Távozott: Steve Nash (Phoenix), Antoine Walker (Atlanta), Antawn Jamison (Washington), Danny Fortson (Seattle), Tony Delk (Atlanta), Eduardo Najera (Golden State), Scott Williams (Cleveland), Travis Best (New Jersey)

A Dallas a hagyományoknak megfelelõen felforgatta a csapatát nyáron. Meglepetésre ezúttal némi ésszerûséget is fel lehetett fedezni a nagy jövés-menésben. Bár Nash távozása nyilván nem volt bekalkukálva, de a két labdaéhes és pontorientált csatár, Jamison és Walker elcserélése indokolt volt. A Nash helyét átvevõ Terry nélkülözi a kanadai kreativitását és érettségét, de agilisabb védõ, és pályafutása során elõször jó csapatban is megmutathatja aligha vitatható tehetségét. A Terry mögött toporgó újonc Devin Harris ígéretes talentum, aki akár komoly produktumot is letehet az asztalra. Mindkettõjük segítségére lehet, hogy a tavaly berobbant Daniels is tud „részmunkaidõben” irányítót játszani (ha felépül kisebb sérülésébõl). Hosszú-hosszú évek óta elõször van minõségi centere a Mavericksnek Erick Dampier személyében, akiért a csapathoz segédedzõként visszatért Avery Johnson kezeskedett (tavaly csapattársak voltak a Warriorsban), hogy a tavalyi év kitûnõ teljesítményét nem csak a most megkapott zsíros szerzõdés lehetõsége inspirálta. Stackhouse veszi majd át Jamison pontgyárosi szerepét a cserepadról, míg a kissé problémás Fortsont a center Boothra cserélték. Az idén kevesebb nagy névbõl és egóból álló Dallas csapatszerkezete kiegyensúlyozottabbá vált, aminek köszönhetõen visszatérhetnek a közvetlen nyugati elitbe.

Kezdőcsapat: Jason Terry/ Marquis Daniels/ Michael Finley/ Dirk Nowitzki/ Erick Dampier

Távozott: Steve Francis (Orlando), Cuttino Mobley (Orlando), Kelvin Cato (Orlando), Adrian Griffin (Chicago), Eric Piatkowski (Chicago), Mike Wilks (Chicago)

Jeff Van Gundy érkezéséért és az 1999 után újra play-off-ba kerülésért komoly áldozatot kellett fizetnie a csapat All-Star irányítójának, Steve Francisnek. Gundy védekezésmániás és Yao Ming központú játékának „köszönhetõen” az addig évrõl-évre töretlenül fejlõdõ hátvéd, közel 5 pontot rontott átlagán. A szezon után nem lehetett kérdéses, hogy a Houston legnagyobb értékét áruba bocsátja. Rövid egyezkedés után Francis mellett a szenvtelen tüzér, Cuttino Mobley és Kelvin Cato is Orlandoba költözött. Az ellenérték nem volt kevesebb, mint a liga aktuális pontgyárosa, Tracy McGrady, a valaha szebb napokat látott Juwan Howard, illetve Tyronn Lue és Reece Gaines. Bár egyelõre nem igazán tudni, hogy McGrady miként fog megbirkózni a második opció szerepével (hiszen Van Gundy csapatában Yao elsõbbséget élvez), de abban biztosak lehetünk, ha McGrady elsajátítja a csapatjáték alapjait, nincs az a gárda, amely megállíthatná õket.
A biztos pontot továbbra is Jim Jackson jelenti, míg az erõcsatár poszton Catót felváltó Howard „elõdjétõl” eltérõen a védekezés helyett inkább a pontgyártásban jeleskedhet. Francis távozásával az irányító posztján keletkezett ûrt az elõzõ kiírásban a tripla-duplákat futószalagon gyártó Bob Surának, Van Gundy régi-új tanítványának, Charlie Wardnak, illetve az elsõsorban pontszerzésre alkalmas Lue-nak kell majd betöltenie. Yao Ming helye megkérdõjelezhetetlen, s talán az érkezõ Mutombo (Patrick Ewinggal karöltve) vezéregyéniséget tud majd faragni az „égimeszelõbõl”. A McGrady – Yao „szövetség” létrejötte után sokan már egy új dinasztia alapjait vélik felfedezni, s bár a bajnoki címre még várni kell, a fejlõdés elõre borítékolható.

Kezdõcsapat: Charlie Ward/ Tracy McGrady/ Jim Jackson/ Juwan Howard/ Yao Ming

Távozott: Theron Smith (Charlotte)

Mint a változások mélységébõl is látható, Memphisben mindenki elégedett a tavalyi csapat teljesítményével. Ennek köszönhetõen nyáron a Grizzlies öltözõje a nyugalom és béke szigeteként virított, kevés munkát adva az újságíróknak. A legizgalmasabb esemény az volt, hogy a mackók a Piramist elhagyva birtokba vehették a vadonatúj FedEx Arénát. Kiderült, hogy Hubie Brown mellett Stromile Swift is marad, Gasol pedig hosszú idõre elkötelezte magát Tennesseeben. A Memphis tehát ugyanaz, mint tavaly volt: jó kis csapat, egészséges szerkezettel, sok tehetséges, középszintûnél jobb játékossal, igazi vezéregyéniség nélkül. Erre cáfol talán rá idén Gasol, aki az olimpiát 7-1-es mutatóval záró spanyol válogatott igazi marsallja volt, sokak szerint az ötkarikás játékok MVP-jeként. Amennyiben a csapat hozni tudja a masszív, már-már gyilkos csapatvédekezést, és a támadásban egyenletesebb, sokszínûbb arzenált tudnak felvonultatni, akkor a tavalyi eredmény megismételhetõ. Nagy pénzt azonban nem célszerû feltenni arra, hogy a Memphis közönsége számára nem ér véget a szezon áprilisban.

