Ahogy ezeket a sorokat írom, a Boston Celtics játékosai brutális nyugati túrájuk negyedik mérkőzésére készülnek. Akár nyernek New Orleansban, akár nem, nálam bizony ők a Larry O’Brien trófea legfőbb esélyesei.

Ha valakit esetleg érdekel, el is mondom, miért.

A Nyugati Főcsoportban minden egyes összecsapás kőkemény, mint Rékasi Károly tekintete. Elég egy rövidzárlat és a Rájátszás is elúszhat. Hatalmas a tolongás, így nem csoda, mégis elképesztő, hogy nagyjából három héttel az alapszakasz vége előtt még egy nyugati alakulat sem mondhatja el magáról, hogy biztosan túlóráznia kell.

Ezzel szemben Keleten már három csapat is bebiztosította a helyét a Rájátszásban, és mindössze napok kérdése, hogy a trió a Clevelanddel kiegészülve kvartetté bővüljön. A Boston helyzete különösen megnyugtató, hiszen a maival együtt írd és mondd három kemény meccs vár a Keltákra, és ezalatt csak arra kell figyelniük, hogy megőrizzék pályaelőnyüket.

Az alapszakasz utolsó mérkőzésein bőven lesz például idejük arra, hogy kikúrálják az Allenek nyavalyáit, miközben nyugati vetélytársaik hörögve fogják kikaparni egymás szemét, hogy aztán dögfáradtan bezuhanjanak a Rájátszásba.

És akkor jön csak a feketeleves! Amíg a nyugati bajnoknak számításaim szerint 19-20 mérkőzésre lesz szüksége ahhoz, hogy döntősnek mondhassa magát, addig a Boston mindössze 15 nekifutásból abszolválhatja a Keletet, és a sorozatok között alaposan kipihenheti magát. Természetesen minden egyes kör előtt beszédtéma lesz, hogy mennyire macskásodtak el Garnették, de azt gondolom, hogy egy ilyen magas hőfokon égő gárdáról lepereg a rozsda.

Bizony, úgy vélem, hogy a Ligában jelenleg magasan a massachusettsi alakulat a legmotiváltabb. Érdemes megfigyelni a testbeszédüket, meghallgatni visszafogott, mégis önbizalomtól duzzadó nyilatkozataikat.

A cserepad együtt lélegzik a pályán lévőkkel, függetlenül attól, hogy éppen ki ül rajta. Ha arról van szó, Garnett a csapat legfanatikusabb szurkolója, aki törölközőlengetésben is a maximumot és csak a maximumot hajlandó kiadni magából.

Persze a Celtics játékosai is emberek. Nekik is vannak rossz napjaik. De képesek arra, hogy felülkerekedjenek a fásultságon, és valahogy mindig megtalálják a győzelemhez vezető utat.

Érdemes visszagondolni akár csak a Texasi Háromszögben tett túrájukra. A San Antonio ellen 22 pontos hátrányból álltak fel. A történelmet író Houstont félelmetes fegyelmezettséggel döngölték a parkettába. A Dallas ellen úgy nyertek, hogy dobóteljesítményük a 35%-ot sem érte el.

Talán nem feltétlenül tartozik ide, de azt gondolom, hogy beszédes adat, hogy a Boston játékosai gyűjtötték be a második legtöbb technikai hibát. Nem tudnak leállni, nem tudnak nem hajtani.

És ha mindez nem lenne elég, a Kelték csapategysége is párját ritkítja. Hányan fogták a fejüket a nyári játékoscseréket követően, mondván, hogy ez ebben a formában egyszerűen nem működhet, három dudás egy csárdában csak kakofóniát és egymás kibelezését eredményezheti.

Ezzel szemben mi történt? Semmi. Vagy ha mégis, a csapat házon belül megoldotta.

Allen szó nélkül elfogadta, hogy meccsenként átlagosan hét alkalommal kevesebbszer emelheti rá betegesen gyönyörű tempóit. Nyolc ponttal esett vissza az átlaga.

Garnett utoljára elsőévesként töltött ilyen kevés időt a pályán és ez bizony a statisztikáin is meglátszik.

Még Pierce is, aki talán bostoni múltja miatt egyenlőbb az egyenlőknél, szó nélkül belement abba, hogy átlagosan négy dobással kevesebb jusson neki. Ő is az újoncszezonjában volt utoljára ennyire visszafogott ebben a kategóriában. Neki is jelentősen, öt ponttal esett vissza az átlaga.

De említhetném Posey-t is, aki dollármilliókat áldozott azért, hogy itt lehessen, ha csak csereként is.

Az egész csapat annyira önzetlen és önfeláldozó, hogy nagyjából fél órába telik, mire bejutnak egy forgóajtón, annyit vitatkoznak, hogy ki menjen át elsőnek.

Ezeknek a fiúknak küldetéstudatuk van. Bajnokságot akarnak nyerni. És álmukból felkeltve is fújják: "Támadással meccseket nyerhetsz. Védekezéssel bajnokságot."

Lehet, hogy át kell gondolnom mindazt, mint Doc Riversről, az edzőről gondolok, mert amit a Celtics védekezés címszó alatt művel, az nem emberi. Elképzelhető az is, hogy ebben a segédedzők munkája is vastagon benne van, mint ahogy azt is valószínűnek tartom, hogy ahol ennyi tapasztalat halmozódik fel, ott nem kell minden ‘X’ és ‘O’ mellé egy közlekedési rendőrt állítani. Mindenesetre a számok több mint impozánsak.

