Missing image

NJN – 2007. 04. 20.

Történelem

Miután 1993 nyarán autóbalesetben elhunyt legjobbja, a vajkezű Drazen Petrovic, a következő évben a Nets még elvergődött a rájátszás első körébe, aztán sokáig semmi. Miközben a csapat folyamatosan a sereghajtók között szerénykedett, olyan örökzöldekkel kornyasztotta le rajongóit, mint a második idényében NBA-karrierje első gólpasszát szerző Yinka Dare, vagy az edzésről való távolmaradását cipőfűzője beköthetetlenségével indokló Chris Morris. 1997-98-ban a szupersztárnak induló újonc, Keith Van Horn vezérletével aztán végre a rájátszásig jutott a New Jersey, de a második fénykorát élő Bulls azonnal kisöpörte őket. A tiszavirág életű apró sikert sérülések sorozata követte, súlyos lábtörés miatt kellett visszavonulnia az NBA egyik legjobb lepattanózójának, a napjainkban gyilkossággal vádolt Jayson Williamsnek. A kilátástalan vergődés 2001 nyaráig tartott, mikor megszerezték Marburyért cserébe Phoenixből Jason Kiddet, felépült térdsérüléséből Kerry Kittles és Keith Van Horn, lábtöréséből Kenyon Martin, az újonc Eddie Griffinért pedig két másik zöldfülű, Collins és Jefferson érkezett. A sáfárkodás és a felgyógyulások eredményeként a liga egyik homokzsákja valódi sikercsapattá lényegült át, 2002-ben és 2003-ban a Nets az NBA döntőjéig menetelt.

Közelmúlt

Erősségek

A liga egyik legösszeszokottabb, és egyben legsokoldalúbb hátvédpárosa. Látványos, gyors kosárlabda. Kevés eladott labda.

Gyengeségek

Büntetőzés. Védekezés. Kevés használható magasember. Zűrös sztárok.

Húzóemberek

Jason Kidd évek óta a liga leguniverzálisabb irányítója. Nem túl robbanékony, de ha felgyorsul, akkor az ellenfél játékosai egész a saját palánkjukig tudják nézegetni a mezszámát. Emberére piócaként tapad. Jól védi a passzsávokat. Számára nincs elveszett labda. Sokszor hozza kihagyhatatlan helyzetbe csapattársait. Páratlan térlátása és önzetlensége miatt rendre megtalálja a csapatának legkedvezőbb dobóhelyzeteket. Drabális irányító, aki annyi lepattanót szed, ami egy csatárnak is becsületére válna. Minden igyekezete és az ezen a téren New Jersey-ben mutatott fejlődése ellenére is csak közepes dobó, ám képes sorsdöntő kosarak elsüllyesztése nélkül is mérkőzéseket dominálni. Állandó tripla-dupla veszély. Eladott labdák. Felállt védelem ellen nem ritkán akadnak gondjai. Magánéleti problémák.

A világ egyik legkiválóbb légitársasága. Szuperszónikus repülőkből álló géppark. A társaság először csak North Carolinában működött, majd a kanadai viszonylatot futtatták fel, ma már a keleti parton is sűrűn megfordulnak. Egészen távoli utakon is pontosan szállítja az utasokat. Olyan magasra szállnak, mint semmi más. Akár látványos légibemutatóra is képesek. Sok last-minute utat vállal, általában a konkurensek keserűségére. Gyakran kerül légörvénybe. Néha csak magángépként funkcionál. A társaság népszerűsége egykor hatalmas volt, ám egyre csökken. A vezetők új irányok kiépítésén törik a kobakjukat, jövőre akár Floridába is indíthatnak járatot…

Alulteljesítők

Jason Collins talán a liga leggyengébb kezdőjátékosa. A 213 centiméteres és közel 118 kilós monstrum kíméletlenül rendet rak a palánkok alatt. Pech, hogy ezt rendszerint szabálytalan eszközökkel éri el. Kivételes adottságokkal rendelkezik a labdaeladás terén. A büntetőzés számára olyan, mint másoknak a félpályás kísérlet. A palánk alól is nehézkesen kerül helyzetbe, kevés kísérletét csapnivaló hatékonysággal értékesíti. Meccseken keresztül képes láthatatlan maradni. Kemény, de nagyon lassú védő.

Reménységek

Ügyes, mozgékony magasember. Bátran és eredményesen dob középtávolról. A palánk közelében avatottan érvényesíti a termetéből és finom kezéből adódó előnyöket. Védekezésben és lepattanózásban túl szelíd. Mindkettőben jelentősen fejlődnie kell a Nets komolyabb reményeinek újraéledéséhez. Neki még van ideje rá. És Kiddnek, hogy kivárja ezt?

Kilátások

Szerző: Kun Zsolt

Dátum: 2007. 04. 20.