A címen sokat törtem a fejem, hogy frappáns legyen,de semmi igazán jó nem jutott eszembe, ám végül ma hazafelé a 200E buszon Bal-Age kisegített, köszönet érte.

Kiutazás

Szombat délután, Ferihegy 1. Laza „ismerkedés” az útitársakkal, vészesen közeledik az indulás, de Snoop még sehol. Végül befut az utolsó utáni legutolsó másodpercben; sok mindent megmagyaráz, hogy Pécsről Pestre Fehérváron át jött.

A fémkereső kaput persze beriasztja a betétes bakancsom, ki hitte volna. Életem első repülésének öv, cipő, és szemüveg nélkül fogok nekivágni? Persze rendeződik minden, de azért a 200ml-es instant fürdőszettemet (dezodor) elveszik. Persze, hisz naponta bemondják a tévékben, két reklám között, mit szabad felvinni a gépre és mit nem. Már „csak” az igazolványellenőrzés van hátra, ami csupán az útlevelem 6 éves lejárta, és a személyim (lapozós) full magyar nyelve miatt érdekes. Kijutni simán kijutok; a bejutás lesz a kalandosabb. Lámaság, nr1.: „Milyen hülyeség, az előbb elszedik az innivalót, itt bent meg már lehet kapni. Jaa, persze, hát itt bent amit veszel, abba tuti nincs se sav, se méreg…” Páff.

A repülőig tartó szédítő 15 méteres utat buszon tesszük meg, méghogy fapados. A stewardess elbűvölően csúnya; hogy nézhet ki egy átlagos angol nő?? Lemegy a stand-up-comedy arról, hogy viselkedjünk a halálunk előtti órákban szakszerűen, majd végre elrugaszkodunk a földről. Az Alpok lenyűgöző felülről; amúgy a repülés dögunalom. Sötétben érkezünk Londonba. Illetve Gatwickbe. Valami mutáns lehetek, akinek a füle nem bírja a légnyomást, de átvészelem a leszállást is valahogy. Hosszú séta a reptér folyosóin, automata kisvonat az egyik terminálból a másikba, közben lámaság nr2.: „Na, megint vehetem le a bakancsomat… De Charles, befelé nincs fémdetektoros ellenőrzés!” Páff.

Angol bürokrata vámtiszt díszpéldány a láthatáron, nagy a drukk. Adom a személyit. Nyög, szuszog, forgatja, szagolgatja, nem érti. Nem érti, tehát nem érvényes. (2012-ig érvényes amúgy.) Előkapom az útlevelet, nézi: lejárt. Ezt nem tudom megcáfolni; mindenesetre a kettőből összehoz egyet: bent vagyok, juppi.

Innen már csak egy fél órás rohangálás fel s alá a reptéren, és már a buszon is vagyunk, mely alig másfél óra alatt be is visz minket a városba. (Az angol buszokon enni nem lehet, főleg olyasmit nem, aminek a szagát megérzi a sofőr.)

Kalandos és kimerítő úton érkezünk krafiékhoz, London Charlton nevű negyedébe. A szállásunk engem hangulatában a Hotel Californiára emlékeztet; de sértődés ne essék, rend van és tisztaság, végtelen köszönet ezúton is. Bal-Age-zsal benyomunk egy welcome-drinket, Strongbow nevű, almából készült, sörösdobozban tárolt fröccsöt, majd lezajlik a helyosztó mérkőzés az alvóhelyekért, és álomba szenderülünk.

Mind the gap (Ügyelj a résre)

Micsoda ország. Micsoda nemzet. Micsoda dicső birodalom. Micsoda kultúra. Micsoda szervezettség.
Sokszor hangoznak fel ajkainkról ezen szavak, hiszen London hajlamos az egyszeri kelet-európaiból ilyes reakciókat kiváltani.

Minden megvolt, amit egy turistának egy nap alatt le kell tudnia, de mivel ez nem egy útikönyv, ezért csak címszavakban: metrózás a háromszög keresztmetszetű tube-on; emeletes busz emelete; fekete taxik; red brick row houses; Buckingham palota; Trafalgar tér; Big Ben-Parlament; Wesminster katedrális; Londonos póló vétel (egy hajszálra voltam attól, hogy megvegyek egy emeletes szőrsapkát); Tower; és a Tower-bridge megnyalása. London Egg; Szent Pál székesegyház kívül-belül, és már el is telt a nap. Indulás az O2 stadionba, bár nevezzük inkább komplexumnak.

A zoxigén

Helyi idő szerint hatkor tali a buszvégállomáson, a metrókijáratnál, ki hogy emlékszik. Háromfelé szakadt társulatunk első fele ott is van időben, majd idegileg kritikus pillanatban Bal-Age is megérkezik, ámde Kidd, akinél a jegyek vannak, sehol. Sőt, felhívni sem lehet. Destinix érthető laza hisztije lassan eluralkodik a társaságon; felmerül, mennyire vicces lenne lemaradni arról a meccsről, amiért kijöttünk.

A csarnok amúgy egy hatalmas, felfordított wok; az előtte lévő téren hömpölyög a kosárrajongó angol és külföldi tömeg, akiket láthatóan nem zavarja, hogy Nets-Heat összecsapás lesz, és a fordítva felvett James meztől az otthon varrott 8-as Bryantesen át a torontói lila Carteresig bezárólag, minden megtalálható.

6:52-kor befut Kidd, és a homályos magyarázatokat követően befutunk mi is-az arénába. A táskámat le kell adnom. De miért csak nekem?? Okés, menjünk már, hová szól a jegy? Lótifuti ide-oda, hogy a folyosó végén balra? Ott wc van!! Egy wc-ből fogjuk nézni a meccset? Kezdés után 4 perccel végül bejutunk.

