Bár egy nagyon izgalmas és színvonalas döntő előtt állunk, ennek az írásnak mégis csupán maximum annyi köze lesz ehhez, hogy annak az egyik résztvevője nem a Cleveland Cavaliers, semmi több.

Jóval előbbre kívánok ugyanis tekinteni. A közeljövő élcsapata nyugatról, az utóbbi évek matuzsálem társulatainak egyszerre zajló összeomlása után, vita nélkül a Portland TrailBlazers. A keleti élmezőny azonban kérdőjelekkel tarkított. A Hawks és a Heat várható csillogása mellett számomra a legnagyobb sötét ló, a célzatosan, következetesen építkező, mindent egy lapra feltevő csapat, a New York Knicks. Róluk, és a 2010-es terveikről szól ez az eszmefuttatás.

Donnie Walsh 2008 áprilisi érkezése óta kétséget nem hagyott afelől, hogy mostantól más szeleket kíván fújni a Nagy Almában, hovatovább még Woody Allen életében bajnokcsapatot akar adni a városnak. Ennek első lépéseként kitette a szűrét az NBA-vel kapcsolatos viccek Chuck Norrisának, Isiah Thomasnak, és helyére „megszerezte” Mike D’Antonit (bár nem tudom, mekkora lehetett érte a tülekedés).
Majd Chris Duhon személyében szerzett egy bevethető kezdőszintű irányítót. Novemberben ugyan odaadta a csapat emblematikus figuráját, Crawfordot a Warriorsnak, akik azóta azon töprengenek, vajon minek is kellett ő éppen nekik, de kapott helyette egy kicsit labilis teljesítményű, ám távolról sem veszélytelen center-erőcsatárt Al Harringtont. Ugyanezzel a lendülettel megszabadította a szurkolókat és a csapattársakat Zach Randolphtól (és sajna Mardy Collinstól is), a rutinos 2010-es lejáró Mobleyért és a szigorú védő Tim Thomasért. Végül egy meseszerű februári napon utóbbit Jerome „Hamburger” Jamesszel karöltve elpasszolta Hughes brutális lejáró szerződéséért, minderre feltette a koronát Malik „Sajtburger” Rose Wilcoxért Oklahomába cserélésével. A Knick-szurkolók hirtelen azt vették észre, hogy egy szezon alatt gyakorlatilag kifogytak az azelőtt a team védjegyeinek számító öreg, használhatatlan, túlfizetett és az idők végezetéig leszerződtetett erőcsatárjaikból.
Legvégül, hogy teljes legyen az öröm, hosszas acsarkodás, köpködés, fenyegetőzés és ígérgetések után, megegyezett Stephon „Padbury” Marburyvel a kivásárlásáról, így ő szabadon mehetett a Bostonba bajnoki gyűrűt nyerni (vagy nem), az egyesület pedig újabb mázsás kolonctól szabadult meg.

A 2010-es, jóelőre miszticizált nyári átigazolási szezon előtti időszakban, gyakorlatilag csak némi fazonírozásra van szüksége a derék GM-nek. Vegyük sorba, mi az a keret, amiből gazdálkodhat, vélt távozókkal, feltételezett maradókkal, és reménybeli érkezőkkel.

Távozók

Larry Hughes (13,6m)
Szegény, egykoron jobb napokat megélt Larry valahogy mindig a tollam végére akad, ha szidalmazni kell valakit, úgyhogy most nem teszem, legyen elég annyi, hogy limitált játékidő mellett, a 2010-ben kifutó fizetése aranyat érhet a Knicksnek, maximum nagyon jó ajánlat esetén cserélhető, az meg nem fog rá érkezni.

Eddy „Dupla sajtburger baconnel stb stb” Curry (10,5m)
Curryt sincs szívem bántani, annyira szerencsétlen szezonja volt, családi tragédiák, sajtóbeli lejáratóakciók, és mellé krónikusnak bizonyuló egészségügyi problémák… A 2010-es fizetése játékosopciós, talán békésen is meg lehet arról győzni, hogy ne akarjon élni vele, ha másként nem, akkor legfeljebb játékra alkalmatlanra nyilvánítják egészségügyi okokból, és úgy bontanak vele szerződést.

Cuttino Mobley (9,5m)
A derék „Cat” addigra a 35. évét fogja taposni, vélhetően vissza is vonul szerződése lejártával, veterán minimumért sem lenne érdemes tartani, mert dobóhátvédből elég jól áll a New York.

