Történelem

A csapatot 1941-ben alapították Fort Wayne Zollner Pistons néven, ugyanis a tulajdonos Fred Zollnernek volt egy fémöntödéje, ahol dugattyúkat (pistons) gyártottak elsősorban autók, kamionok és mozdonyok részére. Az NBL után 1948-ban Fort Wayne Pistonsként a BAA-ban indult az együttes, majd Fred Zollner közreműködésének is köszönhetően 1949-ben megalakult az NBA, a klub pedig a kezdetektől tagja a bajnokságnak.
A Pistons népszerűsége az egekbe szökött a kor showman-pontgyárosa, George Yardley csatlakozása után, és az eredmények sem várattak magukra sokáig: 1955-ben és ’56-ban a nagydöntőbe jutottok, ám mindkét alkalommal elbuktak. A dicső kezdeteket a közeli Detroitba való 1957-es költözés zárta.

A ’80-as évekbe érvén a Detroit 16 győzelemmel története addigi legrosszabb teljesítményét produkálta. Minden megváltozott egy esztendőre rá, amikor a draft 2. helyén (az 1/1-es Mark Aguirre néhány év múlva csatlakozott a rosszfiúkhoz) elhozták az irányító Isiah Thomast, aki később játékosnak éppolyan legendásan jó lett, mint amilyen rossz menedzsernek. 1982-ben Bill Laimbeer hozta át a könyököseit Clevelandből, Vinnie „Microwave” Johnson a mikrohullámait Seattle-ból. Majd az 1985-ös újoncbörzéről érkezett Isiah Thomas ikonikus hátvédpárja, Joe Dumars, 86-ban John „négybajnokigyűrűmvanháromkülönbözőcsapatbandeénsemértemhogyan” Salley, egy évre rá pedig Dennis Rodman. Ezzel a korszak egyik edzőfenoménjének, Chuck Daly-nek vezetése alatt össze is állt a Bad Boys, akiknek védjegyévé vált a nagyon erőszakos, olykor alattomos védekezés.

A csapat 1988-90 között háromszor is az első helyen zárta az alapszakaszt, utóbbi két alkalommal a bajnoki címet is bezsebelte. A következő néhány évben még elit alakulat volt a Pistons, de Michael Jordan és az idő vasfoga lassan kilúgozta az aranycsapatot.

A gyors alámerülést követő fellendülés az 1994-ben draftolt
Grant Hillhez köthető, aki ugyan többször is a rájátszásba vezette a Detroitot, átütő sikert azonban nem sikerült elérnie, így 2000-ben aláírt Orlandóba.
2001-től – a nem sokkal rá az Év Edzőjének megválasztott – Rick Carlisle vette át a csapat irányítását és a Hill-cserében szerzett védőfenomén
Ben Wallace – akinek fénykorában az afro frizurájánál csak a bicepsze volt nagyobb – segítségével konferenciagyőzelemmel és PO második körrel ajándékozta meg a szurkolókat.
2002 nyarán Joe Dumars Jerry Stackhouse-t Richard „RIP” Hamiltonra cserélte a Washingtonnal, draftolta Tayshaun Prince-t, leigazolta a szabadúszó Chauncey Billupsot. Vezérkari főnöknek hozta Larry Brown-t, utolsó építőkockaként pedig Rasheed Wallace-t, majd betakarította a termést: a 2004-es bajnoki címet.

Közelmúlt

Nem sokon múlt a duplázás 2005-ben a San Antonio Spurs ellen, azonban a texasi csapat hétmeccses heroikus küzdelemben jobbnak bizonyult.
Ezt követően a klub ugyan még tartotta magát, de sorra mentek el a meghatározó emberek, a hat konferenciadöntőbe jutást számláló sorozat pedig 2009-ben ért véget, amikor a bajnokság első napjaiban távozott Chauncey Billups, a gárda esze – helyére Allen Iverson érkezett.

A 2009-2010-es szezonra visszatért az időközben Chicagót és Clevelandet is megjáró Ben Wallace, a nyáron pedig Charlie Villanueva és Ben Gordon leigazolásával próbált új lendületet nyerni a Pistons.

Erősségek

Az előző éra legendás védekezésének mentális és taktikai alapjai megmaradtak. Becsületesen hajtani sem felejtettek el.

Gyengeségek

Nyögvenyelős, pontatlan támadójáték. Katasztrófális triplázás. A büntetőzés sem sokkal jobb. Baljós jel egy csapat mozgatása szempontjából, ha Will Bynum a legjobb first-pass irányító. Túl sok az alulméretezett hibridhátvéd. Nincs pontszerzés a palánk alól. Sok a hullámzó teljesítmény, egy adott meccs hőse a következő találkozón hajlamos eltűnni.

Húzóemberek

Ben Wallace, a 35 éves center másodvirágzását éli a Pistonsnál. Az Év Védőjátékosának négyszer megválasztott Wallace még mindig az egyik legjobban védekező magasember. Számára nincs elveszett labda. Bár rugói már megkoptak, 1-2 dobást még kiprakkerol a nézőtérre. Csak Larry Brown volt képes elhitetni vele, hogy nincs elveszve támadásban. Minden idők egyik legrosszabb büntetőzője, talán az egyetlen NBA-játékos, aki képes mind a kétszer homályt dobni a büntetővonalról.

