UCLA Bruins
Az egyetemi bajnokság közel hetven éve íródó történelmének legsikeresebb alakulata, amely az utóbbi években inkább csak csöndes megfigyelője volt az elitcsapatok végső párharcának.
Idén azonban joggal szólhatnak a fanfárok, ugyanis hosszú évek agóniájából kitörve, Farmarék hangos robajjal megindultak az áhított bajnoki cím felé. A Belmont és az Alabama rendreutasítását követően, az NCAA gólzsákjával büszkélkedő Gonzaga bulldogjai tornyosultak előttük a Sweet Sixteenben. Az első félidőben Morrisonék megvadult falkaként cincálták szét a cirkuszi bocsokká szelídült UCLA-t, s a kaliforniaiak csak Jordan Farmar pulzáló játékának köszönhették a megszégyenítő húsz pontos félidei hátrány elkerülését. Hogy a második félidőben varázsütésre mitől változott meg a meccs forgatókönyve, nem tudni, de az addig szendergő Bruins, Arron Afflalo és Mbah a Moute felpörgésével eszeveszett hajrába kezdett. Az immár teljes vértezettel felszerelt UCLA szigorú védekezéssel és pontos támadójátékkal, és legfőképp Ryan Hollins sikeres büntetőivel egy pontra zárkózott fel az utolsó húsz másodpercben. A maradék időben ahelyett, hogy faultokkal próbálták volna kizökkenteni a bulldogokat, az alapvonali bedobásból megjátszott, s a labdát éppen csak megszelídítő J.P. Batistára rontottak. Farmar 185 centis magassága dacára kicsavarta Batista kezei közül a labdát, és a festékben árválkodó Mbah a Moute-hoz kézbesítette azt, aki könnyed ziccerrel győzelemhez segítette gárdáját.
Az Elite Eight-be érve a nagyok kihullásával végső esélyessé avanzsáló Memphis várt rájuk. Ám a Gonzaga ellen vívott emberpróbáló csata még inkább feltüzelte a medvéket, és cilinderjükből ismét előrántva fojtogató védekezésüket, csillogó egyéni teljesítmények helyett az igazi csapatjátékot segítségül hívva sodorták el a fogatlan tigriseket.
A March Madness során bebizonyosodott, hogy a UCLA-t nem lehet félvállról venni. Aki mégis ezt teszi, az könnyen búcsút inthet álmainak. Még az olyan energiától duzzadó alakulat is, mint az LSU.
Eredmények: – Gonzaga 73-71; Memphis 50-45
LSU Tigers
Egy héttel ezelőtt, bízva a papírformában és Fortuna istennő véges türelmében, kész tényként kezeltük a tigrisek búcsúzását. Nem hittünk abban, hogy ennyi kiélezett csata után képesek lehetnek bárki életét is megkeseríteni. Ehhez képest nem akárkiknek, hanem a liga talán két legerősebb csapatának a levesébe köptek bele.
Először, az esélylatolgatásokon egy utcahosszal vezető Duke-nak kellett szembesülnie a szomorú valósággal. Vagyis azzal, hogy a márciusra fokozatosan felpörgő gépezet még az olyan nagyágyúkkal teletőzdelt alakulatnak is rágós falat lehet, mint amilyen a Blue Devils.
John Brady fiai kihasználva az ellen elsőszámú opciójának látványos összeomlását, egész mérkőzés alatt magabiztos játékkal rukkoltak elő. Bár JJ Redick az utolsó percben bemutatta halálos csuklóját, ám a levegőben már érezni lehetett a meglepetés h?s fuvallatát. Az egyre magabiztosabban pattogtató Tyrus Thomas előbb két ember között kibújva zsákolt egy egészségeset – amellyel három pontra duzzasztotta csapata előnyét -, majd az ellentámadásnál ziccerhez készülődő Greg Paulus labdáját paskolta a kakasülőre, ezzel az utolsó szöget is beverve a Duke koporsójába.
A Final Four kapuján méretes praclikkal dörömbölő LSU a Texasnak sem kegyelmezett. Rendes játékidőnyi döntetlen után az extraklasszis teljesítményt nyújtó Tyrus Thomas és a palánkok alatt őserőként forgolódó Glen Davis állva hagyta a hosszabbításra üres tankkal kifutó Longhornst, és 1986 után ismét a legjobb négy közé repítette a louisianai univerzitást.
Hogy meddig bírja még szuflával az LSU? Nem lehet tudni. De abban biztosak vagyunk, hogy újabb sikereik láttán már nem a betonról kaparjuk össze állunkat.
