Minden 1967-ben kezdődött. Az egyeduralkodó NBA mellett megjelent az Amerikai Kosárlabda Szövetség. A nagyvárosok már foglaltak voltak, így kisvárosi telephelyeken jöttek létre kezdetben félprofi szervezetek. A szabályzatban három nagyobb eltérést láthatunk: bevezették a hatvanas években letűnt ABL-ben használt triplavonalat, a támadóidő fél percig ketyegett és nem volt kipontozódás, azaz a hatodik fault után az elkövető pályán maradhatott, az ellenfél jutalma két plusz büntető és a labdabirtoklás joga volt. Az arénák ritkán teltek meg rajongók ezreinek zajával, a publikum viszont varázslatokat láthatott a pályán ebben a kivételes egyéniségeket felvonultató kalózligában.

Most pedig nézzük a bajnokokat időrendi sorrendben:

1967-68 Pittsburg Pipers

Tizenegy csapat vágott neki az első idénynek (Anaheim Amigos, Dallas Chaparrals, Oakland Oaks, New Jersey Americans, Houston Mavericks, Kentucky Colonels, Indiana Pacers, New Orleans Buccaneers, Denver Rockets, Pittsburgh Pipers, Minnesota Muskies) A játék fűtött iramú és sok pontot hozó volt, nagy nevek hiányában nagyobb érdeklődés nélkül. Az első bajnoki címet a Pipers hódította el, a legendás Connie Hawkins vállaira támaszkodva, aki az első ABA MVP lett. A Sas becenevű játékos magasan a gyűrű felett játszott, az NBA-től mindössze az tartotta vissza, hogy másodéves korában az Iowa egyetemen egy megvesztegetési botrányba keveredett. Később bizonyított ártatlansága ellenére is kénytelen volt kisebb ligákban csillogtatni tudását. A 67-68-as menetelésben két NBA-ből szökött hátvéd, Chico Vaughn és a szintén kitiltott Charles Williams voltak segítségére. 54 mérkőzésen győzedelmeskedtek az alapszakaszban, a rájátszás során csak a döntőben tudta megszorongatni őket a fénykorát élő Doug Moe és a fiatal Larry Brown vezette New Orleans Buccaneers. .

1968-69 Oakland Oaks

1967 után az ifjú NBA sztár, Rick Barry engedve a pénz csábításának átszerződött a San Franciscótól az Oakland Oaks csapatához. A bíróság egy évig pályán kívül tartotta, így bosszúra éhesen tért vissza. A pénz nem sajnáló tulaj, az énekes Pat Boone megszerezte mellé Doug Moe-t és Larry Brown-t a tavalyi év ezüstérmeseitől, edzőnek a legendás centert Alex Hannumot jelölte meg. A bivalyerős csapat Barry sérülései ellenére 60 mérkőzést nyerve átszáguldott az alapszakaszon, a Denveren, majd a New Orleanson vezetett az út az Indiana öt mérkőzésen át tartó oktatásáig. A győzedelmes gárda a pénz elapadásával feloszlott.

1969-70 Indiana Pacers

A költözésektől felforgatott ligában a kevés állandó érték egyikét képviselte a Pacers csapata. Az ABA harmadik szezonjára készen állt az erőmű. Középen a lepattanókat szorgosan szedegető bulldog Mel Daniels, csatár poszton a bajusszal tüntető Bob Netolicky, a széleken a szuperatléta gólvágó Roger Brown és a megbízhatóan irányító Freddie Lewis szerepelt. A kisegítő személyzetet John Barnhill és Billy Keller alkotta. Az edzői székben egy NCAA legenda, a temperamentumos Bob „Slick” Leonard ült, aki 1973-ban egy Utah Stars elleni meccsen miután kizártak reklamálásért, berohant a pályára és NFL-játékosra emlékeztető módon a nézőtérre dobta a labdát. A csapatban is hasonló tűz lobogott, az alapszakaszt 59 győzelemmel zárták, átléptek a gyengécske Carolina Cougars-on, majd megverték a Kentucky Colonelst, végül a döntőben a Los Angeles Stars felett diadalmaskodtak, ahol a „Rahjah”, Roger Brown 32 pontot átlagolt, 10 lepattanóval körítve. Egy dinasztia születőben…

