Kedves Kobe…

Már a legelején le kell szögezzem: soha nem tudtalak megkedvelni. Soha, hiszen csapatod az én csapatom divíziójában játszik, így évente (szerencsés esetben csak) négy alkalommal néztem végig dominanciádat.

Hogy tudtalak volna kedvelni… hiszen átcibáltad szeretett legendámat.

Hogy tudtalak volna kedvelni… mikor a rájátszások első körének történelmének egyik legemblematikusabb dobásával nyírtál ki minket.

Hogy tudtalak volna kedvelni… hiszen mikor azt éreztem, hogy végre NBA döntőben szurkolhatok csapatomnak, akkor is az útban voltál.

Nem kedveltelek, de a szart is kitiszteltem belőled. Épp ezért soroltam fel miket tettél a csapatom ellen. Miket tettél ellenem.

Mert jobban szeretnék így emlékezni rád.

Jobban szeretnék arra a Kobe Bryantre emlékezni, aki egy meccs alatt dobott 81 pontot. Arra a Bryantre, akit ötször láttam ünnepelni a szezon legutolsó meccse után. Aki kétszer volt MVP.

Mindent elértél. 18 éves korod óta sztár vagy. Zsákolóbajnok voltál. Tizenhétszeres All-Star. Kétszeres olimpiai bajnok. Gyerekkori kedvenc játékosod az edződ is volt egy darabig. Annyi heroikus dobást pedig talán csak egy valaki süllyesztett el, mint te. De még nála, Michael Jordannél is több pontot dobtál NBA pályafutásod alatt.

Szeretném tudni, hogy akkor miért csinálod ezt?

Miért próbálsz meg karriered 20. évében is játszani, mikor az elmúlt két évet majdnem végigülted sérülések miatt? Miért teszed ezt, mikor láthatóan a pálya mindkét oldalán csak hátráltatod a csapatod?

A sok emlékezetes dobást miért akarod felülírni ilyenekkel?

Áruld el kinek jó ez? A rajongóidnak semmiképp. A csapatodnak végképp nem. Neked? Neked valószínűleg igen. Mert imádod, amit csinálsz. Ám nem tudsz szembesülni a tudattal, hogy elérted azt a kort, amikor a sportot már nem lehet azon a magas színvonalon csinálni, amiben te szeretnéd.

A tény, hogy az egész kosárlabdavilág nevetségének a tárgyává válsz, úgy bántó számomra, hogy soha nem kedveltelek. De nagyon tisztellek. És a rivalizálás ellenére elszomorít, amit csinálsz. Add át a stafétabotot azoknak a fiataloknak, akik újra dicső fényében tudják feltüntetni majd az arany-lila mezt.

Karizmatikus személyedben van egy színészkarrier még. Lehetsz kommentátor. Lehetsz edző. Jó lenne, ha azt a tiszteletet kapnád meg, amit megérdemelsz.

Elképesztően hosszú szezonod lesz, de őszintén szurkolok annak, hogy csalódott morajlások helyett a Staples Center legalább egyszer még felállva tapsoljon neked.

Utána pedig remélhetőleg azt teszed, amit titokban mindenki vár tőled. Amit oly sok év után te magad is megérdemelsz.

Üdvözlettel,

egy tisztelőd