Nemrégiben próbáltam okokat és mentségeket keresni a New Jersey Nets csapatának szégyenletes szezon eleji vesszőfutására (amely mellékesen a mai napig is tart). Akkor a legfőbb bajt a sérülések szűnni nem akaró sorozatában véltem megtalálni.

Azonban a közelmúlt csattanós ellenpéldát mutatott számomra. És itt van az a pillanat, ahol megkövetni vagyok kénytelen a Houston Rockets csapatát és szurkolóit. Amely csapat gyakorlatilag sztár-kezdő centere (Ming) és franchise-playere (McGrady) nélkül, az egész szezon során hihetetlen akarást felmutatva, jócskán 50% fölött, 7., rájátszást jelentő helyen áll. A mostani vizsgálódásom tárgya ugyanis nem ezekből a lelkes fiatalokból álló gárda, hanem egy másik, hasonló cipőben evező alakulat, a Portland TrailBlazers lesz.

Bíztató kezdetek

Októberben még azzal a kellemes nehézséggel kellett a vezetőségnek megküzdenie, hogy a sok tehetséges, fejlődőképes fiatal, és kiforrott, megbízható húzóember között hogy osszák el a játékperceket. Ám a hamarosan dominóként kidőlő játékosok ennek ellentettjét generálták, de ne szaladjunk ennyire előre.

A szezon elég döcögősen indult, köszönhetően Andre Millernek, a csapat nyári nagy igazolásának. Tőle valószínűleg rutinos karmesteri munkát vártak, ez azonban sosem volt a fő profilja, rádobni ellenben annál jobban szeret. A szezon elején ezt igen gyenge hatásfokkal művelte, ez önmagában adott okot némi elégedetlenségre. Ugyan később fokozatosan rátalált a dobókezére, de egy ilyen jó dobókat felvonultató csapatba inkább elkél egy Steve Blake-szerű, passzorientált irányító. Szerencse, hogy épp akadt egy ilyenjük a padon, és lám, vele jobban muzsikált a csapat.
Millerre plusz fenyegetést jelent Jerryd Bayless, aki ugyanazt tudja, amit ő, csak fiatalabban, gyorsabban, és kevesebb pénzért. Bayless zsenge korát meghazudtolóan magabiztos és jó dobó, közelről-távolról egyaránt.
Ennek fényében aztán elkezdtek szállingózni az eredmények.
A Blazers játékosok fiatalok. Gyorsak. Harcosak. Mondhatni, a nyugat Hawks-a. Gyönyörűen, pontosan passzolnak, érzik egymást, támadásban jók a figurák, védekezésben szívósak és okosak. Ez gyaníthatólag az edző, Nate McMillan érdeme.
Ám jöttek a már említett sérülések, és a csapatnak az akaratra, elszántságra nagyobb szüksége lett, mint a szezon során bármikor.

Halló, kórház?

Martell Webster tavalyi szezonban jól átmelegített kórházi ágyát kiscsatár-társa, Nicolas Batum foglalta el, még a szezon legelején. Vállműtét miatt esett ki, márciusra várják a visszatértét.

Hozzá csatlakozott Travis Outlaw november 14.-én. Egy Bobcats elleni találkozón szerzett sérülést (amit egyébként a csapata megnyert); az ő gyógyulása is március közepén esedékes.

A kiscsatár-állomány lepusztulását még csakcsak kisakkozta volna a csapat, ám bekövetkezett az, amitől kimondva-kimondatlan minden Blazers-szívű ember egész eddig tartott.

