Mi sem aktuálisabb a Főcsoportdöntők félidejében járva, mint megemlékezni az elmúlt szezon legnagyobb pozitív és negatív meglepetést okozó csapatairól. Pozitívként ezúttal nem a Zöld Lóhere Nyugdíjas Otthon (Boston Celtics), vagy a Blöffölő Blöfferek Blöffcsapata (Phoenix Suns) teljesítménye, negatívként pedig nem a nyugati alapszakasz második Mavericks első körös, vagy a toronymagas bajnokesélyes szupercsapat, a Cavaliers második körös búcsúja értendő.
Ezen írásomban ugyanis kizárólag az alapszakaszra fókuszálok.

Hopp

Nem volt túl nagy vállalás tavaly októberben a Lakerst és a Cavalierst megtippelni konferenciájuk győzteseként. Akadt azonban egy csapat, amit még a legmerészebb elemzők sem jósoltak a 28. helynél előrébb, ismervén a gárda közelmúltját, és látva a nyári játékosmozgásokat.
Ez az alakulat a Milwaukee Bucks. (46-36)

A bizalmatlanság és borúlátás érthető volt, elég csak megnézni, kik távoztak a nyáron: Jefferson, a csapat második legjobb pontszerzője, a másodvirágzását élő Villanueva, és a fiatal és tehetséges irányító, Sessions. A három képződött hiányposztot a vezetőség Delfinoval, Warrickkal, Kurt Thomas-szal, és a játékosbörzén tizedikként választott, nagyszájú, öntörvényű, vadóc Jennings-szel töltötte fel. Ehhez társult Redd labilis egészségi állapota, és valahol 2007 környékén elveszített formája.

Kellemes meglepetés volt ezek után, hogy a csapat repülőrajtot vett, és egészen enyhe hullámvölgyek kíséretében egy szezonon át ámulatba ejtette a ligát eredményességével, változatos és élvezetes támadó játékával, szervezett védekezésével, kíméletlen lepattanózásával. A koronát egy jan.27.-től márc.22.-ig tartó 21-5-ös szériával tették fel, amiben volt egy 12-1-es szakasz is (ahol az egyetlen vereségüket az Atlantától szenvedték el…). Olyan skalpok kerültek ebben az időszakban az övükre, mint a Cavs, a Celtics, a Jazz és a Nuggets.
Mire a 6. helyen bemasíroztak a Rájátszásba, az egész NBA megtanulta félni a szarvasokat (Fear the Deer!).
Bár a csapaton belül estéről estére akadtak játékosok, akik húzóemberré elő tudtak lépni, mégis érdemes kiemelni néhány alakot, akiknek ez a bámulatos szezon nagyban köszönhető.

John Hammond, a csapat general menedzsere úgy tűnt, év elején csak a réseket foltozza a gáton. Ám Delfino remek játéka, Jennings üstökösként való magasba emelkedése, és Kurt Thomas rutinja a palánk alatt hamar rácáfolt a kétkedőkre. Mikor Alexanderrel tudatták, hogy nem kívánnak vele szerződést hosszabbítani, akkor az ennek köszönhető nyafogást és a játék szabotálását szemrebbenés nélkül D-Ligába küldéssel honorálta.

A jól működő csapatot nem kezdte el ész nélkül szétbombázni, de január 10.-én bekövetkezett az, amit mindenki „várt”: az egész addig bizonytalan és harmatos Redd rásérült az amúgy is problémás bal térdére, és elszakadt az MCL-je és az ACL-je is (bármik is legyenek azok). Ezzel kidőlt egész szezonra. Mivel Bell kezdőként már csak nyomokban fellelhető legendás védekezése mellé támadásban teljesen súlytalan volt, sürgősen megoldást kellett találni. Jan. 16.-án már a keret tagja volt a veterán Stackhouse, aki okozott kellemes perceket a szurkolóknak.
Február 18.-án komolyabb erősítés érkezett, a pótolható Warrick és a nem használt Alexander ment Chicagoba, helyettük Salmons érkezett. Aki azonnal szárnyakat kapott a Bucksban, kezdőként feledtetni tudta Redd hiányát, sokak szerint tartós megoldást jelenthet dobóhátvéd poszton.
Még aznap postázták a tehetséges dobóhátvédet, Meekst és a szintén nem pótolhatatlan Elstont Philadelphiába, ahonnan Brezec és Ivey, elsősorban mint nyári lejárók érkeztek.
Megemlítendő a két cserében kapott tengernyi második körös draftcédula is.