Alulteljesítők

2 évvel ezelőtt eretnekség lett volna ebbe a kategóriába elhelyezni Joe Dumarst, a Pistons menedzserét, aki néhány év alatt a semmiből épített a surranópályán bajnokcsapatot. Dumars még azt is elbírta, hogy a híres 2003-as drafton a teljes detroiti vezetőséggel együtt ő sem tudta kivonni magát Darko Milicic delejes hatása alól (képzeljük el, ha a 2004-es Pistonsban Carmelo Anthony, Chris Bosh vagy Dwyane Wade is ott pattogtat). Mikor aztán az építkezés utolsó elemeként megszerezte Rasheed Wallace-t egy pár használt Thomas „Hitman” Hearns-bokszkesztyűért, akkor már a fél NBA idegesen sziszegett, jól érezték, hogy ez már sok lesz nekik. Dumars azt is helyesen látta meg 2008 őszén, hogy ennek a garnitúrának nagyjából kitelt a szolgálati ideje, de a pontos diagnózist elhibázott gyógykezelés (ala a műtét sikerült, de a beteg meghalt) követte.

Hogy elegendő pénzügyi mozgástere legyen, elpasszolja Chauncey Billupst, majd ezzel szinte egyidejűleg sietősen hozzávág Richard Hamiltonhoz egy 38 milliós/3 éves szerződéshosszabbítást, aminek aláírása után a jó Rip lassan bele is tempózik az elcserélhetetlen kategóriába. Hasonlóan balszerencsés kézzel nyúl az edzőkhöz: mindenki számára hónapok alatt világossá válik, hogy a frissen kinevezett Michael Curry túl súlytalan a poszthoz, Dumars mégis végigkínlódja vele a teljes szezont, hogy aztán a veteránok gyorsan kikezdjék az utód, John Kuester csekélyke tekintélyét is. A 2009 nyarára felszabaduló sapka alatti mozgásteret Dumars szokott határozottságával arra használja, hogy masszívan túlfizessen két cserejátékost, Ben Gordont és Charlie Villanuevát. Időközben Hamilton és Prince egyre nagyobb sebességgel csúszik lefelé egy csúszdán, amelynek a végére az van írva, hogy ők még ha luxuskategóriásak is, de mégiscsak kiegészítő emberek, akiknek a képességei csak egy szellemi vezér avatott irányítása alatt aktivizálódnak igazán. De a csapat esze már Denverben van.

És nem tudni, hogy van-e annyi kurázsi még Joe Dumarsban, hogy újra gatyába rázza ezt a gárdát, amelyet éppen ő fércelt össze folt hátán folt alapon. Amíg ez kiderül, a keserves várakozás percei ketyegnek Detroitban.

Reménységek

Rodney Stuckey-ban a szurkolók a jövő emblematikus játékosát látják. Irányító vagy dobóhátvéd? Gyorsan indul, nagyot ugrik. Betörései gyilkosak, a palánk alatti csúcsforgalomban is eredményes akrobatikus befejezéseivel. Szívesen támadja a gyűrűt. Középtávolról jól dolgozik. Kintről jóval haloványabb.

Nem ügyetlen, ha passzolni kell. Sokszor Don Quijote-ként egyedül vág neki az ellenfél védelmének, ami nem csak a dobószázalékát amortizálja le, hanem az elkapkodott helyzetekből az ellenfél gyakran vezet könnyű lerohanást. Ő is vergődik a Pistons koncepciótlanul összedobált hátvédsorában.

Mehmet Okur után újabb gyöngyszemet talált a Pistons a draft 2. körében. Jonas Jerebko Tayshaun Prince sérülése miatt került a kezdőcsapatba, aztán ott is ragadt. Játékstílusa miatt inkább gondolnánk a bajnokcsapatból ittragadt fegyelmezett veteránnak, mint újoncnak. Nagyon jól érzi, hogy mit és mikor kell elvállalnia.

Harcias, lepattanókat szed és agresszívan támadja a palánkot. Kidolgozott dobómozdulata jó kézzel párosul. Zsákolásai vikingsapkás szurkolókat varázsoltak a Palace lelátóira. Gyenge tripla- és büntetőszázalékok.

Kilátások

A Pistons egyszerre a jelen és a jövő csapata. Nagyon erős a játékoskeret, a gondosan egyensúlyban tartott fizetések mégis további manőverezési lehetőséget biztosítanak a vezetésnek. Akár már idén közel kerülhetnek az aranygyűrűkhöz. Ha Darko Milicic beváltja a hozzá fűzött reményeket, akkor újabb dinasztia születhet Detroitban. Ha a Milicic-kísérlet esetleg csődöt mond, akkor „csak” egy bajnokesélyes csapat lesz a Pistons az elkövetkező években.

Szerző: Futó Csaba – Halász Csaba

Dátum: 2010. 03. 02.