Történelem

Amikor a Dallas Chaparrals elköltözött San Antonióba, az akkori ABA-gárda lett az Egyesült Államok egyik legnépesebb városának első profi csapata. A Spurs nemsokára az NBA-be került, szupersztárjukat pedig George Gervinnek hívták, de az ő visszavonulása (1985) után a Spurs a liga leggyengébb együttesei közé süllyedt. 1987-ben aztán 1. draftoltként megszerezték a még két évig katonai szolgálatait teljesítő David Robinsont, de a várt felemelkedés 1989 után is elmaradt. A rájátszásba ekkor már bele-belekóstoltak, de a konferenciadöntőig csupán egyszer, 1995-ben jutottak el, amikor a későbbi bajnok Houston búcsúztatta őket. Eljött 1997, egy újabb első választás, és Tim Duncan. Robinson – azonnal felismerve az újonc tehetségét – hátrébb lépett a sorban, az Ikertornyok így 1999-ben már Duncan vezérletével bajnoki címnek örülhettek. Robinson visszavonulásának évében is ünnepelhetett a csapat (2003), ahogy tették azt még két páratlan évben (2005, 2007). A Spurs az 1997/98-as idény óta megszakítás nélkül tagja a rájátszás mezőnyének.

Közelmúlt

A Cleveland elleni, 2007-es 4-0 óta Popovichék háromszor jártak konferenciadöntőben, és egyszer, 2013-ban jutottak nagydöntőig. Tavaly összesen ötödször döntőztek Popovich alatt, és először veszítettek. A klubnál ki akarják pörgetni, ami a 30+-os sztárokban még megvan, és bár pár napig mindenki hezitált, merre indul majd a Spurs az elvesztett döntő után, az irány Splitter és Ginóbili szerződéshosszabbításával egyértelművé vált: abban bíznak, hogy a tavaly 99,9%-ban teljesített bajnoki küldetésből idén vagy jövőre 100% lesz.

Parker, (ha vállalja) Duncan, Ginóbili, Green és Belinelli szerződése is a 2014/15-ös szezon végén jár le, a végleges újjáépítés tehát akkor kezdődhet majd. A két generáció közti átmenetet Parker képviselheti, a jövőt pedig részben lehet Kawhi Leonardra építeni, de továbbra is nagy kérdőjel, hogy az eszement hatékony teljesítményen túl a vezérszerep hogy fog állni a most kéztöréssel bajlódó bedobónak.

Lassan körvonalazódik egy újabb kérdőjel is a leendő vezetőedző személyével kapcsolatban. Bár évvel ezelőtt, amikor Jerry Sloan 20. évfordulóját ünnepelte a Jazz padján, Gregg Popovich azt mondta, ő nem ül majd 20 évig a Spurs padján. A mostani a tizennyolcadik idénye vezetőedzőként?

Erősségek

Intelligencia. A San Antonio úgy tartozik a liga elitjébe, hogy fizikálisan talán felsőházinak sem nevezhetjük. A puhácska Splitter, a vénecskén mozgó Ginóbili, a látványosan európai Belinelli, a bájosan pufi Diaw (link) és a föld-föld rakéta Bonner talán Málta mögött végezne a Játék Határok Nélkülben, de fizikai korlátaik a tökéletes rendszer miatt szinte láthatatlanná válnak. Ehhez persze szükség van arra, hogy – egy-két kivételezettől eltekintve – mindegyikük tudja, mire képes, és annál egy kicsivel se próbálkozzon többel.

Szorgalom. Popovich világlátott ember, aki többször elmondta, hogy szándékosan igazol dél-amerikai és európai játékosokat (a mostani 15-ös keretből 9-en születtek az USA-n kívül, és akkor Duncant már az Egyesült Államokból származónak vettem), mert „gyerekkoruktól fogva szorgalmasabbak, mint az amerikai kölykök”.

Kapocs. Duncan, Ginóbili és Parker 10 éve játszik együtt, ráadásul Gergg Popovich irányítása alatt. Ezt az állandóságot egyetlen NBA-csapat sem tudja meccselni. Vannak vitáik játékpercekről, pihentetésről? Minden áldott alkalommal, de a Spurs titka éppen az, hogy miközben Popovich elvárja, hogy sztárjai ne bólogató Jánosok legyenek, kívülről szemlélve egy tökéletesen működő diktatúrának látszik a rendszer, a riportereket kétnaponta anyjukba küldő majdnem-titkosügynökkel az élen.

Gyengeségek

Nyugdíjkorhatár. Duncan áprilisban tölti be 38. életévét, Ginóbili 37, Parker pedig 32 lesz idén. Amíg nem sérülnek meg, talán az idei Nyugaton is ők a legesélyesebbek az elsőségre, de ha bármelyikük kidől, vége a dalnak. A nagy számok törvénye nem mellettük szól, hiszen a trió az elmúlt két évben komolyabb sérülést nem szenvedett.

