Történelem

A Houston Rockets csapata 1967-ben mutatkozott be az NBA-ben San Diego Rockets néven, és történetük első négy évét ennek megfelelően még nem a NASA székhelyén, hanem San Diegóban töltötték. A gyengécskén teljesítő franchise-t aztán 1971-ben 5,6 millió dollárért megvette néhány tehetős houstoni olajmágnás, és a Houston Rocketsnek átkeresztelt csapat Texasba költözött. Habár a ’70-es, ’80-as években több nagy név (Elvin Hayes, Moses Malone, Rudy Tomjanovich) is megfordult a csapatnál, az első komolyabb sikert mégis a Dallas Mavericks érkezése miatti NBA-átszervezésnek köszönhette a Rockets, hiszen így az akkortájt bivalyerős Keleti Főcsoportból a jóval gyengébb Nyugatiba került. Ezt ki is használták a texasiak, hiszen az 1980-1981-es szezon végén történetük során először nagydöntőt játszhattak a Boston Celtics ellen, s a 4-2-es vereség ellenére sem kellett szégyenkezniük, hiszen az akkori C’s minden idők legjobb csapatai közé tartozott. A döntőbeli szereplés után aztán érthetetlenül visszaesett a csapat teljesítménye, de utólag nyugodtan kijelenthetjük, ezt senki sem bánja már, hiszen így az 1984-es drafton elsőként választhattak a rakéták, és hozták el a klub történetének máig legsikeresebb játékosát, Hakeem Olajuwont. A játéka miatt a szurkolók által szimplán csak „The Dream”-nek becézett játékos nem is vesztegette idejét, és „ikertorony” társa, Ralph Sampson segítségével már az 1985-1986-os szezonban döntőbe kormányozta csapatát. Ugyanott másodszor is alulmaradtak a Celticsszel szemben, de mindenki érezte, hogy lesz még folytatás.

Csaknem tíz évet kellett várniuk a szurkolóknak, mire minden puzzle-darabka a helyére került. Az 1993-1994-es szezonnak aztán már a csapat egykori kiváló játékosával, Rudy T-vel a kispadon vágott neki az Olajuwon, Kenny Smith, Robert Horry és Sam Cassell fémjelezte alakulat, és imponáló 15-0-ás kezdést produkálva meg sem álltak a csapatrekordnak számító 58-24-es mutatóig. A playoffban aztán az alapszakasz, majd később a rájátszás legértékesebb játékosának is megválasztott Olajuwon vezetésével már nem volt megállás, a döntőben a Pat Riley vezette, Patrick Ewinggal felálló New York Knickst győzték le drámai, hétmeccses küzdelemben, és szerezték meg a klub történetének első bajnoki címét. A ’94-es diadal után persze sokan azt mondták, csupán „vastyúk is talál szeget” alapon győzött a Rockets, ám a mérsékeltebb alapszakaszi szereplés után az NBA történetében azóta is egyedülálló bravúrt hajtottak végre. Noha csak a nyugati 6. helyről vághattak neki a rájátszásnak, az év közben nyélbeütött cserének köszönhetően Clyde Drexlerrel kiegészülő rakéták minden kritikust elhallgattatva védték meg bajnoki címüket. A rájátszásban végig idegenben, pályahátrányból kezdve négy olyan csapatot (Utah, Phoenix, San Antonio, Orlando) fektettek két vállra, akik az alapszakaszban legalább 50 győzelmet arattak, a rájátszás legértékesebb játékosának megválasztott Hakeem Olajuwon pedig a nyugati főcsoportdöntőben az alapszakasz MVP David Robinsont, az Orlando kisöprésével zárult nagydöntőben pedig a jövő nagy centerének kikiáltott (és később azzá is váló) Shaquille O’Nealt oktatva bizonyította be mindenkinek, hogy ki is a legjobb center a ligában.

A triplázás aztán már nem sikerült, sőt a következő években – habár 1996 nyarán Charles Barkley is csatlakozott hozzájuk, és létrejött az emlékezetes Houstoni Nagy Hármas (Olajuwon/Drexler/Barkley) – egyre inkább visszaesett a korosodó Houston teljesítménye, és szép lassan visszavonultak a hősök. Az ezredfordulón új csillag érkezett Steve Francis személyében, ám szép egyéni teljesítményeit (ROY, többszörös All-Star) nem követték átütő csapatsikerek, így az időközben (2002-es draft első pick) megérkező kínai center, Yao Ming mellé a vezetők egy blockbuster csere keretében 2004 nyarán – éppen többek között Stevie-ért cserébe – megszerezték a 2003-as és 2004-es pontkirályt, Tracy McGrady-t. T-Mac aztán a Spurs elleni emlékezetes produkciójával (13 pont 33 másodperc alatt, köztük a győztes tripla) hamar belopta magát a houstoni szurkolók szívébe, ám sorozatos sérülései – annak ellenére, hogy évről-évre erősebb játszótársakat kapott Shane Battier, Luis Scola, majd Ron Artest személyében – őt is megakadályozták abban, hogy komolyabb eredményt érjen el a csapattal.

