Az alábbi összeállítás (szubjektív alapon és szemezgetve) igyekszik válogatni azon csapatok közül, akik a maguk módján fontos szerepet játszhatnak a March Madnessen.

AKIK MEGLEPETÉST OKOZHATNAK.

Arkansas Razorbacks

Ha a bajnoki címet lelkesedés és hajtás alapján osztanák ki, akkor az Arkansas a legnagyobb esélyesek közé tartozna. Elképesztő, hogy mennyire tud küzdeni ez az ezer sebből vérző játékosállomány, amelynek valószínűleg egyetlen tagját sem látjuk viszont majd az NBA-ben.

Miután a tavalyi gárda két legjobbja, a ma már Jazz-játékos Ronnie Brewer és a végzős Jonathon Modica távozott, sokan elsiratták Joe Johnson és Corliss Williamson egykori csapatát. Csakhogy a lelkes újonc, Patrick Beverley és az egyik legkiválóbb főiskolai jáétkosnak tartott, frissen igazolt Sonny Weems magasra emelte a lehanyatló zászlót, amely alatt az Arkansas egészen a SEC döntőjéig menetelt, ahol csak a nagyságrendekkel jobb játékosokból álló Floridának hódolt be. Weems és Beverley egyaránt nagyon veszélyes (és kissé szeszélyes) tripladobó, utóbbi betörésből és lerohanásból is eredményes. Ez utóbbi fegyvert a szívósan védekező Arkansas előszeretettel használja, míg felállt védelem ellen elsősorban az ügyes Gary Ervin irányítójátékában és bravúros betöréseiben bízhatnak.

A Thomas-Townes-Hill magasember-triót túlzás lenne agyonképzettnek titulálni, de előbbi valahogy mindig begyötri a labdát a kosárba, míg Townes és Hill jól blokkoló, kemény fickó. Az Arkansas utolsó leheletéig fog küzdeni és ez az eltökéltség a viszonylag nehéz ág ellenére is elég lehet több meglepetésszerű győzelemhez is.

Kezdőcsapat: Gary Ervin / Patrick Beverley / Sonny Weems / Charles Thomas / Steven Hill

Tennessee Volunteers

Bruce Pearl az NCAA egyik legkarizmatikusabb edzőegyénisége. Pearl nemcsak remek csapatot toborzott össze Knoxville-ben, valamint elsőrangú stratéga és taktikus a pályán, hanem ízig-vérig együtt él a játékkal is, és attól sem riad vissza, hogy a női csapat szurkolótáborában narancssárgára festett meztelen felsőtesttel csápoljon.

A Volunteers nagyon gyorsan vagy nagyon lassan fejezi be a támadásait, a játékosállomány ideális a run-and-gun játékhoz, de ha első szándékból nem sikerült a pontszerzés, türelmesen nekiállnak a sokmozgásos hátvédjátékra alapuló támadásszövésnek. A csapat legmagasabb játékosa, a 2,06 m magas Wayne Chism is gyors, mint a villám és ő is beakasztja a triplát. Csakúgy mint a tapasztalt és megbízható irányító, Dane Bradshaw, valamint a két Smith, Jajuan és Ramar.
Az ellenfélnek nincs könnyű dolga, mert bárhonnan jöhet az áldás, de a legkevésbé mégiscsak a Tennessee legjobbjáról, Chris Loftonról tanácsos elfeledkezni, mert nem jó azt kipróbálni, milyen mikor Lofton üresen dobálhat. Ezt már csak abból is könnyű kikövetkeztni, hogy Lofton kifejezetten sportot űz abból, hogy az arcában hadonászó védővel is betaláljon. A hátvéd két legkedvesebb dobása a méterekkel a triplavonal mögül elengedett hármas, valamint az indulócsel után bevetett drop-step/fadeaway-jumper kombináció. Ezeket Lofton irracionálisan magas százalékban értékesíti, ráadásul a crossovere is csinos és a palánk közelében is jó érzékkel fejezi be a betöréseket, mindezt természetesen előszeretettel teszi a legkiélezettebb pillanatokban.

A Tennessee általában nagyon mozgékony zónavédekezést alkalmaz, nem ritkán egészpályás letámadással kombinálva, ami sokszor labdaszerzést és könnyű kosarat eredményez. A Volunteers ideális jelölt arra, hogy bármelyik esélyest elkeserítse, de várhatóan előbb-utóbb elbukik valamelyik komoly magasember-állománnyal rendelkező nagycsapat ellen.