A Boston Celtics a következő kategóriákban ligaelső:
– ők kapják a legkevesebb pontot
– ellenük dobnak a legrosszabbul mezőnyből
– ellenük dobnak a legrosszabbul a hárompontos vonal mögül
– ellenük adják a legkevesebb gólpasszt

Amikor megszakadt a Houston hihetetlen sorozata, McGrady kivételesen nem sírta el magát, hanem megragadta az alkalmat, hogy az egekbe magasztalja a Boston védelmét: "Még életemben nem láttam ilyen védekezést. Ha minden este ezt csinálják, akkor nagy bajban van az NBA, mert ez bizony a védekezés magasiskolája volt."

Ez azért jelent valamit.

Ők nyerik a bajnokságot a fentieken kívül azért is, mert a három szupersztár kivétel nélkül magabiztos büntetődobónak számít. Garnett 80, Pierce 85, Allen pedig a szokásos nem normális 90 százalékos pontossággal céloz a vonalról. Ennek pedig a Rájátszásban, pláne a Döntőben, különösen a mérkőzések végén kulcsfontosságú szerepe lehet.

Őket tartom a legesélyesebbnek, mert kevés hozzájuk fogható csapat van idegenben. A mai napig mindössze nyolc alkalommal kellett fejet hajtaniuk a hazai csapat előtt. A második legjobb ebben a kategóriában a New Orleans, de ők nem számítanak, mert annyira kevesen vannak a hazai meccseiken, hogy olyan, mintha mindig idegenben játszanának. A viccet félretéve, a Hornets mutatója egyébként impozánsabb, hiszen jobb mérleggel rendelkező csapatok ellen érték el.

Az sem csökkenti az esélyeiket, hogy hazai pályán is rendkívül magabiztosak. Ebben a kategóriában csak a Utah Jazz múlja felül őket. Ez csak abból a szempontból érdekes, hogy ha idióta lennék, és hozzáfognék egy nyugati esélylatolgatáshoz, én bizony Salt Lake City fenevadjait hoznám ki favoritnak.

Kétségtelen, hogy a kezdőötös maradék két tagja sokakban kételyeket keltett a szezon elején, de azt kell mondanom, hogy Rondo és Perkins derekasan állja a sarat, mint ahogy a Celtics lesajnált kispadja is kifejezetten kellemes csalódás. Posey védőmunkája és hármasai aranyat érnek, arról nem is beszélve, hogy fogvédőjétől a legmarconább ellent is kiveri a frászt. House a vállalati elmebeteg, egy időzített bomba, akit senki nem akar élesíteni. "Big Baby" Davis a 2007-os Draft stealje volt, már most az NBA egyik leghatékonyabb játékosa. Nem mennék végig a névsoron, de azért valljuk meg, ha szorul a hurok, és Rondo épp összezuhanni látszik a teher alatt, nem árt, ha Rivers beküldheti a pályára Sam Cassellt. Szívesen megemlíteném P.J. Brownt is, de vele kapcsolatban azt gondolom, hogy még érdemes lenne várni egy-két hetet.

Noha alig néhány hónapja van a csapatnál, sokan már most Kevin Garnett nevével azonosítják a Celticset. A statisztikákat bújva mégis az látszik, hogy Boston számára az a legfontosabb, hogy Paul Pierce-nek menjen a játék. Mire is gondolok? Átnézve a bostoni vereségek statisztikáit, az látszik, hogy Garnett és Allen ezeken a meccseken is hozza a számokat. Pierce az, akinek a teljesítménye, különös tekintettel a ponttermelésre és a dobószázalékra, visszaesik.

Tisztában vagyok azzal, hogy jó szokásomhoz híven ismét csak az érme egyik oldalát szidoloztam fényesre, és bátorítok mindenkit, hogy a hozzászólásokban tegye hozzá a magáét és árnyalja a leírtakat.

A Bostonra a következő sors vár. Az első körben minimális erőfeszítéssel (4-0) átlép a Nagy Keleti Versenyfutás győztesén. A második körben a Cleveland és LeBron próbálja a Kelták útját állni, de az MVP szavazás harmadik helyezettjének hősies helytállása is csak arra lesz elegendő, hogy a Cavs behúzzon egyet a hazai meccsek közül. A Főcsoportdöntőben pedig a Pistons kerül majd sorra, akik jó esetben kiharcolnak egy hatodik meccset, mielőtt kihullanának.

Ahogy írtam, Nyugatról a Utah-t várom a Döntőbe, de a forgatókönyvemben akkor sem kívánok komolyabb változtatásokat eszközölni, ha a San Antonio, a Phoenix, vagy éppen a Lakers szakítja át a képzeletbeli célszalagot.

A Celtics behúzza az első kettőt otthon, idegenben egyszer, talán kétszer is megbotlik, de ez is csak arra lesz elegendő, hogy Pierce és társai hazai pályán ünnepelhessék a bajnoki címet.

Red pedig rágyújt fent egy szivarra és elégedetten csettint.

Szerző: Tőrös Balázs

Dátum: 2008. 03. 23.