Távozott: Luis Flores

A tavaly nyári nagy felfordulás után a Denver idei holtszezonja leginkább egy rosszul sikerül soft pornófilmhez hasonlított, amelyben a másodlagos nemi szervek plasztikus bemutatásával felcsigázzák a nézőközönséget, majd amikor a lényegre kerülne a sor, elkapják a kamerát.
Mivel a Buckner, Johnson, Lenard, Person kvartett összegyúrva is csak nagy jóindulattal ad ki egy kezdő hátvédet, azzal mindenki tisztában volt, hogy a kettes poszton tátongó lyukat, hogy továbbvigyük a pornós hasonlatot, be kell tömni. Ennek megfelelően gyakorlatilag minden elérhető hátvédet legalább egyszer hírbe hoztak a Denverrel. Finley, Sprewell, Jaric, Pierce és a sor tetszés szerint folytatható.
Aztán leigazolták azt az Earl Watsont, akinek a legnagyobb erénye, hogy a tornasorban pont passzol Boykins és Miller közé, viszont jottányival sem jobb irányító náluk. Más kérdés, hogy mennyire van szüksége egy decens kettesre a Nuggets-nek, hiszen George Karl kezei között tavaly Lenard nélkül is a liga legforróbb csapataként rohanták végig a szezon második felét.
Bíztató jel, hogy többen vannak a csapatban, akiknek égető szükségük van egy jó idényre. Ilyen a 2003-as év osztályelsőségéért folytatott harcban James és Wade mögött csúnyán lemaradt Anthony, vagy a Kidd nélkül szürkécske Martin.
A fenti sokismeretlenes egyenletben egyaránt benne van egy, a tavalyi szezon első felében bemutatott bukdácsolás, mint egy divízióelsőség.

Kezdőcsapat: Andre Miller / Voshon Lenard / Carmelo Anthony / Kenyon Martin / Marcus Camby

Távozott: Sam Cassell (L.A. Clippers), Fred Hoiberg, Ervin Johnson (Milwaukee), Latrell Sprewell

Bármennyire is hihetetlen, az egykori Kölyök, azaz Kevin Garnett, tizenegyedik NBA-szezonjának vág neki, és jövő májusban betölti a harmincat. Noha statisztikai mutatói továbbra is arra engednek következtetni, hogy nem anya szülte, ennek a tíz szezonnak a fáradalmai – és bizony a csalódásai – egy idő után még egy olyan örökké vidám és pozitív személyiség testét és lelkét is kikezdik, mint Garnett.
Vagy mégsem? Lehet, hogy a komoly sérülések továbbra is messze elkerülik. Lehet, hogy túlteszi magát azon, hogy a csapat, amelyben tulajdonképpen minden megvolt, ami egy bajnoki címhez szükséges, szétesett és egy újonc edzőre vár a feladat, hogy összerakja.
Sam I Am Los Angeles-be költözött. Helyére a kimerült, és az EB-n szakmai és emberi kudarcot valló Jaric került. Sprewell sem a Wolves melegítőjében számol be ezután gyermekei élelmezési problémáiról. A csupaszív Hoiberget – milyen ironikus – éppen a szíve miatt kellett elküldeni a csapattól.
Akik megmaradtak? Jó munkásemberek, örök ígéretek, csődtömegek, újrakezdők és egy hihetetlenül tehetséges srác, aki talán sosem lesz már bajnok.

Kevin, cáfolj rám!

Kezdőcsapat: Marko Jaric / Trenton Hassell / Wally Szczerbiak / Kevin Garnett / Michael Olowokandi

Távozott: Shareef Abdur-Rahim (Sacramento), Derek Anderson (Houston), Richie Frahm (Minnesota), Damon Stoudamire (Memphis), Nick Van Exel (San Antonio)

Hol vannak már a régi szép idők, amikor a Portland csapata több füvet füstölt el, mint egy átlagos budai gimnázium? Hol vannak már a bajnoki álmok, amelyet minden idők egyik legtehetségesebb csapata szövögetett? Röviden: messze. A Blazers vezetősége megelégelte az évek óta tartó vesszőfutást és új alapokra helyezte a portlandi csapat jelenét és jövőjét.
A paradigmaváltás mindössze egy, de annál jelentősebb lépésből állt, melynek keretében kiürítették a Rose Garden Arena szomszédságában felhúzott nyugdíjasotthont. Abdur-Rahim egy rövid New Jersey-i kitérő után Sacramentóba került, ahol már nagyon hiányzott egy térdproblémákkal küzdő csatár. Derek Anderson hivatalosan is lemondott arról, hogy maradandót alkosson a ligában, és eligazolt a houstoni kórusba McGrady és Ming mögé. Nick The Not So Quick Anymore a vérszegény Spurs-hoz szerződött. A Mighty Mouse, Damon Stoudamire pedig a Raptors után a ’95-ös expanzió másik csapatánál is szerencsét próbál.
És hogy kik maradtak? Egy pofátlanul fiatal kezdő ötös egy nem túl acélos kispaddal kiegészülve.
Elég lesz a fiatalság, a nyers erő és a látványos játék a rájátszáshoz? Talán.
Jó lesz-e újra a Blazers meccseire járni? Naná!

