Láthatatlan gyémántok: Joe Alexander

Joe Alexander korai „pályafutását” homály fedi. Az apuka munkája ugyanis gyakran külföldre szólította a családot. Joe születésekor például Thaiföldön éltek, majd visszaköltöztek az államokba, hogy pár év elteltével újra célba vegyék Ázsiát. Ilyen módon picit nehézkes Alexander kosaras múltját átlátni.

Bátyja, Jeremy Alexander beszámolói alapján, Pekingben (itt több mint 5 évet éltek) Joe már köszönőviszonyban volt a kosárlabdával. Sőt, egyenesen fanatikusa volt. Jeremy egyik legtöbbet mesélt története szerint a pekingi középiskolás évek alatt gyakran sörözgettek a haverokkal a parkban, ahol megesett, hogy a közelből furcsa hangokat hallottak. A haverok riadalmán Jeremy többnyire csak mosolygott, ugyanis tudta hogy a közeli kosárpályán kisöccse kosarazik. Kisöccse, akire saját bevallása szerint néha úgy nézett, mint egy idegenre. Joe képes volt akár 8-10 órára is felszívódni. Kosarazott, legtöbbször egyedül dobálgatott. Ezt a fanatizmust említi meg elsőként Jeremy, amikor az öccséről kérdezik.

Joe komolyabb szinten akkor kezdett el kosarazni, amikor végleg visszatértek az államokba. Középiskolás edzőjét is lenyűgözte a játék iránti beteges elkötelezettsége. Ahogy ő mondta: „a kosárlabda rabja volt!” Egy anekdota szerint egyszer megesett, hogy négy órán keresztül pattogtatta a lasztit az öltözőbe, ameddig véget nem ért a röplabdaedzés, hogy aztán használatba vehesse a termet. A dolgok addig fajultak, hogy az időközben két méteresre nőt Alexander már saját kulcsot igényelt a tornateremhez.

Utolsó középiskolás évében elég korrekt kosaras szezont tudhatott maga mögött, de semmivel sem volt több a szürke nagyátlagnál. Ennek megfelelően az egyetemek nem tolongtak érte sport ösztöndíjat felajánlva, aminek következtében könnyen megeshetett volna, hogy nem talál megfelelő első divíziós csapatot.

Az első évét a Hargrave Military Academy-n kezdte, ami amolyan felzárkóztató suli hírében áll, azon játékosok számára, akik jegyeik alapján nem sokáig maradnának bent egy nevesebb egyetemen. Alexander jegyeivel semmi gond nem volt, ő csak az első osztályú kosárlabda közelében akart maradni. A vékonyka bedobónak lelkesedése, és lendülete ellenére csak limitált játékidőre volt lehetősége. Egy toborzó edzés alkalmával Jeff Neubauer, a West Virginia egykori segédedzője mégis felfigyelt rá. Ezek az edzések nagyjából arról szólnak, hogy az edzők megpróbálják a nagyobb nevű játékosokat meggyőzni arról, hogy az ő egyetemüket válasszák. Alexander esetében ez picit másként történt.

„Ő volt a leghatározottabb srác, akit valaha toboroztam” – emlékezett vissza Neubauer edző – „Odaállt elém, és rezzenéstelen arccal jelentette ki, hogy ő bizony az NBA-be akar játszani.”

Nemsokára a West Virginia mezét ölthette magára. Elsősként – természetesen – itt sem csapott az asztalra. Kőkemény edzéseivel, és példás hozzáállásával viszont hamar kivívta a társak és az edzők tiszteletét. Az idegenbeli meccsek előtt vagy után is megtalálta a módját az edzésnek. Ameddig a társak pihentek, zenét hallgattak vagy esetleg vacsoráztak, Alexander jobb híján a szállodákban lépcsőzött.

Volt rá példa, hogy hazai pályán is okozott meglepetést. Annak ellenére, hogy mindössze pár percre lakott az edzőcsarnoktól, többször fordult elő, hogy az általa annyira kedvelt éjszakai dobálás után az öltözőben aludt. Amikor megkérdezték tőle, hogy miért nem ment haza, Alexander csak annyit válaszolt: „az öltöző közelebb van a pályához.”

Bármennyire is példaértékű és értékelendő volt a hozzáállása, első idényében mégsem kapott komoly perceket. Sőt, mindössze 10 meccsen léphetett pályára. Az igazsághoz hozzá tartozik az is, hogy Pittsnogle mögött padozott, aki NCAA szinten igen elismert név volt. Az egyetemi kosárlabdát viszont azért szeretjük, mert rövid időn belül a teljes keret lecserélődhet. Ezt nagyon jól tudta Alexander is, aki következő évben Pittsnogle kiöregedése után már a kezdő ötösben találta magát. Annak ellenére, hogy sokan ekkor még nem hittek benne, az elvárásoknak teljes mértékben meg tudott felelni. Embertelen edzéseivel nemcsak a csuklóját varázsolta gyilkos fegyverré, de egész felépítését képes volt átalakítani.

Harmadévesként – idén – már úgy kezdte meg a szezont, mint a West Virgina sztárja, aki egy nyár alatt közel 10kg izmot pakolt magára. Már nem az a vékony, nyurga srác volt, aki lelkesedésével biztosított magának helyet a pad végén. Erős, erőszakos és harcias volt, aki nem mindennapi emelkedésével igazi gyűrűszaggatóvá vált.

A szezon elején néha dadogott ugyan a játéka, de a hajrára igen folyékonyan öntötte magából a komolyabbnál komolyabb teljesítményeket. 10 napon belül a University of Connecticut ellen kétszer állított be karriercsúcsot. Az első meccsen 32 pontot termelt, majd ezt két napra rá megismételte a Pittsburgh ellen is, hogy aztán 10 nap múlva ismét a Uconn ellen hozzon össze új csúcsot, 34 pontot.

Idén a lehető legjobbkor, egyetemi karrierje csúcsán, jelentkezett be a draftra. Úgy tűnik, hogy álmai valóra válnak, ugyanis biztos első körös játékos, ami mint tudjuk garantált szerződést jelent.

A dolgot azonban nem bízza a véletlenre, értékét az egyetemi szezon után is képes volt egyre feljebb tornázni. Nemrégiben egy edzéssorozaton vett részt, több jövendőbeli első körös játékossal, ahol minden edző, scout és újságíró figyelmét sikerült magára irányítani. Középtávolról, és mezőnyből szinte nem tudott hibázni, háttal a gyűrűnek is ügyesen mozgolódott. A fizikai felmérésen úgy dobálta a súlyokat mintha szivacsból lettek volna, és rugóival majd kiugrott az épületből. Az egyik zsákolásnál állítólag lefejelte a gyűrűt.

A kosárlabdavilág kapott egy kis ízelítőt az Alexander-féle edzésintenzitásból. Ennek hatására több mock draftban is a top10-ben találkozunk a nevével. Nagy kérdés azonban, hogy a játékosbörzén hol fog elkelni. Amennyiben hagyják kicsúszni a lotteryből, a draft egyik nagy stealje lesz.

Szerző: Szabó Levente

Dátum: 2008. 06. 03.