„Amint az erős ember is szereti kifejteni képességeit, és élvezi a testmozgást, amint izmait gyakorolja, úgy lelkesíti az „elemző” lelket a megfejtés lelki feladata.”
Edgar Allen Poe

Az amerikai major sportok zárt rendszere mindig is sok izgalmat kínált a csapata épülgetésért szorító szurkolóknak. Melyikünk ne frissítgette volna izgatottan valamelyik hírforrást trade deadline idején, rágta volna le körmét a szabadügynök időszak alatt, esetleg próbálta volna beszurkolni valamelyik fiatal kiszemeltet csapatába a drafton. Az NBA fizetési megkötései és átigazolási szabályzata érzékeny szerkezetté alakítják a csapatok összetételét. Elég egy rossz lépés, és menthetetlenül zuhanni kezdünk a semmibe, ahonnan bizony hosszú és keserves út vezet vissza a helyes útra. Egy fanatikus szurkolónak mindig van mire odafigyelni, ha csapata jövőjéről van szó. Különösen igaz ez, ha olyan gárdának szorítunk, ami a bajnoki címtől a lehető legmesszebbre várja a csodát egy-egy ígéretes fiataltól vagy csapata általános igazgatójától.

A szálak a general manager kezében futnak össze. Ő az, aki felelősséggel tartozik a csapat tulajdonosa és a szurkolók felé. Sokak által irigyelt, de könnyűnek és nyugodtnak semmiképpen se nevezhető munkakör ez. Ő irányítja és hangolja össze az edzők, a játékos-megfigyelők, a különböző tranzakciókat megkomponáló specialisták és az azokat ténylegesen nyélbe ütő igazgatók munkáját.
A liga igazi boszorkánykonyhája ez: a csapatok főhadiszállása, a front office.

Blogom az NBA ezen szegmensére fókuszál. A csapatépítés folyamatát szem előtt tartva igyekszem elemezni a csapatokat, a liga eseményeit, és természetesen az egyetemi liga és a draft sem maradhat ki.

„De mondd, mi hajt a völgybe vissza téged?
Mért nem törekszel fel a szép halomra,
melyen kívül nem lelhetsz üdvösséget?”
Dante: Isteni színjáték

Hogy hol kezdődik egy NBA szurkoló pokoljárása, azt nehéz meghatározni. Imádott sportágunkkal együtt szívjuk magunkba a folytonosan mantrázott amerikai filozófiát: „Csak a győzelem számít” Sajnos az NBA-ben ez nem egyszerű dolog.

Hiába néhány jó játékos, látványos játék, vagy 1-2 kifutott eredmény, a végső győzelemre esélytelen csapat nem csapat. A végtelenül utószezont hajszoló, de komoly eredmény elérésére látványosan alkalmatlan gárda, ugyanolyan messze van a megváltástól, mint a pokol egy másik bugyrában fövő, magát estéről-estére nevetségessé tevő, liga alján szenvedő pofozógép.

Nincs más alternatíva: a legjobb csapatot kell fölépíteni. Ez a mai, 2-3 elit játékossal felálló szupercsapatok korában egyáltalán nem egyszerű feladat. Ez a munka a sokat emlegetett általános igazgatók reszortja. Imádott-gyűlölt, tisztelt-megvetett GM-einkre vár, hogy a kosárlabda Vergiliusaként a mennyekbe vezesse csapatát és a mögé felsorakozó szurkolókat. Nem könnyű feladat ez, hiszen mind a megfáradt utazók, mind a túlvilág könyörtelen urai másképpen képzelik el a kitaposottnak éppen nem nevezhető utat.