Védekezés mezőnyben. Bár kedvünk lenne automatikusan rávágni, hogy a Spurs fő gyengéje a vékonyka magasember-rotáció, ennél sokkal több gondot okoz idén a külső és középtávoli dobások elleni védekezés, vagyis a mezőnyembereknek kell összeszedni magukat saját palánkjuk alatt, ha javítani akarnak mérlegükön a liga legjobb csapatai ellen. Parker, Ginóbili, Belinelli és Mills sem mondható átlagosnál jobb védőnek, Greennek kevesebb idő jut eddig, Joseph pedig még ritkábban játszik, így nem véletlen, hogy mindig volt valaki, aki középtávolról vagy kintről megverte őket.

Porcelán. Egy kép többet mond ezer szónál, a Spurs jelenlegi egészségi állapotáról nagyjából ennyit kell tudni. (link) Apróbb sérülése van Parkernek, Ginóbilinek, komolyabb Leonardnak, és bár a Spurs így is tisztességesen helytáll, komoly dolgokra akár egyetlen sztár kiesésével is képtelenné válhatnak.

Húzóemberek

Tony Parker talán még mindig a legrobbanékonyabb, de biztosan a testét legügyesebben kontrolláló irányító, akinél épp ezért nincs pontosabban dobó 1-es a gyűrű környékén.

A tavalyi döntőben a hétből mindössze két alkalommal jutott el 20 pontig, teljesítménye összességében is hagyott kívánnivalót maga után. Ma már nem kérdés, hogy ő a Spurs legjobb játékosa, jobban odafigyel döntéseire, mint korábban, nem véletlen, hogy eladott labdáinak száma folyamatosan csökken.

Azért az nem emberi, hogy 36 percre vetítve élete legjobb szezonját hozza Tim Duncan eddig lepattanózásban. Vigyázat! Játékideje alig csökkent erre az idényre (meccsenként -40 másodperc), ami legalább részben Splitter sérülésének is köszönhető, az alapszakasz második felében inkább látjuk majd átlagban 28, mint 32 percet a pályán.

Mikor Shaquille O’Neal leírta könyvében pár éve, hogy „csont a csonton” áll Duncan térdében, nem hittem el, hogy még látom valaha döntőben. Most azt hiszem, még legalább egyszer fogom…

Alulteljesítők

Ma… Manu… Manu Gi… Ginóbili?

Nehezen írja le az ember, hogy egy ekkora zseni alulteljesít, de tény, hogy dél-amerikai lazasága, kreativitása időnként a visszájára fordult a rájátszásokban. Két éve sérülten játszott, ami alapjaiban határozta meg teljesítményét, kiegyensúlyozatlanságához pedig az elmúlt években már hozzászokhattunk, de és pontosan ezt hozta a 2013-as playoffban.

Ha becsukom a szemem, két jelenetet látok: a Warriors elleni kolosszális triplát (link), és a Heat elleni végzetes labdaeladást a hetedik meccsen (link).

Bár fizetéséből talán kevesebbet engedett, mint azt sokan várták, idén a csapat harmadik legeredményesebb játékosa, a tavaly megkezdődött átmenete kettes posztról egyesre pedig jól nyomon követhető.

A másik név, aki eszünkbe juthat, Tiago Splitteré, de egészen döbbenetes módon számai alapján a brazil kiváló védőnek számít ? vele a pályán nagyjából 10 ponttal kap kevesebbet a Spurs 100 támadásból, mint nélküle.

Első hallásra ijesztőnek tűnhet a támadásban kissé limitált Splitterért 5 évre 45 millió dollár, de az ő jelenléte sok szempontból fontos a San Antonio számára, és olyan helyettest nem találhattak volna, akivel már idén esélyük lenne a bajnoki címre, márpedig a cél csak ez lehet.

Reménységek

Az éppen kéztörésből lábadozó Kawhi Leonard szürkébb egyéniség, mint a Spurs pizsama-meze, állítólag érkezése óta csendkirályoznak Duncannel, de még mindig 0-0 az állás. Igazán a tavalyi rájátszásban robbant be a köztudatba kiváló védekezésével, lepattanózásával (9,0-s átlag!) és hatékony védekezésével, azóta pedig mindenki azt kérdezi, vajon lehet-e belőle 20 pontos játékos, ergo épülhet-e köré (is) a következő Spurs-generáció.

Pár hónapja az Alley-oopban két másodperc gondolkodás után igent mondtam erre, de még most sem vagyok biztos abban, hogy jól döntöttem. Leonardnak minden fizikális és technikai adottsága megvan ahhoz, hogy ez bekövetkezzen, de önzőbbnek, célratörőbbnek kell lennie, még ha ez furcsa ellentmondás is a csapatjátéknak mindent alárendelő Spurs-filózófiával szemben.

Kilátások

Szerző: Szaniszló Csaba

Dátum: 2014.03.02.