Vitán felül álló, hogy Hammond jól keveri a kártyákat, ezt az ítészek is így látták, ezért idén év végén bezsebelhette az Év GM-je Díjat is (Executive of the year).
A továbbiakban nem áll lehetetlen feladat előtt, Redd játékos opciója 18,3 milliót jelent a csapatnak jövőre, próbálhatna szívózni valamit, hátha kilép belőle, egészségügyi vagy egyéb okok miatt, de nem érdemes, hisz Gadzuric 7,2 milliója is 2011 nyarán jár le. Akkor kell majd megint ügyesnek lennie, mikor lehetőség adódik egy nagyobb hal beszákolására.

Scott Skiles igen jó edző. Mondjuk, a Vének Tanácsa szerint Brooks jobb nála, legyen, bár megnéztem volna, mit hoz ki a Thunderből, ha mondjuk Januártól nélkülöznie kell Durantot.
Skiles amellett, hogy nagyon kemény játékot és fegyelmet követel, azt be is tartatja. Mikor Jennings-szel elszaladt a paci, a padra ültette, és Ridnourt játszatta helyette.
Financiális szempontból is jól érzékkel nyúl a játékosaihoz, pl Gadzuricot agyba-főbe játszatta a szezon első harmadában, amíg remény volt az elcserélésére.
Igen jól, és szélesen rotálja a játékosait. Nem mindennapos, hogy egy csapatban időről időre 8-10 ember is a pályára kerül. Nem hagyja a tehetséges újoncokat a padon megrothadni, Mbah a Moute, Ilyasova, vagy Meeks ugyanúgy lehet kezdő tartósan, mint egy-egy veterán, ha a játék azt kívánja (lásd Thomas szereplése a rájátszásban).
És ha már rájátszás: elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy 7 meccsre kényszerítették a fiai a Sólymokat úgy, hogy hiányzott két meghatározó játékosuk, Redd és Bogut is.

Andrew Bogut tavaly ugyan a fél szezont kihagyta, de általában elmondható róla, hogy kicsit szürkén játszott, legalábbis egy 1/1-eshez képest mindenképpen. Idén azonban megtáltosodott, karrierje legjobb szezonját futva, 16 pontos átlaggal, top-10-es lepattanózással (átlagban 10-ez dupla duplás szezont jelent), a liga második legjobb dobásblokkolójaként (2,5 blokk meccsenként!) vált igazi vezérévé a csapatának. És végre összehozott egy 60% feletti büntetőszázalékot, ami még mindig kevés, de legalább nem botrányos.
Ez a szárnyalás 7 mérkőzéssel a szezon vége előtt, ápr.3.-án derékba tört: egy gyorsindítást lezáró zsákolást követően, érzésem szerint egy elkerülhető sérülést szenvedett: maga alá fordította a jobb karját. Ki tudja, mi lett volna a rájátszásban, ha…

Brandon Jennings a vártnál jobban belesimult a Bucks rendszerébe. Rögtön az első meccsén tripla-dupla közelében teljesített, majd folyamatosan szállította a 20-30 pontokat. Mikor a Warriors ellen három negyed alatt berámolt 55 pontot, az egész kosárszerető társadalom eltátotta a száját, és Év Újoncát kiáltott. A hirtelen hírnév és sztárolás az amúgy sem jéghideg fejébe szállt, és folyamatosan túlvállalta magát, a kezdetben imponáló dobószázalékai visszaestek, és elkezdte zsinórban elkövetni az újonc irányítók összes hibáját és szertelenségét. Majd Skiles nevelési módszerének köszönhetően, a decemberi mélypontból kimászva, újra igen fontos tagjává vált csapatának. A szurkolók pedig örülhettek, mikor az All-star hétvégén kedvencük az irányítók ügyességi versenyén szerepelhetett.
Ha nyáron kicsit ráfekszik a passzolásra és a játékszervezésre, akkor a jövőben a határ előtte a csillagos ég.