Az oklahomai sikertörténet óta a legtöbb szurkoló azon a véleményen van, a pokol legmélyebb bugyraiba kell merülni ahhoz, hogy végül elérjük a mennyek országát. A példa adott, de azért vegyük észre, nem csak ez az egy eredményes rebuild történt a ligában a közelmúlt csapatépítési stratégiáit végigkövetve. A következőkben nagyobb csoportokba gyűjtöm ezeket, 1-1 pozitív és negatív példát hozva rájuk. A kulcsmozzanatokat elemezve, megpróbálom megvizsgálni mi lehetett a különbség siker és bukás között.

1. Jövendőmondók

„S láttam a kerek völgyön jönni végig
néma népet, mely sírva járdogála,
mint litániák ütemét ha lépik.
S hogy arcuknál szemem lejebbre szálla
hát im, csavarva mindannyi csodásan,
hol melle kezdődik s végződik álla,
mellétől arca elfordult viszásan,
és hátrafelé kellett menni útján
(elvéve tőle, hogy előre lásson).”

Alapfilozófia
Ez bizony a pokol legmélyebb bugyra. 20-nál kevesebb győzelmet tervező csapatok, amelyek legfőbb célja, hogy a drafton a lehető legjobb játékossal erősíthessenek. Persze összetett dolog ez. Általában rossz szerződéseket futtatnak ki, és fiatalokat próbálnak megfelelő játékidőhöz juttatni közben, de a végső cél egyértelmű: egy franchise alapkövét jelentő fiatal játékos illetve játékosok megszerzése a drafton. Ha van a csapatban 2-3, még újonc szerződését töltő, de már húzóembernek számító játékos, onnan könnyű melléjük pakolni a megfelelő mozaikkockákat, és egy ütőképes fiatal magú csapattal indulni a harcba. Nagy előny a kis piacon székelő csapatok számára, hogy fiataljaikat mindenképpen megtarthatják, így nem kell félniük, hogy a nagyobb csapatok elhalásszák legjobb játékosaikat. Ezek a csapatok szinte teljesen esélytelenek, hogy más módszerekkel igazi szupersztárokhoz jussanak, tehát egyértelműnek tűnik a „tankszezonra” való törekvés. Mégse könnyű az erre vetemedő csapatok élete. Lássunk néhány próbálkozót az NBA jelenéből és közelmúltjából.

Akiknek összejött

Oklahoma City Thunder

Sam Presti sokáig az NBA legnagyobb mágusának tűnt. 2007 júniusában vette át az akkor még seattle-i székhelyű gárdát. Gyorsan ledraftolta az NBA jelenlegi korszakának egyik legjobb játékosát, Kevin Durantet, és elcserélte Ray Allent valamint Rashard Lewist is. A cél egyértelmű volt. Teljes újjáépítés a fiatal játékosokra alapozva. Remekül használta assetjeit, nagyjából minden cseréből jól jött ki. Például a Sunstól csak capspace feláldozásával zsákmányolt késői draftpickkel húzta a nyers kongói magasembert, Serge Ibakát, akit ma már senkinek se kell bemutatni. Közben mesterkedése is bejött, 20 győzelemmel zárták a szezont, így Ibaka mellett Russell Westbrook csatlakozott a gárdához a 4. draftjoggal. Az ő draftolása se volt egyértelmű választás. Senki nem tudta biztosan, lesz-e NBA irányító a hiperatletikus srácból. Az idő most is Prestit igazolta. Nyugodtan mondhatjuk, ma a liga egyik sztárjáról beszélünk.

A csapatépítés nem állt meg. Immáron Oklahomában székelve lehozták az utolsó fájdalmas szezonjukat. 23 győzelmük a draft 3. helyét és így James Hardent jelentette. Harden választása se volt kétségek nélküli döntés, de GM-ünk meglátta a gyémántot és most se tévedett. A draft mellett folyamatosan szerezte a fontos kirakósokat csapatába, többek között a remek védő Sefolosa megszerzésével erősítette a védelmet, és a Nick Collison szerződésével való manipuláció, még most is nagy segítségére van. Ezek az apró lépések kiemelkedően fontosak a csapat felépítése során. Egy alulról építkező csapatnak tudnia kell mit is akar összerakni, és soha nem szabad kihagynia egy kínálkozó lehetőséget. Érdemes megemlítenünk azt is, hogy Sam Presti kínosan vigyázott csapata sapka alatti helyére az építkezés időszaka alatt. Nem kötötte le fölöslegesen a pénzét egészen addig, míg nem állt össze egy tényleg erős, már nyerni képes mag. Ennek köszönhetően tudta szinte bármilyen ügyletben ő diktálni a feltételeket (lásd Suns-trade), később pedig kialakítani és strukturálni a csapat fizetési szerkezetét.

