Missing image

NJN – 2004. 05. 12.

Történelem

Miután 1993 nyarán autóbalesetben elhunyt legjobbja, a vajkezű Drazen Petrovic, a következő évben a Nets még elvergődött a rájátszás első körébe, aztán sokáig semmi. Miközben a csapat folyamatosan a sereghajtók között szerénykedett, olyan örökzöldekkel kornyasztotta le rajongóit, mint a második idényében NBA-karrierje első gólpasszát szerző Yinka Dare, vagy az edzésről való távolmaradását cipőfűzője beköthetetlenségével indokló Chris Morris. 1997-98-ban a szupersztárnak induló újonc, Keith Van Horn vezérletével aztán végre a rájátszásig jutott a New Jersey, de a második fénykorát élő Bulls azonnal kisöpörte őket. A tiszavirág életű apró sikert sérülések sorozata követte, súlyos lábtörés miatt kellett visszavonulnia az NBA egyik legjobb lepattanózójának, a napjainkban gyilkossággal vádolt Jayson Williamsnek. A kilátástalan vergődés 2001 nyaráig tartott, mikor megszerezték Marburyért cserébe Phoenixből Jason Kiddet, felépült térdsérüléséből Kerry Kittles és Keith Van Horn, lábtöréséből Kenyon Martin, az újonc Eddie Griffinért pedig két másik zöldfülű, Collins és Jefferson érkezett. A sáfárkodás és a felgyógyulások eredményeként a liga egyik homokzsákja valódi sikercsapattá lényegült át, 2002-ben és 2003-ban a Nets az NBA döntőjéig menetelt.

Közelmúlt

Erősségek

Labdalopásra törekvő remek csapatvédekezés. Az ebből induló, tökélyre fejlesztett lerohanások, amelyeket a liga leggyorsabb négyese hajt végre.
Az NBA második legtöbbet passzoló alakulata. Világos koncepció mentén felépített csapat.

Gyengeségek

Lepattanózás. Dobásblokkolás. Tripladobás. Felállt védelem elleni támadójáték.

Húzóemberek

Jason Kidd személyében New Jerseyben találhatjuk az NBA leghatékonyabb irányítóját. Erősen közepes dobó és egy-egyező, de a játék minden további elemében jelest érdemel. A legjobban lepattanózó irányító. Sok labdát lop. Képzett, kitűnő védő. Nem igazán robbanékony, de a végsebessége kozmikus. Labdával szinte gyorsabbnak tűnik, mint anélkül. Térlátása, reakcióideje, önzetlensége páratlan, az elmúlt 6 évből 5-ben ő volt az NBA gólpasszkirálya. Képes csapattársait jobbnak láttatni, mint amilyenek valójában. Igazi mindenes, 59 tripla-duplájával a kategória toronymagas listavezetője az aktív játékosok között. Túl sok eladott labda.

Kenyon Martin a 2000-es év első választottjaként került New Jerseybe. Eleinte felesleges pankrátorkodással hívta fel magára a figyelmet, de mostanára sikerült a játékra koncentrálnia hihetetlen energiáit. A Nets erőcsatára az őt őrző kiscsatárokat lebirkózza, a vele azonos poszton szereplőket lesprinteli, körbefutja. Trambulinszerű emelkedése egészséges agresszivitással párosul. A lerohanások félelmetes befejező embere. Háttal a gyűrűnek komoly fejtörést okoz mindenkinek. Valóságos terrorista védekezésben. Középtávoli dobása és játékintelligenciája folyamatosan fejlődik. Sok személyi hiba.

Alulteljesítők

Rodney Rogers 1993-ban a Denver újoncaként azt nyilatkozta, hogy ugyanolyan erős, mint Charles Barkley és Karl Malone, csak sokkal jobban dob náluk. Habár az említett héroszoknak a nyomába sem ért, évekig (Phoenixben és Bostonban) a liga egyik legjobb hatodik emberének számított. Mára erősségei megfakultak, hibái megmaradtak. Palánk alól és kintről egyaránt ponterős (volt). Krónikus súlyproblémák. Egykor híresen finom csuklója erősen dadog, rosszul dob. Képzett játékos. Súlyához képesti viszonylagos robbanékonysága a múlté.

Reménységek

Richard Jeffersont 2001-ben a Houston draftolta, de újoncidényében kispadosként bebizonyította, hogy érdemes volt a Nets vezetőinek kepesztenie érte. 2002 nyarán a New Jersey miatta mondott le az addig kezdő Keith Van Hornról. Ma már Jefferson is ponterős. Martinhoz hasonló atlétikus adottságokkal rendelkezik, a gyorsindítások során Kidd kedvenc célpontja. Szélvészgyorsaságát egy az egy elleni játék során is kamatoztatja, előszeretettel és jó hatásfokkal támadja a gyűrűt. Korábban legfeljebb beleugrott a kosárba, de nem nézett rá messzebbről, manapság már a középtávolit és a triplát is tanulgatja. Ráfér még némi tanulás labdavezetésből is, de az önzetlenségére már most sem lehet panasz. Védekezésben nem annyira az eszéből, mint inkább testi adottságaiból él. Kidd és Martin mellett a Nets harmadik állandó All-Starja lehet, ha megtanul kintről is dobni.

Kilátások

Ameddig Kidd egészséges, a Nets a Kelet egyik legizmosabb alakulata marad. Ha emellett még Martin és Jefferson is továbbfejlődik, versenyben lesznek a keleti elsőségért. A bajnoki cím kicsit odébb van.

Szerző: Báthory László

Dátum: 2004. 05. 12.