Hopp és kopp ’10/11

A tradíciót nem szükséges magyarázni; ha mégis akad olyan, aki nem tudná, miről lesz szó az alábbiakban, az tájékozódhat itt és itt.

Annyit azért elárulok elöljáróban: idén mindkét esetben Nyugatra látogatunk.

Hopp

Mivel előre ellőttem a poént, ezért most nem ér a Heatre, vagy a Pacersre tippelni. Egy olyan csapatról fogok írni, akiktől a jó szereplés nem meglepetés, és mégis, idén itt a helyük.
San Antonio Spurs (61-21)

Spurs

Hát lett volna nekem szívem, ha nem a vöröske triplavető szendvicsvadászról rakok ki képet?

Érdekes csapat ez a Spurs. Egy évek óta stabilan összerakott mag, egy jól felépített, kissé talán túlontúl akadémikus támadójáték, egy feszes és fegyelmezett védekezés, és egy remek, veterán edző, megkockáztatom, talán a liga legjobb edzője.
Kevés olyan, NBA-t követő ember van, aki nem Spurs szurkoló, és nem úgy vág bele október végén az új szezonba, hogy “idén tuti leeresztenek, végre végük lesz, kipukkadnak, stb”.
Ehhez képest, folyamatosan bajnoki cím esélyesnek számítanak.

Hogy mitől lettek idén mégis “hopp”-csapat?

A tavalyi, fáradt, sótlan, dekoncentrált szereplésük okán. Ehhez képest idén sokakban komolyan felmerült, hogy megdöntik a Bulls 72-10-es rekordját, ezen a Nyugaton! Végül persze nem ez lett a vége, de a nyugati elsőséget olyan tükörsimán és könnyedén söpörték be, hogy az bámulatos (a teljes ligaelsőség is csupán egy győzelmen múlott).

Mik a fő különbségek a tavalyi, és az idei Spurs között?

Idén nyárra “csak” egy nemzetközi megmérettetés jutott a SAS nemzetközi gárdájának, a törökországi VB. Popovich mester minden évben a haját tépkedi, mikor a játékosait a nyár végén agyonverve, sérülten, és hulla fáradtan kapja vissza – idén ez elmaradt, “hála” pl a francia és az argentin válogatott viszonylag korai búcsújának.

A csapat legnagyobb erősítése 2009 nyarán Richard Jefferson volt. Őrá az (egykori) athletizmusa, a támadórepertoár színesebbé tétele miatt volt szüksége a gárdának – a bizalom meglehetősen megelőlegezettnek volt mondható, tekintve, hogy eme derék játékosnak kb az utolsó Jerseyben töltött éve volt valamennyire is kiemelkedő. Az első év rá is ment a beilleszkedésre, Jeff nem találta egykori önmagát, se a csapattársakat, és mikor már mindenki lemondott volna róla, nos… akkor idén gurított egy tűrhetőnél valamivel jobb szezont.

Eva Longoriané, alias Tony Parker tavalyi szereplésére a házasságával kapcsolatos herce és hurca nyomta rá a bélyegét. Dekoncentrált és formán kívüli volt egész évben. Idén, a válása utáni felszabadultság erős javulást hozott játékában – mondhatni, a csapat visszakapta a régi Tonyt.

És végezetül, ha valaki nem értené, miképpen lehetséges az NBA-ben 15 éven keresztül folyamatosan a csúcs közelében tartózkodni, annak itt egy kis táblázat az elmúlt évek Spurs-draftjairól:
1999 2/27 Ginobili
2001 1/28 Parker
(2002 2/25 Scola)
(2003 1/28 Barbosa)
2007 1/28 Splitter
2008 1/26 George Hill
2009 2/7 Blair
2010 undrafted Neal
Dicső állás lehet San Antonioban játékosmegfigyelőnek lenni. Csak a statisztikák kedvelőinek három számsor, az elmúlt három évben beszákolt kölkökről:
Hill: 76 meccs, 28 perc, 12 pont, 2,5 ribi, 2,5 gólpassz, 1 lopás.
Blair: 81 meccs, 21 perc, 50% mezőnyből, 8 pont, 7 ribi.
Neal: 80 meccs, 21 perc, 40% triplából, 10 pont.
És mindezt Duncan, Ginobili, és Parker mögött/mellett. Megáll az ember esze.

Hogy hogyan tovább?
Meggyőződésem, hogy amíg Pop az edző, amíg a Duncan-Parker-Ginobili hármas tud annyit tartalékolni, hogy a Rájátszásra még kapjon levegőt, amíg a fiatalokat ilyen jó érzékkel csipegetik össze, és amíg a kiegészítő emberek közül estéről estére tud valaki x-faktor lenni a pad legvégéről, addig ezt a csapatot nem szabad leírni.
Bár annak jelei vannak, hogy az évek ellen nem lehet a végtelenségig harcolni – lásd a Memphis elleni párharc.