A 2009-2010 -es szezonban már PO csapat lett az Oklahoma. Egy talán fájdalmas, de roppant céltudatos és szakszerű építkezés végén több szupersztár próbálgatta oroszlánkarmait a nemrég még a liga aljához tartozó csapatban. Presti mágiája mára talán kicsit kezd elmúlni. Egy nagydöntőre mindig esélyes gárdát rakott össze, de a szűk anyagi lehetőségek miatt több, kényszer szülte lépése balul sült el. A Perkins-trade-ből kifejezetten rosszul jött ki, ahogy Harden luxusadóelkerülős cseréje is botrányosan a liga másik nagy feltörekvő varázslója,Daryl Morey felé dől utólag (Róla a 2. részben bőven lesz még szó). Ettől függetlenül nyugodtan mondhatjuk, a seattle-i csapat újjáépítése mintaszerű volt, és az NBA nagykönyvében külön fejezetet érdemel. Akkor tehát ez a követendő út mindenkinek? Lássuk, mi van, ha homokszem kerül a gépezetbe.

Akiknek nem

Charlotte Bobcats

Talán furcsa lesz, hogy a Kings helyett őket hozom fel negatív példának, hiszen épp a rájátszásba masíroznak egy korrektnek mondható csapattal, ráadásul majd minden lépésük indokolt és helyes volt az újjáépítés során. Na, pont ezért remek választás arra a gárda, hogy megvizsgáljuk a szisztéma buktatóit.

Charlotte-ban adott volt egy csapat, amelyik rájátszásba jutott a 2009/2010-es szezonban. A Larry Brown irányította gárda magja Stephen Jackson, Gerald Wallace, Raymond Felton, Boris Diaw és Tyson Chandler voltak. Szép kis csapat, az egyetlen gond, hogy soha nem fognak túl messzire jutni. Meghozták a leglogikusabb döntést: szétrobbantották a gárdát. Feltont hagyták eligazolni az FA piacon, a Dallasnak adományozták Chandlert, valamint év közben G-Wall Portlandbe, a draft napján Jackson Milwaukee-ba költözött. Szépen kipucoltak mindenkit, jöhettek a fiatalok. Igen ám, de a 2011-es draft nem bővelkedett kiemelkedő tehetségekben. Hiába birtokolt a gárda 2 TOP10-es választást, ebből a friss NCAA bajnok Kemba Walkert és a nagyon nyers Bismack Biyombót sikerült kihozni. Utólag vizsgálva sem a választásokkal volt a gond, mert Klay Thompson vagy Kawhi Leonard nevét nem sokat hallottuk a draft környékén, Kenneth Fariedről nem is beszélve, így igazságtalan lenne őket számon kérni az akkori GM-en. Bár ha belegondolunk. Presti pont az ilyen nem egyértelműen szem előtt lévő tehetségeket találta meg, például Ibaka személyében.

De sebaj, jöhetett az igazi tehetségvadászat 2011/2012-ben. Az erősnek és mélynek tartott draft előtt a Bobcats semmit sem bízott a véletlenre. 7 győzelmet szereztek a rövidített alapszakaszban, és bizakodva várták a lottósorsolást. Itt a 2. helyet szerezték meg, ami pont elég volt ahhoz, hogy lemaradjanak az igazi franchise tehetségnek tűnő Anthony Davisről és a sok so-so választás közül kihúzzák a kemény melós, remek védő, de támadásban több mint nyers Michael Kidd Gilchristet. Imádom a srácot, de valljuk meg, nem sokan választanák a másik korszakos magasember ígéret, Greg Oden után húzott Kevin Durant helyett.