Kezdőcsapat: Dane Bradshaw / Chris Lofton / Jajuan Smith / Raymar Smith / Wayne Chism

Texas Longhorns

Kevin Durant.

Ezért néz az ember Texas meccset. A nyurga szupertehetséget hosszan lehetne méltatni, ehelyütt legyen elég annyi, hogy rövidesen sokunknak fog eszébe jutni kellemes emlékként, hogy láttuk az NBA következő szupersztárjának szárnybontogatását.
Ezek a szárnyak már jócskán ki vannak feszítve, bárki felett elsötétíthetik az eget és egész messze repíthetik a Texast. Annál is inkább, mert az irányító D.J Augustin nagyon tehetségesen mozgatja ponterős csapatát, ő maga nemcsak nagyon gyors, hanem kitűnő tripladobó is. Csakúgy mint a rutinos Abrams, aki szinte mást sem csinál, mint triplákat hajigál. Középen a jókötésű Damion James verekszik, míg a cserepadról a klasszikus centerrel felálló csapatok ellen Connor Atchley szállhat csatába.

A Texas szinte csak hat embert játszat, ami a megterhelő March Madnessen különösen hátrány lehet, de Durant egymaga bárkit megverhet és ha a többieknek is jól megy, a határ csillagos ég. Elég azonban egy-két gyengébb teljesítmény és vakvágányra futhat a Longhorns szerelvénye, de hogy ilyenkor sem adják meg magukat könnyen, arról a Big12 döntőjében csak heroikus küzdelemben felülkerekedő Kansas Jayhawks tudna mesélni.

Kezdőcsapat: D.J. Augustin / A.J. Abrams / Justin Mason / Kevin Durant / Damion James

Wisconsin Badgers

Összeállításunkban legalább egy kategóriával feljebb kerülhettek volna a Borzok, ha pár héttel ezelőtt nem ficamodik ki a center Brian Butch könyöke. Butch nemcsak csapata egyetlen használható magasembere, hanem legjobb lepattanózója is, és bár a Wisconsin éppen nem a briliáns egyéni teljesítményekre épít, a center kiesése alighanem erősen érezteti majd hatását.

A csapat edzője, Bo Ryan kérlelhetetlen racionalitással látott neki a kosárlabdáról alkotott hitvallása megfogalmazásának és a vaslogikával elvégzett elemzés végén a következőkre jutott: a kosárlabdában a legígéretesebb dobóhelyzetek a büntetők. Aztán jönnek a ziccerek, majd sorrendben a közeli dobások, a középtávolik és a triplák. Ennek megfelelően a Badgers csak létszámfölényes lerohanásnál vagy nagyon tiszta helyzetnél dobja el hamar a labdát, egyébként igyekszik faultig vagy ziccerig játszani, többnyire sikerrel. Ezen alapszabály alól csak a hátvéd Kammron Taylor vonja ki magát időnként, mentségére szóljon, hogy ő a csapat legtermékenyebb nehéztüzére. Taylor esetenkénti szertelenségét a rutinos Michael Flowers alázatos irányítójátéka próbálja tompítani, míg ha a türelmes labdajáratás nem vezet eredményre, akkor jön Alando Tucker.
Tucker a Wisconsinon nagy elődje, Michael Finley súlypontemelkedési- és pontrekordját is megdöntötte, ami önmagában sem rossz ajánlólevél. Ha hozzávesszük, hogy a nem egészen két méter magas Tucker valóságos mestere annak, hogy harcoljon ki faultokat (gyakran úgy, hogy a dobás is jó), harcos védő, betalál triplából is, és a lepattanózásból is kiveszi a részét, akkor kezd világos lenni, hogy miért is tartják Tuckert az NCAA egyik legjobb játékosának.

A tapasztalt Wisconsin nagyon jól védekezik és sokkal jobb csapat annál, mint első látásra tűnik, amit sok ellenfelük tapasztalt már a saját bőrén és vélhetőleg még jó néhány fog. A katonás fegyelem, Tucker és az olajozott csapatjáték a csúcs közelében azonban nem biztos, hogy kompenzálni tudja a játékoskeret hiányosságait.

Kezdőcsapat: Michael Flowers / Kammron Taylor / Marcus Landry / Alando Tucker / Jason Chappel

Dátum: 2007. 03. 15. 03:33:11