Kezdőcsapat: Sebastian Telfair / Martell Webster / Darius Miles / Zach Randolph / Joel Przybilla

Távozott: Antonio Daniels (Washington), Jerome James (New York)

„Szerinted meddig bírja még a Seattle?” Ha az ember a tavalyi szezon során baráti körben nem tette fel ezt a kérdést vagy hússzor, akkor egyszer sem.
A Seattle sokáig bírta. Olyan sokáig, ameddig csak jó csapatok szokták.
Kevesen számítottak arra, hogy a Seattle ekkorát robbant. Tavalyi beharangozómban én is arcpirítóan alulértékeltem az azóta már Portlandban edzősködő McMillan csapatát. Mentségemre szóljon, hogy valahol mégiscsak előre jeleztem, hogy történhetnek meglepetések. „Közismert jelenség, hogy a szerződésük utolsó évében lévő játékosok megtáltosodnak.” – írtam akkor. Nos, mivel Jet City-ben nem kevesebben, mint kilencen küzdöttek egy szebb és biztosabb jövőért, valami egyszeri és talán megismételhetetlen történt.
Amint véget ért a nagy rohanás, kínzó kérdések kezdték gyötörni a Sonics rajongóit. Ezek közül a legfontosabb az volt, hogy mennyit hajlandó áldozni a vezetőség a csapat együtttartására. Mint kiderült, eleget.
Mindössze Jerome James-ről és Antonio Daniels-ről kellett lemondaniuk (utóbbi az érzékenyebb veszteség), visszaigazolták viszont Allent, Evans-et, Murray-t, Potapenkót, Radmanovicsot és a kis Wilkins-t is.
Van még egy közismert jelenség, mégpedig az, hogy az új szerződésük első évében járó játékosok leeresztenek. Ha így lesz, egy szép év után a Sonics szépen vissza fog süllyedni a középmezőny aljára. Ha nem, most már nem merek semmi rosszat mondani rájuk. Ez a csapat mindenre képes.

Kezdőcsapat: Luke Ridnour / Ray Allen / Rashard Lewis / Reggie Evans / Vitaly Potapenko

Távozott: Curtis Borchardt (Boston), Raul Lopez (Memphis), Kirk Snyder (New Orleans)

A kifejezetten harmatos játékoskerettel bíró Jazz 2003-2004-es szezonban mutatott hősies helytállása után nagy csalódást okozott a mormon főváros megerősített csapatának tavalyi szenvedése. Boozer ide, Okur oda, a fantasztikus formában kezdő Kirilenko kidőlése után Sloan edző csapata összezuhant, mint anyám karácsonyi bejglije. Erre pedig emberemlékezet óta nem volt példa. Már úgy értem, hogy a Jazz fiaskójára. Anyám minden évben ismétel.
Salt Lake City lakói egy emberként kiáltottak egy megmentőért, aki meg is érkezett a Utah-ban egyszer már leszerepelt Greg Ostertag személyében, így a Jazznek már nem csak egy dagadt, hanem egy dagadt és egy lusta centere van, ami a mennyiségi mellett kétségtelen minőségi előrelépés is. A viccet félretéve, a Jazz vezetősége jót is csinált a nyáron, hiszen előbb egy briliáns húzással megszerezte az idei játékosbörze legjobb klasszikus irányítóját, Deron Williams-et, majd megerősítette a kettes posztot a megbízható és rutinos Devin Brownnal.
Az „újrafutózott” keret megkettőzött lelkesedéssel fogott hozzá a „sloanizmus” elsajátításának. Mire lesz ez elég? Tisztes helytállásra minden bizonnyal, de én akkor sem lepnék meglepve, ha beférnének a rájátszás egyik utolsó kiadó helyére.

Kezdőcsapat: Deron Williams / Devin Brown / Andrej Kirilenko / Carlos Boozer / Mehmet Okur