Kopp

Senkit nem tepert a földre a felismerés, hogy a Nets nem lesz idén bajnok (mert jövőre lesz az). Ahogy az sem, hogy a Timberwolves is majd csak kétezer… valahányszáz valahányban lesz rájátszás csapat. Az viszont meglepetés, ha egy csapat, amit a vérmesebb szurkolók a „bajnok” előtaggal illettek a szezon elején, fél évvel később a tabella legalján tanyázik.
Ez a gárda nem más, mint a Washington Wizards. (26-56)

A biztos rájátszás-részvétellel kapcsolatos remények pedig nem voltak túlzóak.
Rutinos, jól támadó játékosok sora, 14, bármikor bevethető, épkézláb játékos a keretben, köztük egy egészen alulértékelt center, JaVale McGee személyében, és egy sérüléseiből visszatérő Arenas. Egy olyan vezér, aki látványosan, szinte színpadiasan hallgatott végig az előszezonban, semmi sajtószereplés, semmi blogolás, célirányosan, konokul és alázatosan csak a csapat. Ezt várták tőle, ezt tette.

A szezon álmosan, döcögősen indult, szokás szerint kisebb-nagyobb sérülésekkel tarkítva, de élvezetes, szoros mérkőzésekkel, amik többségét egy hajszállal veszítette csak el a Wiz.
Ám ahogy a vereségekből kezdett több lenni, mint győzelemből, úgy a viharfelhők is gyülekeztek a csapat felett. Az okok sokfélék, és összetettek.

Szerepet játszik benne a szerencsétlen csapatszerkezet. Gyakorlatilag valamiféle center-kiscsatár-kiscsatár-dobóhátvéd-dobóhátvéd felállásban játszottak, aminek hátrányai támadáskor a játékszervezésben, védekezéskor pedig a palánk alatti gyengeségben ütköztek ki leginkább.
Ezt tetézte, hogy a társulat bár tömve volt jó támadókkal, védekezésben úgy egyénileg, mint csapatszinten nulla körül teljesített.
Ezt orvosolhatták volna egy jó edzővel, de itt máris beleütközünk az újabb gondba. Flip Saunders számomra már elég csapatnál bizonyította, mennyire inkompetens edző. Ha egy zsák krumplit meg lehetne tanítani arra, hogy szomorú, kissé bamba arccal üljön a pad végén 48 percig, sokat megtakaríthatna a Wizards.
Ráadásként a Washingtoni csapat alfája és omegája, Arenas, először. A passzoló irányítós szerepkör valahogy nem állt jól neki, és bár a 23 pontos, 7(!) gólpasszos idei átlaga jól néz ki, sajnos ez az eredményességen, és a játék képén nem köszönt kellőképpen vissza.

És Arenas, másodszor.
Január elsején kibukott Gilbert és Crittenton kis pisztolyos mókázása . Ez Arenasnak finoman szólva sem jött jól, hatodikán felfüggesztették egész szezonra, nagy szponzora, az Adidas futva hátrált ki mögüle (és a reklámszerződéséből), és hamarosan bírósági fázisba is került az ügy.

