Dallas Mavericks (67-15) – Golden State Warriors (42-40)

Egymás ellen az alapszakaszban: 0-3

Jó néhányan szeretnék látni Mark Cuban arckifejezését, ha a Dallasból elküldött Don Nelson vezette Warriors az elmúlt évek legnagyobb meglepetéseként megvicceli a liga legjobbjának látszó Maverickset.

Márpedig vannak ez utóbbira utaló jelek.

Don Nelson a Warriors élén tapasztalt szakértője az első körös meglepetésgyőzelmeknek. 1989-ben a már ereje teljében lévő Stockton-Malone-duót söpörték ki, 91-ben pedig David Robinson Spursét náspángolták el alaposan. Nelson már akkor is specialistája volt az alacsony szerkezetű, dobós-rohanós játékstílusnak és ezt mostani csapatával is fényesen igazolta. A februári Pacers-csere után Nelson rövidesen átváltott a supersmall-lineupra, amelyben Al Harrington lett a center, míg a komoly MIP-jelölt Biedrins a padra szorult. Ettől a húzástól nemcsak a támadójáték lett ellenállhatatlan, hanem meglepetésre a védekezés is stabilizálódott. Persze, nem jött rosszul Baron Davis és Jason Richardson felépülése sem.

Ráadásul a Golden State az alapszakaszban söpörte texasi ellenlábasát. A pontszerzéssel várhatóan most sem lesz gondjuk, még a cserepadra is bőséggel jut jól dobó szuperatlétákból. Annál nagyobb probléma lehet viszont a lepattanózással, amiben Nowitzkiék a legjobbak között vannak, míg a Warriors nagy fölénnyel tökutolsó a ligában. További aggodalomra adhat okot oaklandi szempontból, hogy a Dallas nem a sarki céllövöldében szedte össze a 67 győzelmét. Az edzői szakmát Nelson keze alatt tanulgató Avery Johnson a sok tehetséges játékosból nagyszerű csapatot rakott össze. Nowitzkiék mindenhonnan nagyon jól dobnak, okosan támadnak, szívósan védekeznek és Johnsonnak még arra is futotta az erejéből, hogy olyan, az önzőzésre fokozottan hajlamos egykori szupersztárt, mint Jerry Stackhouse , is megfegyelmezzen és remek képességeit a csapat szolgálatába állítsa.

A párharc az első kör kétségtelenül legizgalmasabbnak és leglátványosabbnak ígérkezője, de vélhetőleg a Warriors erejéből inkább csak amolyan szép halálra (ala Suns – Spurs 2002) futja majd és nem ők tesztelik igazán Cuban mimikáját.

A párharc jósolt kimenetele: 4 -2

Phoenix Suns (61-21) – Los Angeles Lakers (42-40)

Egymás ellen az alapszakaszban: 3-1

Tavaly a Suns lebecsülhette a Lakerst, igazából koncentrálni csak a rájátszása 3. meccse után kezdtek, amikor már majdnem túl késő volt. Idén nemcsak az szól az arany-lilák ellen, hogy a Suns még egyszer vélhetőleg nem követi el ugyanazt hibát, hanem néhány más tényező is. Például Amare Stoudemire , aki ha teljesen nem is érte utol 2005-ös önmagát, de erőteljesen megközelítette, ami még inkább megnöveli a két csapat között már tavaly is fennálló különbséget.

Az arany-lilák sem maradtak ki az NBA csapatokat idén példátlan mértékben sújtó sérüléshullámból, Kwame Brown a szezon felét kihagyta, Walton és Odom is volt maródi, és egyikük sem nyerte vissza még korábbi formáját, pedig a Lakers tavalyi majdnem-győzelmében mindhárman igen fontos szerepet játszottak. Mi több, egy frekventáltan megjátszott Odom nélkül nemigen reménykedhet a Lakers, mert Bryantet Raja Bell és a többi ráakasztott védő előbb-utóbb le fogja harcolni, Kobe egymaga meccset is alig nyerhet egy Suns-kaliberű csapat ellen.

A Phoenix idén nagyon igyekszik a csúcsra jutni, szezon közben többször is fújtak belső riadót, mikor úgy érezték, hogy a csapat csak kicsit is letért a helyes ösvényről. Nashék most először vágnak neki sérülések nélkül a play-offnak, és bár D’Antoni edző konokul ragaszkodik a maximum nyolcfős kerethez, az elfeledett csereemberek között Marcus Banks és Jumaine Jones is jó névnek számít.

A jól bejáratott Nash-gépezet menetelésre kész, és nem a sok nagy csatát megélt Phil Jackson alakulata fog megálljt parancsolni nekik.

A párharc jósolt kimenetele: 4-1

San Antonio Spurs (58-24) – Denver Nuggets (45-37)

Egymás ellen az alapszakaszban: 2-1

Kissé álmosan lépkedett a Spurs a szezon első felében, de a hajrára olyannyira belelendültek, hogy még a Phoenixnek is igencsak iparkodnia kellett, hogy megtartsa a második helyet. Ezzel a Spurs ezúttal csendesebben, de mégiscsak határozottan idén is bejelentette igényét a bajnoki címre, amire semmivel sincs kevesebb esélyük, mint bármelyik másik nagycsapatnak.