Kezdõcsapat: Jason Williams / Mike Miller / James Posey / Pau Gasol / Lorenzen Wright

Távozott: Stacey Augmon (Orlando), Steve Smith (Charlotte), Robert Traylor (Cleveland)

Nehéz idénynek néznek elébe a jazz fõvárosában. Nem elég, hogy a Charlotte Bobcats érkezésével a csapatnak át kellett költöznie a jóval erõsebb Nyugati konferenciába, de „darazsak” All-Star játékosai is komoly dilemmát okoznak Allan Bristow menedzsernek. Az évek óta a legkülönbözõbb sérülésekkel küszködõ és az elõzõ kiírás nagy részét is orvosi szobák látogatásával töltõ Jamal Mashburn egy évre parkolópályára került, míg az elsõszámú „Hornet” nyíltan fenyegetõzött esetleges távozásával, ha a vezetõségnek nem sikerül a Nyugati konferencia megkövetelte játékoskeret verbuválása. Végül minõségi játékosok alig érkeztek, Davist mégis sikerült jobb belátásra bírni, így a 2004/2005-ös bajnokságnak is az õ vezetésével vághat neki a New Orleans. A felsõ két poszton továbbra is Magloire-t és Brownt láthatjuk vitézkedni, immár a nyugat nagyembereivel szemben.A totális csõdként elkönyvelt „Pink” Floydot az egykori Nets sikerkovácsa, Byron Scott váltja az oldalvonal mellett. Mash hiányához már némileg hozzászokhatott az öt éve csont nélkül folyamatosan rájátszásban túlórázó egylet, de talán ildomos lett volna acélosabbá tenni a Lynch és Rogers által betöltendõ bedobó posztot, mert az erõsen leszállóágban lévõ, egykor szebb napokat megélt két játékos jelenléte aligha nevezhetõ megnyugtatónak. Davis hátvédtársa minden bizonnyal Wesley lesz, de pozíciója az elõszezonban várakozáson felül teljesítõ J.R. Smith érkezésével már nem megingathatatlan. A Hornets a költözéssel várhatóan elvesztette helyét a rájátszásban, és vajmi kevés az esélye annak, hogy a bivalyerõs nyugati élcsapatokkal szemben egyhamar felvegyék a versenyt.

Kezdõcsapat: Baron Davis/ David Wesley/ George Lynch/ PJ Brown/ Jamaal Magloire

Távozott: Hidayet Turkoglu (Orlando), Matt Carroll (Golden State), Alex Garcia (New Orleans), Jason Hart (Charlotte), Charlie Ward (Houston), Kevin Willis (Atlanta)

A Spurs az állandóság mintaképe az NBA-ben. Míg a legtöbb csapat szinte teljesen felforgatta keretét, addig a „sarkantyúsok” szolídabb húzásokkal illesztették helyükre az utolsó puzzledarabkákat. Minek is idegeskedni, hisz Tim Duncan jelenléte garanciát jelent a jó szereplésre. És ez idén sem lesz másként. A csapat kétszeres MVP-je évek óta szállítja az egyenletes, átlagon felüli teljesítményét, amellyel a texasiak rendre a legjobbak közt szerepelnek. A csapat irányításának joga és kötelessége természetesen Parkert illeti, aki ha nem is az önzetlenség atyja, de egyre érettebb játékának hála kihagyhatatlan láncszeme a San Antonio-i gépezetnek. Duncan hathatós segítségre számíthat Parker mellett az ötkarikás játékokon brillírozó Ginobilitõl, mind védekezésben és még inkább támadásban. A bedobó poszton továbbra is a ligaszerte közutálatnak örvendõ Bowen „gyilkolja” ellenfeleit. A tavaly leggyengébb láncszemnek tartott cserepadot is sikerült életrekelteni. Brent Barry szerzõdtetésével egycsapásra megoldódtak a hátvédproblémák, míg a Massenburg – Horry duó a nyári ligában ígéretesen pattogtató Linton Johnsonnal kiegészülve oldhatja meg a cserecsatári teendõket. Ha Nesterovic is felnõ a feladathoz és szorgosan takarít a festékben, levéve Duncan válláról némi terhet, akkor a Spurs a következõ idény elsõszámú favoritja.

Kezdõcsapat: Tony Parker/ Manu Ginobili/ Bruce Bowen/ Tim Duncan/ Rasho Nesterovic