meccseken, ahol 3 vagy kevesebb pont döntött. Ez valószínűleg nem fog nekik segíteni abban, hogy végre valahára vissza küzdjék magukat a rájátszásba.

21. Los Angeles Clippers (21-28)
Mike Dunleavy kirúgása választja el őket attól, hogy komoly versenyzők legyenek James kegyeiért (és Griffinnel, Gordonnal és pár okos cserével megcélozzák a nyugati éllovasokat), de sajnos azt nem várhatjuk, hogy ezt a tulajdonos is felfogja.

22. Sacramento Kings (16-32)
A 13-14-es kezdés után jelenleg egy 3-18-as sorozattal állnak, ám az év talán két legjobb újonca még mindig náluk pattogtat.

23. Philaldelphia 76ers (17-31)
Nincs választásuk, robbantani kell és elcserélni Andre Igoudalát, elpasszolni Dalembert, felhívni Mike Dunleavy-t, nincs-e szüksége Elton Brandre, majd módszeresen csak a fiatalokat játszatni és bízni a draftot megelőző sorsolásban.

24. New York Knicks (19-29)
Gallinari részt vesz a tripladobó versenyen. Nyárig ez az összes izgalom a szurkolóknak.

25. Indiana Pacers (17-32)
Elismerésem minden Pacers-drukkernek, aki szorosan követi csapata ténykedését. A Larry Bird által okozott szűk esztendők végét egyelőre nem lehet látni, az odáig tartó út pedig különösen elviselhetetlen, ha a csapat legnagyobb sztárja a pálya minden szegletéből gyatrán tüzel.

26. Detroit Pistons (16-31)
Nyolc év után először, úgy tűnik lemaradnak a rájátszásról. A Celticset csak azért verték el, hogy utána zsinórban ötször kapjanak ki otthon.

27. Golden State Warriors (13-35)
NBA vezetőedzők! Szenved a lepattanózással a centere? Zavarja, hogy egy kihagyott dobás után máris védekeznie kell csapatának? Jelölje be naplójában a legközelebbi Warriors elleni mérkőzést, intézzen az egész edzői karnak sört, rágcsálnivalót, dőljön hátra és élvezze ahogy csapata második esélyből szerzett pontokkal megnyeri a találkozót.

28. Washington Wizards (16-32)
Tudjátok mi az érdekes a Wizards-szal kapcsolatban? Semmi. Ez a bosszúm, amiért Gilbert Arenas meggyilkolta a fantasy csapatomat.

29. Minnesota Timberwolves (11-38)
Ugyan kikapott a Vikings az NFC-döntőben, Minnesotában utcabálokat rendeztek a Timberwolves két mérkőzéses győzelmi sorozatát követően. Vajon megnyerik a pénteki meccsüket Dallasban, megdöntve ezzel saját szezoncsúcsukat? Sajnos Ricky Rubio Wolves-mezbe öltözésének is nagyobb az esélye.

30. Fort Wayne Mad Ants (10-17)
A meccseiken 1 dollár a szóda és 2.50 egy sör. Joe Alexander jó helyre került.

31. New Jersey Nets (4-44)
E havi erősorrendünkbe elméletlieg nem fért volna be a Nets, csak az utolsó pillanatban felajánlott szabadkártyával lehetnek itt. Persze csak azért, hogy megemlítsük, jó úton haladnak a 72-73-as Sixers negatív rekordjának megdöntése felé.

Kun Zsolt – Márton Tamás

Szerző: NBA1.hu

Dátum: 2010. 02. 05.