Steve Kerr, a Phoenix menedzsere évek óta azon töri a fejét, hogy tudná átlépni a Suns a saját árnyékát (amit úgy hívnak, hogy San Antonio Spurs), ami egyben megnyithatná az utat a legmagasabb csúcsok felé. Ki gondolta volna, hogy talán a legperiférikusabbnak látszó tranzakciója jelenti az utolsó tőrdöfést a Spurs szívébe?

A 2008-as draft éjszakáján a Phoenix némi készpénzt és egy 2. körös draftjogot adott éppen a San Antoniónak csak azért, hogy három helyet felléphessen a 2. körben és elhozza azt a Goran Dragicot, aki bár végigjárta a szlovén korosztályos válogatottakat, de csak a legtájékozottabb draftszakértőknek mondott valamit a neve. Fura volt, hogy a Suns éppen erre a jelentéktelennek tűnő ügyletre költött, különösen azok után, hogy korábban már elcserélték Rudy Fernandez draftjogát készpénzért illetve két elsőkörös draftjogot adtak, hogy a Thunder a semmiért elvigye a Duncan-stoppernek idehozott Kurt Thomast és ezzel elkerüljék súlyos luxusadó-milliók kifizetését.

Dragic újoncszezonja pocsékul indult. Össze-vissza dobálta a labdát, bizonytalan volt, mikor irányítani kellett. Dragic csak akkor kezdett életjeleket mutatni, mikor Kerr kirúgta az inkompetens Terry Portert, és ideiglenesen (fél év múlva pedig véglegesen) vezetőedzővé nevezte ki a korábbi segédedző Alvin Gentry-t. Dragicnak egyre inkább megjött az önbizalma és mikor az idei szezon elején világossá vált, hogy Gentry szakít a cserepadot szükséges rossznak tekintő Mike D’Antoni-féle gyakorlattal, akkor hirtelen kiderült, hogy a Sunsé a liga egyik legjobb csereirányítója. Kiderült, hogy a borzas kisfiú-frizurás, tört angolját kicsit selypítve előadó, mosolygós szlovén bőven megüti az NBA szintjét fizikálisan. Sőt.

Dragic elkezdett zsákolgatni. Ha elindult, alig érték utol. Korábban lesajnált tempója egyre többször potyogott be. Éppen a Spurs elleni decemberi meccsen történt, hogy Bogansék szándékosan üresen hagyták Dragicot, hadd nevettesse ki magát a béna kinti tempójával, aztán mikor a szlovén a negyedik triplát vágta be, tanácstalanul nézegettek ki Popovich-ra, hogy most mi van. Mikor aztán februárban Nash távollétében, dobást alig hibázva, avatott kézzel irányítva vezette győzelemre a Sunst Oklahomában, egyértelművé vált, hogy Dragic teljes értékű helyettes, akire kiélezett meccsen is nyugodtan rá lehet bízni a csapatot.

A rájátszásban a Portland ellen is hozta magát, a San Antonio elleni első két meccsen viszont nem nagyon ment neki, de a 3. mérkőzés utolsó negyedére (mikor a Suns utolérte a hazaiakat) eljött az ő ideje. Már az előző negyed végén hangolt egy triplával, aztán nekiállt és egymaga (némi Barbosa-segédlettel) felnégyelte, kerékbe törte és karóba húzta a Spurst. Volt ott minden: dobócsel utáni betörés, középtávoli, palánk alatti ravasz sarkazós horog, 3 tripla meg egy 3+1. Ezzel Dragic megdöntötte Charles Barkley 17 éves rekordját: eleddig Sir Charles 23 pontja volt a legtöbb, amit a Spurs valaha kapott egy játékostól a 4.negyedben.

A közelmúlt play-off történelmében nem ez az első eset, hogy egy Spurs-meccsen egy kiegészítő ember főszereplővé lép elő a 4. negyedben. 2003-ban a nyugati döntőben egy cserehátvéd az utolsó játékrészben 4 triplát bevágva döntötte el a 6. meccs és ezzel a párharc sorsát.

A játékos a Spurs mezét viselte. Steve Kerrnek hívták.

Dátum: 2010. 05. 09.