A keleti konferenciadöntő esélyeiről szerettünk volna tudakozódni, és a csapatok törzsszurkolóinál nem is találhattunk volna autentikusabb forrást.
Ernesto „Tony” Diaz: 31 éves, Miami-i klubtulajdonos (strici, drogkereskedő), kubai bevándorlók gyermeke, „karrierjét” kisebb utcai stiklikkel kezdte, mára a Miami-i éjszakai élet egyik leghírhedtebb figuráját nem tisztelhetjük személyében. Szeret kedvenc filmjéből, a Sebhelyesarcúból idézni, Tony Montanát egyfajta példaképnek tekinti, innen a becenév is. Szabadideje nagy részét barátnői, Crystal, és Diamond, az egypetéjű ikrek társaságában tölti. A Riley-Hardaway-Mourning éra óta Heat szurkoló, egy hazai meccset sem hagyna ki. Bármelyik American Airlines arénába betévedő néző könnyen kiszúrhatja őt, Tony ugyanis szeret a vendég kispad mögé beülni fehér selyem ingjében, és artikulálatlanul üvölteni a meccs nagy részében, emiatt számtalan összetűzése volt már a vendég játékosokkal.
Stevie O’Callaghan: 45 éves, ötödgenerációs bostoni, tekintélyes termetére (204 centiméter, 130 kiló) egész Boston-szerte felfigyelnek. Szépapája Írországból emigrált még az 1800-as évek második felében. Foglalkozását tekintve tetőfedő, fiaival Larryvel, és Steve juniorral viszik közösen a családi vállalkozást. Első emlékei is a Gardenhez köthetőek, apja, idősebb Steve már másfél éves korától vitte őt a meccsekre, a kis Stevie állítólag a pálya közelében mindig abbahagyta a sírást. Első korsó sörét is itt gurította le, 7 éves korában. Fanatikus Bird szurkoló, a mai csapatból Pierce a kedvence.
Moderátor: Uraim, köszönöm, hogy elfogadták a meghívást, kezdjük a bemutatkozással, Steve, Ernesto, Ernesto, Steve. Röviden, egyelőre számszerű tipp nélkül, önök szerint mit várhatunk a párharctól? Ernesto, kezdjük önnel, ha már a Heatnél a pályaelőny.
ED: Ne kapkodjál. Figyeljé má’, húzd má’ fel a pólód!?
M: Öhhh… Miért is?
ED: Látnom kell, hogy nem vagy-e bedrótozva. Ne szégyenlősködjél! Ok, tiszta vagy. Sosem lehetsz elég óvatos ebben a szakmában. Hol voltunk kispajtás? Ja igen, a párharc. Van egy ismerősöm ismerősének egy ismerőse, pár hónapja úgy döntött, hogy eltesz valamit, ami nem az övé volt, blablabla, a sztori végére ugrok, azóta már valamelyik épület talapzatában segít be, kötőanyagként. Én személy szerint meglepődnék ha valaha megtalálnák. Azt kérdezed, hogy jön ez ide? Na, hát körvonalakban valami ilyesmire számítok a Celtics-szel kapcsolatban is, kicsit kevesebb betonnal, de számukra hasonlóan drámai végkifejlettel. Mert „aki velünk baszakszik, az a legjobbal baszakszik”.
M: Steve?
SO: Julio, nem gondolkodtál még el azon, hogy fel kéne lépned ezzel a bűnöző karakterrel? Kemény vagy mint az ázott vattacukor. Bármelyik bostoni két gyerekes családanya felpakolna ha meglátna… Mi ez a nézés, hipnotizálni akarsz? Üljél vissza! … Hogy mit várhatunk a párharctól? Annak ellenére, hogy fanatikus szurkoló vagyok, reálisan látom az esélyeinket… Tudom, hogy ez a Celtics nem a Larry Legend féle Celtics, de még csak nem is a 2008-as, vagy 2010-es… Sajnos most nem mi vagyunk az esélyesek. Ennek ellenére, leírni ezt a csapatot, soha nem szabad. Mindent megélt veteránok alkotják a keretünket, akik bármikor képesek előhúzni valamit a kalapból. Rondo élete formájában, Garnett pedig 2008 óta nem játszott ilyen jól. Sajnos Allen és Pierce nem teljesen egészségesek, de még egyszer, nem lehet minket leírni. Annyi esélyünk mindenképpen van mint Julio apjának volt partot érni Amerikában…
ED: Fatert hagyd ki ebből vörheny… És Ernestonak hívnak, anyád gond nélkül meg tudta jegyezni, nem tudom számodra miért okoz ekkora gondot. Az erősségeink? „Say hello to my little friends!!!” Bron-Bron és D-Wade baby. Bron plusz Dwyane, Dwyane plusz Bron, business time, 24/7. Én is játszhatnék mellettük. Odaadod a labdát valamelyiküknek, eltakarodsz az útból, utána már csak annyi a dolgod, hogy kigondolj valami koreográfiát a gratulációhoz. Amire most pl. a dínó arcúnak bőven van ideje. A döntőre remélem előáll valami emlékezetessel, ha egy pom-pom is szerepet kapna a pörformansz során, elérkeznénk karrierje utolsó evolúciós állomásához. Milyen hülye kérdés ez egyébként? Mik az erősségeink? Az, hogy nálunk játszik Lebron és Wade, nálatok meg nem! A Bostonnak annyi esélye lesz, mint egy vízilónak az Epsomi derbyn. Az első meccs után ezt kérdezzük majd, „hogy tetszett az első menet? Akartok még játszani?”.
SO: Hazudnék ha azt mondanám, hogy váratlanul ért a minőségi elemzésed Julio… De persze mit várjunk valakitől, akiben annyi anyag van, ami Keith Richards lovát is megölné. Erősségeink? Csapatjáték, védekezés. Garnett fogja össze a társaságot védekezésben, támadásban pedig mára Rondo a vezér. PP pedig a hidegvérű closer. Ha nekik megy, bárki ellen meccsben vagyunk, Bostonba pedig még ma sem nyerni járnak a csapatok.
ED: Ernesto a nevem, utoljára mondom te tulok. Te tudod kit sértegetsz? Tudod te ki vagyok én? Egész Miami tőlem retteg! Egyébként hogy lehetsz ennyire kövér, amikor egész életedben fáklyákkal kergettek?
SO: A kurva any…
M: Uraim, a beszélgetést lezárom, mielőtt tettlegességig fajulna a dolog. Utolsó kérdés, mire számítanak, mi lesz a párharc számszerű végeredménye?
ED: Egy szoros 4-0-t várok, közte egy húzósabb meccsel, amit 8-10 pont különbséggel tudunk csak megnyerni.
SO: 4-3 ide, sokkoljuk az NBA-t!
M: Köszönjük a részvételt.
(Elegem van az idiótákból, a döntőre normális vendégeket hozzatok!)
Szerző: Zukály Zoltán
Dátum: 2012. 05. 30.