Természetesen a csapat nem javult sokat, újabb gyengének mondott játékosbörzére érkeztek a 2. legrosszabb mérleggel. A szerencse most sem állt melléjük, 4. helyre sorsolták őket, ahol a vegyes megítélésű Cody Zeller jutott nekik.

Vonjuk meg a hároméves mérleget: A Felton/Jackson/Wallace/Chandler– sort sikerült Walker/Henderson/Kidd-Gilchrist/Zeller-négyesre cserélni. Szimpatikus gárda, de ha őszinték akarunk lenni, ez nem ér meg 2 teljes év szenvedést. És ugye eljött az ilyen jellegű újjáépítés legnagyobb átka. Megvannak a fiatalok, a tulajdonos kihúzta a sovány esztendőket, ideje elkezdeni a nyerni. No de kivel? Ha nem egy Durant-Westbrook-Harden zsenitrió nevelkedik a csapat magjában, ehhez bizony harcedzett veteránokra van szükség. Ők viszont megkérik az árát annak, hogy egy kis franchise-ba szerződjenek, ami ráadásul évek óta csak elvétve nyer meccset. Kezdődik a fizetések betáblázása, előbb a veteránokkal –esetünkben Jeffersonnal- majd az inkább átlagos, mint kiváló fiatalok újraszerződtetésével. Sajnos elmondható, ha nem történik csoda, sikerült egy play-off első körös csapatból egy hasonló erősségűt összehozni. Még ennél is baljósabb, hogy beragadni látszanak a senki földjére: a fiatalok egyikében sem látszik az átütő sztárpotenciál, és ha éppen lecsúsznak a rájátszásról, akkor nem lesz elég magas draftjoguk igazán fajsúlyos tehetségek megszerzésére (ráadásul az idei cetlijük (top10 védett) a Bullsé). Jefferson és Henderson szerződéseivel a fizetési sapka is kezd megtelni és bár még egy sztár szabadúszó megszerzésére lenne elvileg hely, a jó játékosok eddig sem tapostak egymás sarkán, hogy Charlotte-ba igazolhassanak. Hangsúlyozom, idáig úgy jutottak el, hogy se a cserékbe (a Ben Gordon csere is mintaszerű volt), se a választásokba nem nagyon lehet belekötni.
Szimplán csak nem adta a gép.

Konklúzió

A csapat teljes leépítése, és a liga aljáról való csipegetés működő módszer. A nagyon kis csapatoknak talán az egyetlen igazán járható út, de az elmondható, hogy nem kevés szerencse és még több szakértelem kell hozzá. Képzeljük el mi lett volna, ha Presti kihúzhatja Odent az első választással, vagy Westbrookban más is meglátja a potenciált. Az NBA ilyen szempontból igazságtalan, jó döntésekkel is nagyokat lehet csalódni. Fontos, hogy a csapatnak egy Prestihez hasonló kegyetlen és számító GM-je legyen, természetesen a megfelelő megfigyelő stábbal megtámogatva, de ez sem nyújt teljes biztonságot. Vigyázni kell minden érték kiárusításával, mert ha 1-2 korai választás besül, nehéz lesz elszámolni az évekig üresedő lelátókat és hatalmas zakókat nézegető tulajdonossal. Nyugodtan elmondhatjuk, hogy egy csapatnak, amíg módja van rá, el kell kerülnie, hogy csak és kizárólag a draftra támaszkodjon, enélkül is lehet nagy csapatokat építeni.

Hogy hogyan? A második részben kiderül.

Szerző: Sziebig Andor

Dátum: 2013. 12. 12.