Az 1/1-es. Aki (előreláthatólag) az első három szezonja alatt mindösszesen 83 alapszakasz mérkőzésen tudott csapata szolgálatára lenni. Aki már az egyetemen is küszködött kisebb-nagyobb sérülésekkel.
Az alig 22 éves Greg Oden, a december 5.-i Rockets elleni mérkőzés első felében, egy felugrás után leérkezve, a bal térdében fáradásos törést szenvedett. Első körben azt várták, az egész szezont ki kell hagynia, de a sikeres műtét után megcsillantották az idei visszatérésének lehetőségét is.
Úgy látszik, a sérülés jó kabala a Blazersnek, ugyanis ezt a küzdelmet is megnyerték, Roy emberfeletti játékával, 42 pontos szezoncsúcsával, és buzzerével. (Mellékesen: Roy amúgy is nagy Hou-gyilkos, 2008 nov. 6.-i összecsapásuk alkalmával, a hosszabbítás végén szintén az ő dobása tette fel az i-re a pontot.)
És íme, maga a sérülés:

Ezután döntött úgy az amúgy a padról beállva rendkívül értékes Rudy Fernandez, hogy nem kínlódik tovább a hátával, és aláveti magát egy beavatkozásnak. Az ő téli szünete január közepéig tart.

Vajon meddig és hogyan tudja az egyre jobb formában játszó Odent a derék lengyel, Joel Pryzbilla helyettesíteni? A kérdést a balsors söpörte szőnyeg alá: december 22.-én, a Dallas elleni (amúgy ismét Portland győzelemmel záruló) mérkőzés elején a jobb térdéhez kapott, és feküdt. Az ő szezonjának is lőttek; öröm az ürömben, hogy Odennel ketten kitesznek két egészséges térdet. Ki játsszon centert?
Dante Cunningham és Jeff Pendergraph jó gyerekek, de az NBA-ben normál esetben igencsak epizódszereplők lennének. Tolliver jött, majd ment. Juwan Howard a kezdőben? Róla majd később. Végül kézenfekvő megoldásként Aldridge-t vetették be center poszton, és reménykedtek a legjobbakban.

De hiába: Brandon Roy vállfájdalmak miatt kihagyta a dec. 23.-i, Spurs elleni rangadót, de beöltöztették, annyira kevesen voltak egészségesek. Igazából itt kaptam fel a fejem először a csapatra, ugyanis Bayless 31 pontjával legyűrték a sarkantyúsokat.

Hogy teljes legyen a bánat, Blake jan. 1.-én kidőlt tüdőgyulladással, és azóta nem is lépett pályára.

Visszatekintés a „nehéz napokra”

Kezdődött a Mia-Dal-Sas trió idegenbeli elpáholásával. Majd következett a Denver elleni otthoni győzelem. Aztán vereség a Philly ellen. Dec. 30.-án Aldridge 6 perc játéka mellett, Pendergraph és Cunningham együttesen elért 16 pontjával és 17 lepattanójával verték a Clipperst.

Január 2.-án, Pendergraph-al és Howarddal a kezdőben, Baylessel és Cunninghammal a padon, plusz Shavlik Randolph 1 perces játékával legyőzték a Warriorst. (Roy 37 pontot vágott.) Igaz a GSW-ben olyan nevek hiányoztak, mint George vagy Moore (bocs).

Január 4.-én menetrendszerű vereség a Clipperstől, Aldridge és Blake nélkül. Majd 5.-én újabb vereség, ezúttal a Memphis ellen, de mint tudjuk, „tőlük mostanság nem szégyen kikapni”.

Végül január 8.-án, hazai pályán verték a nyugati első Lakerst.

Egy kis számmisztika csapatszinten

Mérleg, Október: 1-2
November: 11-5 (12-7), közte egy 6-os győzelmi sorozat
December: 9-6 (21-13), közte egy 4-es győzelmi sorozat
Január: 2-2 (23-15)

