Shock the World!

Annyi gondolat kavarog a fejemben, hogy nehéz elkezdenem. Valószínűleg nem is tudom majd szavakba önteni, de emiatt nem érzem rosszul magam, ugyanis ami történt azt nem is lehet. A lesajnált, méltatlanul a sarokba söpört Atlanta Hawks sokkolta a világot!

Az idei rájátszás első körének egyetlen hétmeccses sorozata a Boston Celtics – Atlanta Hawks összecsapás lesz. Az alapszakaszban elért eredmények alapján a liga legjobb csapata, a rájátszásba a legrosszabb mérleggel belopózott egylettel néz farkasszemet. Az alapszakasz, és az ott elért eredmények semmit nem jelentenek. Most már tényleg semmit. A legtöbb szakértő, és a legtöbb rajongó sima söprést várt volna a Bostontól. Atlanta szurkolóként bíztam abban, hogy nem adjuk könnyen a bőrünket. Bíztam benne, hogy a liga egyik legfiatalabb csapata képes lesz legalább hazai pályán megfogni a Bostont. Ez olyannyira sikerült, hogy a sorozat harmadik (atlantai szemszögből első hazai) meccsén semmi esélye nem volt a keltáknak.
Minden bizonnyal picit nagyképűen jöttek ki a két sima (talán megalázó) hazai győzelmük után. Ekkor nagyot lélegeztem és boldog voltam, hogy megvan az első „duplavé”. Persze elfogult szurkolóként, legbelül a második hazai meccset is követeltem. Követelhettem is, hiszen a srácok behúzták ugyanúgy, mint a harmadikat.

„Nem mi vagyunk azok, akik nem hittek benne” – mondta Bibby!

Meglepő? Az olvasók, a Boston és a pártatlan szurkolók számára minden bizonnyal az, sőt sokkoló. Mi – hawks szurkolók – csak annyit mondunk: Végre mi is harapunk! A rájátszás, a hazai pályán soha nem látott teltház, és a vér szaga annyira összekovácsolta az Atlantát, hogy most már joggal görcsölhet a Boston. Ez a fiatal csapat a sorozat során többször is bizonyította, hogy hevesebben dobog a szívük, és nem félnek felvenni a kesztyűt. Nem is kell félniük, hiszen ugyanott vannak ahol a Boston, egy győzelemre a továbbjutástól. A nyomás, a teher viszont nem rajtuk van.

Szerző: Szabó Levente

Dátum: 2008. 05. 03.