Az első hivatalos Final Fourt 1939-ben rendezték, a győztes az Oregon lett, amely egy túl hosszúra nyúló vonatozás után majdnem lekéste a saját elődöntőjét. Az elkövetkező években egyre nagyobb presztízst és teret nyert az egyetemi bajnokság és ezzel együtt a Final Four is kezdte kivívni elismertségét. A mérkőzések is egyre izgalmasabbakká váltak, olyannyira, hogy 1944-ben a Vadal Peterson által vezetett Utah csak hosszabbítás után tudta legyőzni a Darthmouth együttesét, méghozzá 42-40 arányban. 1946-ban kitalálták, hogy játszanak a harmadik helyért is, a lebonyolítási forma egészen 1982-ig fennállt.
1957-ben került sor az egyik legizgalmasabb döntőre, amely háromszori hosszabbításba torkollott, végül a North Carolina 54-53 arányban győzött a Wilt Chamberlain vezérelte Kansas ellenében.
1964 és 1975 között a John Wooden vezette UCLA 10-szer nyerte meg a bajnokságot, csak a UTEP-nek (1966) és az NC State-nek (1974) sikerült belerondítania a páratlan szériába.
A 80-as évek közepén kezdődött a Duke dominanciája, Mike Krzyzewski edző 20 év alatt 10-szer került be a Final Fourba, csak két edzőlegenda előzi meg, Dean Smith (North Carolina) 11 és Wooden 12 fellépéssel. A Grant Hill-féle Duke 91-ben és 92-ben is nyert, utóbbi alkalommal a Michigan Fab Five-ja (Chris Webber, Jalen Rose, Juwan Howard, Jimmy King, Ray Jackson) ellen. Webberék egy évvel később is a döntőben buktak el, akkor a North Carolina védőspecialistái (Eric Montross, George Lynch) őrölték fel őket. 94-ben aztán „végre” Grant Hill is vesztett egy NCAA-döntőt, Corliss Williamson Arkansas-ja ellen. A 90-as évek vége a Kentucky-ról szólt, 96-ban simán nyertek Walkerék, majd 97-ben a Terry/Dickerson/Bibby-féle Arizona „visszavágott”. 98-ban azonban már újra Rick Pitinoék fején csillogott a korona, ezúttal az Andre Miller irányította Utah hajtott fejet a döntőben.
Természetesen kiváló egyéni teljesítmények is születtek. 1965-ben Bill Bradley (későbbi Knicks játékos) a két mérkőzésen 87 pontot szerzett, végül azonban csapata, a Princeton csak a 3. helyet csípte meg. Voltak játékosok, akik évekig a csúcson voltak pl. 1967 és 69 között Lew Alcindor, ismertebb nevén Kareem Abdul-Jabar (UCLA) vagy éppen 1972-73 –ban az örökébe lépő Bill Walton. 1979-ben Ervin „Magic” Johnson és Larry Bird csapott össze a fináléban, végül Johnson csapata, a Michigan State nyert. A Spartans csak 2000-ben ismételt, akkor Morris Peterson és Mateen Cleaves remek dobóteljesítménye küldte padlóra a Mike Millerrel és Udonis Haslemmel felálló Floridát. 1982-ben Michael Jordan kápráztatta el a népet (Patrick Ewing még ma is összerezzenhet, ha arra az utolsó középtávoli tempóra gondol), de nem ő lett a döntő legjobb játékosa, mivel James Worthy akkor még nála is jobb volt.
Nézzünk néhányat a Final Four jelenlegi örökranglista vezetői közül (mérkőzésenkénti átlagban)!
Legtöbb pont: 58 Bill Bradley (Princeton) 1965
Legjobb mezőnyszázalék: 95,5% (21-22) Bill Walton, (UCLA) 1973
Legjobb büntetőszázalék: 100% (12-12) Christian Laettner (Duke) 1991
Legtöbb lepattanó: 27 Bill Russell, (San Francisco) 1956
Legtöbb blokk: 6 Danny Manning (Kansas) 1988 – Marcus Camby (UMass) 1996
Legtöbb labdalopás: 7 Mookie Blaylock (Oklahoma) 1988 – Tommy Amaker (Duke) 1986
Időnként botrányok is övezték az eseményeket, néhány csapatot utólag kizártak, mint például 1980-ban a UMass-t. A kizárás oka szinte minden esetben az volt, hogy valamely játékosnak a papírjai nem stimmeltek (nem annyi idősek voltak, vagy több évet jártak egyetemre, mint amennyit lehetne). A televízió 1954-ben közvetítette először a Final Fourt, üzleti szempontból a UCLA Bruins sorozatos győzelmei hozták meg a várva várt sikert. Ezek után az ESPN, a CBS és a TVS ölre menő hadakozásba kezdett a közvetítői jogokért. A CBS 1994 és 2002 között 1,7 milliárd dollárt fizetett érte, sőt, manapság a DirectTv korszakban azt is kimutatták, hogy csak a Super Bowl-ra fizetnek elő többen.
A ligát nem lehet unalomba fulladó stabilitással vádolni, az elmúlt 6 évben 6 különböző csapat nyert, és idén sem lesz ismétlés, ráadásul az összes regionális kiemelt is elhullott már. Megidézi a régi szép időket a UCLA? Az NBA-be készülő tehetségekben egyaránt bővelkedő LSU és Florida fut be végül? Vagy a George Mason rúgja fel immár sokadszor a papírformát?
Rövidesen kiderül. Kezdődjön hát a visszaszámlálás: final four…final three…
Szerző: Halász Csaba – Mihály Norbert
Dátum: 2006. 04. 01. 21:44