Nyugaton a hatodik, ahol 11 csapat verseng a Playoffért, keleten magabiztosan lehetnének ötödikek, azt nem számítva, hogy ott zömében keleti ellenfelek ellen játszanának… Egy olyan konferenciában, ahol a Cle-Bos-Orl-Atl négyesen kívül nincs igazán megbízható, domináns csapat. Az Északnyugati divízióban szorosan második, kis szerencsével akár elsők is lehetnének (vagy tejbe mártott kifli).
Az otthoni mutatója a csapatnak 14-6. A többnyire telt házas hazai meccseken a közönség igazi hatodik ember. Jellemző, hogy pl a Lakers elleni mérkőzésen egy sárga mezes embert sem láttam a lelátókon; még csak azt sem lehet mondani, hogy Kobe-ék vonzották ki a tömeget.
A vesztes meccseiken 3, 4, 6, 4, 14, 10, 16, 7, 9, 5, 7, 9, 9, 10 és 4 pontos deficittel zártak. 15 vereségből 11 tíz alatti, és csak 4 tíz, vagy afölötti különbségű. Ez igazából semmi eget rengetőt nem mutat, talán csak annyit, hogy bármennyire is sérült, vagy formán kívüli a társulat, ritkán engednek le annyira, hogy akár csak az utolsó negyedben is engedhessék hátradőlni az ellenfeleket.
A soron következő 7 ellenfelük keleti, igaz van köztük rögtön a Cavs, a sérülteket felvonultató Celtics, és a Carter-hiányos Magic. 5 győzelem szerintem várható, pláne, ha a maródiak is lassanként visszaszállingóznak.

Sikerkovácsok

Brandon Roy:

Roy az egyik azon két NBA-játékos közül, akik Év Újoncai lettek, és mellé kétszer szerepeltek All-Star mérkőzésen, az első három idényük során. A másik ilyen srác bizonyos LeBron james. Roy legutóbbi „skalpja” a 11 rádobásából elért 32 pont. Neki sikerült ez elsőként az NBA-ben. És még biztos sok ilyen érdekes rekord és elsőség fűződik a nevéhez, mégis, ezzel a fickóval bántóan keveset foglalkozik a közbeszéd.
Pedig idén jobb, mint valaha, és a csapatának is nagyon nagy szüksége van az ő folyamatos kimagasló teljesítményre, emellé igazi clutch-player is.
Csupán?, vagy meglepetésre?, de 5. az MVP-szavazáson. Ami persze sokat nem számít, mert úgysem lesz mvp, hisz az évek óta kb a James-Paul-Bryant trió házi versenye…
És egy pár számadat: idén 37 mérkőzésen lépett pályára, ebből 25* dobott 20-at vagy afölött. A decemberi 14 meccsből egyszer sem dobott 23 pont alatt, 27,2 pontos átlagot hozott ebben a hónapban. 23 pont, 48% mezőnyből, 5-5 gólpassz és lepattanó idén átlagban. Nem rossz.

Szavazzatok.

LaMarcus Aldridge:

LaMarcus egy érdekes erőcsatár: támadásban kiscsatár, védelemben center. Még csak a negyedik szezonjának elején jár, és korántsem ért a fejlődése csúcsára. Idén minden statisztikai mutatóban kozmetikázott az eredményein: 16 pont, 49% mezőnyből, 2 gólpassz, 8 lepattanó. Tőle sem meglepő a 20 körüli ponttermelés, bár kétségtelenül ingadozó a teljesítménye, minden téren. Mindemellett egy lelkes őrült. Említést érdemel továbbá az az összhang, ahogy együtt működnek, ahogyan megértik egymást a pályán Roy-al.

Juwan Howard:

Ki gondolta volna, hogy a csapat magasainak mentorálására hozott Ju-Howra ilyen fontos szerep hárul ebben a szezonban Oregonban. Mert ugye tapasztalat az van bőven, felsorolni is nehéz, hány csapatnál fordult meg Howard 15 éves pályafutása során: Was kétszer, Dal háromszor, Denver úgyszint három alkalommal, Orl, Hou, Cha… Idén 36 éves, csupán 6 évvel idősebb, mint én, mégis végig bír futni egy meccset, zsákol, támad-védekezik, kikulizza a lelkét. Én egy óra kosarazás után már érzem a bal térdem – ennyit az unfair összehasonlításról. Nincs tudomásom róla, hogy idén sérülés miatt hagyott volna ki mérkőzést. 10 pont és/vagy 10 lepattanó bármikor benne van az öreg tarsolyában, hiszem, hogy a Blazers jelenlegi mérlege neki is köszönhető.

A nagy kérdés, hogy meddig viszi ez a tűz a gárdát? Remélem, hogy minél tovább.

Szerző: Galambos László

Dátum: 2010. 01. 10.