1970-71 Utah Stars

Los Angelesben az eredményesség magasra szökött, az érdeklődés és a tőke viszont a padló alatt volt. Az új tulaj, Bill Daniels a csapatot Utah-ba költöztette. Marketingfogásokkal próbálta magára vonni a lakosság figyelmét, ám a játékoskeret miatt sem kellett szégyenkeznie. A Bill Sharman edzette, januárra kialakult gárdában játszott a robusztus Zelmo Beaty, a kiváló kezű colos Austin Robbins, a sokoldalú másodéves Willie Wise, a triplatüzér Glen Combs és a vasember Ron Boone. A rájátszásban hatalmas küzdelemben győzték le a Rick Mounttal megerősített Indianát, majd hét mérkőzésen triumfáltak a Louie Dampier, Lou Carrier és Dan Issel fémjelezte Kentucky Colonels felett.

1971-72 Indiana Pacers

George McGinnis érkeztével a csapat erőssége egy kisebb földrengéshez volt hasonló. Az Indiana egyetemről érkezett csatár erővel és ésszel egyaránt meg volt áldva, a hármas poszton játszó játékosok közül elsőként terrorizálta fizikailag is az ellenfeleit. Az új szerzemények között lelhetjük Darnell Hillmant, akinek afró hajánál csak emelkedése volt magasabb. Az összeszokott együttes kisebb meglepetésre csak 47 győzelemmel zárta a reguláris szakaszt, de az utószezonban revansot vettek a Utah-n. A döntőben a Rick Barry vezette New York Nets puskapora kevés volt a Pacers ellen, akik hat mérkőzésen foszlatták szét a Nets bajnoki reményeit.

1972-73 Indiana Pacers

A bajnoki vonat tovább robog, a hátvédsorban az All-Star Donnie Freeman-nel. McGinnis uralta a ligát, a rájátszásban az ősi rivális Utah-n túllépve a fináléban az emberi gólemmel, Artis Gilmore-ral felálló Kentucky-t fogadták, véres, hét mérkőzéses küzdelemben kerültek ki győztesen.

1973-74 New York Nets

Rick Barry távoztával egy évre visszaesett a Nets teljesítménye, ám Julius Erving érkeztével megváltozott minden. Az isteni Dr. J a center Billy Paultz-cal, a csatár Larry Kenonnal és a Brian Taylor- John Williamson hátvédpárossal domináns erőt képviselt. A padról John Roche, Bill Melchionni és Wednell Ladner érkezett. Lassú kezdés után 55 győzelemmel abszolválták az alapszakaszt, a rájátszásban gőzkalapácsként verték szét az útjukba álló bátrakat, 4-1-es összesítéssel megszerezve a bajnokságot a Utah Stars elől.

1974-75 Kentucky Colonels

Artis Gilmore végre a legmagasabb trónra ülhetett. Az ellenfeleit vonatként eltaposó centerfenomén legfőbb támogatói Issel és Dampier voltak. A szezont 58 győzelemmel zárták, holtversenyben a Nets-cel, egymeccses rájátszásban lett övék az elsőség. A rájátszásban könnyedén verték a Memphis Sounds és a Spirits of St. Louis gárdáit. A döntőben a csúcsformában játszó McGinnis vezérelte Indiana fölött sikerült egy klasszikus, hat mérkőzésből álló csörte keretében diadalmaskodni.

1975-76 New York Nets

A megfogyatkozott ligában Julius Erving maradt a fő szenzáció. A ’74-75-ös St. Louis-i fiaskót megelőzendő a csapathoz költöztették a két remek magasembert, Jim Eakinst és Rick Jonest, így az alapszakasz után Erving pihenten szállhatott harcba. Legyőzték a San Antonio gárdáját, majd hat mérkőzésen diadalmaskodtak „SkyWalker” David Thompson és a Denver Nuggets fölött.

Szerző: Menyhárt Gábor

Dátum: 2006. 02. 11. 12:43