Közelmúlt

2010 februárjában aztán a McGrady-éra hivatalosan is véget ért, amikor egy háromcsapatos csere keretében T-Mac New York-ba került, helyette és Carl Landry-ért cserébe pedig Sacramentóból érkezett Kevin Martin. Ez a csere, mint később kiderült, nem váltotta meg a világot, hiszen a kétségkívül remek pontszerző KevMartnak ugyan bőven akadtak jó meccsei, vezéregyéniséggé azonban nem tudott válni, így egyszer sem sikerült a rájátszásba kormányoznia a rakétákat. Mivel 2011 nyarán sajnálatos módon visszatérő sérülései miatt a rakéták másik ikonja, Yao is bejelentette visszavonulását, a csapat hirtelen franchise-player nélkül maradt, amit agilis GM-jük, Daryl Morey az elmúlt két évben kétségbeesett sztárjátékos-hajkurászással próbált orvosolni. Az általa hangoztatott „rebuild without tanking”-nek bizony kétségtelenül akadtak fájdalmas pillanatai is (Luis Scola amnesztálása, vagy Kyle Lowry pickért elcserélése Torontóba), de az nevet, aki a végén nevet. A 2012 októberében nyélbeütött James Harden-csere (Kevin Martinért, Jeremy Lambért, valamint két első- és egy második körös pickért érkezett a Thunder szupersztárja) egyértelmű nyertese a Rockets és Morey lett, hiszen Bearden már rögtön az első houstoni szezonjában rájátszásba vitte az ott 4 éve nem járó rakétákat. Ha ehhez ráadásul hozzávesszük azt is, hogy közvetett módon az ő érkezésének köszönhették Morey-ék az idei nyári nagy fogást, Dwight Howardot is, akkor pedig főleg nem kérdéses a tavalyi csere értékelése.

A Superman-igazolásnak köszönhetően aztán egy év alatt lottery-csapatból máris bajnokesélyessé lépett elő a Houston, hiszen a Harden-Howard kombó még az irigykedők szerint is lehet olyan jó, mint a McGrady-Yao páros volt anno, a vérmesebb Rockets-szurkolók szerint pedig még a Bryant-O’Neal szintet is megközelítheti. Tekintve, hogy Lin, Parsons és Jones személyében ígéretes kiszolgáló személyzet veszi őket körül a várható kezdőben, és a padjuk sem éppen rövid, valóban kijelenthetjük, hogy a következő évek egyik meghatározó nyugati csapata állt össze a rakétavárosban.

Erősségek

A megfiatalított rakétáké a liga legtermékenyebb és leghatékonyabb támadógépezeteinek egyike. Zuhogó triplázás, tavaly beállították az egy meccsen végrehajtott legtöbb sikeres hárompontos dobás NBA-rekordját is. Temérdek blokk és kiharcolt büntető. Védőpattanózás. Az új generáció legjobb dobóhátvédjének és centerének párosa.

Gyengeségek

A liga legtöbb eladott labdája, ami az elit irányító hiányához vezethető vissza. Kevés jó egyéni pióca mellett lassú periméter védekezés. Idén jobban feláldozhatják a festéket, hiszen Howard jelenléte megkönnyíti a kisemberek dolgát.

Húzóemberek

James Harden számára elég volt egyetlen mérkőzés, hogy bebizonyítsa, Morey hatalmas fogást csinált vele, és személyében megtalálta a Houston Rockets következő franchise-playerét. Mindössze két napnyi közös edzést követően ugyanis a szakálláról (is) elhíresült játékos minden idők második legjobb NBA-debütálását mutatta be 37 pontos, 12 lepattanós, 6 gólpasszos teljesítményével a csapat detroiti győzelmekor.

A liga egyik legponterősebb játékosa. Megállíthatatlan egy az egy ellen, gyors első lépésével szélsebesen és agresszívan cikázik a gyűrű felé, ahol rengeteg büntetőt harcol ki. Balkezes triplái blokkolhatatlanok, ráadásul emberrel a nyakán is beszórja őket. Nem a prototípus, önző dobóhátvéd, hiszen gyakran és szívesen veszi ki szerepét az irányításból, a karmestereket (és Kobe Bryantet) leszámítva ő adta a legtöbb gólpasszt a ligában.

Bár aktív védő, leszedni senkit nem fog a pályáról. A Rocketsben azonnal első opcióvá előlépő dobógép oklahomai dobószázalékai a megnövekedett szerepe miatt érthetően visszaestek. Gyakorlatilag minden támadás akár többször is átmegy rajta, így természetszerűleg élen van eladott labdákban is. A jelenkor egyik legjobb dobóhátvéde, aki előtt az átigazolásával megnyílt lehetőségnek köszönhetően a határ a csillagos ég.

