Válogatott szépségek

Figyelem! A következő műsorszám a nyugalom megzavarására alkalmas képi eszközöket is tartalmaz, ezért a kockázatok és mellékhatások tekintetében 18 éven aluliak számára csak nagykorú felügyelete mellett ajánlott!

Egy kétes igazságtartalommal bíró mondás szerint minden sikeres férfi mellett áll egy nő. Természetesen (és a plasztikai csodák szerint is) sokkal érdekesebb, ha a hölgy egyenrangú, vagy nem (csak) mellékesen elhomályosítja a pár partnerét. Évzárásként, de nem búcsúajándékként, az angyalkák helyett lássuk
az NBA válogatott szépségeit.

[Használati útmutató: az adatoknál, mivel hölgyekről van szó, természetesen nem szerepelnek a súlyra vonatkozó számok, egyéb esetekben pedig – hely hiány miatt- csak a legfontosabbak kerültek közlésre]

who_www.kepfeltoltes.hu_ Az edző: Whoopi Goldberg.
(született: Caryn Elaine Johnson, 1955-11-13, New York City, USA)

Edwina „Eddie” Franklin egy taxi-társaság alkalmazottja, és az NBA rajongója, szakértője, de nem apáca. A szerencséjének és forgatókönyv íróknak köszönhetően a New York Knicks tulajdonosa Wild Bill Burgess a csapat vezetőedzőjévé nevezi ki. Aki többre is kíváncsi, nézze meg az Eddie c. filmet.

carmen_www.kepfeltoltes.hu_ Carmen Electra.
született: Tara Leigh Patrick

sz.: 1972-04-20 (Sharonville, USA)
magasság: 5’3′ (1.60 m); súly: —
poszt: szexszimbólum és csapatkapitány
klubjai: Playboy; Baywatch; Pussycat Dolls
mezszám: 36D

NBA pár:
Carmen rövid ismeretség után 1998 novemberében egy átmulatott éjszakán Las Vegasban férjhez ment Dennis Rodmanhez.
A fenegyerek erőcsatár és a szenvedélyes (mindörökké) Elektra házassága a szex és a női ruhák iránti közös vonzalomra épült, kész csoda, hogy pár hónapig tartott (1999 áprilisában elváltak). A rossz nyelvek szerint azonban néha-néha még összejönnek egy kis etyepetyére.

katie_www.kepfeltoltes.hu_ Katie Price Jordan.
született: Katrina Alexandra Infield

sz.: 1978-05-22 (Brighton, UK)
magasság: 5’4′ (1.63 m); súly: —
poszt: bombázó
klubjai: férfimagazinok, bulvárlapok
mezszám: OO (na vajon miért?)

NBA pár:
A több plasztikai beavatkozáson átesett brit kebelcsodának a gömbölyded formáin és a kosaras melltartóin (csak 34FF?) kívül nem sok köze van a kosárlabdához, de ha Jordan a művészneve, kihagyhatatlan a válogatásból. A hajszínét és a mell méretét párszor már megváltoztatta, de a férjéhez – állítólag- hűséges. Mellesleg három gyermek édesanyja.

khloe_www.kepfeltoltes.hu_ Khloe Alexandra Kardashian.
vagy Khloe Kardashian Odom

becenév: Baby K
sz.: 1984-06-27 (Los Angeles, USA)
magasság: 5’9′ (1.75 m); súly: —
poszt: celeb
klubjai: DASH (butik lánc), valóságsók
mezszám: 7 (a férje tiszteletére)

NBA pár:
Hiába mega-hiper-szuper az Angyalok városa, a szerető szívek egymásra találnak. Khloe és Lamar Odom egy bulin ismerkedtek meg közelebbről, a többi pedig – mint az álomgyárban – ment magától.
2009 szeptember 27-én volt az esküvőjük, és a bulvárlapok szerint Khloe már áldott állapotban van.

lima_www.kepfeltoltes.hu_ Adriana Francesca Lima.
becenév: Lima Bean

sz.: 1981-06-12 (Salvador da Bahia, Brazília)
magasság: 5’10’ (1.78 m); súly: —
poszt: topmodell
klubjai: Elite Modell, Victoria’s Secret
mezszám: 1/1

NBA pár:
Az Élet nagy (6-7) talánya, hogy Marko Jaric hogyan-mivel hódította meg Adriana szívét. A szépség és a szörnyeteg 2009 februárjában kötött házassága a jelek szerint eddig gyümölcsöző, mert augusztusban megszületett első közös gyermekük. A szerb játékos ki is jelentette, hogy egy kosárlabda kezdőcsapatra való lurkót szeretne. Ha ez összejön nekik, akkor Marko a házi csapatban is csak kispados lesz.