Eredmények: – Duke 62-54; – Texas 70-60
Florida Gators
Az év elején megbízható forrásból jött a hír, hogy egy Gators nev? hurrikán tombolni készül Florida partjainál. A mindent elsöprő jelenség porig rombolta a Southeastern konferenciájába tartozó bástyákat, és márciusra az Egyesült Államok egész területére átterjedve, a földdel tette egyenlővé a szezon kezdetén még megsemmisíthetetlennek hitt erődítményeket.
Az elit nyolcért folyó küzdelemben a Georgetown egyre masszívabb alapokon nyugvó épületét próbálta kikezdeni a Gators. Ám Jeff Green első félidei sziporkázása, illetve a Hoyas szigorú védekezése lecsendesítette a Billy Donovan edzette Floridát. A második felvonásra a March Madnessen ötös sebességi fokozaton üzemelő Noah-Horford kettős – 15 pontot vállalva csapatuk 29-éből – végletekig kiélezett csatára kényszeríttette ellenfelüket. Amelyben az egyébként egész meccsen betliző Corey Brewer bizonyult a leghiggadtabbnak. Fél perccel a lefújás előtt berámolt duplájával és egy büntetőjével eldöntve a csatát, a megdicsőüléshez vezető útra terelte csapatát.
De előtte még a Villanova lilliputi hadseregével kellett megküzdeniük. Az előzetesen meghirdetett látványos, pontokban gazdag mérkőzésben végül nem is kellett csalódnunk, ám a Gators kihasználva magasságbeli fölényét (Horford-Noah duótól 30 lepattanó) végtelenül sima mérkőzésen biztosította helyét a Final Fourban.
Látva a floridaiak mindent elpusztító lendületét, nem mernénk komolyabb tétekkel fogadni, hogy a George Mason épülő barikádja elegendő lesz a fékentartásukhoz.
Eredmények: – Georgetown 57-53; – Villanova 75-62
George Mason Patriots
Jim Larranaga edző alakulata nem t?nt egy világverő csapatnak év közben. Gy?jtögették a győzelmeket, becsülettel végigküzdötték a szezont, de hogy bejussanak az ország legjobb négy gárdája közé, arról álmodni sem mertek. Most viszont már nagyon is számolni kell velük.
A Wichita State-et oktatták az első félidőben, ekkora előnyt pedig – hiába kapaszkodott az Miller-Wilson-Bradley trió – a kiválóan védekező Patrióták nem szoktak leadni. Ugyan az egyszemélyes nehézgyalogság csütörtököt mondott, azonban Jai Lewis-on kívül mind a négy kezdőjátékos kiegyensúlyozottan szerepelt a támadások során. Az utolsó másodpercekben Lamar Butler dobta be a labdát a közönség színes kavalkádjába, majd égbeemelte nyolc ujját, jelezve, hogy nekik bizony ott a helyük a nyolcak elitjében.
Ezek után elérkezett az idő, hogy az idei legkeményebb keringőre való felkérést fogadja el a betonkeverő-gárda. Álltak elébe. A farkasokkal, jobban mondva Huskiekkal táncoló kosarasok ismét megmutatták, hogy kiérdemlik a Szupercsapat becenevet, igaz itt nem Mr. T, hanem Lewis osztotta a pofonokat. Még Hilton Armstrongnak sem lehetett kellemes, mikor egy lánctalpassal kellett azt a fránya keringőt eltáncolnia. A meccs utolsó pillanatában Denham Brown ziccere aranyat ért, hiszen ő mentette hosszabbításra a meccset, de ugye ismerjük a mondást? ”Nem minden arany, ami fénylik.” – történt ugyanis, hogy a Patrióták úthengere kihagyott két büntetőt egy gyilkos Marcus Williams-tripla után, így jöhetett a UConn kétpontos hátrányban, ám a szerénynek hatalmas jóindulattal sem nevezhető Brown ismét megpróbálta. No nem egy újabb hosszabbítást érő duplát akart. Kilépett a triplavonalra és eldobta. A végét már tudjuk: mennybemenetel helyett pokolrajutás lett. Nem így a George Mason egyetem játékosainak. Butlernek már csak egy kezére volt szüksége, hogy megmutassa a gárda úticélját, a négyek fináléját.
Hogy mi lesz a Villanovát bucira verő Florida ellen? Ha beindul az úthenger, akkor nem lesz megállás a döntőig. A Husky-k ellen látott játékot átmentve estére, nem lesz egyszerő dolga a Gatorsnek.
Eredmények: – Wichita State 63-55, – UConn 86-84,
Szerző: Molnár Ádám – Szakály Máté
Dátum: 2006. 04. 01. 21:56