A gyűrűre ácsingózók közül az ő, kissé már idősödő csapatuk a legösszeszokottabb és övék a legdominánsabb magasember is a play-offban. Ráadásul Tim Duncan mindig nagyon felszívja magát a rájátszásra és általában is sokat elmond egy csapatról, ha legjobbja olyan hajtós, alázatos és megbízható sztár, mint a Spurs ásza.

A Denver útja sokkal rögösebben vezetett a rájátszásba, a New York-i verekedésen és az Iverson-cserén keresztül. AI megszerzését már februárban sem lehetett teljesen érteni, azóta pedig még inkább világossá volt, hogy két domináns pontgyáros ritkán fér meg egy csárdában. Utoljára talán a Ray Allen – Glenn Robinson -féle Bucks jutott hasonló felállással messzire, de ők ketten is (különösen Allen) inkább olyan játékosok, akiknek nem kell mindig a kezében lennie a labdának.

A Denver mellett szólhat, hogy a törékeny egészségét idén jól őrző Marcus Camby és a sérüléséből dinamikusan berobbanó Nene megfoghatja Duncant, míg Bowennek nem kevés gondja lesz Carmelo Anthonyval . A cserepadról Linas Kleiza idén többször megmutatta, hogy jó keze van, míg a szezont remekül kezdő J.R. Smith a verekedést követő eltiltás után nem tudta visszaverekedni magát a kezdőbe, helyét az önzetlen és jól dobó Steve Blake foglalta el. Blake-nek azonban finoman szólva sem a védekezés az erőssége, amit a francia rakéta és az ördöngös argentin kegyetlenül megbüntethet. Mivel Iverson és Anthony általában nem mutat érdeklődést a védekezés iránt, nehéz elképzelni, ki vagy mi tartja majd száz pont alatt a Spurst, míg Popovich csapata védekezésben mindig kemény dió.

A Denver leginkább a dicső történelemben bízhat, hiszen ők voltak az NBA történetének első csapata, amelyik a rájátszásba nyolcadik helyen bejutva kényszerítette térdre az első kiemeltet. A szenvedő alany a Gary Payton és Shawn Kemp nevével fémjelzett, fénykorát élő Seattle volt, akiket a coloradóiak 0-2-ről fordítva vertek ki.

Ráadásul most a Spurs nem első, a Nuggets pedig nem nyolcadik kiemelt volt. Mégis, ez kevés lesz az üdvösséghez.

A párharc jósolt kimenetele: 4-2

Houston Rockets (52-30) – Utah Jazz (51-31)

Egymás ellen az alapszakaszban: 1-3

A legkiegyenlítettebb párharc Nyugaton. Semmilyen végeredmény nem lenne meglepetés és a fordítottja sem.

A Houston szinte szabályosan rotálta Tracy McGrady-t és Yao Minget az inaktív listán, hogy aztán mindkettőt egészségesnek tudva bizonyítsa, hogy komolyan kell vele számolni. McGrady – aki utcahosszal vezet az „itt fáj, ott fáj, ezért kihagyok pár meccset” típusú szupersztárok versenyében – néhány briliáns meccsel már megajándékozta a Rockets-drukkereket és nem lehetetlen, hogy most megidézi azt az orlandói önmagát, akitől a fél NBA rettegett. Ming magas szinten és nagyon egyenletesen teljesít, bizton számíthat a lekettőzésre, mert Okur nem egy Mutombo , aki egyébként éppen a Rockets cserepadját erősíti, nem sokkal a 60. születésnapja előtt. Annál több gondot jelenthet a török támadásban, kitűnő tripladobó lévén ugyanis Mingnek ki kell lépni rá, ha pedig Hayest rotálják rá, őt Okur egyszerűen átdobja. Shane Battier erős csapatnak is remek 3. embere, míg Rafer Alston produktív lecsendesedésében része van annak is, hogy sokszor T-Mac irányít helyette. A cserepadról a ponterős Luther Head és a pályafutása alkonyára hatékony kiegészítő emberré nemesülő Juwan Howard segít be és még az is a javukra válhat, hogy a kelekótya Bonzi Wells egy év houstoni kínlódás után végre bedobta a törülközőt.

A Utah idei jó szereplése nem kis mértékben az idén robbantó és remekül irányító Deron Williamsnek köszönhető. Williams hátvédpárját sokáig keresgélte Jerry Sloan , míg végül C.J. Milestől indulva Giriceken és Breweren át ki nem kötött Derek Fishernél . Eközben Andrej Kirilenko egész évben saját magát keresgélte, de a szuper-sokoldalú játéka helyett inkább csak sérüléseket talált. Ebből Carlos Boozernél sem volt hiány, de mikor végre felépült, pengetett néhány 20/20-as meccset, ami sohasem jön rosszul. A második vonalból a megbízható Harpring és a pattanózógép Millsap léphet fel elsősorban.

Mindkét edző a keményen védekező, fegyelmezett játék híve, de a párhac két legjobb játékos a Houstonban játszik és ez végső soron eldönti a párharcot.

A párharc jósolt kimenetele: 4-3

Dátum: 2007. 04. 21.