A mérkőzés

Eljutottunk írásművem azon szakaszához, amely tán az NBA1.hu közönségét valamennyire is érdekelheti, és ez maga a nagy meccs.
Az a meccs, amellyel nem kívánok behatóbban foglalkozni, ugyanis aki kíváncsi volt rá, az megnézhette a sporttévében; ráadásul előszezon lévén éppen annyira volt színvonalas, amennyire csak lehetet.
De azért valamennyit mégis.

Az angol szigorú és szabályszerető nemzet. (Micsoda nemzet.) Ennek következtében megtudtuk, hogy –az amúgy nagyon jó helyekre szóló- jegyeinkért cserébe mit csinálhatunk, és mit nem. Nem ülhetünk a lenti részre. Miért nem? Na jó, de ha jön valaki, oda kell engednünk. Okés. Ne az asztalhoz üljünk. Ne álljunk. Ne úgy üljünk, hogy ne lehessen átjárni tőlünk. (De hová átjárni??). Ne támaszkodjunk az üvegre. És egyáltalán, kulturáltan szórakozzunk. A fene belétek, idióta bürokraták.

Mindenesetre a pályára jó a rálátás, bár az kerül vagy 10 percbe, hogy megfejtsük, melyik játékos pontosan kicsoda is. A közönség szép csendes, be is süvöltök álló játékidőben egy „Lets go Jersey, VC sucks!”-ot, hátha Carter elsírja magát, de azt hiszem nem hallotta meg mégsem. Az első negyedben hengerel a Nets, bár bízunk benne, hogy legalább 3 hosszabbítás lesz a végén. Yi kellemesen játszik, Harris ügyes, Lopez szánalmas. A túloldalon Wade bepörög, Beasley ráérez, Marion gyönyörűszép.

Frank kb egy méterrel beljebb kószál a pályaszél vonalánál; a Heat bűntetőinél Carterrel beszélget hátul. Az angol közönség kiélvezi a showt: a bűntetők végrehajásakor boooznak, sikeres dobás esetén ugyanezen emberek ujjonganak. Időkéréseknél megbámuljuk a hús-vér táncoslányokat, a leosztás szerint a mai napra a Miaimi az ass-shaeker brigádot küldte, akik annyira mozognak szinkronban, mint egy maréknyi asztalra dobott csótány; míg a New Jersey a légiakrobata csajokkal kívánt domborítani. És mindeközben közönségszórakoztató minijátékok, amik pont annyira kellenek egy NBA-mérkőzéshez, mint a katica pöttyei a repüléshez.

A félidőben bepróbálkozunk enni valamit, Snooppal egész napos hiábavaló kutatás után végre karnyújtásnyi közelségben érezzük magunkat jól megérdemelt, autentikus fish and chipsünkhöz. Jó hosszú ez a karnyújtás, kb fél óra alatt érnénk a sor elejére, úgyhogy a lehetőség ismét elszalasztva; éhesen vágunk neki a második félidőnek. A harmadik negyed elején kapjuk az sms-t, hogy Bazska üdvözölt minket, van is nagy hejehuja a hír hallatán. (Amiről egyébiránt kiderült, hogy kamu, de azért így is jólesett.)

Izgalmakban nincs hiány, rekedtre kiabálásban sem, sőt, az utolsó negyed analitikus szemmel is igencsak színvonalasra és küzdelmesre sikerült. Az angol közönség láthatóan nincs bunkóságának tudatában, mikor azt hiszi, hogy a mexikóvárosi foci vb-n van, és a meccs legizgalmasabb periódusában nekiáll hullámozni. Látványos, de hanyagolható motívum, miközben a drámai végjátékban a Miami négy játékosa egymás kezéből ejti ki a labdát az oldalvonalon túlra nagy igyekezetében; konkrétan kiröhögöm őket, ez a meccs eldőlt. Des a szabályok teljes megszegésével, derékig kidőlve ordít a játékoskijáró felé menő Wade-nek, hogy DWADEEE, mire ő felnéz, és int. Hogy pont neki-e vagy sem, az igazán nem megállapítható, mondjuk úgy, hogy felé.

No, ebből kihoztuk a maximumot, már csak az estét kell elütni, és indulás haza.

Reptéri csövezés

Az éjjeli várakozásban a csarnok hideg padlóján fekve összeírtam, hogy mi volt, és mi nem az angol fővárosban, íme:
Volt: rengeteg szemét a nyilvános helyeken és a járműveken (Londonban nincs kuka, a terrorizmus miatt. Azóta a terroristák eszüket vesztve járkálnak fel-alá, hogy most hová rejtsék a bombáikat.); halványodóan váltó közlekedési lámpák; bunkó, egyszerre fel-és leszálló utasok a járműveken; továbbá szervezettség és vonalasság minden területen.
Nincs: graffiti; hajléktalanok; kutyaszar; kátyús utak; villamosok és magyarországi szintű szelektív hulladékgyűjtés. Illetve sajnálatosan kevés fish and chips árusító hely a városban.

Összességében London nagyon király hely, de jövőre lehet, hogy Barcelonába megyünk.

A Csapat

Bal-Age, a helybéli
Charles, az anglomán
Destinix, a highfive-er
Kidd, a szervező
Kinga, Kidd kedves barátnéja
krafi, a szállásadó (a meccset nem együtt néztük)
Snoop-A-Loop, a sánta

Szerző: Galambos László

Dátum: 2008. 10. 14.