Maradók

Al Harrington (10,0m); Q. Richardson (9,4m); C. Wilcox (4,5-5,0m?); J. Jeffries (6,5m)
Ők azok, akiket a szerződésük köti, de nem tartom kizártnak, hogy két szezon alatt egyszercsak más csapatban találják magukat. Big Al-t már méltattam, 6. embernek szerintem bármelyik csapatba tökéletes; Q-Rich a „régi Knicks” utolsó veteránja, és bár mostanában több kárt csinál, mint hasznot, azért a dobókezét megtalálja olykor, a padra az ő rutinja is elférne; Wilcoxban személy szerint többet látok, mint amennyit a teljesítménye mutat, egy szolíd fizetésért talán megérné megtartani, de az elvesztése sem érvágás; Jeffries pedig Walsh utolsó takarítási bravúrja lehet.

Chris Duhon (6,0m)
Duhon átlagban több, mint meccsekénti 7 gólpasszára kevesebb, mint 3 eladott labda jutott, mellé betermelt még 11 pontot, és a kezébe esett 3 lepattanó is. De ezek csak számok, többet jelent a gárdának az, hogy személyében egy irányítani képes és hajlamos, védekezésben sem elveszett játékos pattogtat a pályán. Nem hiszem, hogy ne lenne érdemes megtartani, hacsak… Hacsak.

D. Gallinari (3,1m); W. Chandler (1,3m)
A talján „Kakas”, az euroleaguen rising star, az idei draftolt, aki egyelőre nem felejttette el az NBA-t szeretőkkel Bargnani nevét, a szezont bíztatóan kezdte, de a visszatérő hátsérülései visszavetették. Ha ezen felül tud emelkedni, én látom benne a potenciált, hogy az addigra kiürülő kezdő dobóhátvéd posztot sikerrel betöltse.
Chandler pedig kiugró idényt produkált, a fejlődése töretlen, de bízzunk benne, hogy James esetleges érkeztével azért átadja neki a kezdő kiscsatár pozíciót, addig azonban…

N. Robinson (2,9m?); D. Lee (5,5-6,0m?)
A csapat két olyan fiatalja, akikről igencsak elképzelhető, hogy megméretik magukat az idén nyári játékospiacon. Li’l Nate elvesztése érzésem szerint nem omlasztaná össze a világot, mert bár lelkes és csupaszív energiabomba, aki az évi egy zsákolásával rendre az All-star hétvége zsákolóversenyébe juttatja magát, de kb annyira irányító ő, mint Shaq. Lelkes, alulméretezett energiabombát meg kis túlzással bármelyik amerikai külvárosi kosárpályán össze lehet szedni.
Lee már más tészta, ugyanis bár a fő erénye neki is a hajtós, lelkes, csupaszív játék, de ő magasember, és ez a kulcs, abból ugyanis sosem elég. Haslem fiatalabb kiadásban; nem kétséges, hogy lesz rá jelentkező bőven, én a Knicks helyében mégis igyekezném megfizetni és megtartani őt, vagy értékét kihasználva ügyesen cserélném.

Mike D’Antoni
Nem tudom pontosan, hogyan tudta eddig is elhitetni a közvéleménnyel azt, hogy ő egy átlagosnál jobb edző, meg lehet nézni, hogy egy Nash-Marion-Stoudemire csapattal meddig jutott az évek során. De paradox módon lehet, hogy a Knicksnek most épp ilyenre van szüksége, ugyanis pillanatnyilag a céljuk nem a rájátszás-szereplés, hanem a minél jobb draftolás. Engedelmet, de muszáj idéznem egy szerkesztőtársammal folytatott beszélgetésemből: „D’Antoni épp az az edző, aki a szarból tud csinálni pofásat, de a pofásból nem tud csinálni faszásat.”

Érkezők

Ricky Rubio (4,6m)
Hiába fenik a fogukat sokan a spanyol csodagyerekre, úgy néz ki, anyagi (és egyéb) megfontolásokból egy komolyabb piaccal rendelkező nagyvárosban szeretne pattogtatni. New Yorknál nagyobb piacot maximum Los Angelesben találna, de ahhoz a Clippersnek 1/1-el kéne őt vinni, ami Davis elé/mellé/mögé felelőtlenség, másfelől ők már mindenfelé szétkürtölték, hogy a választottjuk pediglen Griffin lesz. Így marad egy esetleges draft-napi tréd, ami magával vonná esetleg azt, hogy rossz szerződést/szerződéseket is be kéne nyelni Ricky mellé, ellenben Nate megtartása tárgytalanná válna, szélsőséges esetben Lee-é is. (Mondjuk egy 8.pick+Lee s&t+Curry+jövőbeli első körös cserébe a Memphis 2.pickje+Milicic+Buckner).
De talán nem vitatható, hogy a kis spanyol ennyit, még talán többet is megérne.
A megvalósulás esélye: 15%.

