Merre tovább, Dallas?

Mark Cuban az NBA legismertebb tulajdonosa, aki körül mindig történik valami, igazi megosztó személyiség, de egyben az egyik leghatározottabb is. Sosem tétovázott nehéz döntéseket meghozni, többször is átalakította a csapatát és eddig úgy tűnt, mindig jó irányba halad a Dallas – még ha ezért nagy árat is kellett fizetnie időnként.

Mióta Cuban megvette a csapatot 2000-ben, minden évben rájátszásba jutott a Mavericks, tavaly még a végső siker is karnyújtásnyira volt, idén pedig fennállásuk során először alapszakasz-győzelmet ünnepelhettek a texasiak. A 67 győzelem ráadásul az NBA történetének egyik legjobb teljesítménye volt az alapszakaszban, mégis, bő két héttel később Cubannek fel kell tennie magának a kérdést: merre tovább?

A Warriors elleni történelmi kudarc (soha nem esett még ki korábban az alapszakasz győztese az első körben, mióta négy nyert meccsig tartanak a párharcok) ugyanis felszínre hozta a Mavs gyengeségeit. Három évvel ezelőtt Cuban drasztikusan átalakította a csapat játékoskeretét, amely során elengedte a csapat egyik sztárját, Steve Nash-t, és amelynek következtében a szezon során távozott az edző, Don Nelson is – azóta sincsenek beszélőviszonyban Cubannel.

Az új tréner, Avery Johnson, védekező szellemű kosárlabdát honosított meg Dallas-ban, mivel úgy gondolták, hogy az addig használt alacsony szerkezetű, főleg támadásban jeleskedő csapat nem működik a playoffban. A sors keserű iróniája, hogy most pontosan egy ilyen ellenfél, ráadásul éppen a Don Nelson vezette Warriors ütötte el őket a továbbjutástól – nem is túlságosan nehezen.

A szezon során is látszott már, hogy a Mavs komoly problémákkal küzd a run&gun csapatok ellen, ráadásul a Golden State igazi mumusnak számít a Dallas számára. Noha csak Oaklandben hittek a szenzációban, mert a „playoff más”, de lehetett tudni, hogy ha a stílusukat ráerőltetik Nowitzkiékra, akkor lesz esélyük.

Pontosan ez történt. Avery Johnson ugyan egyáltalán nem végzett jó munkát a Golden State ellen, hisz minden lépésére egy sokkal jobbal tudott válaszolni Nelson, de végső soron a játékosállomány hiányosságai ütköztek ki a kiesés során. Annak összeállításakor ugyanis egyetlen cél vezérelte Cubant és Johnsont: a Spurs legyőzése. Ez tavaly össze is jött nekik, ám a döntőben a Heat ellen egy másik súlyos probléma miatt nyert helyzetből is elbuktak: a csapat mentális puhánysága miatt.

A Mavs szupersztárja, Dirk Nowitzki egy 213 cm magas tempódobó – abban a legjobb a világon, de ilyen adottságokkal is gyenge palánk alatti játékosnak számít, ami nem először ütött már vissza a playoffban. Hozzátéve ehhez, hogy a német nem az a típus, aki hátára tudja venni csapatát (nyolc pont egy létfontosságú playoff meccsen, miről beszélünk?), erősen megkérdőjeleződik alkalmassága a franchise player szerepére. Nowitzki egy szerény, nagyon szimpatikus játékos, aki igazi csapatember, csakhogy a másodhegedűs szerep jobban áll neki. De második embernek Josh Howard is tökéletes…

Cuban tehát válaszúthoz érkezett. Három lehetőség áll előtte: az egyik, hogy a csapat magját együtt tartja, a másik, hogy Nowitzki köré új zongoracipelőket hoz, végül pedig egy nagyszabású újjáépítésbe kezdés is indokolt lehet egy új franchise playerrel és esetleg új edzővel.

Véleményem szerint ez utóbbi a helyes út a Mavs számára, ugyanakkor egyben a legkockázatosabb is. Egy Nowitzki köré épített csapattal az előkelő helyen való playoffba jutás lényegében garantált, ez a Mavs most is nagyon erős. Csak a bajnoki címhez nem elég erős.

Szerző: Király Levente

Dátum: 2007. 05. 04.