Helyzetjelentés: New York Knicks

A szezonfelező táján és az átigazolási határidő (március 15.) közeledtével érdemes számot vetni azzal, hogy az idei szezon során a csapatok mit értek el, mire számíthatnak a továbbiakban és milyen irányban haladnak.

Jelenlegi mérleg: 17-18

Kezdőcsapat: Jeremy Lin / Landry Fields / Carmelo Anthony / Amar’e Stoudemire / Tyson Chandler

Mi történt idáig?

Az Anthony-Stoudemire duó megszerzése után a Knicks elkezdte építeni a csapatot két sztárja köré. A feladat vezetője azonban már nem a nagy múltú csapatot az Isiah Thomas-féle gödörből kivezető Donnie Walsh, hanem a lockout idején kinevezett Glen Grunwald.
Az új menedzsment a védekezés javítására helyezte a hangsúlyt, emiatt érkezett segédedzőnek Mike Woodson, a draftról Iman Shumpert és a szabadügynökpiacról a bajnokcsapat védelmének alapköve, Tyson Chandler. Utóbbi lépéshez muszáj volt Billups és Turiaf „eltakarítására”, így hiába volt papíron három nagy név a Nagy Almában, a csapatban komoly lyukak tátongtak. A legfőbb hiány az edző, D’Antoni játékrendszeréhez legfontosabb poszton, irányítóban volt. Toney Douglas nem volt képes felnőni a feladathoz, Baron Davis pedig deréksérvből gyógyulgatott, ezáltal a Knicks mélyen a várakozásokon alul teljesített.

Hiába fejlődött érezhetően a védelem, a gyenge támadójáték miatt sorra bukott a New York, a padon a sérülések következtében nem volt minőségi csere, így D’Antoni edző a sok hátvédsérülés miatt december végén „összekukázott”, azóta a kispad végét melegítő Jeremy Linért kiáltott. A többi pedig azóta történelem. A tajvani szülőkkel rendelkező irányító valóra váltva az amerikai álmot, gyakorlatilag a semmiből nyerő csapatot csinált a New Yorkból. Ő volt a szikra, amire szüksége volt a Knicks-nek, hogy az elvárásoknak megfelelően kezdjen el kosárlabdázni. Az elmúlt héten visszatért Anthony, Baron Davis is végre elkezdte az idényt és a kínai szezon befejeztével JR Smith is New York hívószava mellett döntött.

Mi lesz ezután?

A New York edzői stábjának az All-Star gála idején sokkal kellemesebb feladata van, mint a szezon korábbi részében. Most már minden posztra van több használható, jó teljesítményre képes játékos, a cél mostantól a keret összehangolása, a szerepek letisztázása, az adott szituációkhoz mérten a legideálisabb ötösök összeállítása.
A menedzsment nem tervez további változtatást már a szezonban, ám tehetség szempontjából így is remek helyzetben van a Knicks. A jelenlegi szerződések mellett aligha lesz ennél nagyobb potenciálú játékosállomány a közeljövőben, így tényleg csak az a kérdés, hogy mennyire tudnak pár hónap alatt összeérni ahhoz, hogy komoly tényezők legyenek a rájátszásban. A siker kulcsa talán Carmelo Anthony lehet, akinek vélhetően a legtöbbet kell alkalmazkodnia a Lin miatt kialakult új helyzethez.

Nyáron az elsődleges cél az NBA legokosabb hátvédpárjának, Lin-Fields kettősnek a megtartása lesz, ez valószínűleg sikerül is majd. Meglepő lenne, ha JR Smith is lehívná 2,5 milliós opcióját, és ennyiért maradna még egy évet a Nagy Almában. A minimum szerződéssel rendelkező Davis-Jeffries-Novak trió hosszabbítására akkor van esély, ha D’Antoni edzőnek, és játékrendszerének további bizalmat szavaz meg a vezetőség.

Csere A

Toney Douglas + Bill Walker + Mike Bibby kontra Hakim Warrick

A Suns spórol, hogy nagyobb eséllyel indul a szabadügynök piacon, továbbá Douglas személyében akár még egy tripladobó hátvéddel is gazdagodhatnak.
A Knicks pedig a feleslegessé váló hátvédeit becseréli egy atletikus csatárra, aki jól illeszkedhet a jelenlegi cseresor játékához.

Csere B

Amar’e Stoudemire + Tyson Chandler kontra Dwight Howard

A csere természetesen nem pontosan így nézne ki, hisz a Knicks-nek be kéne még nyelnie a Magic rossz szerződéseinek egy részét, így többféle megoldás is szóba jöhet, de ez a hármas adná ki az alapot.
A Magic így nem esne vissza a liga sereghajtói közé, Otis Smith-nek volt erre irányuló nyilatkozata, miszerint a teljes újjáépülést szeretné elkerülni.
A Knicks megszerezné a liga legjobb centerét, és ugyan talán újabb egy év lenne, mire sikerülne egy megfelelő erőcsatárt találni mellé, de hosszútávon mindenképp erősödhetne a New York.
Howardért lesz bőven jelentkező, szponzorok szempontjából se a legideálisabb Lin és Melo mellé(/mögé?) menni, hiába New Yorkról van szó, továbbá Stoudemire korábbi sérülései se a csere mellett szólnak.
Jelenlegi helyzet szerint csekély esély van arra, hogy pont a Knicks-be kerülne Dwight, túl sok minden szól ellene, de az üzleti szálak miatt nem lehet kizárni se a cserét.

Dátum: 2012. 02. 26.