Dwight Howard nem lehet túlságosan büszke az elmúlt két szezonjára, hiszen mind az orlandói utolsó, mind a Los Angeles-i egyetlen éve inkább az elvágyódásról, kínlódásról és sérülésekről szólt. Mostanra azonban úgy tűnik, Superman végre tényleg a helyére került, hiszen ha van franchise, aki nagyon akarta őt, az egyértelműen a Rockets – a texasiak közel 3 éven át üldözték kitartóan, míg végül sikerült magukhoz csábítaniuk az Év Védőjének háromszor is megválasztott játékost, akinek a kedvéért a vezetésnek még Hakeem Olajuwont is sikerült magasember-edzőnek a csapat mellé szerződtetnie.

A liga legfizikálisabb, egyben legjobb centere. Képregényhősökhöz illően duzzadó izmait mintha csak a NASA fejlesztette volna ki. Könnyedén ugrik át mindenkit a lepattanóért, drabális hátával pedig sallangmentesen zárja ki az ellenfelet. Bár ruganyossága pár zavaró sérülés miatt megkopott, jó ütemérzékének segítségével továbbra is az NBA egyik legjobb blokkolója.

Olajuwon segítségével még inkább csiszolgathatja szegényes támadórepertoárját és kritikán aluli büntetőzését. Jót fog tenni neki, hogy nem feltétlenül kell minden meccsen pontok tucatjait felpakolni az eredményjelzőre, elég csak a védekezésben helytállni, illetve a palánkok alatt takarítani.

Alulteljesítők

Jeremy Lin saját magának tette magasra a mércét „Linsanity” néven elhíresült 2012 februári New York-i teljesítményével, hiszen azóta tőle mindenki szupersztár-közeli teljesítményt vár. Ahhoz az őrült hónaphoz képest természetesen jóval gyengébbre sikerült a tavalyi houstoni szezonja, pedig ha csak szigorúan a számokat nézzük, semelyik NBA-játékosnak nem kellene szégyenkeznie, aki első teljes szezonjában 13.4 pontot és 6.1 gólpasszt átlagolt. A probléma, hogy a tajvani-amerikai Lin a komolyabb irányítók ellen védekezésben többször súlytalan volt. Tripladobása igencsak ingatag, néhány jó kísérlet után olyan téglákat dob, hogy a palánkot betöri. Ha nem lennének elit csapattársak mellette, nem feltétlenül neveznénk képzett irányítónak, a játék szervezése a figurák megjátszásán kívül nem feltétlenül az erénye.

Ami a szurkolóinak bizakodásra adhat okot: a 2012-es nyárral ellentétben – amikor a Nagy Almában összeszedett súlyos térdsérüléséből gyógyulgatott – a tavalyit egészségesen végigmelózta, és ő maga is tisztában van azzal, hogy számára az idei szezon sorsdöntő, hiszen ha a pályán jól együtt tud működni Howarddal, akkor hosszútávon számolhatnak vele Texasban.

Reménységek

Chandler Parsons a csapat legszorgalmasabb és leghasznosabb segítője. Az ő személyében fedezhetjük fel valószínűleg az NBA legjobb ár-érték arányú szerződésével rendelkező fiatal gyémántját. A kommentátorok által látványos tömései miatt szimplán csak „Chandler Bang”-nek elkeresztelt játékos nem csupán elképesztő ütemben fejlődik, de ha a vezetés is úgy akarja, még közel 2 évig NBA-szinten aprópénznek számító egy millió dollár környéki összegért pattogtathat Houstonban.

Mivel a figyelem nem éppen rá szegeződik támadásban, elit tripladobóvá érett (különösen a sarokból). Összeszedett mozgású, magas, harcos kiscsatár, aki a statisztikában ki nem mutatható dolgokban is jeleskedik. Kellemetlen, tapadós védő.

Ha ehhez még azt is hozzávesszük, hogy a modellnek sem utolsó srác miatt tetemesen megnőtt a Rockets női bérleteseinek a száma is, nem kérdés, hogy igazi főnyeremény.

Patrick Beverley piócaszerű védekezésével éppen abban tűnt ki, amiben Linnek hiányosságai akadtak, ráadásul a rájátszásban a megsérülő tajvani helyére a kezdőbe is bekerült, még nagyobb meglepetésre pedig ott sem vallott szégyent. Az idei szezonban már a kezdőcsapatban találta magát és ha aktív védőmunkája és megbízható tripladobása végigkíséri a szezont, akkor nemigen fog visszakerülni a padra.

Nagyon jót tett neki az európai kiruccanás (Ukrajnában, Görögországban és Oroszországban is megfordult), játéka érettebb a kortárs karmesterekhez képest.

Kilátások

Szerző: Keskeny Tamás

Dátum: 2014.01.05.