A. Stoudemire; C. Bosh (12,0-15,0m)
Ha James a fő cél (márpedig ő az), akkor nem árt mellé olyasvalakit szerezni, aki remek másodhegedűsként tehermentesíteni tudja a Királyt. Mindkét erőcsatár jó jelölt a célra, főként, hogy lassan mindenki belátja, jelenlegi csapatukban nem tudtak igazi vezérré nőni. További erényük, hogy limitált áron meg lehetne őket szerezni, tekintve, hogy egyikük sincs népszerűsége és karrierje csúcsán. STAT térd és szemproblémákkal eleve halmozottan terhelt, és nagy kockázati tényező, továbbá rosszindulatúak szerint a fejével is vannak problémák, míg Boshból a keménységet hiányolják a szurkolók.
Ezek ellenére relatív fiatal, ámde tapasztalatokkal jelentősen felvértezett, elismerten tehetséges játékosokról van szó. Közülük kerülhet ki az a „Pippen”, aki végre gyűrűhöz tudja segíteni Jamest. Az egyiküket mindenképpen illene behúzni a csapatnak, és elvileg a pénzügyi keretük meg is lenne hozzá.
A megvalósulás esélye: 75%.

LeBron James (17,0-19,0m)
Végre eljutottunk ahhoz az emberhez, akiről ez az egész spekuláció igazából szól, akire minden mozzanat ki van hegyezve. Az emberhez, aki az idei, sokadik rájátszásbeli kudarc után valószínűleg végignéz a játékostársain, és miután mindenhová lenyilatkozza, hogy mennyire imádja a várost, és mennyire hálás a közönségnek, és élete végéig itt szeretne játszani, készít egy gyors számvetést. Kik lehetnek azok, akik maradásra bírhatják, akik miatt végre eléri a célját, a bajnoki győzelmet? Az amúgy jókezű Ilgauskas, aki jövőre már a középkörből se fog tudni kimoccanni, az a Ben Wallace, aki már az utolsó Detroiti éveiben is jócskán elhagyta pályafutása delelőjét, esetleg Sczerbiak, aki eredményes dobó… volt, mára csak mint értékes lejáró jön számításba? Vagy netán a két szerződésterrorista jómadár, Varejao, aki bár műeső bajnokból idénre kosaras erényeket is csillantott, még igen messze jár attól, hogy egy jó szót is írjak róla, vagy Pavlovic, aki megbízható kezdőből, amolyan Cavaliers Waltonjaként, 8 perces cserévé küzdötte le magát? Mit gondol majd a derék Bron, ha azt látja, hogy a csapatában csupán két ígéretes, fejlődőképes játékos található Delonte West és Daniel „Csöcsi” Gibson személyében? Azt nyilván sejti, hogy Yao Ming néhányak hagymázos lázálmai ellenére sem lesz a csapattársa, és hogy az idei draft sem fogja nagy valószínűséggel a következő Ginobilit az ölébe pottyantani.
Marad hát a költözés.
A célpont pedig meglehetősen egyértelmű: New York kiváló terep különféle exibicionista és/vagy előadóművészi hajlamok kiélésére. Ide köti továbbá a lemezkiadó cége is, meg a Jay-Z-vel való barátsága. De mindez bakfitty, hiszen a kilós kenyeret neki sem adják hozomra, valamit a perselybe is kell tömködni. Itt jönne a képbe elvileg Cleveland, ahol a helyi rajongók transzparensekkel, önkéntes véradással, és 18 éves szőke, mindenre kapható szűz lányokkal próbálják kedvencüket maradásra bírni, sajnos hasztalan (bár az utolsó próbálkozás elég meggyőző lehet). A vezetőség pedig zsíros szerződéssel. Hisz kire is költsenek, ha nem arra, akire eddig is költöttek? Könnyedén elétolhatnak akár egy 20 millás szerződést is, mégse versenyezhetnek az igazi nagyágyúval. Az pedig a Nike, aki leírta kerek perec: ha James major citybe szerződik (értsd ismét: New York, Los Angeles), akkor csenghet neki egy nagyságrendileg 200 milliós reklám-és egyéb szerződés. E mellé a fizetésként keresett 17 millió zsebpénz, és ha LeBron mérlegelni kezdi a két ajánlatot, talán még zsebszámológépre sem lesz szüksége ahhoz, hogy kiszámítsa, melyik a kedvezőbb. Sokkal.
Szinte már csak hab a tortán, ha alátolnak egy olyan csapatot, amilyet eddig felvázoltam.
A megvalósulás esélye: 90%.

Emlékeztetőül a Spekulatív Keleti Fenevad:
Rubio-Gallinari-James-Stoudemire-Harrington
Duhon-Richardson-Chandler-Milicic-Wilcox

Plusz az addig draftoltak, és a nem említett resztli (egyéb fiatalok.)

Valaki emlékszik még erre?

Segítségképpen: ez az utolsó, 1973(!)-as bajnokcsapat.

Szerző: Galambos László

Dátum: 2009. 05. 31.