Missing image

MIN – 2005. 05. 08.

Történelem

1960-ban Los Angelesbe költözött a Minneapolis Lakers, amivel majdnem 30 évre kómába esett az NBA kosárlabda Minnesotában, és csak 1989-ben a Timberwolves megalakulásával tért újra magához. Az első évek gyenge szereplése miatti magas draftjogoknak köszönhetően több jó játékos (Isiah Rider, Laettner, Marshall) megfordult a csapatnál, de egyikükkel sem tudtak előrelépni. A fordulópontot az 1995-ös év hozta, mikor a farkasok a drafton egy magas, vékony kamaszt választottak. Kevin Garnett volt a neve. Mára ez a srác az NBA legértékesebb játékosává fejlődött. Első éveiben Gugliotta és Marbury, később Brandon és Szczerbiak voltak „fegyvertársai”, de a rájátszás első köre hosszú-hosszú esztendőkig a végállomást jelentette. Cassell és Sprewell megszerzése aztán megtörte az átkot, de a nagy áttörés nem sikerült, a nyugati döntőt a Lakers nyerte. A két hátvéd 2004 őszén addig kelepelt feleslegesen szerződése meghosszabbításáról, míg a Wolves mentálisan atomjaira nem esett, és le nem maradt a rájátszásról.

Közelmúlt

Erősségek

Megbízható támadójáték. Az NBA legjobban büntetőző csapata. Sok gólpassz, alig van eladott labda.

Gyengeségek

Alapjaiban megrendült csapategység. Elfelejtették, hogy kell labdát lopni.

Húzóemberek

„Örökös” MVP-jelölt. A liga legsokoldalúbb magasembere. Az egyik legatlétikusabb is. Még jó pár évig az is marad, mert a legjobb korban van. Remek tempódobás. Hátvédszintű labdavezetés. Kitűnően lát a pályán. Az NBA egyik legjobb lepattanózója. Kiváló védő. Jól büntetőzik. Blokkol, labdát lop. Közönségkedvenc. Vezéregyéniség.

Alulteljesítők

A Clippers öt év alatt sem jött rá, miért is választották Michael Olowokandit elsőként az 1998-as drafton. Most a Timberwolves gondolkodási ideje pereg. A 2003 nyarán szerződtetett Olowokandi a legatlétikusabb centerek közé tartozik. Finom horogdobás, kidolgozott palánk alatti támadójáték. Átlagon felüli védő. Blokkol, lepattanózik. Mindezeket csak néhány, pár hetes periódusban láthattuk tőle. A közbülső időben formán kívül vagy sérültlistán volt.

Troy Hudson hosszas tárgyalások után hosszabbított Minnesotában, ahol Cassell utódjaként és 6. emberként egyaránt számítottak rá. Eddig mindkét szerepkörben csalódást okoz. Nagyon gyors. Meglehetősen zilált dobómozdulata ellenére veszélyes kintről. Szívesebben is dob, mint passzol. Ha elkapja a fonalat, meccseket tud eldönteni. Ilyesmit már régen láttunk tőle.

Reménységek

Wally Szczerbiak az NBA talán legbiztosabb kezű dobója. Ha szabadon hagyják, nem hibázik. A triplavonalon túlról sem. Érett játékos. Jól büntetőzik. A játék többi elemében nem nyújt maradandót. Csak átlagos atléta. Az utóbbi másfél évben komoly sérülésekkel küszködik. A lassan nyugdíjba vonuló hátvédsor miatt a Minnesotának szüksége van Szczerbiak sokoldalúbbá válására és mindenekelőtt felépülésére. Ha a reményeket valóra váltja, Chris Mullin-szerű, ijesztően hatékony kiegészítő ember lehet belőle.

Kilátások

A Minnesota számára csak egy évre villant fel a remény, hogy a liga egyik legjobb játékosa köré szerveződve akár a legmagasabb csúcsokat is meghódítják. A kérészéletű fellángolást azonban lehangoló folytatás követte, és a Timberwolves újra nekiállhat visszakapaszkodni a nyugati élmezőnybe. Mélyebbről indulva, mint két éve.

Szerző: Halász Csaba

Dátum: 2005. 05. 08.