Magasan draftoltak temetője

Gyenge csapatok természet (vagy inkább az NBA szabályai) adta joga, hogy magasan draftolhassanak. Csak keveseknek „adatik” meg azonban a képesség, hogy ezeket az egykoron nagyra hivatott játékosokat eltemesse, miután friss, fonnyadt vagy rothadó állapotban megszerezte őket. A Memphis a kevés kiválasztott egyikének tűnik, szaladjunk végig az áldozataikon.

Stromile Swift, 2000/1. kör/2.hely

A Louisiana State zsákológép erőcsatára csak azért szorul a 2. helyre a drafton, mert a végül elsőnek választott, hasonló adottságokkal rendelkező Kenyon Martin annyival előbbre jár nála, hogy már az egyetemi bajnokságot is terrorizálta.

Swift a rémgyenge Grizzliesben elsősorban csereként jut szóhoz, és nem produkál rosszul, azonban már az első idényeiben elterjed róla a hír, hogy nagyon nehezen képes bármit is megtanulni és a játékintelligenciája csapatának gyengeségével vetekszik. Miután posztján Pau Gasol All-Starra izmosodik, 2005-ben Houstonba igazol, ahonnan a Battier-cserében mint hűséges bumeráng tér vissza Memphisbe. Swift nehézfejűsége azonban az évek során mit sem kopott, a Grizzlies vezetősége már az edzések látogatásáról is eltiltja és megállapodik a New Jersey-vel, hogy Jason Collinsra cserélik. A tranzakció és ezzel Swift értékeléséről csak annyit, hogy Collins-t alávaló módon felmagasztaljuk, ha azt mondjuk, hogy (ezzel a szerződéssel) nem ér semmit.

Mike Miller, 2000/1. kör/5. hely

Az aranykezű fehér srác a 2000-es egyetemi bajnokság döntőjét elvesztő Floridából kerül Orlandóba és Tracy McGrady oldalvizén mindjárt az Év újonca címet is elnyeri. Miller lényegében beváltja a hozzáfűzött reményeket, mígnem Drew Goodenért cserébe Memphisbe kerül, ahol tevékeny szerepet vállal abban, hogy a csapat történetében először bekerülnek a rájátszásba.

Millerre később sem lehet panasz, a liga egyik legjobb dobója, olykor még irányítóként sem vall szégyent, a legfrissebb hírek szerint azonban a Grizzlies pénzügyi okok miatt már jó ideje árulja, nyílegyenesen törve ezzel a korábbi vancouveri „babérokra”.

Kwame Brown 2001/1. kör/1. hely

A sprinter izomzatú és majdnem olyan mozgékony erőcsatár/centert egyenesen a középiskolából draftolja Michael Jordan, hogy aztán évekig lélegzetvisszafojtva várják, mikor kel már életre választottjuk. Ez végül 2003 őszén történik meg, mikor Brown egyszer csak elkezdi szórni a masszív dupla-duplákat, hogy aztán két hónapnyi csillogás után ismét visszacsússzon a szürke apátiába.

Eltelik Brown draftolásának 4. évfordulója, mire a Washington képes szembenézni saját hibás döntésével, belátják, hogy Brown aligha lesz már All-Star és megpróbálják kihozni belőle, amit lehet, ami remekül sikerül, tekintve hogy az érte kapott Caron Butler viszont éppen most lett All-Star. Brown a Lakersben igazolja a Wizards friss értékelésének helyességét, hasznos kiegészítő emberként serte-pertél Los Angelesben, kivéve mikor sérült, ami elég gyakran előfordul. A Gasol-cserében már csak mint egyszerű kifutó szerződés szerepel, jövője Swift-szerűen bizonytalan.

Pau Gasol, 2001/1. kör/3. hely

A Grizzlies vezetői Európában vélik megtalálni a játékost, aki kihúzza szekerüket a frissen alakult csapatok kátyújából. Ezért Pau Gasolért Shareef Abdur-Rahimot sem sajnálják odaadni az Atlantának. Gasol csapatával együtt egyenletesen fejlődik egészen a 2006-os All-Star státuszáig.

Mikor azonban azon a tavasszal immáron harmadszor is kisöprik őket a play-off első köréből, a csapatban és Gasolban egyaránt eltörik valami. Nehéz megmondani, hogy melyikükben előbb, de a csapat sikertelenségéért elsősorban mindig a legjobb játékost teszik felelőssé, ezért a memphis-i romok maguk alá temetik a spanyol válogatott vezérét.

Az elkedvetlenedő Gasol rendszeres szereplője lesz az átigazolási pletykáknak és egyre lejjebb csúszik a memphisi tömegsírba, amelyből éppen tegnapelőtt exhumálta a Lakers.

Darko Milicic 2003/1. kör/2. hely

A híres 2003-as draftévben Joe Dumars és a Detroit nem tud ellenállni annak a mágneses vonzódásnak, ami az ügyes és mozgékony szerb magasember láttán hatalmába keríti őket. A varázslatnak talán része, hogy ez a draftjog eredetileg a Memphisé volt…

Az elbűvölt Pistons-vezetők Anthony, Bosh és Wade előtt választják Milicicet, aki Larry Brown keze alatt merev mozgású, ügyetlen centerré rozsdásodik. A vastag oxidréteg sem Orlandóban, sem Memphisben nem hullik le a szerbről és egyre kérdésesebb, hogy le fog-e valaha.

Egyre gyűlnek a sírok a memphisi drafttemetőben. Kinek ácsolják a következő fejfát? Csak nem a helyi egyetemre járó Derrick Rose-nak?

 

Dátum: 2008. 02. 03.