Február 13.-áig szenvedett a csapat, összebrillírozva egy csalódást gerjesztő, és egyben józanító 17-33-as mutatót. A vezetőség minden jóindulatát, és főleg türelmét elveszítvén a társulat iránt, vett egy nagy levegőt, és robbantott. Atommal.
13.-án Haywoodot, Butlert és Stevensont elcserélte Dallasba Howardért, Goodenért, Rossért és Singletonért cserébe.
18.-án egy három csapatos cserében távozott Jamison és Gooden, érkezett Ilgauskas, Al Thornton és a Cavs első körös pickje. Rossz nyelvek szerint Ferry legalább a csapat hólapátjáért csengetett pár centet.
Ilgauskas kevesek őszinte megrökönyödésére azonnal ki is lett vásárolva, majd postafordultával vissza lett küldve Clevelandbe, hogy aztán a második körben kiesve búcsúzhasson szeretett városától.
Többek derültségére újra mezt öltött Earl Boykins, Arenast pótolandó. Szokásához híven pár egész jó meccsel koppintott a tamáskodók orrára.
De ez így még kevés volt, úgyhogy a vezetőség Mike Jamest érdemei elismerése mellett páros lábbal penderítette ki febr.27.-én, helyére a sérüléseinek veszélyét időzített bombaként magában hordozó Shawn Livingston érkezett. A fiatal McGuirre-t pedig a Kingshez küldték, megfontolt és bevallott spórolási célzattal.

Miután a maradék keret, és az új tagok összeismerkedtek az öltözőben, egy légnyomás sújtotta, menekülésben lévő doberdoi alakulat moráljával futottak neki a szezon hátralévő részének.
Tán maguk is meglepődtek, hogy az elvárások terhe alól szabadulva, mennyire jól és könnyedén tudnak játszani. Nem várt győzelmek születtek, amiben nagy szerepet vállalt a csapat húzóemberévé előlépett Andray Blatche . A siker hamar a fejébe szállt, a kelleténél nagyobb is lett az arca, egyszóval a jövőben elkelne valaki, aki lehúzza a földre. Társa volt a sikerekben az a Josh Howard, aki itt új erőre kapott. Pedig már senki nem hitt a folyamatosan sérült, vagy abból lábadozó, játék-és egyéb intelligenciával szűkösen megáldott egykori tehetségben. Sérülést mondtam? Febr.22.-én Howardnak elszakadt a bal ACL-je (bármi is legyen az), és ez egyben a szezonjának a végét is jelentette.

Végre-valahára véget ért a szezon, a srácok kiszálltak a tankból, és keleti utolsó előttiként, kényelmes helyből várták a draft lottót. Ahol is a szerencse rámosolygott erre a teljes újjáépítésben lévő csapatra, és a karjaikba lökte az 1/1-est, és vele John Wallt.
Egy ilyen irányítóval a keretben, mi a Wizards vezetőségének a teendője a közeli jövőben? Arenas, senki többet harmadszor. Mert számoljunk egy kicsit. Az idén 28 éves Agent 0, aki anno Bryant riválisaként indult, jelenleg közelebb áll Ben Gordonhoz, az elmúlt 3 szezonban 47 meccsen lépett pályára, ebből idén 32-őn. Teszi mindezt úgy, hogy jövőre 17,7 milliót fog neki csengetni csapata, ami egészen évi 22-ig nő a 2014 nyári lejáratáig.
Tegye fel a kezét az, aki egy újjáépülő csapatba, egy ilyen játékost szeretne, egy ilyen szerződéssel. (Aki esetleg felrakta, annak szólok, hogy tévedett, és leteheti.)

A megmaradó fiatal mag jó, lehet rájuk építeni. Az ő összefizetésük (Howard csapatopciójával nem élve, de Wall cirka 5 millióját beszámítva) 21,2 millió. A sapka becsült értéke jövőre 53 millió körül lesz. Tehát, maradna szabadügynökökre 31 milliójuk, amivel egyből a piac legnagyobb vevőivé léphetnének elő. Ha… nem számolom Arenas 17,7 millióját.
Kell-e még ecsetelni, hogy mennyire nem kellene ő ide? A kérdés már csak az, hogy hová lehetne ellőni? Knicks? Mavs?
Sokat léphet jövőre előre a csapat, ha a vezetőség ügyesen variál idén.

Szerző: Galambos László

Dátum: 2010. 05. 20.