Kopp

Termőföldem termés nélkül, életem a tettek nélkül, Cleveland King James nélkül, Toronto Chris Bosh nélkül mondd, mit ér? Jó, tudom, ezek sem nyugati csapatok. Meg nem is meglepetések.
Viszont az Arany Állam csapatára mindkét jelző igaz.
Golden State Warriors (36-46)

Warriors

Ha a szezon elején kellett volna mondanom egy csapatot nyugatról, akik szerintem a legreménytelibb erősítéseket hajtották végre, habozás nélkül a GSW-t mondtam volna.

A különféle rettenetes korszakok a feledés homályába vesztek, Jackson sehol, Trója&Dunyha sehol. Van helyettük viszont a liga támadó oldalon egyik legütöképesebbnek kinéző hátvédpárosa, a remek újoncévet futott Stephen Curry, és a mopedes agysérülésből felépülni látszó Monta Ellis. Érzékeltetve ez olyan, mintha két Tyreke Evans lenne egyazon csapatban (ki tudta előre, hogy ez valóban ezt jelenti). Hogy melyikük irányítson? Marginális kérdés.
Kiscsatár posztra beerősítettek a “jobbik Wright“-tal, nevezetesen Dorellel.
Erőcsatárnak behúzták a Knicks üdvöskéjét, a támadásban kíméletlen David Lee-t.
Center poszton pedig a jól bevált, sok “harcot” megélt Andris Biedrinst találjuk.
A padot a We Believe korszak veteránjának, a nyáron visszavonult Don Nelsonnak addigi segédedzője, Keith Smart erősítette. Meg a nagy reményű újonc erőcsatár, Epke Udoh.

Ránézésre, tárgyalás nélkül Rájátszás, második kör.

Hogy ehhez képest mi történt, az számomra érthetetlen, és tragikus egyben.

Curryt elérte a másodévesek megtorpanása. Jól játszik, jók a számai is, meg az is benne van, hogy Ellis all-star módban nyomta mellette egész szezonban, de tőle ennél több kell. Bár lehet, hogy így is a teljesítőképessége határain volt, ezt az ötszöri bokaficama is igazolja.

Moped Ellisre egy szó panasz nem lehet idén. Rejtély, hogy tudott tökéletesen az All-star (meg az MVP szavazók – na jó, nem) szavazók vakfoltjára esni. Idén az első volt játszott percek átlagában, 40 perc alatt összehozott 726 mezőnykosarat (4.), és mellé lopott 168 labdát (2.) is.

Lee ahogy visszatért sérüléséből, rögtön elkezdte szórni a pontokat, de azt már lehetett érezni, hogy a bűngyenge Knicksben valóban ő volt a félszemű királya a vakoknak. Az egész csapat kórós, vérszegény lepattanózásával kapcsolatban lehetett sejteni, hogy nem ő fogja hozni a megváltást, de azért…

Biedrins volt az egyetlen komolyabb hiányzó, összesen 23 meccstől maradt távol. Az idei, minősíthetetlen teljesítményét elnézve, talán jobb is. Andris, mi lesz veled? 32% büntiből? Kabaré. 5 pont, 3,5 fault mellé? Nagy kár, hogy a posztján gyakorlatilag senki sincs a rosterben, aki bevethető volna.

Talán az annyira várt új edzőn, Smarton múlhatott volna pár győzelem, amennyiben kicsit összekapja a védekezést, és visz valami rendszert a támadásokba.
Ehelyett azonban oly hűen követte elődje inkompetens, tétova, bizonytalan és koncepciótlan hagyományait, hogy azon nézők, kik oly sok meccset néznek, mint én, könnyen eshettek abba a tévhitbe, hogy még mindig Nellie ül a padon. Olyan arcokat tartott az aktív rotációban, mint Gadzuric, Jeremy Lin, Radmanovic, Bell… A fiatalok eközben, rossz szokás szerint összenőttek a paddal.
Nem véletlen, hogy a játékosok kedvelik, mivel nála gyeplőt bedobóbb, ideiglenesebb ideiglenes edzőt még a világ nem látott, ahhoz, hogy a Warriors jövőre (vagy később) bajnok lehessen, nála mindenképpen egy nagyobb név kellene (haha, nagyobb).

Hogy ezen kívül mi segítene az oaklandi gárdán?
Egy jó draft semmiképp. Mivel az idei gyengus lesz, a jövő évi cetlijük pedig Utahban pihen.
Pedig volna min változtatni. Kellene egy bevethető cseresor; egy nem csak címzetes irányító; egy épkézláb center; egy rutinos arc a kezdőbe (S-Jax, valaki?); játékosok, akik lepattanót is tudnak szedni, stb stb… A feladat nem könnyű, de nehéz.

Szerző: Galambos László

Dátum: 2011. 04. 25.