eva_www.kepfeltoltes.hu_ Eva Jacqueline Longoria.
mint Gabrielle Solis

sz.: 1975-03-15 (Corpus Christi, USA)
magasság: 5’2′ (1.57 m); súly: —
poszt: Született feleség
klubjai: Beso (saját étterem), Hollywood
mezszám: 9 (a kedvenc játékosa után)

NBA pár:
2004-ben ismerkedett meg Tony Parkerrel, a San Antonio Spurs és a francia válogatott kosárlabdázójával, 2006-ban jegyezték el egymást, az esküvőt 2007. július 7.-én tartották Párizsban. A szappanoperában Éva (mint Gabi) már boldog (?) anyuka, de vajon az életben is ez összejön neki?
Allez Tony, ne csak a pályán legyél nagy (6-2) legény.

marisa_www.kepfeltoltes.hu_ Marisa Miller.
született: Marisa Lee Bertetta

sz.: 1978-08-06 (Santa Cruz, USA)
magasság: 5’8′ (1.73 m); súly: —
poszt: szuper modell
klubja: Cartel Management, SI
mezszám: 11 (tizes skálán)

NBA pár:
Victoria’s Secret 2009-ben Chicago legszexisebb sportolójának választotta Derrick Rose-t. Ennek alkalmából találkozott a két sztár, készült néhány közös fotó, egyébként a szuper modell és az iránytó között semmiféle intim kapcsolat (még?) nincs, bár mind ketten szeretnek szörfözni, és box mérkőzést nézni. Marisa kisasszony esetében én a szoros emberfogást javaslom.

candace_www.kepfeltoltes.hu_ Candace Nicole Parker.

sz.: 1986-04-19 (St. Louis, USA)
magasság: 6’4′ (1.93 m); súly: —
poszt: csatár
klubja: Los Angeles Sparks
mezszám: 3

NBA pár:
Profi kosárlabdázó, a WNBA-ben játszik, nem is akárhogyan, egy rakás cím tulajdonosa (pl: 1/1-es a 2008-as drafton, az év újonca, olimpiai bajnok 2008-ban etc.)
Civilben pedig Anthony Parker (Cleveland) húga, Shelden Williams (Boston) felesége (2008 novemberében házasodtak össze), és 2009 májusa óta egy gyermek édesanyja.

hayden_www.kepfeltoltes.hu_ Hayden Leslie Panettiere.
mint Claire Bennet

becenevek: Mushroom, Hayd
sz.: 1989-08-21 (Palisades, USA)
magasság: 5’1′ (1.55 m); súly: —
poszt: szuperhős
klubjai: Hősök (sorozat)
mezszám: 24 (nagy rajongója a sorozatnak)

NBA pár:
Természetesen Amerika első számú pomponlánya sem maradhatott ki a csapatból. A szerepe szerint Claire (csak) egy középiskolai futballcsapat „hajrá-lánya”, de túl szép és hamvas ahhoz (ráadásul a sérülései azonnal regenerálódnak), hogy elfeledkezzünk róla. Ha ideje engedi, olykor tiszteletét teszi a Lakers mérkőzésein.

mara_www.kepfeltoltes.hu_ Maria Yurevna Sharapova.
becenevek: Masha, Szibériai szirén

sz.: 1987-04-19 (Nyagan, Oroszország)
magasság: 6’2″ (1.88 m); súly: —
poszt: egyes és páros
klubjai: teniszpályák, reklámok
mezszám: 1 (a világranglistán ez a cél)

NBA pár:
Az amerikai bulvárlapok szerint szépséges teniszcsillag és a kevésbé szép Sasa Vujacic úgymond összejöttek. A találgatásokra egy paparazzi fotó (amin kéz a kézben sétálnak) adott alapot. Az érintettek nem nyilatkoztak az ügyben, de október végén együtt látták őket a U2 Los Angeles-i koncertjén.

vanessa_www.kepfeltoltes.hu_ Vanessa Lynn Williams.
becenevek: Van, Ness, V

sz.: 1963-03-18 (Tarrytown, USA)
magasság: 5’6′ (1.68 m); súly: —
poszt: színész, énekes, modell
klubjai: L’Oreal, Broadway, Ugly Betty
mezszám: 4 (gyermekei száma)

NBA pár:
Az első afro-amerikai Miss America (1984) fejét kétszer kötötték be, a második szerencsés kiválasztott a későbbi aranygyűrűs Rick Fox volt. 1999 szeptemberében kötöttek házaságot, ugyan 2005-ben elváltak, de együttműködésük sikeresnek mondható, hisz van egy közös lányuk. Vanesszának előző házasságából három gyermeke származik.

És végül, de nem utolsó sorban, az Utah Jazz pompon lányainak kíséretében

jazz_www.kepfeltoltes.hu_

Áldott Karácsonyi Ünnepeket és sportsikerekben is gazdag Új Évet mindenkinek!

Szerző: Farkas Dénes

Dátum: 2009. 12. 24.